URH 6 órás – A 8. (utas a halál)

Posted on 2024. október 27. by Csicsó

Nem véletlen a címválasztás, mondhatnám, hogy olvassátok el a tavalyi beszámolóm, mert sajnos sokminden nem változott körülöttem ami a sporthoz való viszonyomat illeti, ugyanúgy rengeteg volt a munka, mert a projekt elindult élesben, október 1 óta a hétvégéket is belevéve átlag napi 9-10 órát dolgoztam, teljes mentális kimerülés, sport semmi vagy csak alig, ugyanúgy megtalált a betegség két héttel a verseny előtt, majd az egész család itthon covidos lett, én olcsón megúsztam, de segíteni nem segített semmiben. Minden más dolgom is úszik, kisautó is alig halad, fos ez az időszak, de örökké nem eshet és azért is jelenkeztem újra erre a versenyre amiért tavaly: mindenki hagyjon békén a picsába legalább 6 órán át. Hagy tegyem fosra szervezetem és szenvedjek kicsit éjjel és nappal az izomláztól, lábfájástól stb.

Két nappal a verseny előtt azonban érdekes fordulatot vett a dolog. Nagyfiam Beni még a nyár elején kitalálta hogy abbahagyja a kosárlabdát, az okok nem fontosak, de hogy elkezdene kocogni (már addig is eljárt néha magától 1,5-2 órákat kocogni) meg marand a konditerem. Kérdeztem nincs-e kedve váltóban valamelyik haverjával elindulni, mondta hogy de, akadt is futó haver, beneveztem őket és pár tanácsot adtam hogy hogyan edzenek a versenyre, hetente hányszor stb. Nem vagyok edző, de ennyit még én is össze tudok rakni, hogy futnak fél órát aztán váltanak és hogy mivel készüljenek. Csinálta is Beni rendesen a dolgokat, tetszik neki a futás, fülest beteszi és volt hogy már 25 km-t is lekocogott magától. 190 cm, csupa izom kölök tök könnyedén nyomja… jó neki 🙂 Azonban két nappal a verseny előtt szólt a haverja hogy kiment a bokája, nem fog tudni futni… ilyenkor már pénz úgysincs vissza, a versenyre mindenképpen megyünk, úgy voltam vele, figyelj fiam, fuss amennyit akarsz, aztán meg ha akarsz sétálsz ha nem nem, majd figyellek hogy vagy, van orvos, van masszőr, kaja, pia, körpálya, ha összeesel majd valaki megállítja az órádat… Nyilván azt se tudta mi fán terem a frissítés (én se tudom), vízen kívül semmire nem volt még szüksége, pár dolgot átbeszéltünk mint ökölszabályt aztán majd lesz valami. Persze az anyjának nem mertük megmondani, mert el sem engedte volna, de hát az anyák már csak ilyenek 🙂

Én csak annyit szerettem volna mint tavaly, kényelmes laza tempóban elbotorkálni egy maratonig. Tavalyról tudtam, hogy 36 kör kell ehhez ezen a pályán, óránként 6 kör, ami valami 8:20-as kilométerenkénti átlagnak felel meg. Az agyam még a régi, bármit elhisz, állapottól függetlenül, szóval ezt is elhitte a hülyéje…

Csodálatos szombati napnak ígérkezett, az idő igazi futó idő volt végig, kívánni se lehetett volna jobbat, úgyhogy erre nem tudok most semmit se fogni sajnos 🙂 Elindult a verseny, előtte még mindent átismételtünk, mondtam ha bármi gebasz van szóljon vagy nekem vagy valakinek, van szék, feküdjön le vagy akármi, első verseny, fingunk nincs mennyi folyadékot kell, kaját bevinni, kocogjon ahogy jól esik! Próbáltam verseny közben nézni mikor merre jár és milyen állapotban, nagyon ügyesen nem ment el az elején nagy tempóval, alig volt gyorsabb nálam az első egy órában, utána miután bemelegedett láttam hogy tempót váltott és a méretéhez kényelmesebb, haladósabb ütemben rótta a köröket. Ha utolért kérdeztem mi újság, hol tart, mikor evett, ivott stb. Képben volt végig, élvezte nagyon látszott rajta…

Nekem már nem volt ilyen felhőtlen a dolog, bár a verseny első felét lehoztam terv szerint, sőt, egy perccel jobb köröket mentem mint a tervezett volt, de hát az utóbbi egy évben kikopott a rutin a fejemből (a tavalyi hat órás volt az utolsó verseny amin voltam), az elős két órában nem vettem magamhoz se izót, se sót, az enyhe szellő pont annyit szárított hogy nem érezted az izzadást, majd elkezdett a gyomrom is fájni, görcsölni, de nem az a menjünk szarni vagy fingjunk 5 nagyot és megoldódik, nem is tudom mi volt, mert még ma is úgy keltem hogy görcsöl, szóval nem volt komfortos a futás cska nagyon nagyon rövid időkre. A lábaim nyilván fáradtak gyorsan, egy éve kocogtam velük 3 órát folyamatosan, de volt előnyöm a tervemhez képest, úgy voltam vele majd lesz valami, nem fogom stresszelni magam emiatt. Ekkor már mindketten zenével róttuk a köröket, ő ekkor már 25 körnél tartott, gyorsan átdumáltuk séta közben hogy ha négykézláb fog innentől körözni akkor is összeszed egy maratont, szóval nyugi, ennek nagyon megörült, de szépen visszavett a tempóból és amikor tudott akkor lassan kocogott, aztán sétált… Gyomra végig jó volt, bár itthon a vasszöget is megenné, ezen nem csodálkoztam annyira 😀

A verseny második fele nekem a kínok kínja volt, a gyomor bajom nem akart múlni, ráadásul azt nem is mondtam hogy az elmúlt időszak sok ülése miatt, a hátam és törzsizomzaton teljesen legyengült, a hát alsó része az első óra után már kezdett fájni, alig bírta tartani a felsőtestem, ez végig kitartott, a verseny második felére már annyira szar volt, hogy lépni is szarul léptem, ettől a jobb talpamat sikerült úgy széttaposni hogy csupa vérhólyag a talp párnám, hiába nyomtam cukrosat, sósat, vizet, izót, kólát, veszett fejsze nyele volt, el is engedtem, már arra se volt kedvem / erőm, hogy gyors tempóban sétáljak, másfél órával a vége előtt átmentem bámészkodó turistába. Benit néztem hogy mi van vele, hát elfáradt ő is az látszott, de élvezte igazából a dolgot. Szerencsémre mellém szegődött látva szenvedésem Büki Tivadar, futóknak nem kell bemutatni Zombory Erika párja, Spartathlon teljesítő, ultrafutó, akivel eddig csak egy szia-sziáig jutottunk azon a pár versenyen ahol találkoztunk, de most jött velem és egy kurvajót dumáltunk mindenféléről ebben a másfél órában 🙂 Ezt ezúton is nagyon köszönöm neki, mert eddigre már zavart a zene, a lépések, a levegővétel, az emésztés, minden, de 4-5 kört még sikerült a gyenge egyenleg mellé rakni.

A Facebookon már elárultam, hogy a fiammal összesen 86 km-t gyűjtöttünk, de hogy milyen arányban azt ebbe a beszámolóba ígértem hogy elárulom. Kínlódásom vége picivel több mint 38 km lett – bár ha azt nézzük miért jöttem ide, azt elértem, sikerült magam az utóbbi hetek mentális kimerültsége után fizikálisan is utolérni, bár ettől a mentális kimerültségem meg elmúlt és most ez volt a legfőbb cél – ebből akkor kiszámolható, hogy a decemberben a 16. életévét betöltő fiam pedig 47.6 km-t gyűjtött, élete első hivatalos futóversenyén. Betartva amiket megbeszéltünk, nem hisztizve (mint én szoktam), fáradtan, de jókedvűen… szegény ráadásul úgy tudta egy kör egy kilométer és már a 41 körnek is nagyon örült, gondolhatjátok mikor közöltem vele a végső eredményt. Még rá is kérdezett, hogy akkor ez most olyan mintha átfutott volna Szegedre meg vissza? Mondom igen 🙂 Még otthon is mikor próbált a szobájába bemenni este hogy lefeküdjön csak annyit hallok a folyosón félhangosan: „47 km bazdmeg…” 😀

Hát ja, sokszor nem is tudjuk mikre vagyunk képesek míg meg nem próbáljuk 😉

Pihenés 6 órán át – URH Szeged

Posted on 2023. október 29. by Csicsó

Hú hát nem is tudom hol kezdjem, igazából az eleje nem a megszokott beszámoló lesz, azt a végén megkapják azok akik arra vágynak 🙂

Hetek óta gyűltek a felhők a fejem felett, a projekt amin dolgozom március óta január 1-el kellene elinduljon és sorra jöttek az egyre összetettebb feladatok, amitől alig haladt előre az a folyamat, aminek a végén egy olyan verzió áll elő, amivel az alapvető feladatokat már legalább meg lehet csinálni és január 1-el tudnak benne dolgozni. Ez kezdett minden egyes eltelt nappal egyre inkább frusztrálni.

Mellette ott van az autós projektünk, amin szinte egyedül tudok dolgozni meg egyelőre finanszírozni is, ez utóbbi nyilván összefügg a „munkámmal” is, de hát az élet nem pont az olcsóbbodás felé halad és rohadtul felbasz az egész, erre tönkrementek a nyomtatóink így aztán az autós sztorival haladni se lehet és minden kezdett afelé mutatni hogy legszívesebben kiállnék az udvarra ordítani… nem tudtam fókuszálni, nem volt meg a menetrend hogy mikor mivel fogok foglalkozni, egyáltalán az se volt hogy milyen feladatok vannak, így sorba se tudtam őket rakni, erre persze hogy reagáltam? Úgy van, a legszarabbul, elhagytam az edzést, mert hát most arra nincs idő, igaz többet tehettem volna 30 percnyi futással mint bármivel, de én csak ástam bele magam a teendőkbe, vettem elő ami szembe juttot, az agyam zsongott, totál homályba tapogatózva kerestem megoldásokat hol a gép előtt hol a műhely asztálnál. Persze ez a stressz nem múlt testi dolgok nélkül sem, nyilván ilyenkor mindig beüt egy kis takony vagy köhögés, ez most sem maradt el és hát ezt sem kell kiheverni rendesen, közben is haladni kell, mert sehol nem tartok (igaz fingom sincs mennyi feladat van hátra) ettől csak még jobban felbasztam magam, mert nyilván nyűgösen, leverten még annyira se tudtam dolgozni és tudtam hogy ebből a spirálból valahogy ki kell lépni, amire tökéletes időpont volt a tegnapi 6 órás futás Szegeden. Heti egyszer eljutottam azért mozogni, de nem igazán estek jól, nyilván el is volt szokva tőle a szervezetem, itthon próbálkozok felüléssek meg lábemeléssel, súlyzókkal kicsit javítani a derekamon, mert az is egyre inkább fájt, de azk nem őucolnak ki úgy mint egy jó futás. Csakhogy jó futás nem jutott ebben az időszakban, szóval ilyen megmentőként tekintettem arra a szombati napra.

Eldöntöttem: kibaszottul szarni fogok mindenre aznap! Még az órámat is levettem, nincs az az isten hogy ott szörnyűlködjek a tempómon vagy a pulzusomon. Vettem egy jó nagy fejhallgatót, az nem esik le mint a kis fülbe dugós cuccom, hozzám senki ne szóljon egy büdös szót se, erről messziről látszik hogy máshol vagyok. Tempóban meg ha sétálok végig körbe körbe az se érdekel, tényleg szarok a világra most 6 órán keresztül és bassza meg mindenki ott ahol van 😀

Kicsit tompított a dolgon, hogy pár nappal a verseny előtt elmúlt a takonykórom, igaz maradt kis köhögés, de nem volt vészes, ebben a delírium tremensben eltöltött napok alatt is sikerült kicsomózni eddigre a munkámban zajló folyamatokat és végre a haladás útjára léptem, szóval annyira nem voltam kikészülve mint előtte, de ragaszkodtam ahhoz hogy mindenféle kényszer nélkül fogok most ott egy szombatot eltölteni. Össze kell rakni kicsit a fejemet és fel kell állítsak határokat, ezt nem hagyhatom hogy a dolgok még egyszer így össze csomósodjanak.

No ilyen állapotban vágtam neki tegnap reggel 9-kor a kedvenc versenyemnek, ahol ha jól számoltam már hetedjére indultam 🙂 Az első órában még adtam esélyt az ismerősöknek, hogy váltsunk pár szót, annyit még kényelmesen kibírok, főleg hogy az elejétől kezdve én volta ma pályán a leglassabb. 70 éves bácsik, nénik köröztek le folyamatosan, de nem érdekelt, én ide nem futni jöttem, hanem meditálni. Ehhez ez a tempó illett ami valahol 7:30 és 8:00 között volt kilométerenként. Annyit azért szerettem volna megcsinálni, hogy egy maratont összecsoszogok ott, de úgy voltam vele, majd nézem néha a köridőket és eldöntöm belefér-e, erőlködni nem fogok egy percig se rajta. Az 1160 méteres pályán frissítéssel mindennel 7 kört tudtam menni óránként az elején, hát mondom ha ezt a feléig tudom csinálni akkor a második felére lassabb tempó is elég, nem igényelte a szervezetem, tudtam volna gyorsabban is menni, de leszartam. Annyira kényelmes volt az egész, hogy ha nem viszek zenét, ott vágom fel az ereim az unalomtól, nem azért mert nem haladtam, hanem mert annyira semmilyen volt a tempó, tényleg mintha sétáltam volna, szóval a második órában pattant is a buksimra a giga füles, teló övtáskába és már durrant is Azahriah kezdésnek. Hát életem legjobb döntése volt ez a füles. Direkt olcsót válaszottam ami valamennyire bírja a vizet, egy Lenovo, 8.000 Ft volt az egész, annyira jól szól amennyire ilyenkor kell kocogáshoz és nem azon voltam hogy jaj hány kör van még, jaj mennyi idő van hátra, jaj a lábam, jaj a derekam, ebben a nagyon nagyon kényelmes zónában végre elvesztem a külvilág elől.

5 perccel csúsztam ki a „tervemből” amikor féltávhoz értem, továbbra is remekül voltam, igaz néha már már éreztem hogy a combjaim fáradnak, mert mégsicsak 3 órája topogtam ott körbe körbe, de nagy gáz nem volt. Elővettem a telefont és mondom megnézem már egyáltalán hán kör kell a maratonhoz, mert hogy többet nem megyek az hétszentség. Legyen meg egy kellemes 42 ebben a csodaszép őszi napos időben, nyomassza saját magát az aki edzett is erre valamit 🙂 36 kör megy pici volt a maratoni táv, sikerült úgy mennem a negyedik órában, hogy 26 körrel zártam, az eddigi 6-7 kör / óra helyett elég volt az 5 kör / óra. A régebbi Csicsó ekkor azt mondta volna: jaj de jó, ha megnyomod egy kicsit, akkor meglehet a 45 km is! A mostani ezt abban milliszekumdumban elhesegette a francba és azon volt, hogy óránként azt az 5 kört, jókedvvel, kényelmesen lehozza!

Ehhez a kör harmadát simán lesétáltam, a maradékot meg még lassabb tempóban lecsoszogtam, de így is 10:30 körüli köröket mentem, szóval hiába voltak extra frissítéseim, maradt időm bőven, az utolsó órára előnnyel mentem és tudtam hogy simán meglesz a maradék 5 kör. A zene továbbra is ment, jobbnál jobbak, totál feldobott hangulatban voltam, a tavaly kitapasztalt frissítésnek hála, semmi émelygés, semmi gyomor gond, erő annyi amennyi, de azt tudom hogy az edzetlenség oka, talpam fasza…. VÉGRE szemben az elmúlt napokkal, hetekkel zéró nyomással, nem akarva többet mint amennyit elbírok, nem itt is stresszt húzni magamra, hanem kikapcsolni, okosan, betartva a dolgokat fogom befejezni teljesen elégedetten a versenyt.

Persze amikor látod hogy ugyan megvan a 36 köröd, de 11 perc még hátravan az időből, akkor előjön belőled az állat és azt nem hagyod ott 😀 Úgy voltam vele, ennyit engedek a bennem jó mélyen alvó versenyszellemnek és mivel erőlködni se kell hozzá, lehozom még azt az utolsó kört. Így is lett, kicsit sétálva, de beértem a célba, ráadásul úgy, hogy a visszaszámlásra is figyelve, az utolsó másodpercben ugrottam át a mérő pontot – a sors iróniája, hogy a rendszerben van pár másodperc késés, szóval az utolsó köröm hivatalosan nem került regisztrálásra, ezt nekem kell elhiggyétek hogy így volt 😀 Majd’ 43 km-t sikerül 6 óra és kb. 2 másodperc alatt megtenni, aminek egyáltalán nem volt ma jelentősége, vagyis egy pici igen, de csak a végén.

Idén júniusban a 42. szülinapomon nem tudtam magam megajándékozni 42 kilométerrel, de jobb is, mert ez a tegnapi felért 3 szülinappal annyira jó volt megélni így. Sikerült pontot tenni sokmindenre, eldönteni mit fogok másképp csinálni, még akkor is el vagyok maradva a munkával, mert hiába tudom mennyire jót tesz egy kis futás is, látjátok 10 év után is bele tudok esni egy ilyen hibába. És ezzel a „futással” tettem egy kis koronát erre a 10 évre, tudatos voltam, beláttam mi az ami most a lényeg, jól frissítettem, egyszerűen mindent jól csináltam ezen a hat órán 🙂

És ahogy ígértem a legelején pár gondolat az eddig megszokott beszámolók szerint:

Hát ez kurva jó kis futás volt, megint elhoztam a 100+ kilós szandálosok kategóriájának aranyérmét hiába mentem alig 43 kilométert és bár a lilahagymás zsíroskenyértől rengeteget fingottam, de mivel zenét hallgattam így nem nagyon érdekelt a dolog! A felénél pisáltam egyet, ezt még mindig keveslem, de több folyadékot meg nem merek inni. A combjaim égtek mint a fos, megint szar volt aludni, de a vádlim meg az achillesem észre se vette a dolgot…

Tündérkert Éjszakai 6 Órás Futás – Az agyam végre a régi

Posted on 2023. augusztus 28. by Csicsó

A legutóbbi szegedi futásról írtam mennyire álltam értetlenül a dolog előtt ami ott várt rám, mert az hogy fizikálisan erősen limitált vagyok a korábbi évekhez képest az rendben van, el tudom fogadni, mert nem teszek semmit nagyon ellene, de hogy fejben egy percre ne legyek képes erőt venni magamon, ez akkor fordult elő először. Nem mondom hogy ezzel az éjszakai futással olyan sokat foglalkoztam volna fejben, mert kibaszott fárasztó hetem volt, rengeteg a munka és nagyon odafigyelős, amire az elmúlt jó 5-6 évben nem nagyon volt szükség és felvenni a ritmust küzdős, de nagyon élvezem csinálni és azt ami ki fog jönni ennek a végén az meg rohadt menő lesz, ez az egyik oka hogy a sport nem tölt be olyna központi szerepet a másik meg a rekorder kocsi, bár az ráérős, de még így is sokkal izgibb mint elmenni futni 🙂 Főleg ebben a kurva melegben…

Azonban továbbra is szeretem magam fizikálisan fosra tenni (hogy aztán a test regeneráló funkciói beinduljanak), pozitív velejárója a jelenlegi helyzetemnek, hogy egyre kevesebb is elég már ehhez, így már egy fingi 6 órás verseny is garantálja hogy tutira kikészülök. Megmondom őszintén ha nappal lett volna ez a verseny, biztos nem indulok el rajta (jó, lehet mégis), de így hogy éjszaka volt volt kedvem menni a 30 fok ellenére is. Szegeden voltam eddig csak 12 órás éjszakai futáson, az első szenzációs ultra csodát adott a kezembe a teljes tanácstalanság utáni feltámadással illetve Algyőn egy félmaratonon de azt sérülés miatt nem tudtam befejezni, azonban valahogy az a csend, nyugalom megfogott. Ennek megfelelően nagyon vártam a versenyt, a másik fő ok pedig az volt hogy végre szülővárosom közepén kerül megrendezésre és ugyan van itt évente félmaraton, de az kivisz minket a vasút mellé eléggé jellegtelen utakon, nem nagyon szeretem az útvonalat, az ilyen több órás versenyek viszont „kis” körpályán kerülnek megrendezésre, így a frissítés is könnyebb, egy helyre kirakom és itt pl. kb. 10 percenként elhaladok mellette. Kicsit aggasztott, hogy majd biztos lesz pár gyökér aki nem bírja ki beszólás nélkül, ennél jobban csak az ittas gyökerek aggasztottak, de egyrészt vittem fülest zenét hallgatni, másrészt pedig sikerült leépíteni a helyi éjszakai életet így tök üres volt a legbelebb belváros este kilenc és hajnal három között. Csak a Fekete Sasban zajló lagzik rondítottak a képbe, de én ugye nem hallottam, azonban előttem futó csajszin láttam hogy akadt ünneplő emberke akivel szájkaratézott egyet.

Egyedül frissítési „tevem” volt a versenyre, a korábbi hatórások jó tapasztalataiból, ezt szabtam a helyi pályára, mert itt nem 1 km volt egy kör, hanem 1,3 km és az eddigi jól működő frisítések 3 km-enként voltak, a két kört sűrűnek találtam a hármat meg soknak, de mivel meleg volt így inkább válaszottam a két körönkénti de picit kevesebb frissítést (víz+kóla). Óránként pedig jött a zsíros kenyér + vittem hozzá vegyes vágott savanyúságot, hogy az édes szájízt ellensúlyozzam, volt sótabletta és aminósav is nálam + a bevált ORS poros kulacs.

Tempó tervem nem volt, úgy votlam vele majd ami jól esik, ez nem volt túl magas, de szerettem volna minél tovább bírni a kocogást mint olyat, kilométer célom nem szerepelt, egy maratont azért kitűztem, az talán belefér 6 órába. Csináltam a dolgom rendesen, jól ment a frissítés, gyűltek a körök és kicsit kevesen voltunk, ettől eléggé hamar eluntam a dolgot és bevetettem az újonnan vett fülest és elkezdtem zenét hallgatni másfél óra után. Azaz elkezdtem volna, ha gyerekkori cimborám akik éppen itthon vannak az USA-ból nem jön le mellém kocogni kicsit a családi bulijuk után két pálesz meg három sör és szalonna sütést követően 😀 Szóval zene ki és dumáltunk sokat kocogás közben 🙂

Két és fél óráig meg is voltam elégedve magammal (fejben is!!), idejét nem tudom mikor futottam két és fél órát egyben relatíve jó állapotban, de a gyomromban kezdtek meggyűlni a cuccok, éreztem hogy nem bír velük, pedig túl nem ettem magam, talán a folyadék volt sok, nem tudom, de az a kevés erő is elment így sétára váltottunk amíg feldolgozza a cuccokat, addig is gyűlnek a körök legalább. Nagyobb baj volt viszont hogy a derekam kezdett elég erősen jelezni, hogy nem tetszik neki az edzetlenség és konstans fájt, egyre jobban, hiába ültem óránként mikor ettem is pont azért hogy pihentessem, nem segített. Próbáltunk néha kocogni kicsit, de nem volt jó, tudtam hogy itt most egy nagyobb szünetet kell tartani, mert nincs értelme megsérülni, hátha jobb lesz a gyomor is meg a derék is többet tud pihenni.

Így 4 órával a kezdés után leültem, úgy voltam vele rászánok egy órát. Óvatosan azért eszek iszok, főleg cukrosat, előkerült a Monster energiaital is mint mindig 🙂 áfonyával… Cimborám közben még ment két kört és megköszönte de neki az 15 km elég volt, sose futott még ennyit 🙂 Másra is hat a verseny hangulat 😉

Beszélgetve telt el 50 perc mikor úgy gondoltam hogy megpróbálok sétálni pár kört az utolsó egy órában, addigra már a maratont elengedtem mint olyat, 28 km fölött voltam, beértem már a 30-al is, hétvégi hosszú edzésnek jó lesz, legalább mozogtam… Felkelve nem volt túl rózsas a helyzet nyilván, a derekam sokat javult a gyomrom sem éreztem problémásnak, na de minden izmon beállt, le voltam savasodva, de hát mondom sétálni csak tudok már még egy kört egy óra alatt.

Ekkor jutott eszembe az mennyire felkúrt a legutóbbi szegedi eset és mondom az nem lehet hogy ilyen béna lettem fejben is, tessék szépen megpróbálni kocogni ne pedig sétálni. Mindegy mennyivel, csak kocogás legyen és ne séta. Mivel a cukrom rendben volt, nem hisztiztem egyszer sem a verseny folyamán így elkezdtem határozott karmozgással felvenni valamilyen futó tempót és hát sokkal nem volt gyorsabb mintha sétálnék, de legalább közlöm a szervezetemmel, hogy márpedig azt csinálod amit én mondok.

Zene természetesen a fülben, kihűlni nagyon nem tudtunk, mert én végig kurva melegnek éreztem az időt, mozgás közben picit jobb volt ugyan, szóval az izmok annyira nem voltak hidegek és elkezdtek működni a végtagok. Körről körre egyre jobban, egészen annyira hogy sikerült a verseny eleji tempóra gyorsulni egy kör erejéig. Akkor ránéztem a pulzusra és láttam hogy ez viszont nem a verseny eleji zóna, szóval a végét járom az állóképességemnek és mivel semmi sem múlik rajta visszavettem picit a tempóból… jött volna ez magától is, mert onnantól körről körre esett vissza a sebességem, a pulzusom viszont maradt ugyanolyan magas, a végén már igazából sétálva se lett volna lassabb, de most én voltam a főnök és végigkocogtam az utolsó egy órát a leülés után. A lábaimon éreztem, hogy üresek, legalábbis a combjaim, a vádlik és az achilles teljesen jó állapotban voltak és vannak így lassan két nappal a verseny után, a combokban viszont iszonyat izomláz van 🙂

Nem érdekelt az eredmény egyáltalán, hogy mennyit sikerült, itt most csak szerettem volna visszavenni kontrolt a szervezet fölött olyan helyzetben mikor majdnem minden szar 🙂 Így nagyon elégedetten hagytam abba a versenyt, 38,2 km-t mentem ami annyira nem rossz (nyilván nem a hat órához, hanem az öthöz amíg mozogtam :)), ha nem kell leüljek meglett volna a maraton, de most ki nem szarja le. Visszacuccoltam a kocsihoz (mert vittem asztalt meg széket) és hazamentem lefürdeni. Tudtam hogy aludni kár is megpróbálni, négyig adtam időt magamnak elálmosodni, de lefeküdve fél hatig csak forgolódtam 🙂 Előjöttek a régi szép -ennél sokkal hosszabb- futások emlékei, mikor minden mozdulatra megfájdul valami, hogy a lábak konstans fájdalomban vannak és pihenni kellene de nem tudok 🙂 de belül nem bántam egyáltalán, nagyon jól éreztem magam!

Annyira fáradt voltam, hogy tegnap nem volt erőm ezt megírni se, ma pedig a munkát is kihagytam, az órám szerint is még napokig nem leszek „top” formában 🙂 Na de sokáig ez nem marad így, mert kitűztem hogy kicsit kevesebb mint 3 év múlva, 45 évesen visszamegyek a Tisza tóra, elnézve a nyarakat nem biztos hogy a hivatalos időpontban, de teljesíteni akarom a 130 km-t egyben, mezítláb, szandálban 😉 Addig viszont dolgozni kell sokat hogy legyen idő felkészülni rendesen…

Agysztrájk az URH-n

Posted on 2023. július 29. by Csicsó

Essünk túl a jó híren: a 100+ kg-os, szandálos kategóriában most sem találtam legyőzőre! Ennyi elég is… szevasztok!

A többi része már nem ilyen rózsás a dolognak 🙂 Szomorú alkalom hogy billentyűzetet ragadok, 10 év után az első alkalom hogy egy versenyen nem a leghosszabb távon indulok… ez van, puding lettem már fejben is, oda se merek állni a pöcsméregetésre. Továbbra is nagyon kedvelem a szegedi U.R.H. által szervezett versenyeket és mivel azt se tudom mikor voltam utoljára versenyen adta magát hogy jöjjek erre a terepfutó eseményre. Álltam már itt összetett dobogón is 50 km-en (igaz nem jött el senki rajtunk kívül Mátéval) meg nem is tudom hányszor teljesítettem az 50 km-t, most a második leghosszabbra, a 28 km-re jöttem. Gondoltam ennyit valahogy összekaparok. Hát szó szerint kaparás lett belőle, de meséljék el a szerveim és testrészeim ezt az „élményt”:

Rajt előtt

Agy: ez tök jó lesz, ne fossál, az idei alig 400 futott kilométeredben voltak jó pillanatok, persze koránt sincs olyan állóképességed, de ennyi kell most a hétvégére!
Gyomor: majd 3 km-enként kérek kólát vízzel, kör végén 7 km-nél meg valami szilárdat, szeretem ilyenkor a sajtos virslis kiflit meg hátha lesz dinnye!
Agy: jól van oké, mint a múltkor az fasza volt úgyis.
Termosztát: haladni kéne mert kezd meleg lenni…
Agy: nyugi már még el se kezdődött már de hisztizel, szokjál hozzá, a fele a pályának a gát tetején van ha kisüt a nap #mindmeghalunk.
Lábak: ez volt a bemelegítés? fasza, nem ígérek semmit…

Első kör

(200 méter után)
Lábak: csak szólok, hogy a bal comb forgód már most fáj.
Agy: mitől? most indultunk!!
Lábak: meglepetés!
Agy egyre nagyobb része: te, amúgy kurvára semmi kedvem ehhez…
Agy kisebbik része: kussolsz, nyomjuk, kell egy kis futás, alig csinálunk valamit mostanában!
(Letérve a gátról irgalmatlan kavicsos, murvás rész)
Agy kisebbik része: lejtőn szoktunk futni nem? Legalább ott…
Talpak: normális vagy? nézd már mekkora sziklákon kell egyensúlyoznom, fáj mint az állat!
Agy nagyobbik része: látod, hagyjuk a francba mondom, ha tovább csinálod végig blokkolni fogom a szerotonin termelést, nekem te örömködj itt.
Agy kisebbik része: na, ez így nem lesz jó, sétáljunk…
Lábak: de hát most indultunk, nem mentünk még 500 métert, jó mindegy, bennem van erő csak szólok, itt minden ok…
Agy kisebbik része: köszi, legalább te…

(Betérve a kavicsról az erdőbe)
Agy nagyobbik része: na jó ha annyira akartok futni, menjetek… idióták.
Lábak: végre, 6 perc közepe-eleje! Nyomjuk!
Termosztát: na itt fasza idő van, nem akarsz itt maradni? Bár most hogy nézem ordenáré pára van, inkább húzzál a francba!
Lábak: megyünk-megyünk nyugi.
Talpak: itt jó a talaj is, bírjuk!
Agy nagyobbik része (1 km után): na jó, ennyi volt, séta csicska 🙂
Agy kisebbik része: heh?
Lábak: heh?
Agy nagyobbik része: mondom séta, nincs kedvem hozzá…
Húgyhólyag: szólhatok?
Agy kisebbik része: kuss! Tartod!
Húgyhólyag: ok 🙁
Agy kisebbik része: menjünk már könyörgöm…
Agy nagyobbik része: na jó…

(Visszaérve a rajthoz a kör felénél)
Gyomor: vizet! vizet!
Agy kisebbik része: kapod nyugi… kólát is
Lábak: faszom, most lépcsőn fel a gátra?
Agy kisebbik része: ahan, nyomjad, azt mondtad van erő…
Lábak: hátööö… erre nemigazán.
Gyomor: megy az energia mindjárt!
Szív: a pulzus jó, gyártsad de izibe a delejt!
Termosztát: itt faszán meleg van, nem akarsz sétálni inkább?
Agy nagyobbik része: DE!
Agy kisebbik része: ne már!!! jó de akkor csak kereszteződésig…
Agy nagyobbik része: ott egy tábla utána 10 méterrel, inkább addig 😉

(A táblánál)
Agy kisebbik része: na próbáljuk meg…. van egy láda kitéve hideg vízzel, ott hűtjük magunkat kicsit, addig legalább kocogjunk el!
Agy nagyobbik része: na jó…
Termosztát: haladj már…
Lábak: én nyomom látod, erő még mindig van…
Agy kisebbik része: persze bazmeg, nem jöttünk még 5 km-t…
Húgyhólyag: ööö srácok!
Agy kisebbik része: kuss!
Húgyhólyag: ok 🙁

(Le a gátról, visszatérve a sétányra, hűvösbe)
Termosztát: na ez király, nyomjuk meg…
Agy nagyobbik része: na, menjetek…

(Két kilométerrel később)
Agy nagyobbik része: séta!
Agy kisebbik része, lábak egyszerre: DE MIÉRT?
Agy nagyobbik része: csak…
Agy kisebbik része: faszom…

(Végre első kör vége, már csak három, de fingom sincs mit keresek itt, nem értek semmit, ha akarok tudok futni, de alig akarok)
Gyomor: vizet, kólát, valami szilárd kaját, sótablettát, bármit!
Agy kisebbik része: itt van, kérem a tápot, le kéne nyomni valahogy az agy nagyobbik részét!
Húgyhólyag: csak szólok, hogy ez már több annál, hogy elhasználjuk mint izzadtság, ütemezz be egy pisát…
Agy nagyobbik része: úgysincs kedvem futni, végre meg lehet állni…
Agy kisebbik része: jaj ne már… jó, mindegy de utána futunk?!
Agy nagyobbik része: jó.
Lábak: én még bírom, nyomjuk!
Talpak: itt sincs semmi extra…

(Annak ellenére hogy már fejben kicsit jobban lettem, továbbra is felváltva futottam és sétáltam mindenféle ok nélkül…)
Végbél: hé, itt egy fing, ettől jobban leszel!
Segglyuk: meg ne próbáld, még torlasz van, kéne szarni inkább…
Agy kisebbik része: na jó mostmár elegem van, mindent kitaláltok, csak hogy futni ne kelljen, tartsad, most végre tudtunk menni 2 km-t 6 perc elejébe, mindjárt vége a második körnek…
Agy nagyobbik része: csak szeretnéd 😀
Agy kisebbik része: ahh megint séta, nem hiszem el…
Lábak: nem unjátok még?
Agy nagyobbik része: nope… 😀

(A harmadik körre már erősen sütött a nap a gáton, gondolhatjátok mennyit segített)
Termosztát: hol az a kurva láda a vízzel???
Agy kisebbik része: megyünk nyugi itt lesz mindjárt, 700 méter…
Segglyuk: csak szólok hogy a kört nem fogod tudni befejezni ezzel a csomaggal!
Agy kisebbik része: oké, kör felénél akkor szarunk, nem hiszem el, még ez is, srácok nem segítetek!!
Talp a kavicsos részen: kezdem unni, rohadt hegyesek keress már valami simább talajt…
Agy kisebbik része: nincs, kuss, csináld a dolgod!
Lábak: hé, ne beszélj így vele, ő legalább hozza a legjobbját, nem úgy mint a másik részed… vegyél végre egy kurva cipőt!!!
Agy kisebbik része: jó, igaz, bocs, inkább sétáljunk akkor mert tényleg nem lehet menni semerre…
Agy nagyobbik része: jól csinálod ifjú tanítványom 😀
Termosztát: tűz ez a szar, haladj már be az erdőbe ha kérhetem…

(Az erdős rész úgy ahogy eltelt kisebb civakodásokkal, visszaértem a kör feléhez)
Gyomor: hé, hova mész, kell a kalória tudod!!
Segglyuk: most én jövök, sebesfosat érkezik az első vágányon!
Agy kisebbik része: gyomor, víz van, érd be azzal…
Gyomor: Király 🙁
Agy kisebbik része: át kell másszak a gáton fel és le, nincs az az isten hogy visszamenjek a frissítőasztalhoz, vizet kapsz szarás után.
Termosztát: kurva meleg van a gáton, sokat igyál!
Gyomor: ne!! csak lötyögni fog….

(persze sokat iszok, de a gát tetején már alig tudom magam rávenni a kocogásra, alig várom a ládát a vízzel, ami mellett egy közkifolyó van, ott valamivel jobban felfrissülök, az erdei sétányon visszfelé végig felváltva megint kocogás és séta)
Lábak: hát nem azért, de nem kéne többet edzeni? kezd fogyni belőlem a szufla…
Agy kisebbik része: De 🙁 egyszer még fogunk edzeni meglásd…
Agy nagyobbik része: HAHAHAHAHAHAHAHA!! A lófaszt!
Talp: kéne valami mert csak csúszkálok a saruban…
Agy kisebbik része: Tudom, már csurom víz a ruha, folyik lefelé, nem tud megszáradni, bocsi…
Húgyhólyag és segglyuk: itt minden oké!!
Agy kisebbik része: Még szép, egy kör van, nektek kuss mostmár!

(Visszaérek a harmadik kör végén is eszek iszok)
Szem: jé, dinnye, gyomor kérsz?
Gyomor: nyomjad tesa, miért csak most vetted észre? de kóla és víz is kell!
Agy kisebbik része: utolsó kör jön, vigyázzba áll mindenki és csinálja a dolgát, 7 kibaszott kilométer az egész!
Lábak: tele a tököm az egésszel, majd ha többet edzzel jobb lesz, most örülj ha kocogni bírok
Talp: én még mindig csúszkálok, plusz a szar kavicsok már nagyon fájnak, óvatosan lécci…
Agy nagyobbik része: én már meg se szólalok, az én munkámnak itt vége…
Agy kisebbik része: na… végre
Termosztát: mondtam már hogy kurva meleg van a gáton?
Agy kisebbik része: az bazdmeg… mindjárt itt a láda a vízzel… de mindegy, legalább úgyn éz ki 4 órán belül sikerül végezni 🙁
Agy nagyobbik része: mit vártál, örülj hogy végig tudtál menni…
Agy kisebbik része: hát mondjuk nem sokat segítettél…
Agy nagyobbik része: trollolóóó, szokjad tesa, most így tartotta kedvem…
Agy kisebbik része: menj a picsába

(Sikerült befejezni a kört, 4 órán belül végeztem szaros 28 kilométerrel)
Lábak: amúgy annyira nem vagyok szarul, csak sok volt egyszerre
Talpak: így hogy a gát tetején megszáradt a szandál egész jó volt végül… legalább volt kis bőrradír
Gyomor: itt fasza minden, toljál kis kalóriát aztán uzsgyi haza…
Agy: hát legalább ez pozitív, hogy a frissítés megint jól ment…

(Átsétálok a gáton a kocsihoz…)
Szem: mondjuk a kocsi végig tűző napon állt…
Termosztát: na ne….
Agy: jólvan, még jó a klíma, így csurom vizesen nincs is jobb!
(tüdőgyulladás likes this… nyugi nem lett bajom…. remélem :D)

Tudom hosszabb a szokásosnál, hidd el többször átgondoltam hogy nem-e kéne csak egy rövid összefoglalót írni 🙂 de aztán ahogy ma a gáton és a susnyásban is, így itt is a nehezebb utat válaszottam, ilyen formátum még úgysem volt 😀

U.R.H. 50mHz – 28 km – 3 óra 52 perc, de teljesítve

8. U.R.H. 6 órás állóképességi futás

Posted on 2022. október 30. by Csicsó

Na végre ideértem a gépemhez a futás másnapján, reggel kilenckor indultam a nappaliból, most 10:30 van 🙂

Arról már számtalanszor írtam, mennyire nincs fókuszban nálam a futás, eljárogatok a többiekkel ha úgy adódik, padozok is néha de annak nagy része csak emelkedős séta sorozat nézéssel egybekötve, tudatos munkát nem végzek, sok más dolog köti le az energiáim, amik most fontosabbak mint X km-t Y idő alatt lefutni és fosra tenni magam edzéseken… Ezzel nincs bajom, továbbra is szeretek kocogni, nagyon jól kikapcsol és kipucol, jókat tudunk közben röhögni, beszélgetni, jó a társaság és legalább nem pusztul le az kevés állóképességem amit lassan 10 éve kapargatok össze.

A U.R.H. hat órására akkor is eljönnék ha csak sétálni tudnék annyira szeretem ezt a versenyt és szerencsére mások is szeretik, idén is nagyon sokan voltunk – talán a legtöbben – de sajnos a házi sütik elkerülték a figyelmem, ami furcsa lehet első hallásra az én számból, de tegnap valami olyan történt amit nem nagyon értek hogy milyen bolygó együttálllás eredménye volt a teljesítményem. Nyilván másokéhoz képest eltörpül, de magamhoz képest ez egy egyáltalán nem volt várható.

Sokat küzdöttem korábbi versenyeken a frissítéssel, a végén mindig azt éreztem hogy a lábaim el se fáradtak annyira, milyen kár hogy nem tudtam magam kifutni, de a fejem nem engedte vagy a gyomrom, erőtlen voltam és kedvetlen az esetek többségében. Persze ahhoz hogy ezek kiderüljenek el kellene járjak hétvégente 30-40 km-es futásokra, próbálkozni ezzel-azzal, de mivel azokra nem járok így maradtak a versenyek mint tesztelés. Egyik közös futás alkalmával beszélgettünk és Jani említette hogy a doki a gyomor nyűgjére ORS port írt fel, ezt hányós, fosós, magas lázas betegeknek írják fel hogy gyorsan helyreálljon a szervezet elektrolit háztartása. Hát mondom annyira mindegy, kipróbálom ezt is sok bajom nem lesz tőle azok alapján ami benne van. Ennyi volt a terv az egész versenyre, amivel előre készültem. Fejben sejtettem, hogy majd megint valami félremegy aztán jön a kínlódós séta, de hát mindegy, kb. semmit nem teszek azért hogy jobb legyek, miért is várhatnék el valami jobbat. Nem futottam idén havi 100 km-t, 810 km-el jöttem a versenyre, ez fingilingi egy 6 órás végig futásához.

Miközben öltözködtem találtam ki hogy hogy fogok frissíteni, eddig mindig csínján bántam a folyadékkal, hogy ne terheljem le a gyomrom, ne lötyögjön, futás közben az emésztés amúgy is háttérbe szorul van jobb dolga is a szervezetnek. Na mondom magamnak szarok rá, 1 kör az 1100 méter, 3 körönként megállok inni. 2 pohár víz meg 1 pohár kóla. Ez kb. 3 deci folyadék és kis cukor is van benne. Ha lötyög akkor lötyög semmi nem múlik rajta. Az időjárás tökéletes volt, 12 fok, párás, ködös idő, a rajtban fáztam ami jó ilyenkor, rövidben álltam oda, két karvédőt húztam fel, azokat gyorsan le tudom dobni ha túl meleg lenne bennük. Ennyi folyadékot nyáron se iszok meg (a gyomrom miatt), mondom tuti sok lesz.

9:00-kor elindult a verseny és hamar 6 perc eleji tempónál találtam magam, de nagyon komfortos volt, montam magamnak akkor csináljuk ezt, menjünk ahogy jól esik, nem kell itt óvatoskodni, faszt érdekli, erő beosztás meg pulzus jajj ne menj 145 fölé, savasodás, mittomén csináljuk, rakjuk magunkat fosra mihamarabb oszt legalább mentünk egy becsületöst. Legyen az 10 vagy 15 kilométer. A maradékkal majd lesz valami.

Hát 1 óra után kezdtem gyanút fogni hogy valami nem stimmel. A frissítést betartva, 9 körnél jártam, már egy liter folyadék volt bennem, korábban menet közben megálmodtam, hogy akkor minden 9 kör után leülök (tudom ez nem jó, de a derekam igényli), iszok az ORS-ből pótolni a sókat, meg odasétálok és eszek szilárd kaját. Ez egy kis szelet zsíros kenyér volt, ráraktam egy szelet csemege uborkát meg egy kevés lilahagymát majszoltam hozzá. Legurítottam egy pohár kólával és visszaálltam sétálva a mezőnybe, pár perc után elkezdtem kocogni, de megint hamar ott voltam hogy tartom a 6 perc elejét…

És ez így volt a második órában is, 2:15 körüli félmaratonom volt, a frissítést továbbra is körre pontosan tartottam, nem elsietve és mentem tovább. Mellém szegődött egy ismerősöm aki érdeklődött mi ez a szandál mánia nálam, mert évek óta csak ebben lát, mitől működik ez, hát mondom pont hiányzott hogy még beszéltessenek is, de akkor már 5:50 körüli tempóban poroltam körbe körbe. Mindig visszavettem 6:10 környékére, de utána mindig visszagyorsultam, nem is tudom már melyik de volt 5:46-os átlagú kilométerem és kibaszottul élveztem. Fejben tökéletesen tudtam figyelni mindenre, úgy teltek el körök hogy észre sem vettem, a szervezetemmel minden rendben volt amire nem is tudom mikor volt példa utoljára.

Jó ez teljesen nem igaz, mert teljesen érhetetlen módon a bal bokám elkezdett szúrni már az első óra után, de ezt egy kicsit másfajta landolással sikerült kompenzálni, tudtam hogy a végén szar lesz, de nem kellett lassítsak, mert nem fájt.

A pulzusom 160 alatt alig volt, de a gyomrom dolgozott, savasodni se akartam, sőt legnagyobb meglepetésemre a félmaraton után pisi inger jeleit véltem felfedezni magamon. Mondom ne már, hát ilyen 9 órányi baszódás után szokott ez jönni, most meg máris? Irány a budi, hoppá itt más is lesz, szartam egy jót és teljesen megkönnyebbülve állta vissza a versenybe. A 30 km-t 3 óra 20 perc után értem el, amit el se hittem, hogy én frissítéssel együtt tudok 30 km-t menni bőven 7 percen belüli átlaggal. Itt már úgy voltam vele, tök mindegy mi lesz, ez betyáros volt. Persze elindult a számolgatás fejben, mennyi idő van még és milyen köröket tudok menni, 2 óra 40 percem volt 20 kilométerre és akkor elérem az 50 km-t, ami teljesen felfoghatatlan volt akkor.

Sajnos maradt is az, mert elkezdett a tempóm bezuhanni, de végre nagyon is pontosan tudtam mi az oka! Igen, az a kevés edzés ennyire volt most elég, de szerintem tuti valami olyan bolygó együttállás is volt ami kihozta ezt belőlem, idejét nem tudom mikor volt egy ilyen hosszú futás ennyire jóleső. Innen már tudtam hogy a maraton biztos meglesz, kényelmesen, az 50-et el kell engedni, a 45-öt is tudom hozni talán, de sok ülés nem fér bele, mert addigra 7:40-8:30 között tudtam csak futómozgást imitálni, sőt bele-bele is kellett sétáljak azokba a körökbe. A frissítésem se követtem már, de jól voltam fejben, nem voltam kedvetlen, csináltam a dolgom, persze ittam ettem, mikor mit és hogy, kis szőlőcukor kúrával próbáltam erőt csiholni combjaim kohójába, de nagyon el voltak nehezülve a lábaim. Ekkor már jóideje teljes zsibbadás állt beléjük, fájdalmat sem éreztem, állandósult az állapot és nem sikerült kimozdulni belőle. Nagyon lassan telt az idő, 10 perc alatt mentem egy kört, konstans állapotban, kicsit fentebb öltöztem mert már így lassan menve hideg volt, először csak egy sapka meg kesztyű került fel, később már egy pulcsi is, így legalább nem fáztam és mentem körről körre, nem kerestem kifogást miért ne menjek és üljek le inkább pihenni, ez is ritka nálam 🙂

Végül 41 kört sikerült összegyűjteni, ami felszorozva 47.6 km összesen és kurva jó volt végre abbahagyni az egészet és úgy leülni, hogy onnan már nem kell futás miatt felállni… Persze a kocsiig el kellett sétálni valahogy, gyorsan megszabadultam a vizes cuccok egy részétől, Máté felesége segített a lábamra húzni a melegítőt mert nem tudtam odáig elérni ülve sem. A lépésben haladtam új értelmet nyert annyira elkészültek a lábaim az erejükkel 😀 és ez még se sokkal jobb, a bokám persze fáj, térgyeim, combom kuka, achilles offon. Viszont ezek az igazi nagyon jó fájdalmak, amiket mindig is imádtam mikor nem azon ment el egy verseny, hogy fejben szétestem. Az alvás borzasztó volt (ahogy az X-Faktor is), de hátha ma már sikerül pihenni rendesen, mert össze kell kapjam magam a következő időszakra, elég érdekesnek ígérkezik, de erről úgyis hallani fogtok amint beszélhetek róla.

Szellemi takarításnak fejben tökéletes volt a tegnap és végre jelét adta a szervezetem annak, hogy annyira nem épült le az elmúlt több mint egy évben!

Az idei első hosszabb – Mártélyi pelenkás keringő

Posted on 2022. március 6. by Csicsó

Ma is tökéletesen tették a dolgukat. Mármint a szandálok 🙂

Az utóbbi időszak nem épp futás-centrikus, a kisautóm körüli hercehurca elviszi a fókuszt jócskán és az időt is, de azért én még mindig szeretek járni ilyen helyekre, kicsit szétcsapni a szervezetem hogy aztán az öngyógyító folyamatok által egyszer én legyek Superman. Már ha kapok akkor alsógatyát ami nem szakad szét rajtam. Hogy miért írom ezt az mindjárt kiderül.

Erre az eseményre a szomszédos faluban került sor, régebben nagyon sokat futottam erre, itt is ahol a verseny zajlott és a pálya végig nagyon jó volt, nem volt unalmas egyáltalán, haladós volt fejben is és nem végeláthatatlan kínlódás. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy most új frissítőt hoztam magammal, nemrég volt egy online előadás hogy ilyenkor mi játszódik le a szervezetben és elég meggyőző volt az előadó, így hát vettem a termékükből. Igaz nem edzek sokat, de eddig mindig elkedvtelenedtem hosszabb futásokon, gyomrom szar volt, elemnt a kedvem és pont ezekről mesélt az előadó, hát mondom teszek egy próbát.

Nem okozott csalódást, fejben és gyomorban (majdnem) végig tök jól voltam, éhes voltam többször is amire már nem is tudom mikor volt példa, nem voltam fejben béna és nem akartam abbahagyni a francba az egészet mikor kiürültem. Persze messze nem tudok jól frissíteni, de már végre van egy alap amiből ki tudok indulni. Sokkal jobb volt a lábkomfortom is, kevésbé álltak be az izmaim és bármikor (ha a fejem úgy gondolta) tudtam kocogásra váltani. Sokkal könnyebb volt rászánni magam és magamhoz képest egész jó tempóval tudtam csoszogni még a végén is. Persze az edzés hiánya kiadta, a hátam kivan mint a fos, sokat kéne erősíteni a törzsizmokat, de örültem ha akadt 1-1 órám padozni, de végre azt éreztem hogy legalább azt a kevés állóképességet ki tudom kocogni magamból, legalábbis nagyrészét, nem az van hogy fos a gyomrom és szarok az egészre. Azért 4 óra után már kicsit azért a gyomromnak is elég lett a szmötyiből és kezdett hisztizni, nehezen büfiztem, de legalább kellett pisálni, ez is új elem volt a versenyen 🙂 Ekkor inkább átváltottam sótabletta + Monster Energy + víz kóla egyéb szilárd cuccokra és visszaállt szépen a helyzet a hasamban, maradt az edzetlenség miatta csoszogás.

Ami miatt viszont úgy volt otthagyom a picsába az egészet, az a hacukám. Vettme nemrég egy minsőgéinek gondolt tapadós rövidgatyát, mert hát alul jócskán összeérnek a combjaim (Töci szerint a vádlijaim is, de nincs kikopva a szőr, szóval hazudik) és az eddigi nadrágjaim pont ott voltak varrva. Vettem korábban egy olyat ami nem ott van varrva hátha tovább bírja. Tovább bírta mitagadás, de mikor fossa össze magát? Hát persze hogy versenyen. Először nem is értettem mi csíp odalent, mikor ez jó nadrág, tapiztam magam odalent és meglett a rohadék, hát hátul a varrásnál elszakadt és frankón dörzsölt. Mondom király, mert amim van hosszú nadrágom, az is szét van szakadva (van olyan ami nincs, de szerinted azt hoztam?) hiába veszem fel. Na de hoztam magammal egy guriga kinezio szalagot. Haha! Körbetekerem a combom, van elég és problem solved. Ahan, ahogy képzeltem. Megálltam, elővettem a szalagot, ollót, elkezdtem lehúzni a hátulját hogy ragadjon és elkezdtem pelenkát csinálni magamra kinezio szalagból. Hogy ugyan mit gondoltak rólam azt nem tudom a többiek, kétrét görnyedve matatok a tökeimnél, lóg belőlem 5 méternyi kék szalag, mert persze kiesett a kezemből és elgurult, összecsavarodott, összeragadt, felbasztam magam feltekertem amit tudtam, amiből persze a legkevesebb jutott a gatyalukra, de legalább elszorította a combom, gyorsan visszavettem a rövidgatyát, legalább nem látják és mentem tovább. Persze gondolhatod hogy nem tartott sokáig, mondom akkor felhívom cimborám aki azt mondta egy körül kinéz (ez negyed egykor volt), addig cowboy járásban eltotyogok, hozzon már otthonról egy jó gatyát nekem. Nem vette fel. Írtam SMS-t, hívtam öcsém (mert Macánál ebédkor nincs teló), ő se vette fel, na mondom szarok a világra, visszaveszem a szakadt hosszú gatyát, hátha nem ott van a luk azon mint ezen, felhúztam a hónomaljáig, megkötöttem, mindent felhúztam amennyire tudtam, rögzítettem és egész jó volt, amíg két körrel később pisálnom nem kellett… Gondolhatod.

Végül így mentem inkább végig, egész viselhető volt és fürdéskor sem akartam berepeszteni a tükröt az ordításommal ahogy víz éri. Az időjárás futáshoz jó volt, de ha megálltál a metsző hideg szél nem viccelt, így sokáig állni nem volt opció mert garantált tüdőgyuszi a vizes ruhában, lehet tudat alatt ez is hozzájárult hogy inkább kocogtam amennyit tudtam.

Mint írtam tök jól éreztem magam közben a nehézségek ellenére, örültem hogy a gyomrom viszonylag oké, edzeni meg majd fogok ha akarok, de valahogy nem akartak gyűlni a kilométerek amit nem értek a mai napig. Tavaly a szegedi hatóráson kurva sokat sétáltam, szét voltam hullva, szar volt az egész, de mentem 45 km-t. Most alig akart meglenni a 44 km, pedig sokkal többet kocogtam és ahogy néztem a köridőim, olyan sokat nem ültem (vagy álltam a pelenka készítéssel) mint akkor. No mindegy, hát ez így jött ki, hazaérve relatíve tök jól tudok járni, jobban mint máskor, nagyon jól esett enni, jókedvem volt szóval bevált ez a cucc. Amúgy ez az i:am cég izotóniás itala, óránként ittam meg egy zacsit, óra végén meg kis zsíroskenyérrel nyomtam szilárdat is a bélbe hogy ne csak lötyögjön az izo.

Azt nem tudom idén még hova keveredek el, bár Szegedre tuti megyek októberben, de a Tisza tó idén nem opció…. vagy de? 😀 😀

VII. U.R.H. 6 órás futás – A fele jó – fele szar

Posted on 2021. október 30. by Csicsó

Eredetileg menet közben úgy voltam vele elintézem ennyivel az egészet, semmi különös nem történt a már megszokott dolgokon kívül. Sajnos. Vagy nem is sajnos. Nem tom.

Ugyan a sporttal gyakoribb kapcsolatban vagyok mint az ezt megelőző időszakban, de azon kívül hogy megmaradjon ez a valamicske kis állóképességem nem igazán érdekel a dolog. Pedig heti három padozás van, jó nem szaggatom szét a felületet rajta, olyan tatásan, de 6-10 km között összekaparok rajta, mellé behoztam súlyzós edzéseket is heti kétszer, mert a derekam csak nem szereti ha kocogok, szóval váll, kar, felülés, plank mittomén próbálok odafigyelni jobban hogy ne csak egysíkú dolgot csináljak mint eddig, heti 5x minimum hengerezek, válltól bokáig, sok alap fájdalom csökkent tőle az elmúlt időszakban, de más nincs, ami igazán hiányzik a hétvégi hosszabb 3-4 órás futások, de arra olyan szinten sajnálom az időt, hogy azt el nem tudom mondani.

Szóval próbálom csinálni, de ennél többet most nekem nem ér a dolog, nem igazán érdekelnek versenyek, teljesítendő céljaim nincsenek, de utálnám ha teljesen leépülnék. Főleg hogy könnyebb nem lettem az elmúlt időszakban sem, szép lassan kúsznak fel a 10 dekák, de az a kúra amit 3 éve csináltam azt nincs az isten hogy újra megcsináljam, nem azért mert annyira durva, hanem nekem nem ér annyit. Inkább legyen mellé valamennyi állóképességem aztán kész.

Jelenleg minden gondolatom a közeli jövőm körül forog, a kisautó amit kitaláltam és megcsináltunk Csabival nagyon közel van ahhoz, hogy kiderüljön meghatározó része lesz-e a jövőmnek, akár annyira hogy csak azzal foglalkozhassak akár csak mellékesként, mindkettőnek nagyon örülnék és ha ez nem lenne se lenne szorosabb kapcsolatom a futással, egyszerűen nem érdekel már annyira, csináltam az elmúlt 8 évben sokmindent, rengeteg jó élmény kapcsolódik hozzá, de ennél többet nem akarok rá áldozni, de amennyit rááldozok az remélem sokáig megmarad.

Szeretem azért csinálni, nagyon jól kipucol fejben és nagyon jó társaságot köszönhetek neki, nem csak helyben hanem pl. itt Szegeden is. Habár most csak a szandálos (nem létező) kategória dobogójának legfelső fokára sikerült fellépni, a 100+ kg-os (khm 110+) dobogón (szintén nem létezik) a második helyre szorultam, erről mindjárt írok részletesebben.

Szóval adott volt az idei második versenyem a Tisza tó után, idén több már nem is lesz és ahogy írtam hétvégén hosszabbakat nem futok hogy a frissítést gyakoroljam, kipróbáljam, nosza, itt ez jó lehetőség. Így aztán nem is érkeztem kilométer céllal, csak annyit szerettem volna hogy ha lassan is de 6 órán keresztül tudjak kocogni úgy hogy nem baszódik el a gyomrom. Három és fél óra után viszont megint elbaszódott, éreztem hogy feszül, alig ettem szilárdat, folyadékból vittem be a szénhidrátot, sok folyadékot se ittam az tuti, kb. 8 decit óránként, de vagy ezt az izót nem bírja vagy nem tudom, de megint jött az enyhe émelygés, feszülés büfögni se tudtam hiába ittam szénsavasat, mindegy is, majd egy következő alkalommal máshogy csinálom. Igen ám, de magamhoz képest olyan jól ment az első 3 óra, hogy 27 km-el fordultam rá a második felére, jaj mondom de jó lenne 50 km-t menni, ám ekkor még nem voltam gatya.

De fél órára rá jött megint ami a Tisza tavon, csak most biztos más miatt, mert ott a sok szilárd kaja okozhatta, itt meg a folyadékos talán, de mintha falnak mentem volna 30 perc alatt visszaesett a tempóm, persze az edzetlenség is belejátszik, de szerintem az lassabban következik be és legalább kifutom a combomból ami benne van, most annak semmi baja. Hát akkor ennyit az 50 km-ről, de ebből nem csináltam drámát, így alakult, elsétálok maratonig, aztán leülök és megvárom a többieket. Szépen gyűjtöttem a köröket, a cukros cutymutytól fejben tök jól elvoltam, bár elfelejtettem eltenni az MP3-amat, de így is valahogy tök gyorsan telt az idő, sétáltam ahogy tudtam, persze közben kezdett minden lemerevedni meg fájni, főleg a jobb talpam ami még a Renátó féle 400m-es versenyről származik, azt egyszerűen nem tudtam helyrehozni, de majd most kipihentetem.

Telt múlt az idő, minden körrel jött 1-1 km is, és ahogy néztem az órát arra lettem figyelmes, hogy hát nekem biza’ maradni fog még vagy 25 percem a maraton után. Ó bazmeg, mondom magamban, nem akarok szégyenszemre fél órával a vége előtt leülni és nézni a többieket (tudom az elején ez volt a tervem), inkább sétálok tovább az is még két kör, legalább többet megyek mint tavaly 🙂 Hát igen, de hogy néz ki hogy 44 km-t megyek (hajrá Hamilton!) mikor 45-öt lehetne, csak hát ahhoz kéne valami kocogást imitálni. Hát akkor imitáljunk.

Nekiduráltam magam, szédítő 7:40-es tempóra sikerült feltornászni az addigi 9:30-asokat, de kurva szarul esett, a gyomrom nem volt az igazi, hiába próbáltam csak osonni, csak lötyögött ott bent a cucc, de mindegy, 45-öt mész Kiss Attila ha a fene fenét eszik is! A versenyen csak a befejezett kör számított, tört kört nem mérték le, az utolsó körre 5:51-kor indultam el, háh mondom meglesz hát 9 perc alatt tudok menni most egy kilométert, ja bazmeg tudsz, de egy kör több mint egy kilométer. A kör kb. 2/3-adánál hallottam hogy még 2,5 perc van hátra, ó ne már bazmeg ez még kurva messze van, de mindegy, nyomjuk meg, bementem 6 perces tempó alá és 16 másodperccel sikerült…………..kicsúszni az időből 😀 Nyilván mindegy volt hogy 38 vagy 39 kört megyek és hogy X. vagy X+1. vagyok csak nah, jó lett volna.

Az órát 45.43 km-nél állítottam le és bár tényleg nem számított és nem is számít most se hogy mennyi lett, de közben ott jó volt elhinni az 50-et a felénél és jó volt megcsinálni a 45-öt a végén, még ha ezek futás szempontjából nem komoly számok.

A szervezés ismét tökéletes volt, isteni sütikkel, amiket a sétának hála meg is tudtam kóstolni, közben kilátogattak cimborámék is, pont jókor, mert a sétában el tudtak kísérni egy darabon így nem volt annyira egyhangú, nekik is pacsi érte.

Most helyrerakom a talpam, hogy ne fájjon és az edzések ugyan maradnak, de verseny nélkül, előre a STE4LTH sikeréért!

Ja és a 100+ kg-os dobogó, hát srácok, ha nem látom a saját szememmel nem hiszem el. Az első 3 órában mentem a 6:20-6:40-es tempómat, mikor mellettem egy nálam nagyobb darab – főleg hasban – fickó elkocogott. De olyna 6-os ezrekkel kb. Nézem a rajtszámát, piros, egyéni. Kizárt, hát ne viccelj már, ekkora béllel még egy óra és úgy kell újraéleszteni ha így megy. De csak jött megint, lekörözött, újra, és újra, mondom tuti váltó tag csak nem kaptak zöld rajtszámot, ezt így nem lehet már három órája csinálni. De lehetett, Lukács Krisztiánnak hívják és 58(!!!) km-t futott le. A végén csak megkérdeztem már hogy milyen X-men ő, mert ilyen mutációval én is kibékülnék. Tavasszal nyomott 62 km-es hat órást, páros UB-t csinált idén, nem hittem a szememnek. Úgyhogy haver, ha olvasod, innen is pacsi újra, brutál vagy!

Mindenki egyért…

Posted on 2021. július 4. by Csicsó

Hatalmas köszönet illeti idén két jóbarátom akik elkísértek erre az öncélú kocogásra és Torta vállalva az egész napi rohangálást, unatkozást illetve másikuk feladva fenekének amúgy se sok kerekségét, egy horpadással az ülepén lesz kénytelen leélni hátralevő életét, mert 14 órányi bicikli nyeregben ülést nem lehet megúszni nyom nélkül, de Töci ezt is vállalta miattam, hogy idén úgy próbálhassam meg teljesíteni az UTT 130 km-es távját, ahogy eddig soha. Full service-el.

Köszönöm a családjaiknak és az enyémnek is hogy nélkülözni tudtak minket a hétvégére, minden perce megérte, az is mikor a verseny előtti este a szálláson borozva sírtunk a röhögéstől mint anno kosáredzés után és az is mikor eldöntöttük egyikünk sem kívánja tovább este nyolckor a botorkálást.

Nem volt nehéz pillanat elengedni az idei versenyt. Persze én mindig elhiszem hogy meg tudom csinálni (jó tavaly meg előtte annyira nem), mert ha az sincs, kár odamenni, sőt még menet közben is volt olyan mikor szenttül hittem, ez innen meglesz. És nem 10 km-nél volt ez 🙂 Viszont teljesítési kényszer egyáltalán nem volt rajtam, örömfutásra készültem tartson ameddig tart, tudtam idén a korábbi hónapokhoz, sőt évekhez képest sokat edzeni és nem is gondolom hogy az edzetlenség lett volna a fő ok, több hosszabb edzés kellett volna a rohadt frissítés miatt, hogy találjak valamit amit sok órán át tudok enni és ad is energiát és nem fordul fel a gondolatától is a gyomrom 4 óra után. Mert egysíkúra sikerült nagyon sajnos, ez a része valahogy hiába tudom hogy fontos, sose foglalkoztatott annyira amennyire kellene. Mindig kapkodva, ad-hoc jöttek az ötletek, ha épp működött se tudatosult hogy mi miatt, ha nem akkor ráfogtam hogy nem edzettem eleget, szóval tudom hogy enni kell, de szarul csináltam most is. Pedig ki voltak számolva az adagok idén és nem is volt velük baj 4 órán át, aztán viszont megundorodtam tőle és többet nem is ettem belőle.

Az ivás az ment, megvolt mennyi vízben oldjuk fel az izót, e mellé nyomtam még vizet és még így is kevés volt. Annyira bíztam benne, hogy végre idén megkönyörül az időjárás rajtunk és hűvös, esős idő lesz, de az eső elmaradt és Töci szerint a bringán jó idő volt, én megint mint egy kazán úgy éreztem magam, jegeltem állandóan, de ömlött rólam a víz, folyamatosan locsoltam magam, tűző napsütés nem volt, de igencsak lebarnultam megint.

Mint írtam az első 4 óra nagyon szépen eltelt, 20 percenként jelzett az órám a frissítés miatt, Töci is beleszokott mikor mit és hogyan kell adjon, nagyon szépen haladtunk, nem siettem 6:40-6:50 körüli tempót mentem, a frissítést sétálva vettem magamhoz, a pontokon nem kellett megálljak, ezen rengeteget tudtam nyerni a korábbi évekhez képest, Töci pedig folyamatosan egyeztetve Tortával töltötte a bringa tartalékait a pontokon majd jött utánam. Sajnos rengetegen voltak a pályán és nagyon sokáig, este 6-7 ig mindig csilingelt valaki vagy autó jött, szegény Töci elém jött, mögöttem haladt, egyensúlyozott míg sétáltam (bár nem tud saját elmondása szerint :)) így ugyan nekem semmi dolgom nem volt, neki folyamatosan kellett figyelnie, elég idegörlő volt, ismerve őt nem is értem hogy bírta ilyen jól (persze azért néha kifakadt :)).

30 km környékén jártunk mikor már éreztem, ezt a kaját nem bírom most megenni (a régi kukoricadarás, chia magos, agávé szirupos fahéjas lepényem vittem, kiszámolva a szénhidrátot egy órára), ittam izót meg kólát, bevettem az aminosavat meg a sótablettát, de éreztem teljesen fel vagyok puffadva és nem akar megindulni a trubadúr líra ott alul, hogy könnyüljön a hasam, hiába kellett elmenjek toi-toiba 25 km-nél. Így a szilárdat kihagytam, viszont menni kellett tovább, ami ugye fogyasztja az esetleges tartalékokat és egy szint alá nem kéne menni, szóval valamit ki kellett találni.

Mivel jégért meg kellett álljak az asztaloknál ha csak röviden is, addig mazsolát, aszalt áfonyát ettem gyorsan kiegészítve néha egy kis sóspereccel, de ott már nem volt matek hogy hány gramm szénhidrát per óra meg ilyenek… Viszont inni muszáj volt, a gyomrom a sok folyadéktól amit mellé megittam, megállni látszott, kevés volt a szilárd, de kaja nálam csak hányingeres lepény volt, riasztottuk Árpit a következő pontra hozzon kis sajtos pogácsát vagy valami péksütit. Ez kicsit megkötötte a folyadékot a gyomromban és szénhidrát is van benne, hátha.

Bejött. Az első maratonnál már jobban voltam, visszaállt a korábbi tempó, viszont fejben kicsit a rendszeresség elment, nem igazán követtük mikor mi történt, egyedül az izót követtük óránként meg a tablettákat, Töci nagyon ügyesen erőltette rám a dolgokat, pedig először csinált ilyet, tök profi volt, ahogy Torta is minden kívánságom teljesítette (már ami a frissítést illeti :)), ámde itt már ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet mintha egy gerendán egyensúlyoznék ami az energetikát illeti. Annyi mindig volt bennem, hogy az agyam a helyén legyen, nem esett le a cukrom nagyon, hiszti nem volt hogy nem akarom, folyamatosan azon gondolkoztam hogy tudnánk megoldani az enyhe kalória deficitet. A gondolkodást kicsit félbeszakította a tavaly átadott 33-as út melletti bringaút, ami 55 km kocogás után iszonyatosan lehangoló, jobban mint a gát, de ne kérdezzétek miért, a gáton is vannak 5-6 km-es egyenes szakaszok, de itt ordítva káromkodtam, holott kocogtam folyamatosan, nagy gond nem volt, haladtam szépen, de totál kiborított az egyhangú vég nélküli egyenesek benne pár emelkedővel amin muszáj volt sétálnom, lefelé pedig ugye mégrosszabb menni utána.

Kitaláltam, hogy van 20 perc előnyöm a szintidőhöz, de ki is mehetek belőle, csak a végén ellenőrzik, nem számít, ha úrrá tudok lenni a kalória hiányon vissza tudom hozni, szóval kezdjünk tiszta lapot az első kör végén, leülök, bekenem a lábaim relax, hűsítő géllel hogy kicsit felfrissüljenek, kértem Tortától egy hotdogot, azt félig megettem ülve végre, nyolc és fél órányi talpalás után, nyomtam rá kicsike Snickerst, ittam nyugiba vizet és vártam egy pár percet hogy megnyugodjon a gyomrom. Nem volt gond az újraindulással, még maradt 5 perc előnyöm, sétálva szépen elindultam ugyanarra a körre csak visszafelé és vártam a csodát, hogy erőre kapok.

Valami biztos történt, mert visszafelé valahogy hamarabb vége lett a 33-as út melletti szakasznak, annyira nem idegesített, szintidő táján tudtam haladni és tisztában voltam vele hogy ez még nem elég, viszont emlékeztem mi történt Szegeden anno az éjszakai 12 óráson, teljes újraéledés – igaz ott egy órányi pihi után, itt már ennyi időm nem volt. A helyzet javult ugyan a korábbihoz képest, de éreztem keveset, kb. a határon lehettünk szintidő tekintetében, kezdett fájni a talpam és nagyon nagyon melegem volt, öntöttem magamra a vizet, jegeltem, de nem tudtam fázni, ez így nem lesz jó, kértem Poroszlóhoz 75 km-nél a széket és a polifoamot, le kell feküdjek, fel kell rakjam a lábaim kicsit, be kell vegyek egy Algopyrint és enni enni enni, édeset, csokit, pogácsát stb. Ha 20 perc 20 perc, nem érdekel van még bőven a távból ha a helyzet megoldódik vissza tudom hozni, viszont idejét nem tudom mikor pisiltem utoljára pedig sokat ittam és hát még mindig nem indult be a d-dúr kantáta alul amitől kicsit enyhülne a nyomás a hasamban, ez volt a legfurább egész nap, máskor a sok rázkódástól ezek mindig jönnek ütemre, most nem akarták a jót, de nem emiatt voltam úgy ahogy, ez csak kis kellemetlen körülmény volt.

Míg ott feküdtem hanyatt a váltóponton a sok ember között, fölöttem magasodott a két majd két méteres őrangyal, egy másik futóhoz érkezett mentő, mert a görcsöt nem tudták kiszedni a combjából. Egyszercsak elkezdtek kiabálni, hogy „Itt egy másik! Itt egy másik!” 😀 Őrangyalaim jelentették, hogy velem minden oké, én csak pihenek, de jól vagyok, én is azonnal szóltam, nehogy betegyenek a mentőbe 🙂 pedig Töcinek a fejében itt már biztos megfordult, hogy nem bánná… fájt a térde, egyre kényelmetlenebb volt a kocogás-séta-kocogás-séta sormintát lekövetni, de hősiesen tűrt, nem szólt egy szót se, csinálta a dolgát mellettem.

A földről felkelve alig bírtam elindulni, persze hogy azonnal lemerevedett minden, de tudtam ez csak átmeneti, szépen lassan sétálva emeltem fel a tempót kocogásig. Itt eléggé oda kellett figyeljek, mindennel arra összpontosítottam hogy kocogjak. Ne gyorsgyalogoljak, hanem kocogjak mint az elején. Kezdett hatni a gyógyszer, enyhült a talp fájás, ami annyira nem volt vészes egyszer sem, legnagyobb meglepetésemre egyszer kellett megállnom leragasztani a jobb bokám dörzsölés miatt, ugyan fájt a talpam, de annyira egyszer sem hogy hátráltasson, nem is miatta vettem be a gyógyszert, inkább az iszonyatos katlan érzésre, mintha lázas lettem volna olyan volt, a talp enyhülés csak plusz volt a sztoriban. Egyre jobban ment a dolog, Sarudnál csak a chip ellenőrzés miatt álltam meg és már mentem is tovább, a 83. kilométerem 7:12-re sikerült, úgy éreztem meglett a megoldás, egy-egy percet vissza tudok hozni a kb. 25 percnyi hátrányból kilométerenként.

Igen ám, de ahogy jött a jókedv, úgy ment. Amit bevittem a 75 km-nél, az segített hogy szépen jussak el a második maraton végéig, de ezalatt a 9 km alatt csak a folyadék ment leginkább, alig ettem szilárdat, azt is össze vissza, aszalt cuccot kovászos ubival és paradicsommal lefojtva, majd Monster energia itallal gumicukrot, ami volt nálunk meg az asztalokon és amihez éppen kedvem volt, de táncolva az energetikai gerendán ez édeskevés, egyre jobban lassultam, már 35-40 percre nőtt a hátrányom és volt hátra kb. 42 km.

88 km körül a Tisza tavon nyaralók és futók egy hatalmas puffanásra lehettek figyelmesek. Szóltam Töcinek, hogy ezt már – átgondolva sokszor magamban a dolgot – csak matematikailag lehetne teljesíteni, nekem nem fog menni. Menjünk el 98 km-es pontig, ott Torta becsatlakozik mellénk és a 100 km-es aszfalt matricához elsétálunk együtt fotózkodni. Ekkor esett le az a kő Töci szívéről amit mindenki hallott 🙂 Közben kisebb puffanások is történtek, mert végre az összekuszálódott gumislag a hasamban kiegyenesedett, utat engedve sok köbméternyi metánnak, amivel kb. 0.3 fokkal emeltem a bolygó átlaghőmérsékletét, de nem voltam Green Peace-es hangulatban.

Míg közben azért 8 perc feletti ezrekkel próbáltam haladni, hogy mihamarabb elérjünk oda, átbeszéltük újra és újra a helyzetet, nem volt olyan megoldás a kezünkben ami gyors és hatékony, még a szőlőcukor sem, pedig már abból is ettem folyamatosan. Persze az edzéseim biztos nem voltak elegek ehhez, de az érződött, hogy amikor volt tartalék akkor tudtak dolgozni, a második maratoni előtti kilométerek tök jók voltak. Az agyam viszont végleg elengedve már ezt az egészet lekapcsolt teljesen. Annyira furcsa, hogy ha mondjuk ezt 75-nél döntöm el, akkor ott fog leállni a szervezetem, itt is míg nem volt meg hogy mindjárt vége, tudtam futómozgást végezni, csak lassú voltam, kevésbé fájt a minden, azonban onnantól hogy meglett: már csak kb. 8 km és vége az egésznek, 1-2 km alatt annyit romlott az állapotom, hogy sétálni is alig bírtam. Töci is már leszállt a bringáról, vissza se ült én pedig mondtam neki hogy szarok arra kurva 100-as matricára, ki a pöcsöm érdekli, hogy még elkínlódok 2-3 kilométert, nem tök mindegy hogy 96-97 vagy 100… 92 km körül jártunk, 96 km-re volt a következő pont (ott közel volt egymáshoz kettő, 2 km-en belül), az a 4 km is valami 40 perc volt, szóltunk Tortának jöjjön elénk, nincs 100-as, menjünk haza. Töci szervezete is hasonlóan reagált, mondta hogy teljesen lekapcsolt az övé is, ha mondanám hogy menjünk végig valahogy ugyan felülne még, de szerintem ő se gondolta komolyan, csak nem mondhatott mást kísérőként 🙂

Ez egy részemről kimaxolt verseny volt, ennyit tudok most, ha lenne valami varázs módszer a tökéletes frissítésre a folyamatos gyakorláson és próbálgatáson kívül (és még akkor is kiderülhet hogy aznap épp valami nem működik), tovább jutottam volna, még ha akkor se sikerült volna feltétlen beérni, de én erre a versenyre büszke leszek. Nem úgy leszek büszke mint az első UTT-re ami sikerült 2017-ben, hanem kicsit máshogy, valahogy azt éreztem, hogy ugyan az eredeti elgondolás a kajálásra nem működött, de végig éretten kezeltem a dolgot, egy darab hisztim nem volt – leszámítva mikor már a 100 km-t se akartam – és (sajnos) több mint 110 kilóval, mezítláb egy saruban majd 100 km-t tudtam teljesíteni. Lehet valaki ezen most mosolyog, a tavalyi és az előtti kínlódásomon ugyanitt lehetett is, meg felőlem most is nyugodtan, egyáltalán nem zavar.

Bennem nem maradt tüske, először jött velem biciklis kísérő ilyen hosszan, minden a helyén volt, profin felkészültünk, mindent megtettünk, ki-ki a maga feladatát maximálisan ellátta és mindemellett rengeteg élménnyel is gazdagodtunk, sokat nevettünk, iszonyatosan elfáradtunk és eldöntöttük, hogy így hárman megpróbálunk örökbe fogadni egy 13 éves fiút. #acsaladazcsalad

VI. URH 6 órás futás avagy „Baszatás, baszatás, menetelés”

Posted on 2020. október 31. by Csicsó

Essünk túl az alcímen mielőtt felháborodva kommentelnétek, Dé:Nesh kortárs rapper dalából idézet és nagyon ide vág, mindjárt az is kiderül miért 🙂

Szóval adott volt a múlt hét vasárnapi maraton után még ez kis 6 órás kocogás, amit nem hagyhattam ki egyrészt a társaság miatt, másrészt a fantasztikus frissító asztal miatt na meg Szoboszlai Tomi kommentárja mindent visz. Bár most azért annyira nem voltam jó kedvemben cirka 5 órán át, a GORTEX lábfej hasonlatát majdnem kijavítottam groteszkre…

Esőben mentünk át Szegedre, de ott már nem esett szerencsére, cserébe hideg volt. És sár a pályán. A papucs a múlt hét után nem volt opció, túl sok időt voltunk együtt, meguntuk egymást, így is szerdára múlt el teljesen az izomlázam, ehhez még maradt egy kis boka fájdalom, de kocogás közben nem fájt. Na nem edzésen 😀 Egy métert se mentem a héten ez előtt nyugi, hanem a verseny elején figyeltem, de nem fájt. Akkor még. Ott még.

A rajt után kényelmes tempót próbáltam felvenni, de olyan nem volt. Szar volt. Az első perctől. Erőtlen, ritmustalan, fogcsikorgatós és szeles. Votl egy kanyar ahol rendesen odabaszott, ha lassan mentem a vizes pólón már azért átfútt és fáztam így kénytelen voltam valami futás szerűt imitálni, de nem esett jól. Sétáltam, ettem, ittam, kocogtam, sétáltam, kocogtam, ja nem, sétáltam, ettem, ittam. Ezzel telt az első 17 km mire teljesen tele lett a tököm az egésszel. Feladni nem fogom, de valami célt ki kéne találni. Kiszámoltam hogy el tudok sétálni 22-23 km-ig félidőig. Na mondom addig 45 perc, próbálok tölteni minél több cuccost és akkor csinálok egy második ilyen félidőt, 44-45 km bőven elég lesz. Hahahahaha. Bírom milyen kurva naiv birok lenni ilyenkor. Hát hogy tudnék újra 6:30-6:40-et menni mint az elején több kilométeren át mikor egyet se tudok lefutni. A megevett, ivott cuccoknak nyoma sincs, erő sehol és még a kurva eső is elkezdett esni. Én sétálok kabátban hogy ne fázzak meg, néha rápróbálok, semmi. Séta is 10 perc alatti kilométerek nélkül.

Egy órát elbasztam ezzel az önsajnálással, fázott a lábam, csurom víz volt és sár, fájt a csípőmtől le egészen Tószegig, fel-le, felfele-le végig, fútt az buzi szél is csak máshol, telibe tüdőbe, vizes sapkára, jóvan Kiss Attila okos vagyol agyhártya és mellhártya gyulladás garantált. Két óra volt még a versenyből mikor leültem enni egy kis virslis kiflit meg felbontottam az ünnepi Monster energiaitalt, szartam rá, mondom végigsétálom és kész. Maraton se lesz meg, de nem érdekelt.

Állapotok 4 óra saras baszatás, baszatás, menetelés után.

Visszaálltam a pályára és ment a bazsatás, baszatás, menetelés. Már meg se próbáltam kocogni, elfogadtam hogy ez lesz. Néha leültem inni kis Monstert megint, vettem be sótablettát, majdcsak eltelik ez a kicsit több mint egy óra.

Néztem a köridőimet meg hogy mennyi van még hátra, 40 km se lesz meg, de nem baj, múlt héten maraton volt, persze a bokám korábban újra elkezdett fájni, de már térd alatt is valami gumó kinőtt, na mondom legalább ebben a hidegben a meneteléssel (vagy a sok baszatással? 😀 :D) a lábam is szétvertem, szép munka Kiss Attila, ügyes vagyol.

Volt hátra még egy óra, na mondom de jó, halad ez, de várjál mán, annyira nem fájnak a lábaim, se a csípőm, meg a gyomrom is jó, combom se szar, na ne izélj már, nem tán tudol futni? Hát de 😀 Lassú lassú kocogásból szépen felgyorsultam újra 6:30-6:40-re, de most nem akartam megállni 150 méter után, hanem lefutottam egy kört. Na baszki. Menjünk még egyet. Haha, ez is megvan, beszarok. Megint ugyanaz mint az éjszakai 12 óráson. 5 órán át mintha valami dugó lenne a tápanyag felszívódásnál, most megunta, kidugult és elöntött az ERŐ!! Na nem sokáig, de 4 kört tudtam futni, sőt jobb volt kocogni mint sétálni. Ugyanúgy mint a 12 óráson most is elkezdett ömleni rólam az izzadtság, nem is értem, pedig hideg volt, de valahogy nekiállt magából kinyomni a dzsuvát, a friss delejnek meg jutott hely.

Ez a négy kör pont elég volt ahhoz, hogy a végére már nagyon lelassulva, DE! még kocogva érjek célt, azt hiszem 43 km környékén. És persze megint telis tele endorfinnal.

Nehéz átadni, de hidd el, azért a 4 körért érte most meg 5 órán át baszatni, baszatni menetelni, mai napig nem értem hogy csinálja a szervezet ezt, azt meg végképp nem, hogy a picsának kell ehhez nekem 5 órát kínlódni 😀 A 12 óráson mondjuk 9 órát kellett ehhez kínlódni, szóval úgy az elejétől ha esetleg király volnék, azt megköszönném.

Két hét. Két nagyon intenzív élmény. Két kategória elsőség a 110 kilós szandálos értékelésben!

1+3. Szeged Maraton

Posted on 2020. október 25. by Csicsó

Igaz megfogadtam, hogy elköszönök, de arról a pár eseményről amin részt veszek és félmaratonnál hosszabb, magamnak meg az utókornak csak firkálok pár sort, na meg hátha érdekel mást is.

A fogadalmamat tartom, túlságosan komolyan is, ugyanis egyáltalán nincs a fejemben a futás. Semennyire. Írtam hogy már ez jóideje így van, de hogy ennyire nem érdekel azon magam is meglepődtem 🙂 Júliusban volt az UTT, abban a hónapban még elmentem 2×8 km-re, augusztusban is 3 futás volt, ebből egy félmaraton egy 24-es meg egy 7-es. Szeptember már ergyább, 8, 9, 17, októberben meg eddig szintén 3 futás volt 13, 11 meg 8. Az sejthető laikusnak is hogy ez nem sok 😀 Ez 134 km három hónap alatt. Nem az a klasszikus fussunk maratont felállás. Plusz ehhez jött hogy fejben se vagyok a pályán, soha. Inkább ez jár most a fejemben, hogy mit és hogyan oldjak meg rajta, erre megy az agy nagy része, de legalább halad szépen:

Életem első teljesen saját fejlesztésű modellautója

Szépen haladok azon dolgok tanulásával is amik ehhez kellenek, lézerezés, cnc marás stb.

Viszont magát a futást továbbra is szeretem, ezen pár edzés ami volt mindig nagyon jól esett, többnyire jó társasággal mentem, kényelmes tempóval, nem kapkodva, ha kell sétálva, csak örömből. Mivel eddig az összes Szeged Maratonon célt értem, ahogy a Vásárhelyi Félmaratonon is így adta magát, hogy nem kéne kihagyni. Azért 1+3. Szeged Maraton mert az EPAM szervezett anno egy első Szeged Maratont, azon vetettem be először a Crocsot mint csodafegyvert, emiatt is indultam újra abban, hátha a varázsa a lábamba költözik és végigcsoszogok. Aztán a ProgRun előről kezdte a számozást, tehát lett még egy első Szeged Maraton és ez volt a harmadik. A póló idén annyira nem adja nekem, de az érmek mindig nagyon szépek! Az idei is az!

Úgy voltam vele, majd októberben futok többet hogy azért mégse így álljak oda, de mint olvashattad ez elmaradt, fostam is reggel hogy mi lesz, mert tudom az eddigiek alapján, hogy nagyon hosszú verseny. Béna táj, töltés, puszta, falvak, semmi izgalom, hosszú kilométereken át. Persze imádtam ezeket mikor benne voltam nyakig és edzett voltam, mert tudtam „futni” 😀

Most viszont az érdektelenségtől felszaladt 2-3 kiló is rám júliushoz képest, az már a kisebb futásokon is feltűnt hogy a 6:00-6:20-as utazó elment 6:20-6:40 irányába, persze nem csodálkoztam, ide is úgy jöttem, csak be kell érni. Persze az 5 óra 23 perc sokaknak nem futás tudom és van is benne valami, de amíg annak adnak érmet aki 6 órán belül beér addig elindulok ezeken. A mai például egy fantasztikusan jó élmény volt minden percével együtt, nem fontos most az idő, a teljesítmény, sokkal jobb volt hogy a rutin mennyit jelentett.

Nem bíztam magam a gyári frissítésre, inkább vittem magammal kis szőlőcukrot, sótablettát illetve egy puha kulacsot amibe anyukám birsalma zseléjét töltöttem felhígítva. Ez gyakorlatilag cukor szirup biralma fehanggal, hosszú lecsengéssel, torokban enyhe kesernyés ízzel. 2019-es évjárat volt, nem barrique. Fél liternyi ilyen gumibogyó szörp volt nálam, 3 km-enként szürcsöltem belől egy kicsit, minden asztalnál aztán kényelmesen ittam vizet, izót, aztán kólát is, egy egy karika banán és nyugodtan elindultam tovább, felesleges volt rohanni.

Mentem is a magam kis tempójában, de már 12-14 km-nél éreztem a combom hogy kicsit erőlködik, nyilván nem volt csoda, de úgy voltam vele majd lesz valami. Persze mindez Tiszaszigetnél szinte, a semmi közepén, se telefon se semmi 😀 Nyilván ez lökést is ad az agynak, mert meg kell oldani a helyzetet, nem fog kimenteni senki. Ez szerintem nagyon fontos. Bár ha meg nagy gond van, sérülés akkor meg szarban van az ember, de valamit valamiért…

A papucsnak mezítláb azért voltak hátulütői, mert leghosszabban egyszer mentem benne, 17 km-t. Egyszer. Itt meg éreztem hogy azért csikolja a talpam pár helyen, hát mondom ha ez még majd 30 km-t kitart nem a comb fájdalom lesz a legnagyobb bajom hanem a vérző lábfejem. Úgy kell nekem. Viszont ha tócsába léptem akkor a vizes láb már frankón csúszott a gumin, nem volt olyan vészes, de ez egyszercsak megszáradt és a tócsából a kosz ott maradt, így a kis porszemcsék dörzsölték a már piros bőrt, fantasztikus volt. Úgy kell nekem. Egy bazinagy tócsába gázoltam mondom legyen már valami, na ettől meg pont olyna hangja lett minden léptemnek mint itt Tomnak az elején 😀 😀

Elengedtem ezt a vizezés témát, inkább mentem és legnagyobb meglepetésemre nem lett szarabb, éreztem, de tudtam kocogni.

27 km-ig.

Eddigre a birs zselé körbefolyta a gyomrom belső felét és enyhe hányingerrel küszködtem, de a frissítő ponton egy hölgy rákérdezett hogy a kultúrált kultúrház mosdója nyitva van-e, nyitva volt így ugrottam a budira, a ballaszttól megszabadultam, ez feldobott, plusz a derekamnak is jót tett a kis ülés, arcot mostam stb. Na uccu neki, mehetünk tovább.

Eddigre már csak 7 perc körüli volt a tempóm, de fejben nagyon jól voltam, nem zavart, haaldtam, viszont a kaki se segített a gyomromon, 28 km-nél meghoztam a döntést: van elég időm, ha minden kötél szakad besétálok.

8:20-8:40-9:00 körüli ezeket sétáltam, persze így sokkal hosszabb volt, de ha megpróbáltam kocogni akkor újra rámjött a hányinger. Persze tudom, igazi futó ilyenkor okádik egyet, na de ne már. Mert ha tegyük fel megszabadulok tőle akkor mi lesz? 20 perccel hamarabb érek be? Úgyis csak a teljesítés volt a cél, így 13 km-t sétáltam. Ez persze dörzsölte a sarkam is. Úgy kell nekem. De viselhető volt. Elfogadtam a helyeztet, végig tudtam tartani a tempót, nagyon nagyon jól voltam fejben, nem zavart egyáltalán hogy ebből már nem lesz futás. 5 óra 30 körülre tippeltem a célt. Teljesen jó. A frissítő pontokon azért próbáltam kólát nyomni hátha elmúlik a hányinger, meg kis banán hogy szilárd is legyen a gyomorba, nem segített. Így besétáltam. Majdnem a célig. Mert hogy aztán fejben kapcsolt ki a sztori vagy tényleg elmúlt nem tudom, de 41 km környékén ment a kocogás, ott ahol abbahagytam 7:00 perces ezrekkel, szépen begurultam a célba 5 óra 23 perces idővel. De a legfontosabb, borzasztó jól éreztem magam ott is, nem volt az hogy de szarul vagyok, nem esett le a cukrom, tele voltam endorfinnal és még most este kilenckor is tart. Igaz már kis bor után 😀 A combom, térdem kapott rendesen, csak lesnek ez mi a franc volt, de a kipirosodott bőr a lábfejemen már be is gyógyult, a combomnak meg kell 2-3 nap és fasza lesz minden. Szóval ez így nagyon fasza volt!

Futó kalandozások

A maratonon túl