SZEGED Maraton – A revans

Az UB után még korán megírtam az összefoglalót róla, ez jó döntés volt, mert rá pár napra eléggé elkeskenyedtem. 1-2 nap alatt minden fájdalom elmúlt, sérülések begyógyultak és gyakorlatilag az elmémben átvette az uralmat, „A picsába, hogy két ilyen szar apróság miatt ment el a verseny!”. Izomlázam alig volt, éreztem hogy erőnlétileg meglett volna egy ennél hosszabb táv is (a teljes táv nem biztos természetesen), de itt sincs értelme „mi lett volna ha…” dolgokról beszélni, tapasztalat volt, élmény volt. Viszont az agyamat le kellett nyugtatni valamivel, valamivel ami itt van közel, a Kisteleki 6 órás majd csak július közepe és az időjárás nem igazán kedvez akkor az egyéni csúcsoknak, kell elé valami, de mi legyen. Hát a Szeged Maraton! Jó kis táv – oda kell baszni.

Nagyon szerettem volna magam magammal szemben megmérettetni 4 órán. 5:40-5:45-ös átlag kell hozzá, hátha kiadná, jó volt a mohácsi félmaraton, ha felpumpálom az agyam talán benne van a lábaimban. Többen is kitűztük ezt a célt a csoportból, Anett, Tibi, Endre és Jani, na mondom tök jó, lesznek nyulak, mehetünk együtt amíg tudunk stb. El is kezdtem fejben a munkát rá, de sajnos nagyon úgy látszott, hogy az időjárás nem lesz velünk, de ez egy körülmény, próbáltam nem túlagyalni a dolgot, nyilván a frissítés ilyenkor extra fontosságú. Zsolti edzőtársunk szegedi, feajánlotta hogy szerez jeget és ellát minket 15 körül meg 30-nál is illetve leadtunk Endrével egy-egy kulacsot Sponserrel, nem túl sokkal, de több volt mint a semmi, szintén 15-nél és 30-nál ihattunk belőle. Hétfőn az edzőnk Renátó szervezett egy 10 km-es felmérő futást, na mondom ott is odabaszok, hátha sikerülne új egyéni csúcsot futni, végre 50 percen belül, nagyon kemény menet volt, de sikerült 49:01-el, na mondom jól van, tudsz te ha akarsz, akkor ha nem is 4 óra de egyéni csúcsot próbáljunk meg menni a maratonon is.

Szombaton még bizakodtunk hogy hátha lenne eső, de nem mutatta magát, nem volt mit tenni, az volt a terv megyek a kitűzött tempóval (5:30-5:40 / km) és rendesen frissítek, nem kapkodok. Rengeteg sótablettát vittem meg magnéziumot. A kevés Sponsert előre küldtem ugye, ezután maradt az ami az asztalon van: víz, izó, egy idő után kóla kb.  5 km-enként. Sajnos az a pólóm ami nem dörzsöl, jó kis sztreccs, kiemeli a vonalaim – az fekete színű. Gatyám is fekete. Hát mondom itt fogok megfőni valahol féltávnál, de nem akarom hogy megint szétdörzsöljem magam, majd locsolom jócskán, szellő lengedez, hátha hűt… (nem). Fehér karvédő, hogy a jeget tudjam hova rakni majd, ez jó volt nagyon, Zsolti mindig a kritikus pontokon bukkant fel (meg persze fejben is vártam már hogy kapjak hűtést :))

Rajtben

Az első 10 km viszont nagyon nehéz volt. Kicsit be is állt a jobb vádlim és nehéz volt tartani a tempót, arról nem is beszélve hogy elég párás, meleg idő volt, de még volt árnyék mindenféle erdei sétányon meg közterületen, öntöttem magamra a vizet, minden ponton vettem be sót (kb. 5 km-enként – 500 mg-os Dr. Lenkei sótabletta), minden második ponton meg plusz magnéziumot, rengeteget ittam, izót és vizet is, ez persze időbe került, de ha nem akartam úgy járni mint sajnos páran, muszáj volt rászánni az időt. Előttem ugyanis 10 km alatt 3 embert láttam vagy feküdni ájultan illetve egyikük mögöttem jött 2-300 méterrel, csak kiabálást hallottam, hogy „Állj meg… állj meg, hé, állj már meg bazmeg!” Hátrafordultam, a srác öntudatlan állapotban próbált lépni össze-vissza, majd eldőlt mint egy zsák. Hát azért nekem is átfutott az agyamon, hogy ilyenkor ennek nincs sok előjele ha jön, blackout és puff, viszonylag jól vagyok, de mi van ha… bíztam benne valahol hogy csak lesz valami előjele nálam ha elmegy a cukrom (az izo, só, magnézium miatt máson nem aggódtam) és akkor  le tudok mondjuk ülni. Na meg meg kellett próbálni azt is amiért jöttem, szóval ilyen kettős érzéssel mentem tovább, míg le nem nyugodtam pár frissítőpont után, hogy ügyes vagyok, jól vagyok, tartom a tempót, de sajnos féltávnál konstatálnom kellett, hogy a 2 óra 3 perces félmaraton sok ide, a 4 órát kizárt hogy megfussam, olyan nem lehet ilyen körülmények között hogy a második fele gyorsabb legyen. Sokan álltak kint slaggal, mindenhol kértem hogy locsoljanak, mert már puhult a húsom és a sült zsír szaga fűszer nélkül elkezdett zavarni.

Nem sokkal féltáv után sajnos utolértem Janit, aki már sétált. Mondta hogy ugyan élete legjobb félmaratonját futotta, de képtelen tovább futni. Próbáltam rávenni hogy jöjjön, meg is próbálta, de inkább utamra engedett, intézzem a saját dolgom, nem tart fel. Jól volt egészségileg, így otthagytam. 26 km környékén aztán kezdett elfogyni belőlem valami, elég meleg szakasz volt (na melyik nem :D), árnyék nélkül, messze volt a frissítőpont és jött a „faszom, inkább sétáljunk kicsit…” máskor mindig örülök ennek, de utáltam most ott magam, hát a lábaim bírják, menjél te hülye akkor lassabban, de valahogy az egyéni csúcsot csináljuk meg. Mindjárt itt a 30 km, igyál oszt szedd a lábad. Ekkor már csak 6 perces ezreket akartam futni, nekilódulva ment is, aztán mindig sikerült felgyorsulni 5:30-5:40-re, ennek örültem, csak már vattát tudtam volna köpni minden frissítő után 1-2 kilométerrel, párologtattam rendesen mitagadás.

Próbáltam menni, rengteget frissíteni és egy nyílt, pusztára érve, egyszercsak a felhők elkezdték eltakarni a napot!! Mondom ilyen nincs, úgy tűnt hogy tartós lesz, na mondom ez az, végre egy kis megkönnyebbülés, ráadásul a legdurvább szakaszon, ha ott süt a nap, az utolsó 12 kilométerem 126 óra lett volna. De ekkor jött a még nagyobb meglepetés, elkezdett esni 😀 Csináld még, csináld, tudsz te ennél többet is, motiváltam a felhőket és úgy is lett, frankó zápor alakult ki, ez mentette meg a tervem, a futó tempóm továbbra is 5:30 környéke volt, de ekkor sajnos észrevettem Endrét meg Anettet előttem nem sokkal. Hát mondom basszus ez nem jó jel, szépen mentek az elején, nem is tudtam sokáig velük menni, remélem nincs nagy bajuk, mert ha utolértem őket az nem jelent jót 🙁 Annyira nem voltak készen, segíteni nem tudtam, haladtak csak már lassabban, így a 33 km-nél lévő pontnál otthagytam őket és fel a gátra. Innen már csak 9 km volt a cél, de borzasztó hosszú volt még úgy is, hogy tök jó tempót tudtam menni. Reméltem hogy nem fog elállni az eső és süt ki a nap, mert akkor levegő se lesz így is kicsit fülledt volt, már mindenem csurmo víz volt, a cipőmben a lábam felázott nagyon ezt éreztem, de NEM FÁJT A TALPAM 🙂 így csináltam a dolgom. Sajnos pont az utolsó előtti szakasz votl a leghosszabb elérhető frissítés nélkül, 39 km-ig csak két láda volt tele melegvízzel meg szivaccsal, abból inkább nem akartam inni, ott azért közöltem, hogy ez jó kibaszósra sikerült itt a vége előtt 😀 Megint só, magnézium, utolsó adagok és irány az utolsó 3 km!!

Célegyenesban

Persze sokan voltak minden pontnál, mert váltók is voltak, biztattak, hogy már nincs sok, de abban a nincs sokban még meg kell mászni a hidat, végig a rakpart felett és végig lent a rakparton. Szerencsére a felhők még kitartottak, az órámra pillantva 40 km-nél láttam, hogy 4 óra 1 percnél járok, mondom de jó lenne 6 perces átlagra behozni és sikerülne az új csúcs, de már nagyon kifutottam magam addigra. Fájtak az izmaim és csak arra tudtam gondolni, hogy mindig ilyenkor esnek össze azok akik meghajrázzák a végét, én nem leszek ilyen, tartom a tempóm, nem kockáztatok, ez már tuti új csúcs és sikerült a revans nincs mese, ez a magam módján keményen végig lett tolva és így meg is született 4:16-al a végeredmény, aminek nagyon örültem 🙂 Jól voltam a célban, bár a lábaim nagyon elfáradtak, jobban mint az UB 96 kilométere után, az a 16 perc ami összejött pluszban, az kb. a frissítéseim időtartama, majd egy frankó hűvösebb alkalommal újra megpróbálom a 4 órát. Ez most nekem egy nagy eredmény 😉

Posted in Futás, Versenyek | SZEGED Maraton – A revans bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva