Hős-ség riadó avagy II. Szeged Maraton

Van ez a hülyeség, amin mindig röhögök, hogy micsoda hősies tett (most mindössze az időjárási állapotok miatt adtam ezt a címet.) egy Spárta vagy UB vagy akármi, pedig semmi köze ennek a hősiességhez, ez egy öncélú lássuk beledöglünk-e dolog, nem mentünk vele senkit, nem lesz jobb tőle senkinek, csak nekünk… már ha befejezzük.

Erre ezen a hétvégén nem sok esély mutatkozott, ugyanis az idei év eddigi hőmérsékleti csúcsát vártuk, 35-36 fokkal árnyékban, ebből könnyen kiszámítható, hogy mennyire képes akkor a test leadni a pluszban termelődő hőt, ha kint ugyanannyi van mint bent, hát jah, semennyire, kell valami külső eszköz ami segít, mondjuk egy légkondicionált futóruha (nem volt) vagy kis víz (volt, valahol csak meleg vagy slag) vagy pedig jég. Utóbbi lett volna a legfontosabb, de persze (szinte) minden versenyen ez a szűk keresztmetszet. Amit egyáltalán nem értek miért, ugyanis nem az van hogy elolvad mire odaérek, hanem egyszerűen elfogy. Csak akkor miért nem pótolják? Főleg a legszarabb részeken. Értem én hogy nem vagyok az a hű de gyors futó, én azt hittem ez minden indulónak jár, nem csak azoknak akik időben érnek oda. Vagy akkor hirdessék úgy, hogy jég van: rajt + 3 óra időtartamban és akkor nem készülök rá, megoldom máshogy, mondjuk megkérek valakit hogy X helyekre hozzon, meg tudom oldani, csak akkor úgy kell készüljek. No ezután a kis hiszti után, jöjjön a versenyről pár szó, illetve arról hogy is álltam neki, ugyanis ez az év hát… khm… nem a felkészülésről volt híres, hosszút alig mentem, az alapozás sérülésekkel telt, a nem futós idők pedig hízással, így el is jutottam újra majdnem oda ahonnan indultam a tavalyi „életmódváltás” előtt, de nem érdekel túlságosan, persze amikor csak lehet odafigyelek mit eszek, de nem erőltetem túl, ahogy az edzéseket se, ami ennyiből megy az megy, a többi meg nem érdekel, ez egy hobbi, örömet kell okozzon, nem pedig frusztrációt, a testsúlyom pedig messze nem egészségtelen, bár lehetne kevesebb, de ahhoz annyira oda kellene figyelnem, ami nekem azt a minusz 6-8 kilót nem éri meg.

Nem is tulajdonítottam túl nagy szerepet ennek, amíg megy megyek, ahogy lesz úgy lesz, de előző éjjel alig bírtam aludni, a kutyák is meg voltak őrülve, lehet a közelgő hidegfront vagy az aznapi ünnepi hamburgerek dolgoztak, de arra keltem hogy csurom víz a párnám, forgolódtam, melegem volt, szóval jó szarul aludtam, reggel mikor felkeltem akkor meg elkapott az ideg, de úgy rendesen, mintha érettségiznem kellene tanulás nélkül, jaj anyám ma mi lesz, ez rohadt hosszú lesz és meleg, ami eddig is volt, csak önbizalommal lenyomtam ezeket az érzéseket, de most nem nagyon volt mivel. Szandiban mentem már ennél hosszabbat, de mégiscsak más ez is, UTT előtti utolsó hosszú próba, vajon hogy fogja bírni a talpam…

Szerencsére a rajt korán volt, így nem kellett sokáig idegeskedni, sikerült minden leragasztani, bekenni, elégszer WC-re menni, eleget inni előtte, kicsit bemelegíteni majd beállni a rajtba és végre futni hogy elmúljon az ideg. Azt tudtam mit nem akarok: elfutni az elejét, így jócskán visszafogott tempóval mentem, eléggé a hátsó traktusban kötöttem ki, de legalább volt hely, azt tudtam hogy ezt nagyon elrontani itt lehet most. Iszonyatos meleg volt már a napon reggel is, míg Szegeden kolbászoltunk addig próbáltam keresni az árnyékot… 5 km-nél vettem fel jeget(!!), nyomtam a sótablettát jól lemosdottam, csurom víz lettem, ittam és uccu tovább, végre az első gátas szakasz, egy szar murvás rész, emlékszem rá korábbról (tavaly is erre ment az útvonal, meg az URH 50km-es terepfutása is itt visz), nem szeretem, nincsenek jó emlékeim. Ami viszont szar volt, hogy mivel minden víz lefelé folyt rólam, a csurom vizes szandálban elkezdett csúszkálni a lábfejem, amivel eddig nem volt bajom, de ez a későbbiekben egyre rosszabb lett, a legnagyobb problémám végig ez volt, küzdöttem vele rendesen, egyelőre nem értem az okát, majd kell próbálkozzak az UTT előtt különböző beállításokkal, mert most hiába húztam meg a pántokat, szorított, de csúszott is, amivel csak lefelé meg felfelé menetben volt baj, amiből kevesebb volt szerencsére. No ezután kivittek minket a Holt-Maros partjára, ahol állott párás, forró levegő várt ránk a fák alatt illetve 10km-nél a jég hiánya… már a második ponton elfogyott a jég, holott ez még mélyen bent volt a civilizációban, mivel ez árnyékosabb volt, annyira nem basztam fel magam. Vissza a másik parton vezetett az út, jól nézett ki, de magamhoz képest csak sikerült kicsit elfutni az elejét, mert olyan 12-13 km körül kezdett tele lenni a tököm az egésszel, 1:05-ös 10km-em volt, ami frissítéssel együtt kicsit gyors ebben az időben számomra, kezdett elmenni a kedvem az egésztől, inkább megálltam pisálni, mielőtt újra felhágtam a murvás gátszakaszra. Előttem, utánam nagyon senki nem volt, napsütés volt árnyék nélkül és már vártam hogy találkozzak Csanáddal, mert azt mondta 14 km körül kijön bringázik egyet és dumálunk. A 15-ös frissítőnél, ahol újra volt jég még nem láttam, ettem, ittam és nekiláttam a legszarabb szakasznak, tavalyhoz képest fordítottak az útirányon innentől és jött a Tisza gátja majd egy iszonyat kopár puszta egy szem úttal ami bevisz Tiszaszigetre (tavaly ez a szakasz volt a vége és itt szakadt ránk az ég).

Itt már megálltam állítani a szandál pántjain, jobb is lett tőle picit és végre elkezdték osztogatni a beígért fél literes palackos vizet, amiket a frissítő pontok között féltávra helyeztek. Annyira jó volt, hogy az iszonyat kiszáradt pofámat átmossam, de inni meleg vizet nem olyan jó, se nagyon magadra önteni, így inkább csak öblögettem vele, mígnem egyszer csak feltűnt Csanád is 🙂 Szegénnyel nem sokat tudtam beszélni ezen a szakaszon, igyekeztem orron át légzésből megoldani a dolgot, mert szájon át nagyon ki voltam száradva és zavart, hosszú-hosszú kilométerek jöttek a gát tetején a tűző napon, majd elérve a 20 és 23 kilométeres frissítő állomást csesztem fel magam igazán a jég hiányán, ugyanis ez a két szakasz (gát és puszta) volt a legkegyetlenebb az egészben, ha valahová ide kellett volna koncentrálni a szervezőknek, hogy mindig legyen, mert sehova nem lehetett elbújni a nap elől, kellően szar is volt itt menni, a víz amit magára öntött elég gyorsan felmelegedett az emberen, szél nem nagyon volt, inkább enyhe, de az is meleg, nem hűtött semmi.

27 km-nél értünk be Tiszaszigetre, ahol az állomáson egy srác slaggal várt minket, ott kértem egy full mosást, jó lett volna ottmaradni a végéig, de menni kellett, sose lesz vége és még várt rám 15 km ami az egyre romló tempómban elég sok tud lenni. Itt elvittek minket a bringaúton egy darabig, majd sarkon kellett fordulni és irány vissza, ez a világ vicce, 3 ilyen fordító volt, totál értelmetlen és röhejes, nem igaz hogy e nélkül nem lehet útvonalat kijelölni, na mindegy, a legrosszabbul a cél előtti ilyen helyben táncolós mutatvány esett, már nagyon szerettem volna hogy vége legyen.

Tiszasziget után jött Újszentiván, az odáig vezető úton kisegítettem egy fickót, aki faszán görcsölt, persze se só, se magnézium nem volt nála (mint a végén kiderült első maratonja volt és 21-ek után jött el, mert azt mondták neki nem való ez számára, jól tette hogy nem hallgatott másokra, mert célbaért :)), elláttam abból ami nálam volt majd kértem Csanádot hogy amikor csak tud nézzen szét és keressen kék kutakat, nem akarok soknál megállni, de hűtés egyre kritikusabb, 4 órája aszalódok, jégben nem bízhatok, kell a hűsítő forrás. Találunk is egyet, ott többen kaptunk volna új erőre ha lett volna miből 🙂

Eljött a 30 km-es tábla innen már csak „10” volt hátra, de nagyon hosszú volt, csúszott a lábam, amiatt nehezebben tudtam haladni, a meleg annyira már nem zavart, tempóm se volt az igazi, 38 km-nél már 5 órája voltam úton, szerintem ugyanaz lehetett mint a Balcsin, hogy kicsit belázasodtam, nem kívántam már a kólát se, vizet se, de muszáj volt inni, enni már nem tudtam, enyhén émelyegtem és olyan nagyon biztonságira hozva, majdnem végig sétálva értem be a célba. Az időm jó szar lett, de nem is ezért jöttem, az UTT előtti utolsó hosszú volt, a cél az volt hogy végigmenjek és megnézzem mi maradt belőlem tavalyról.

Erre viszont azt kell mondjam egész sok! Magam is meglepődtem, de erőnléti bajom nem volt, ma is csak apróbb izomlázam van és tekintve hogy amit magamhoz vettem az csak só-magnézium-izó-kóla-víz és paradicsom volt nem is rossz. Amikor volt jegem sokkal jobb volt a komfort és tudtam relatíve jó tempót menni a végén is (6:30-6:40). Ehhez hozzárakok egy lassabb felvezető tempót, jobb hűtést ha ott is ilyen idő lenne, viszek ugye Sponsert ami elég sokat jelent az üzemanyag szempontjából illetve megoldom a szandál gondom, akkor akár el is juthatok a feléig 😀

Lényeg a lényeg, én tökre elégedett vagyok magammal, a célban (ahol szintén nem volt jég) egy kútnál lehűtöttem magam és 5 perc alatt helyreállt az émelygésem, itthon kiderült hogy a sok csúszkálás se dörzsölte ki a lábam, a talpam is egyben van, nincs felázva, a cicin is kibírták a kinezió szalag darabkák.

Jó volt ez…

Posted in Futás, Versenyek | Hős-ség riadó avagy II. Szeged Maraton bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva