SPAR felkészítő – túltöltve :)

Ugyan én nem indulok, de a csoportnak szerveztünk egy felkészítő futást a nagy eseményre, kinek milyen távra, a maximum 35 km volt. Az eredeti időpont szombat hajnal volt, de a szakadó eső miatt áttettük mára és milyen jól tettük, kicsit szeles, de ugyanakkor, napos kellemes idő volt.
Nekem a rajthoz való kocogással együtt 38 km LETT VOLNA a mai etap, de Klisics Sándor​ úgy belejött a futásba, hogy a hétfői élete első maratonja után meg akarta ismételni. Gyula Diószegi​ is betársult, hát pont én maradjak ki ebből? 🙂 A tempó a csoporttal végig 6:30 volt nettóban az órám szerint és sikerült is tartanunk miután a rövidebb távosok lecsatlakoztak. Első rendes tesztje volt ez a Sponser pornak is, ami kiválóan vizsgázott (kicsit kellemetlen az ízé, de majd keverek mellé valamit :)), sajnos rendszert nem vittem a frissítésbe, de így se voltak izom problémáim és a cukrom is rendben volt, erőteljes voltam végig, ízületi gondok viszont előjöttek, de egyelőre jelzés szintén, még várom elfajulnak-e. Szóval legyűrtük a 42,2-t így poénból, bár a vége felé kevesebbet nevettünk az tény, de életem második legjobb maratonja lett ez, 4 perccel rosszabb az egyéni legjobbamnál.
42,2 km | 4:34 | 6:30 / km

Posted in Futás | SPAR felkészítő – túltöltve :) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Esti edzés a csoporttal

Reggel sajnos nem tudtam menni a terv szerinti 2 óra kocogásra, kicsit kaotikusak az állapotok körülöttem idő ügyileg, de annál jobb állapotban érkeztem az esti edzésre 🙂
A szokásos bemelegítés után 10×400 méter várt ránk, 1:45-re kellett volna hoznom mindet (közte 40 másodperc pihi), ami átlagban szerintem meglett 🙂 Persze az első elfutva lett 1:37, utána jött 8 db rendes 1:40-1:50 közötti időkkel majd a végére kaptunk 1 perc pihit és kért egy leggyorsabbat. Sikerült, 1:34 alatt és minden szempontból az utolsó volt 😀 Hazakocogtam és elkészítettem egy 6 tojásos tükröst, csípős kolbásszal kétféle hagymával, paradicsommal, pirospaprika és olasz fűszerkeverék a tetején… most jól vagyok 😀

Posted in Uncategorized | Esti edzés a csoporttal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Reggeli nyargalás

A hétvégén sajnos nem tudtam menni és hát nem is vagyok túl jó passzban az elmúlt napokban, gondoltam kikormolom a rendszert. A feladat 30 perc bemelegítő futás után 1 óra, 5:40-es átlaggal, nem elfutva az elejét 🙂
Hát én direkt elfutottam és tartottam is, mert egyéni legjobb 10 km-t akartam. Kb. tudtam hol vannak a kilométerek, hogy meddig kell menni, itthon meg utánamértem térképen. Az eredmény: siker 🙂
Új egyéni csúcs 10 km-en: 50 perc 40 másodperc, rövid fejszámolás után 🙂 5:04 / km 😉 Össz. táv mára: 17,2 km.

Posted in Futás | Reggeli nyargalás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Esti edzés a csoporttal

Kb. 300 kg-nak éreztem magam mikor indulni kellett, állapotom mutatta, hogy izót vittem meg müzliszeletet és kocsival mentem 1,5km-re. Semmi kedvem sem volt, fáradt voltam és nyűgös. Aztán persze a bemelegítő kör alatt alakult a dolog picit, bár a vádlim húzódott. Futóiskola, majd jött a feketeleves. 5 x 800m utána 200m kocogás, amit muszáj volt sétálni. 1000m-re vetítve írom az eredményeket, úgy olvashatóbb nekem is 🙂
1. 4:28, 2. 4:35, 3. 4:35, 4. 4:43, 5. 4:16 (itt összerogytam a végén).
Totál kimerülve ment még egy levezető kör, így gyűlt 8 km ma este.

Posted in Futás | Esti edzés a csoporttal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A falusiak rendes népek futás

Egy kis kilométer gyűjtés az esti edzés előtt, sallangmentesen, bár eléggé fáradtan, de letudva. Egy nénike felajánlotta még kifelé, hogy visszavisz a kosarában vásárhelyre, rövid gondolkodás után nemet mondtam 🙂
17.2 km | 1:45 | 6:08 / km

Posted in Futás | A falusiak rendes népek futás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Eluntam

Borzasztó, hogy csak éjjel tudok menni mostanában és csak a pálya van kivilágítva, így kénytelen vagyok ott körözni, hiába a zene, nem akaródzott nagyon a sztori. Jó volt amúgy így elnézve az adatokat, 6 perces átlag, 143-as átlag pulzus, orron át simán bírtam, csak valahogy agyban volt nehéz.
Ma megérkezett egy új energia cucc por formájában. Futás előtt jó 45 perccel meg is ittam fél litert belőle, hogy legyen ideje felszívódni, ízre olyan ni, de minden benne van amit eddig külön-külön magamhoz vettem, jobb mint a gélek az tuti, már csak a fogyaszthatóságból kiindulva, Sponser Long Energy a neve, benne sóval, vitaminokkal, kétféle cukorral, BCAA-val, magnézium, cink, króm ami szem-szájnak ingere mindent tartalmaz. Mondjuk egy ilyen edzést levezénylek a napi a betevőből, itt a tét most az volt hogy bírja a gyomrom. A végén már éreztem, hogy valami nem jó, szerintem gond volt, hogy üres gyomorra csak ezt ittam, kellett volna mellé pár falat szilárd is, majd legközelebb viszek azt is. Szóval ez most ilyen volt.
18.7 km | 1:53 | 6:05 / km

Posted in Futás | Eluntam bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A villámlajhár felszínre tör

Úristen micsoda futás volt a ma hajnali! Már első körben megköszönöm Csaba Fatyol​nak a kíséretet, akivel volt egy olyan közös edzésem, ahol együtt futottunk és ő is elfáradt 😀 😀
Reggel hatkor vágtunk neki a minimum 30 km-nek, a feladat 30 km feletti futás volt 6:30-as átlaggal Renátó Szöllősi​ kérésére. Mivel Klisics Sándor​ lemondta reggel (jobbulást Sanyi!) csak Fatyesszal mentünk ketten, mondtam neki, hogy menjünk kevesebbet a tervezett 36 km helyett, de akkor próbáljuk meg 6 percesre hozni. Kellemes nagyon hűvös idő volt, beszélgetve próbáltuk a hatot tartani, de olyan rohadt profik vagyunk :D, hogy 5:40 körül mentünk, Csaba mindig szólt, de mondtam, hogy amíg megy megy, utána majd lesz valami. A frissítésem a kutaknál lévő vízből, magnéziumból és kaptam kipróbálásra Lucozade gélt, kettőt, gondoltam megpróbálom, de jó ha egyet meg tudtam enni, nem bírom ezeket  taknyokat 🙁 tehát kb. semmit sem vettem magamhoz. Pedig jó hatása volt, vagy csak sose feszítem a húrt a hétvégi hosszúakon, de még 15-nél is nagyon jó állapotban voltam. Mindszentnél ráhúztunk két kilométert, hogy kinyisson a benzinkút, mert egy nagyszervízre be kellett ugranom, utána hazafelé is jeleztem, maradhat a tempó és maradt is, be-be néztünk 5:40 alá is, de csak mutatóba, ilyen tempót eddig félmaratonon tudtam, itt pedig már elhagytuk a 26 km-t. Mivel Csaba lába kezdett rakoncátlankodni, kitaláltuk 30-ig nyomjuk, utána meglátjuk.
Így is lett, 30 km-en 2 óra 53 percet hoztam, ami az eddigihez képest több mint 20 perc javulás és még hazáig is próbáltam tartani, bár a frissítés rendszertelensége és kevéssége miatt már éreztem a lábaim + a cukor is kezdett fogyni, de SIKERÜLT! Rég örültem futóteljesítménynek ennyire, mindig a biztosra megyek, pedig hát az élet a komfortzónán kívül kezdődik ugye 🙂
34.13 km | 3:13 | 5:40 / km

Posted in Futás | A villámlajhár felszínre tör bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ez hosszú volt

Egyben megtartottam a csütörtöki reggeli és esti edzést. Nagyon jó futóidőben, kellemes párás levegőben, totál optimális volt. Vittem zenét, mert tudtam, hogy most kelleni fog, ott körözni nem egy leányálom. Persze a pályán lett társaság, így az első 10 km beszélgetősen „elrepült”.
Ezután jöttek a feladatok, a 2x1000m így sikerült: 4:43, 4:44 (gyorsabbnak éreztem, de mindegy), az 1x2000m-t szerettem volna 10 percen belül, simán hoztam: 9:59 😀 Ezek után sétáltam fél kört, mert kicsit kivoltam és még akkor jött a levezetés, aminek alig akart vége lenni. A tempóm jó 6 perc körüli volt, amit a fokozódó magnézium hiány ellenére is próbáltam tartani, inni is csak 20 km-nél ittam először, ez se volt a legbölcsebb döntés, hiába a hűvös, attól inni kell, végül sikerült hazáig tartani, kellemesen elfáradtam.
Összesen: 24,5 km

Posted in Futás | Ez hosszú volt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jóleső 15-ös

Mivel direkt későn szóltam Renátónak, így még a hétre nincs edzéstervem, a mai napra egy vasárnapit lemozgató 15-öst irányoztam elő magamnak. Végre nagyon jó hűvös időben, hosszú felsőben, alig izzadva, komfortos pulzussal, végig röhögve az egészet. Zsuzsa nem is bírta a kritikán aluli viselkedésünk így ő előre ment 😀
Köszi a társaságot!
15.3 km | 1:42 | 6:42 / km | 136 átlag pulzus

Posted in Futás | Jóleső 15-ös bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Extra hétvégi hosszú

A mai kicsit más volt, mint a többi monoton, unalmas hosszú futás hétvégente. A közepére jutott egy terep 22-es, ami 20-nak volt hirdetve a szomszéd településen, ahova hetente mindig kifutok, egy nagyon jó kis verseny keretein belül.
Mivel kellett a kilométer, így mindenképp futva kellett mennem és jönnöm ez még plusz 10,5+10,5 kilométert jelentett az elszámolásban.
A csoportból sokan voltunk, páran jöttek is oda-vissza. Odafelé beszélgetős ~6:20-as tempót mentünk, ott nevezés, pihi, kis feltöltés majd rajt. Mivel tudtam, hogy sok lesz még hazafelé is nem akartam erős tempót menni, de jó tempót sikerült a kitaposott földesutakon menni, egy szakasz volt ami nagyon göröngyös volt, sár nem volt szerencsére, de a cipő talpa nem erre van kitalálva eléggé megerőltette, ettől függetlenül próbáltam tartani az ütemet. 3 kör volt ebből és akkor még úgy tudtuk, hogy 20 km az egész és 6,5 egy kör, de valahogy nem jött ki a matek. A pulzus, táv, idő szentháromságból valaki csalt szerintünk, ami a végére be is igazolódott, 7,5 volt egy kör és cirka 22 km volt a teljes versenytáv. 3-4 km-el a vége előtt a látómezőbe került 2 futó, de addigra eléggé fáradt voltam, úgy voltam vele, ha elérhető közelségbe kerülnek a saját tempómmal, megpróbálom a ritmusváltást. Sajna a közvetlen előttem lévő srác megneszelte hogy jövök és felvette a tempóm, az utolsó 100 méterre tettem fel mindent. Egy futót sikerült is, de a srác sprintelt, én is, 20 méterrel a cél előtt olyan hányinger jött rám, hogy elengedtem, nagyon kihajtottam magam. Nem is csoda, 22 km-en 2:12 lett az eredmény, ami kerek 6 perces tempó bruttóban és kétszer meg is álltunk frissíteni, szóval a futás 6 alatt ment ha nem is sokkal.
Kis pihenő, kajálás ami a nevezésben benne volt, egy fél liter kóla azonnal vérré vált bennem majd szép lassan hazafelé vettük az irányt. Tényleg szép lassan, mert kb. 7:30-at ha jöttünk hazafelé, fáradt volt mindenki.
Nagyon elégedett vagyok magammal, itt most a pici meleg ellenére látszódott az eredménye az edzéseknek, terepen sikerült nagyon jó tempót futni, olyannyira, hogy ha kiveszem a pihiket, akkor meglett az eddigi legjobb maratonom, de persze ez így annyira nem fair, bár az elinduláskor sokat kellett noszogatni a lábakat, hogy működjenek rendesen.
Maradjunk annyiban, hogy 10 km bemelegítés után jött 22 km résztáv amit 10 km-el vezettem le 😀
43 km | 4:36 | 6:25 / km

Posted in Futás | Extra hétvégi hosszú bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva