4 / 5

Utolsó hajrá a BSZM előtt, 5 nap folyamatos, 4. nap
A cukrászda túl messze van
Csoportunk közös futása a 47-es Tisza hídjánál található cukrászdához. Az akcióhoz sikerült megnyernem a legjobb kísérőt akit kívánhatok és ugyan váltig állította, hogy hazafelé is jön, láttam, hogy nagyon elfáradt. A cukrászdához öcsém jött érte kocsival, így 14,5 km tekerés jutott neki, egy szó nélkül 🙂
Nem úgy kis csoportunk, kellemes kocogós tempóban ment a csicsergés, ki elöl ki hátul, hol kcsit sétálva, hol megállva inni. Összevártunk mindenkit.
Páran újfent túlléptek komfort zónájukon, gratulálok Kandó Tamás​nak (~24 km?), Meszlényiné Pozsár Ildi​nek (30 km), Diószegi Gyulá​nak (27,5 km)  és Kovács Gabriellának (~ 26 km?) hősiesen jöttek és bár Ildit kellett noszogatni egy plusz kilométerért, hogy meglegyen a 30, remélem nem bánta meg 🙂
Nekem jól telt végig a dolog, persze nem voltam a toppon, a frissítés is szinte csak a cukrászdában lévő gyümölcsrizs+kóla+víz volt, de ahhoz képest, hogy a negyedik napom meg vagyok lepődve. Még holnap van egy hasonló táv és jöhet a jól megérdemelt pihenés.

Posted in Futás | 4 / 5 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

3 / 5

Utolsó hajrá a BSZM előtt, 5 nap folyamatos, 3. nap
Akár be is másolhatnám a tegnapit, kivétel a békadögszag illetve a kutyák. Jah, meg ez 1 perccel gyorsabb is lett 😀
Csak nem sikerült elkocogni. Jobb állapotban voltam reggel mint tegnap és megint ment a futás, pedig ez a már harmadik nap reggele ugyanezen a távon.
Kifelé megnyomtam, újból 5:30 / km lett, fordulónál pár korty víz szintén és vissza szép lassan visszagyorsulva, sikerült fokozni a tempót akármennyire nem akartam, 5:40 / km lett a hazaúton, így a vége:
17.25 km | 1:36:18 | 5:35 / km
Nem fájt, kicsit szenvedős volt már a végére, de csak mert tudtam fejben, hogy minjdárt hazaérek. Szerintem a két órás félmaraton belefért volna ha frissítek is rendesen. Holnap lassabb hosszabb a csoporttal, vasárnap pedig egy 30 feletti és vége…

Posted in Futás | 3 / 5 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2 / 5

Utolsó hajrá a BSZM előtt, 5 nap folyamatos, 2. nap
Hát reggel átfutott az agyamon (futott…éééérted?? :D), hogy teljesen normális vagyok-e, de mivel nem, így húztam is a futóruhát, hogy újból lefussam a tegnapi 17.2 km-t. Mai társam a zene volt és a várost ellepő szuicid békák tetemeinek szaga illetve a köd. Valahogy rám a párás levegő jó hatással van, kifelé tök jó tempót sikerül menni, ahhoz képest hogy csak le akartam kocogni a távot, a fordulóig 5:30-as átlag sikerült. Kicsit kifújtam magam, megvergettem a vállam, elég lesz Csicsókám, nem kell megőrülni, hazafelé tessék kocogni. Úgy is lett. Olyan 500m-ig 🙂 Szép lassan visszagyorsultam és bár egy jó darabon két kóbor kutya miatt sétát kellett beiktatnom így is 5:50-re hoztam a hazafele távot… Holnap már tényeg csak kocogni szabad 😉
17.25 km | 1:37:26 | 5:39 / km

Posted in Futás | 2 / 5 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

1 / 5

Utolsó hajrá a BSZM előtt, 5 nap, egyre hosszabb távok (ahogy az időm engedi), utána pihentető két hét… Kezd a gatya tele lenni.
A mai egy beszélgetős, sógornős, de tempós futás volt, vége kellően meghúzva, kicsit komfortzónán kívül, magasabb pulzussal.
17.25 km | 1:42:58 | 5:58 / km

Hát ez hogy jött ki?

Itt ülök és nem értem… nem kapcsoltam volna vissza az órát és kimaradt volna egy szakasz? Teleportáltam valahol? Hogy jött ez ki? Nem mértem a távot, így kb. 700m-el elmaradtam a klasszikus távtól, pedig egyéni legjobb lehetett volna 4:17 körüli idővel (kb. 30 pec javulás), de nem baj, nagyon elfáradtam, kevés frissítőt vittem, azt se jól osztottam be és nagyon gyorsan futottam magamhoz képest ekkora távon.
Nem tudom mi okozta, átnyálaztam fejben az útvonalat, az óra használatát (nettó időt mértem) minden klappolt… Lehet az új technikai felső? Az új zokni? Az új füles amiből majd 4 órányi techno szólt megszakítva Vivaldi 4 évszakával? Sosem fog kiderülni, de nem is baj, futottam 41.5 km-t 6:06-os átlaggal 😀 😀 6:06 hát hogy??? Az első 11-en ráadásul a csoporttal mentünk beszélgetős tempót, eszöm eldobom!
Jöhet a Haribo Tropic Frutti, a fröccs, a kesudió a rengeteg víz… 2,5 kg-ot fogytam bakker 😀 Pusszantás!
http://app.endomondo.com/workouts/475380191/15062314

Közös edzés

Szorgoskodtunk kis csoportunkkal. 1 km bemelegítő kocogás után kis futóiskola majd 2 x ~3 km fartlek. 150-200m tempó majd újra kocogás. A második kört kicsit megvariáltam, ugyanis nagyon pisálnom kellett, így az első végén előre szaladtam (InterSpar) majd kétségbeesve kerestem hova lettek… Így ott az úgy nézett ki, hogy kb. 2 km tempó (olyan jó 5:10-5:20 lehetett) majd mikor beértem őket még két szakasz tempó. Levezetésképpen 1 kör kocogás majd mivel odafelé is futottam így hazafelé is kénytelen voltam, hazafelé megnyomtam kicsit, mégiscsak a városközponton futok át, csomóan látnak, hogy nézne ki hogy ott majd összeesek, peckesen mint aki most kezdte, chinos ruhában hazanyargaltam 😀 😀
11 km lett összesen, a héten meglesz a 400 😉

Posted in Futás | Közös edzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Betegség utáni közös kocogás csoportunk pár tagjával…

… gyönyörű napos 10 fok körüli időben. Végre lenge rucit vehettem fel, rövid naci és hosszú zokni. Persze a felgyülemlett vágy egy 5:15-ös nyitó kilométerben nyilvánult meg, ami jól le is fagyasztotta a tüdőmet, majd a csoporttal kerültünk egyet kellemesen beszélgetve. Fele ennyit terveztem, elvégre még picit köhögök, de olyan jól esett, hogy 13,5 km lett a vége, 6:25-ös átlaggal. Még két hét felkészülésem maradt, próbálok addig annyit futni amennyit csak lehet.

Posted in Futás | Betegség utáni közös kocogás csoportunk pár tagjával… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ólomfutás

Jaj ez nagyon nem akaródzott… a reggeli kelés se volt az igazi, a bemelegítésnél fájt mindenem, éjjel esett a hó, mindenütt latyak, a futópályán 2 cm-es hó, alig bírtam haladni, amit haladtam azt meg 2x annyi energia befektetéssel, fenn is volt a pulzusom a víztorony tetején 🙂 Azért a kitűzött adagot (10 km) sikerült teljesíteni és meglepetésre 6 percen belüli átlaggal. Még jó hogy ez ilyen könnyített hét, ehhez képest jó idő óta a legnehezebb volt 🙂
Azért jócskán elgondolkoztam ezen a SzuperBalatonon, csapongtam agyban az „ezt nem kéne” és a „k*rva kemény lesz, de megcsinálom” között. Most így az endorfin túladagolás miatt természetesen az utóbbi van terítéken 😀

Posted in Futás | Ólomfutás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva