Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed – I. Kisteleki Kör(ö)ző

Kicsit mesélek a Szeged Maraton utáni időszakról, mert minden volt, csak jó nem… meglett az ára a lehet túl korai nyasztatásnak, sajnos a ülepemben valami nem volt rendben (sőt, azóta sincs 100%-os állapotban), néha engedte hogy fussak, néha meg elkezdte zsibbasztani a lábam, pihentettem, de hol jobb volt, hol nem. Közben a jobb bokám is elkezdett fájni, de úgy, hogy a múlt heti éjszakai 6 óráson, 10 km után már bele kellett sétálnom, fasza kilátások mondhatom Kistelekre. Így a héten nem futottam egy métert sem, mert nem mertem kockáztatni hogy ha még nem gyógyult meg akkor ne ártsak neki jobban, de séta közben meg nem fájt, tehát futnom kellett volna hogy kiderüljön. Ördögi kör. Inkább pihentettem és mivel szabadságon voltam a héten, kismillió ilyen-olyan feladat volt, a legnagyobb egy kétajtós ruhás szekrény átalakítása terráriummá, a csiszolástól már vastagon anyáztam a végére, de a lényeg hogy nem csak henyélés volt.

Így egész héten alig gondoltam a versenyre, mérges voltam mert utálok beteg lenni vagy rokkant, tegnap is este 11-re jutottam ágyba, tészta helyett hamburger vacsira, reggel persze kapkodás lett, még WC-zni sem tudtam, tehát semmi volt olyan mint mikor máskor ekkora versenyre készültem. Röhögtem is magamba, hogy akár beválhat a recept 😀 Ott a helyszínen aztán sikerült produkálni, így egy gonddal kevesebb volt, de a bokámról még mindig semmi hír… nagy meleg ígérkezett, így nyilván nem itt fogok egyéni csúcsot menni, de egy tisztes helytállásnak nagyon örültem volna.

A Sporttérítők Egyesület első szervezése volt és muszáj kiemelnem itt az elején, hogy az egyik legminőségibb verseny volt amin valaha részt vettem. Jó nem voltam olyan sok versenyen még, de láttam érdekes dolgokat. Látszott hogy futók szervezik futóknak, mindig volt jég(!) rengeteg, az izo-t, kólát, vizet a pohárban nem hagyták felmelegedni. Végig a verseny ideje alatt tombolt a hőség, de az asztalról csakis hűs vagy hideg folyadékot tudtál venni. A lavrokban mindig cserélték a fürdéshez a vizet, kellemesen hűvös volt mindig. Ilyesmivel eddig csak Szegeden találkoztam Madarász Laciéknál az októberi 6 óráson.

Kis bemelegítés után elrajtoltunk reggel 8-kor, a pálya olyan volt ni, engem csak a murvás, kavicsos rész zavart néha a vége felé. A felázott talpamat néha meg-meg szúrta egy nagyobb kavics. A rajt / cél után volt egy kb. 300 méteres árnyékosabb rész, de a többi kint volt napon, ami sütött de piszkosul. Ami kilógott belőlem az vörös, olyan vagyok mint egy rák aki rövid ruciban grasszál a tengerparton. Az első két óra azzal telt, hogy vártam a bokámra mi a franc lesz vele. A zokniba mindig tettem jeget, hogy hűtse, hogy ettől-e vagy nem, de nem fájt, tudtam menni 6:00-os meg az alatti ezreket. Amire viszont időt kellett áldoznom, az a frissítés volt. Kulcskérdés volt most is a dolog és jól ment megint. Igaz minden körben meg kellett álljak, de nem bántam. Egyik körben jég a pólóba előre-hátra meg a szájamba kásás jég. Ettől mondjuk csak az orromon tudtam levegőt venni míg el nem olvadt, de legalább hűtötte és hidratálta a számat, fejemet. Jobb volt mint a sapka alá téve. Másik körben pedig fürdés a lavorban, víz, izo, kóla, kb. 2-2.5 deci folyadék minden 2. körben (Sponser minden fél órában meg só). Meglett az eredménye, egyszer sem kellett pisilnem közben 😀 Fürdés után kellett egy kicsit, tehát még ez is kevés volt. Kicsit aggódtam hogy sok lesz és összevesznek, de a hűtött italok jól megvoltak egymással. Ami viszont alig akart elmúlni az az előző esti hagymás hamburgerek által képzett gáz. Ráadásul a pólómba hátulról berakott jegek ahogy olvadtak, csurogtak a Rámszakadékba, ettől aztán az országban fellelhető összes béka brekegését előadtam fugán. Igyekeztem a tavacska mellett elengedni a békákat, így lett volna mire fogni, mert ekkor még szétnéztem hogy ki hallja. Minden hosszabb futáson eljön a pillanat, amikor már nem nézek szét és nem figyelem csoszog-e valaki mögöttem 🙂 Az egy jó állapot 😀

No így el is jutottam 3 óráig, hát mondom innen már kifelé megyünk az erdőből és bár kurva hosszú lesz, de a bokám még bírja. Kapta a jeget, boka is, pofa is, még egész 5:40-es tempót is tudtam menni, ez feldobott, jól voltam, volt erő, cuppogott a cipőm körbe a pályán… Aztán 36 km környékén valami elszakadt legbelül. Nem a lábam, az nem fájt, hanem kicsit kezdett megviselni a meleg és úgy elment a kedvem az egésztől. A jó széria után elég rosszul érintett, mérges voltam, de próbáltam kocogni, tudtam, ez csak egy állapot, át lehet futni és elmúlik. Igen ám, csak közben megjött a bokám is a buliba. Na mondom csak te hiányoztál. Nagyon visszaesett a tempóm, majd 38-nál már sétálnom kellett annyira fájt. Hát mondom semmi baj, van még bőven idő (másfél óra kb.), maratonig elsétálok ha fene fenét eszik is oszt ennyi. Szép ez, ennyit amúgy se gondoltam. Amíg ott sántítottam, addig a versenyben vezető Kozma Zsolti kérdezte mi újság, röviden elmondtam és elküldött masszíroztatni. Ezúton is köszönöm Zsolt, főleg hogy még erre is volt energiád, magamtól nem mentem volna ki. Itt szeretném megemlíteni még a női győztest Kisháziné Zombory Erikát, aki mindig mikor lekörözött, szólt egy jó szót, biztattuk egymást, ezek jó élmények.

No 40 km-nél be is vetődtem az egészségügyi részlegre, mondom valamit találjatok ki, foson van a bokám. Felfeküdtem az asztalra, hogy hogy jövök le azt nem tudtam még akkor, de a bokám jobban zavart. A masszőr srác megnézte, megtapizta, azt mondta nincs sérülés, nincs duzzanat, de hogy rohadt vastag az Achillesem ami jó, örüljek neki, még a mentős gyereknek is megmutatta 😀 Hát mondom nagy vádlihoz nagy Achilles illik 🙂 Átgyúrta kicsit a másik lábam is és leszállva az asztalról nem hittem a bokámnak! Persze beálltak a lábaim az 5-8 perc alatt, nehezen indultak meg, de gond nélkül ment a 6:15-6:30 körüli futó tempó, persze a frissítések miatt még mindig sok idő ment el, de 45 km-nél úgy éreztem reális esélye van az 50 km-nek. Az egyéni csúcsom persze szóba sem jöhetett már akkor, 52 km-re esélyem nem volt, de 50 km ilyen körülmények között – nekem nagy eredmény lenne.

No ennek megfelelően neki is veselkedtem, de igazából már csak a végét vártam 🙂 Nagyon nehéz volt, de a bokám simán tette a dolgát, már az agyam átváltott MINDJÁRT VÉGE üzemmódra, innen már csak a csipogást vártam, hogy az óra szóljon: 50 km! Még 200 méter volt a célig, és bár volt még 6 percem, de csak befejezett kört néztek és esélytelen lett volna egy 6 perces kilométer. Leadtam a chipet. Vége.

50.2 km óra szerint, a hivatalos eredményem még nem tudom.

Mivel a sok sónak, Sponsernek köszönhetően a gyomorkomfort végig jó volt, így jó kedvvel fejeztem be és most élvezem azt a kellemes fájdalmat a lábaimban ami ilyenkor jönni szokott, ahogy próbál regenerálódni az izomzat (ebben segítségére küldtem még 3 hamburgert meg egy kis puncsos Carte d’Or-t), az inak, porcok ilyen statikus fájdalmat sugároznak, de tudok járni ha lassan is és a bokám egyáltalán nem fáj! Innen is pusszantom a masszőr srácot!

Gratulálok mindenkinek aki részt vett rajta és még egy valakit hagytam ki, Mátét akivel mentünk, aki korosztálya 3. helyét húzta be! Jó pihenést!

Itt az óra track-je: https://connect.garmin.com/modern/activity/2868495891

Posted in Futás, Versenyek | Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed – I. Kisteleki Kör(ö)ző bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva