Esti edzés a csoporttal

A reggeli agybaj elleni után este még edzés várt rám, de előtte se volt túl sok kedvem lemenni. Nekivágtam, mert tudtam jobb lesz utána 🙂
1 km bemelegítés után futóiskola, majd jött a lényeg:
5x1500m, benne 500m pihenő (60% tempó) a kiskörön. A kör többi része tempós futás (80% tempó). Az első körön megjelent az alpolgármester és mivel régóta várjuk, hogy elmondhassuk észrevételeink a pályáról így megálltam megbeszélni vele a dolgokat, így egy kör kiesett, de utána felvettem a ritmust és megint nagyon jó fizikális állapotban 8:30 körül hoztam az 1500 métereket, ez 5:36-os átlag, de ugye ebből 500 méter kocogós, 6:30 feletti volt, így a tempós rész 5:00 vagy alatta volt, majd 1 km levezetés következett.
Ezzel gyűlt még 8.2 km mára összesen, így már most életem legerősebb hónapjánál tartok, de egy hétvégi huszas még hátravan, azzal 300 felett lesz a május 😉 Jó éjt!

Posted in Futás | Esti edzés a csoporttal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Menekülős futás

Sajnos nem kutyáktól, hanem úgy a világtól, anyagiaktól, másfél hónapja megrendelt és még mindig sehol cipőtől, munkától, mindentől. Ritkán vagyok lent, de most úgy igazándiból. Olyannyira, hogy a keddi edzést el is hagytam, se motivációm, se erőm nem volt, pihentem inkább, bár csak fizikálisan.
Ma reggel is már az ovis fuvar előtt oda volt az egész jövő heti türelmem, futó cuccom sehol, úgy volt hagyom a picsába a mait is. Aztán persze 8. helyen meglett, így csak felöltöztem, tudom milyen jó utána, gondoltam hátha segít. Két óra futás volt az előírás mára, mert este még edzés is lesz közösen, de mivel kedden kihagytam, gondoltam kifutom magamból a bajom. 17,2 km az össztáv mára, a következő bontásban:
Otthon-Mártély: 8.6 km | 49:07 | 5:43 / km (benne az első 5 km: 5:30 / km)
Mártély-Otthon: 8.6 km | 48:12 | 5:36 / km (benne 3 km: 5:00 / km)
Meglátszott a kihagyott edzés, jó állapotban voltam fizikálisan végig.

Most így közvetlen utána azt mondom jobb a dolog, de ez is olyan mint a piálás, magát a problémát nem szünteti meg, csak addig se agyalok rajta 🙂
Mondjuk találtam itthon Nutellát, meg a nap is kisütött, ki tudja milyen nap lesz ez…

Posted in Futás | Menekülős futás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újabb hétvégi hosszú terv szerint

Hajnal öt, már megint úton vagyok. Köd van, elég nagy, a gyönyörűen izgalmas alföldi tájból semmit sem látok, ez elszomorít, de feldob a helyi rádió hallgathatatlan műsora illetve az érzés 15 km környékén, hogy mindjárt bef*sok… Mire kinéztem valami kellően eldugott helyet, amihez persze árkon-bokron át, összesarazva mindenem vezetett az út a büszkeségem megállt parancsolt a felvonult seregeknek és kibírtam mire visszatértem a biztonságot és kellő intimitást nyújtó klotyóra.
A második körre már felszállt a köd, szép idő volt, persze addigra csurom víz voltam, szerencsére nem öltöztem túl a dolgot, bár a vizes póló miatt megint a jobb csecsem bánta a mait, de oda se neki. A végére kikandikáló napocska nem dobta fel a hangulatom, kicsit kevés volt a frissítés, kifogytam a végére, de bruttóban így is elég jól sikerült (csak a kényszerszünetnél állt az óra).
44.0 km | 5:13:33 | 7:08 / km

Posted in Futás | Újabb hétvégi hosszú terv szerint bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Esti esős edzés az igen népes csoporttal

Ma is rengetegen voltunk, tök jó volt látni, hogy egy kis zápor nem riasztott el senkit, bár igazából az érdemi résznél az eső volt a legkisebb bajunk 🙂
Szintén a nagyfiammal voltam, de most csinálnom kellett a dolgom, amíg tudott jött velem, utána sétált, majd mikor visszafelé tartottam újra becsatlakozott, tök jól érezte magát, volt hogy beállt másik csoporttaghoz kocogni egy kört, énekelt az esőben, élvezte, 4 km-t gyűjtött kb. és nagyon büszke vagyok rá! Semmi nyafogás.
Nekem ugye ma reggelre is volt 1 óra kocogás, de éreztem, hogy ez az esti lesz az igazi. Nem is tévedtem. 1 km bemelegítés majd futóiskola után 3000, 2000, 1000, 500 volt a menü. Közte két perc (vagy néha kicsit több pihivel :))
3000 méter: 16 perc (2000 méter még 10:16 volt, az utolsó kilométerre elfogytam, bele kellett sétálnom)
2000 méter: 10:26 (végig egyenletes tempóban, fasza volt)
1000 méter: 4:20 (ez kemény volt)
500 méter: igazából 450 méter lett, majdnem behánytam, mire besétáltam 2:20 lett a vége
Visszafelé lassú kocogás volt, de az utolsó 200-at becsületből odatettem. Nem tudom az időt, kb. 4 perces tempó lehetett, ennyit még kibírtam 🙂
Nem kell altatni ma este az tuti

Posted in Futás | Esti esős edzés az igen népes csoporttal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Reggeli 1 órás kocogás edzésterv szerint

Ma nem volt olyan szar mint kedden, gyakorolgattam a chipőforgatást futás közben, mikor összejött sokkal könnyedebb lett a mozgás és maradt a tempó, de aztán belegabalyodtam magamba és szétestem. Gyaloglással kell kezdeni meg főként itthon gyakorolni, de tetszik… egyre jobban mászok bele ebbe a chifutásba és bár ugyanúgy leizzadok meg elfáradok, de mivel nem fáj semmi és hatékonyabb vagyok kevesebb energiámba kerül ugyanaz a tempó. Mikor szépen összeáll a mozgás és még nem vagyok fáradt 6-8 km-től van hogy úgy érzem magam, mint mikor videón nézem az élmenő maratonisták futásait, pörögnek a lábak, szépen minden a helyén és csak megy a dolog magától. Persze nem azzal a tempóval 🙂
Este edzés, ezért csak laza 9.4 km | 57:57 | 6:10 / km

Posted in Futás | Reggeli 1 órás kocogás edzésterv szerint bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A mai tőmondatokban

– Tegnapi borzasztó napot elfelejteni próbálós
– Reggelre kisebbik belázasodós, szerencsére anyós elvállalós így mégis futós
– Fejben egyszer sem ottlevős
– Elején lábfájós, milegyen, semmi kedvem, mégis menős
– Alig haladós, nagyon meleg, majdnem visszafordulós
– Mire teljesen elkeseredős, nagyon messzire kerülős, mégiscsak visszaindulós
– Totál szétesős, végig kutat keresős, sírás határán levős
– Belesétálós, sokat ivós, kurva meleg, valahogy befejezős (aligvárós), nem jobban levős mintha semmit sem csinálós 🙁
– Ja meg reggel óta derékfájós

Talán egy hangyabokányi pozitív dolog a napon eltöltött majd 3 óráról: elkezdtem összebarnítani az eddig kitakart részeket, városon kívül póló le, tapadós gatya feltűr… ezen kívül semmi.

Posted in Futás | A mai tőmondatokban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az M43 autópálya bevétele

A cég ahol szoftverfejlesztőként dolgozom lassan befejezi az M43 autópálya befejező szakaszát ami Makótól a határig tart. 23 km. Mivel egy fontos átadáshoz érkezik a projekt hamarosan így a dolgozókat meghívták egy biciklitúrára, oda-vissza, az összesen 46 km. Természetesen nekem futnom kellett (így megvolt a hétvégi hosszú edzésem is) 🙂 Az úton 3 frissítő pontot is felállítottak, ahol leginkább víz volt ami engem érdekelhetett, de meglepetésként egy helyen fagyit is adtak kérésre 😉 Így tudtam, hogy a legjobb ha viszem magammal az összes frissítőmet, ami a következőkből állt: szőlőcukor, asz(f)alt áfonya, sajtos pogácsa és a hátizsák tartályába izo-t töltöttem nameg magnézium, sótabletta. Kicsit aggódtam az időjárás miatt korábban, de ekkora mázlim nem lehet, tökéletes (ezt értsd úgy, hogy tökéletes) futóidő volt. 17-19 fok végig felhős, egy percre sem sütött ki a nap, a határ felé kicsit szemerkélt az eső az kimondottan jól esett 🙂

A terv az volt, hogy fél óránként iszok pár kortyot majd óránként eszek mindegyikből, tartom a 7 perces kilométereket és így öt és fél órát szántam a sztorira. A többiek 10-kor rajtoltak, én már korábban nekivágtam, fél kilenckor rajtoltam a „csupa érdekességet tartogató” futásra. Ez utóbbit nem véletlen tettem idézőjelek közé, itt az Alföldön rettentő sok látványosság van, tudtam,  dögunalom lesz az egész, de nem baj, fejben is erősnek kell lenni, jó kis edzés lesz arra is. Zenét vittem volna, legalábbis a nejem hozta volna utánam ha nem adja oda valakinek akiről nem tudtam kicsoda, így magamba való beszélgetéssel és videók készítésével töltöttem az időt 🙂 Sajnos a frissítők elfogyasztása elég sok időt vett igénybe, de addig is sétáltam, kicsit kizökkentem a monotonitásból.

WP_20150515_08_29_08_Pro

Rajt

Kollegám versenybringával ejtette meg edzését szintén, ő oda-vissza kóringyált, összetekert valami 170 km-t 🙂 Ami színt vitt a monoton utazásba zaok a munkások, akik dolgoztak még ezen-azon a pályán, szerintem azóta is azon agyalnak mi a francért fut valaki az autópályán, mert úgy néztek rám mintha minimum pucér lennék vagy valami földönkívüli, kaptam beszólásokat meg volt szurkolás is. Sikerült tartani a tervet, nagyon jól mentem, de direkt visszafogtam magam a tempóban, mert 1 óra után már kellően bemelegedett minden és toltam volna, de időm volt dögivel, nézelődtem és továbbra se láttam semmit, kicsit videóztam, kommentárral, ezt megtaláljátok majd alul összerakva 🙂

Íme pár tök izgalmas kép:

Igazából gyorsabban telt mint amire számítottam az elején, mikor már éreztem, hogy kezd elég lenni, akkor láttam az órámon, hogy kajaidő van, a szőlőcukor gyorsan helyretett, az áfonya hosszabb távon adott egy kis kraftot a sajtos pogi meg végre sós volt és volt mit emészteni a gyomromnak. Tudtam tartani a tempót és terv szerint teljesítettem a 46km-t 5 óra 30 perc alatt. Nagyon elégedett vagyok magammal, semmi erőlködés, szétesés (jó persze mert nem sütött a nap), fejben képben voltam, nem zavart hogy nem volt zene, visszaúton a bringásoktól jól esett a hajrá meg legalább történt valami, de 90%-ban egyedül voltam. Sajnos a cipőm teljesen tropa, de végre az a hír, hogy jövő hét hétfő vagy kedd már érkezik az utód. Annyi kilométert futottam amekkora lesz 🙂

Itt pedig egy kis összevágott videó a legizgalmasabb részekről, popcorn-t elő 😉

Közös edzés

Este megejtettük közös edzésünket kis csoportunkkal. Ma a nagyobbik fiam is lejött (6 éves) és mivel holnap nekem igazán különleges futásom lesz így vele mentem, nem sietve, nem sokat, csak átmozgatás jelleggel. Egy km bemelegítés, futóiskola a hülye járások minisztériuma jegyében majd 500 méter az új pályarészen, dombot megfutva. Ezután a csöppség leült, persze nyújtott is én még sedertem kb. 5 perces kilométert.
Így 2.5 gyűlt ma, furcsa volt ilyen hamar végezni grin hangulatjel Na de holnap nem lesz így… de erről majd ha túl leszek rajta

Posted in Futás | Közös edzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A jövő heti edzésterv szerinti…

Hát ezt jól benéztem 🙂 No nem mintha ártottam volna ezzel, csak amit ma csináltam jövő hétre volt betervezve, összekevertem a heteket.
Másfél óra futás helyett két óra lett majdnem, ismét a mártélyi vasúti átjáró volt a fordító.
Odáig a jövő heti feladatnak megfelelően lassabb futás: 8.6 km | 53:17 | 6:12 / km
Visszafelé tempósabb 1 óra, de még kerülővel se lett meg, másfelé kellett hazajönnöm, mert eboltás van, nem akartam rikító cuccban 40-50 kutya  mellett pont emelt tempóban „elsüvíteni”, de ez az útvonal meg csak 100 méterrel lett hosszabb, mindegy, ha már hazaértem nem variáltam, elvégre munkaidő van 🙂
Tempósabb: 8.7 km | 47:58 | 5:31 / km
Azért ebben a melegben ami a második részre megjött megmondom őszintén elég volt…

Posted in Futás | A jövő heti edzésterv szerinti… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Teknős futás

Megvolt a hétvégi hosszúm, ahogy látom jó ötlet volt megcsinálni még hajnalban. 5-kor indultam, kellemes hűvös vagy inkább enyhe hideg időben, fáztam is egész sokáig… Mindszent volt a fordulópont, amit odáig a tegnap elfogyasztott 70 dekányi borsó segítségével szelek szárnyán tettem meg, aztán jött aminek jönnie kell. Elkezdett iszonyat facsarni a belem (persze megérdemlem), szerencsére sógoromék a táv 2/3-ánál laknak így felébresztve a családot megszabadulhattam higiénikus körülmények között fájó terhemtől 🙂
Volt egy kis társam is a futásban, de nem írhatom le mi, az utolsó 12 km-t együtt tettük meg, a bejegyzésem címe pedig a tempómra utal, ahogy szerettem volna, talán picit gyorsabban:
32.2 km | 3:38:20 | 6:47 / km

Posted in Futás | Teknős futás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva