Az első kilométer

Nem sokkal azután, hogy lemértem a kemény 50 méteres tempóm újabb lehetőség pottyant az ölembe 🙂 Szokásos nagy gyerek úszótanfolyam, középsőre vigyázás sztori, de most a nejem is lejött és elcsábította a középsőt hátra a kölökmedencéhez, én így felszabadultam és mit ad Isten pont tegnap zajlott a város „Ússzunk Rio-ig!” eseménye. Nem kellett semmit csinálni csak a névvel regisztrálni és már lehetett is úszni.

Biztosra mentem így a középső medencét választottam, nem a legmélyebbet ki tudja mikor jön rám a szívroham. A cél: 1000 méter leúszása, ami tekintve a múltkori állapotom igen erős vállalásnak tűnt az elején. Ahogy teltek a méterek azt vettem észre, hogy igazából normalizálódik az állapot, a légzés szapora, de van erőm így szépen 25 méterenként haladtam előre, néha picit azért meg-meg állva a fordulóknál. Legnagyobb meglepetésemre az egyetlen problémám az egyre inkább beálló nyakam jelezte, mivel szemüveg hiányában kint volt a fejem a mellúszás közben végig, de a karom, csöcsizmom bírta a strapát és végül kb. 25 perces idővel letudtam életem első 1000 méterét vízben, ami nagyon nagy eredmény számomra, tekintve, hogy általános iskola környékén úsztam utoljára többet mint 50 méter.

Jó kis alap lesz ez úgy érzem, jobb mint annak idején a futás volt 😀

Posted in Úszás | Az első kilométer bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

AZ ELSŐ ÚSZÁS!

No nem kell semmi komolyra gondolni 😀

A legnagyobb kölöknek tanfolyama van és mivel a középső is imádja a vizet, ő is itt van, rá vigyáznom kell míg Maca itthon van a picivel. Cserébe a középső bátor így a középső medencében kötöttünk ki, ahol pipiskedve épp kilóg a feje és először ugyan óvatosan, aztán egyre bátrabban távolodott el tőlem. Vittem az órámat, ugyanis rohadt kíváncsi voltam hogy mennyi idő alatt úszok le 50 métert 😀 Ez egy 25-ös medence és sok ideig nem hagyhattam magára a középsőt, szóltam Beninek figyelje addig.

Az egész pont olyan szánalmas volt mint az első futás 😀 Persze mellúszással tudok csak rendesen, de persze szemüveg hiányában fej kint, nem siettem, de így is kikészültem picit, lesznek bajok mire eljutok a 3.8 km-ig 😀 A lényeg kerek 1 perc volt az 50 méter, ezt kellene valahogy tolni tovább valamikor, csak tudnám mikor 🙂

Posted in Úszás | AZ ELSŐ ÚSZÁS! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva