Kanos futás

No nem úgy ahogy ti gondoljátok, hanem hogy csak fiúk voltunk 🙂 Nem siettünk, reggel kicsit hideg, a végére viszont csodálatos időben néztük meg a mártélyi holtágat. Jó hangulatú kis hétvége indító volt! Képet ugyan nem csináltuk, pedig nagyon jól festettünk 🙂
22 km
Posted in Futás | Kanos futás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

I. ICE STAR RUN

A szombati „hétvégi hosszú” több szempontból is fontos futás volt az idén. Egyrészt már a várandósság ideje alatt eldöntöttem, hogy Bence minden centiméterére futok egy kilométert amint lehet, ez jelen esetben 47 km-t jelentett. Másrészt a tavalyi év vége és az idei év eleje katasztrofális volt, derék sérülés miatt kihagyott két hét, el-el maradó edzések, motiváció és célok teljes hiánya, aggódtam hogy vajon mi maradt meg a tavalyi állóképességből. Mivel főként a fiamról szólt ez a futás, aki a jelek szerint nagy harcos, így a beszámoló Harcosok klubja stílusban íródik 🙂

Adódott egy nagyon jó kis kezdeményezés, az idén először megrendezett ICE STAR RUN, ami arról szólt, hogy környékbeli futók (Makó, Orosháza, Vásárhely, Mezőkovácsháza) Tótkomlóson találkoznak kb. 20-30km-t teljesítve egy közös gulyáslevesre és egy kis fürdőzésre. Tőlünk 30 km-re van Tótkomlós, jött is a perverz gondolat, visszafelé is meg kellene csinálni. Nem voltam egyedül a hülyeségben, futótársam a Kinizsi 100-ra készülve jó kis felmérő neki is.

Apa önbizalommal teli rajtja vagyok

Reggel nyolcra beszéltünk randit Endrével a város határában, öcsém kivitt kocsival és egy kis bemelegítés és szerkó-igazítás után nagy reményekkel vágtunk neki a 30km-es távnak. Én az eddigi problémás csuklópontokat (térd-derék) bekentem mindennel ami volt itthon biztos ami biztos, hátizsákban víz, övtatyóban, sótabletta, magnézium és szőlőcukor lapult. A tempót nem erőltettük, kényelmes 6:40-7:00 volt belőve, tudtuk visszafelé is kelleni fog valamennyi energia. Mivel bicikliút nincs Komlósra így az autóúton mentünk, szabályosan, szembe a forgalommal, érdekes élmény az egyszer biztos, első alkalommal volt részem ilyenben, nem lesz a kedvencem. Nem is a szembejövők, a hátulról jövők furcsák mikor ugyan a másik sávban, de 90-el elrongyolnak melletted. Egy-egy kamion és busz elől inkább lementünk a fűre 🙂
10 km környékén Erzsébeten megálltunk feltölteni a maradék 20-ra a hátizsákokat (lévén több kút nincs), kis nyújtás, kaja és elmélkedés hogy ez lesz a féltáv a ránk váró 60 km-en -az utolsó 10-en fog eldőlni minden- és be is jött, de erről később.

Apa csaholó kutyái vagyok

Nem sokkal Erzsébet után jobb oldalról egy tanyáról 3 jól megtermett kuvasz gondolta, hogy segíti a tempónk emelését, de inkább gyaloglásra váltottunk, egyikük egész az útig kimerészkedett, Endre gyakorlott tanyasi kutyák kezelésében, viselkedésében így megnyugtatott – de én be voltam sz*rva rendesen. Alighogy elmúlt a közvetlen életveszély egy másik tanyáról két puli próbálta meg ugyanezt, ettől se lettem nyugodtabb, de szerencsére a köztünk lévő árok és a gazda utasítási meghátrálásra késztették őket.

Apa ragyogó napsütése vagyok

Az időjárás maga volt a csoda (legalábbis odafelé). Ezen a héten minden nap esett, szutyok londoni idő volt, de szombatra igazi tavaszi időjárásunk volt, sok napsütéssel és enyhe széllel, tökéletes volt a futáshoz. Visszafelé sajnos erősödött a szél, ami honnan fúj? Hát persze hogy szemből és azért délutánra csökkent a nap ereje is -már amikor előbukkant a felhők mögül- a fáradtságtól eléggé fáztunk.

Apa Tótkomlósra érkezése vagyunk

12742757_1092016067517874_3707548697741837320_n

A tervezett időben, 11:45 körül értünk Komlósra, 3:32 lett odafelé a bruttó időnk, pont ezt terveztük. Déltől egyig beszéltük meg a pihenőt, ebédelést, feltöltődést, nyújtást. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű újra elindulni és nagyon hosszú lesz a maradék 30 km. Komlóst elhagyva egy brutális 8-10 km-es tök egyenes szakasz van, jobb volt ha az utat néztük magunk előtt, mert előttünk végeláthatatlan volt az út, mentálisan elég megterhelő, de a beszélgetés, „röhögés” átsegített minket ezen a szakaszon. Nem sokkal utána ugyanis egy fontos ponthoz érkeztünk…

Apa maratonja vagyok

12671644_1092016220851192_8013708996905090468_o

Ami a tavalyi évben heti rendszerességgel szerepelt az edzéstervben, ma egy fontos mérföldkő volt az utunkban. Nekem azért, mert megfelelő állapotban érkeztem ide, persze nem siettünk, nem is tudtunk volna, de még volt bennem erő, rendben voltam fejben és térdem-derekam is bírta a dolgot. Endrének pedig ez volt a leghosszabb távja ezidáig, innentől ismeretlen vizekre evezett, minden lépéssel messzebbre jutott mint eddig valaha. Mentálisan ez sokat segít.

A hazaút nagyon lassan telt, lassabban is mentünk, a fáradtság kezdett rajtunk erőt venni, csendben haladtunk sokáig, amitől még többnek tűnt, a kilométerek alig akartak fogyni nekem pedig hol a lábam jelzett egy-egy nyilalással, hol a gyomrom elégelte meg a folytonos rázkódást és mint a végén kiderült az ürességet. Nem éreztem éhséget, a folyadék rendben fogyott, cukrot is ettem, magnéziumot is, de mégis valami baj volt, Erzsébethez közelítve egyre romlott az állapotom.

Apa szükséges pihenője vagyok

Végre elérkeztünk féltávhoz, habár csak 10 km volt hátra, de nem voltam jól. Terveztünk egy hosszabb szervizt, vételeztünk vizet, nyújtottunk, pihentünk egy kicsit és próbáltuk magunkat felkészíteni, hogy már „csak” 10 km van hátra, csak éppen 50 km volt már mögöttünk ami rajtam elég mély nyomokat hagyott. Nekivágtunk, baromi lassan haladva. A lassan lenyugvó nap már meleget nem adott, hűvös volt, de a fáradtságtól már inkább hidegnek éreztem, fáztam. A futómozgásunk már hőt nem termelt, izzadni se izzadtunk, Endrének melegséget az alsógatyája adott amiről kiderült hogy 40km felett kezdi szétdörzsölni a combjait. Mázlista.

Apa szétesett elméje vagyunk

Ahogy az már korábban is volt, innentől már nagyon nincs visszaút, valahogy így kell megoldani a hazaérkezést kerül amibe kerül. Kocogtam amíg bírtam, utána séta. Közben pedig próbáltuk elütni az időt ami éppen eszünkbe jutott. Kajákról álmodoztunk, ki mit enne most szívesen, nóta betéteket adtunk elő katasztrofális hangon, káromkodás ordítva, vígjátékokból film idézetek, részemről lányos picsogás című színdarabból előadott részlet, már mindegy volt csak valahogy teljen el!!!

Végül 4 óra 10 percnyi utazás végén elértük újra Vásárhely határát (a mosoly nem őszinte).

12744248_1092016324184515_4223655619340867348_n

Apa sós mogyorója vagyok

Fantasztikus volt némi ál-nyújtás után beülni a kocsiba, ugyanis Endrének volt bekészítve sós mogyorója. Ekkor jöttem rá, hogy igazából én csak k*rva éhes voltam, ez okozta bajaim java részét. Hazaérve iszonyatos kalóriapótlásba kezdtem.

Ugyan többször elmondtuk egymásnak útközben, de itt is szeretnék gratulálni Endrének, akinek következetes felkészülése meghozta az eredményét és „gond” nélkül abszolválta élete első ultra távját, biztos vagyok benne, hogy a Kinizsi 100-on simán célba fog érni bőven a szintidőn belül! Én pedig megnyugodtam valahol legbelül, hiszen annyit nem felejtettek az izmaim és életem harmadik leghosszabb távját egy kis megborulással ugyan, de sikerült letudni. A tanulságokat felírjuk és legközelebb megpróbálunk elébe menni 🙂

#Bencéért

Erős tizes – okkal ;)

1 hete nem voltam futni és nem a lustaság miatt. Múlt hét csütörtökön, hat héttel a cél előtt harmadik kisfiunk úgy döntött elég volt odabent és kijönne. Ennél jobb ötlete szerintem életében nem lesz, ugyanis így mentette meg a saját és anyukája életét. Egy félig levált méhlepény miatt sürgős lett az ellátás, de a fájások miatt addigra már kórházban voltunk, így időben jött a segítség. Hypoxiát így is kapott a pici, de két nap után levették a lélegeztetőről és úgy tűnik agyi károsodásai is egyelőre minimálisak. 2490grammig jutott és 47cm-ig 🙂 – ennek megfelelően hétvégén 47km a terv + egy pici! Anyuka tegnap óta itthon, vele minden ok, így szabályosan elzavart az utóbbi idők legjobb 10 kilométerére. Nem a tempó miatt, az érzés miatt 🙂 Mondjuk a vége jól is sikerült, szerencsére nem rozsdásodtam be nagyon (5:00, 5:33, 5:14) és endorfinnal telve értem haza.
#Bencéért – 10.6 km | 1:02

Posted in Futás | Erős tizes – okkal ;) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tavaszi futás avagy talán visszatért az erőm?

Persze csak akkor nem sütött a nap míg odavoltam, de így sincs okom panaszra, végre rövid gatyában és hosszú, de vékony felsőben futottam! Kifelé próbáltam a 6:00-os ezreket tartani, fordulónál ittam, megvártam illedelmesen a vonatot mert az nagyobb és vasból van, aztán hazafelé sikerült beletenni 3 km trappolósat: 5:30, 5:18, 5:10… Nagyon finom volt!
17,2 km
Posted in Futás | Tavaszi futás avagy talán visszatért az erőm? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Farsangi futás

12695761_969928953061675_820680299_n
12696050_969927879728449_2123774528_n
Lassan egy szelfi botra igazán összedobhatnánk 😀 Ragyogó időben teljesítettük a ma reggeli távot kifelé öten, visszafelé már hatan, Zombori Zsuzsi is utánunk eredt és az ártérben ért utol minket. Visszafelé kijutott a jóból, a szembe szél kicsit megnehezítette a dolgunk, de végigcsináltuk. A végén a vámháznál eddig ismeretlen arcokkal találkozunk, akik akkor eredtek neki az Alföld szeles pusztaságának.
Újból kényelmes volt a futás, jól esett, jót beszélgettünk, 22 km
Posted in Futás | Farsangi futás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Trappoló lajhár visszatért

Te jó ég, mindenre számítottam, de erre nem. Sajnos egy megbeszélés miatt csak késve értem le edzésre, óvatosan futva mentem, hogy felmérjem a terepet és el sem hittem, de totál olyan volt tavaly bármelyik kellemes edzés. Igaz a feladatot nem csináltam, örültem hogy minden gond nélkül tudok beszélgetve 6:00-os tempót menni, kényelmesen, hazafelé az utolsó kilométer 5:37 lett úgy, hogy nem is gyorsítottam direkt miatta, csak jött magától… Mint egy falat kenyér kb. annyira kellett ez a mai, végre visszatért a remény idénre egy normális állagmegóvás tekintetében. Sipka János István köszönöm a mai gyúrást!!
10 km
Posted in Futás | Trappoló lajhár visszatért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva