Az teljesen normális nem, hogy ahhoz, hogy elinduljak 6 fokban, szemerkélő esőben futni, ahhoz a frissen mosott technikai felsőt és zoknit hajszárítóval megszárítom előtte… mert hát későn került a gépbe. Aztán jól el is kapott körözés közben a zápor, adtam neki 4 km-t, hogy lássa, engem nem fog meghatni, eshet akárhogy (bár eléggé lehűltem, nem volt jó) én tolom tovább, de aztán csak győzött a hideg, elindultam haza, erre nem abbahagyta? No mindegy, kb. ennyit akartam, az idő még mindig frenetikus, utolsó rendes futásom a jövő vasárnapi maraton előtt, jövő héten csak tingli-tangli lesz.
12 km, 1:08, 5:42 / km

Kis csoportunk közös edzése alkalmával 5 km a pályán – k….. hidegben.
1 kör bemelegítés über tempóban, mert 3 percet késtem és a többiek után eredtem 🙂 Utána futóiskola, majd 3 csoportra szedtek minket. A feladat, hogy a csoport elkezd kocogni és az utolsó mindig előre fut és visszalassít. Na ez ment két kilométeren át, majd egy levezető kör. Jó volt!

Bizony. Ma átléptem az 1400. kilométeremet. Az egyik Facebook csoportban év elején volt lehetőség eltenni egy időkapszulát, amibe én azt írtam, hogy 1000 kilométert fogok futni. Elképzelésem sem volt hogyan fogom tudni megcsinálni olyan rengetegnek tűnt akkor. Most meg ha minden jól megy az 1500 is meglesz idén… Egy gyors 10 kilométerrel ünnepeltem ma a futópályán, 54:01-es idővel, ami elég közel van a szombati legjobbamhoz, örültem neki, hogy az erőltetett menet után sikerült újfent…

Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy múlt hét szombaton volt egy olyan futásom egyedül, ami teljesen álomszerű volt, még másnap sem hittem, hogy megtörtént, de az előző posztomban már ömlengtem eleget róla 🙂

Ezen a hétvégén egy jótékonysági futás várt rám Mórahalmon a Rotary Club szervezésében. Félmaraton távon akartam indulni, gondoltam egy jóleső futás, kellemes tempóban teljesen jó lesz. De! Mert mindig van de! Valahol motoszkált bennem, hogy azért basszus csak meg kellene nézni vajon újra sikerülhet-e a múlt heti tempó. Egész héten rá se gondoltam, elég lesz kellemesen lefutni. Ez tartott egészen tegnap estig, mikor is megérdeklődtem, hogy akikkel megyünk ki milyen tempót akar menni és gáz lenne-e ha nem együtt teljesítenénk, hanem mindenki megy ahogy tud / akar. Nem volt belőle gond, akkor eldőlt: odamész és megfutod újra. Legalábbis megpróbálod. Azt tudtam, hogy sógornőm kb. hasonló tempóra képes, na mondom majd osonok mellette.

Odaértünk időben, neveztünk és vártunk, mert még több mint egy óra volt a rajtig. Ahogy közeledett a rajt úgy csendesültünk el, kezdtünk bemelegíteni, kezdett az adrenalin szaporodni a szervezetben. Ekkor jelentették be, hogy 45 percet csúszik a dolog… nem esett jól mit nem mondjak, de a rengeteg jelentkező miatt érthető volt, persze kellemesen visszahűltem, újrakezdtem a bemelegítést és eljött a pillanat. Beálltunk a rajtba, középtájon foglaltunk helyet, szóltam, hogy nem leszek jó társaság, e mellett a tempó mellett nem fogok csacsogni. Visszaszámlálás és RAJT!

Az útvonal úgy nézett ki, hogy bicikli úton elfutunk 5 km-re majd vissza, ez 10,5 és mehet egy újabb kör. Elindultunk és pár sarok után ráfordultunk a bicikli útra, ami majdhogynem egy 4 km-es tök egyenes rész volt a rohadt látványos Alföldön 🙂 No nem mintha lett volna energiám a nevezetességeket lesni, de iszonyat monoton volt. Az Endomondo-t direkt lehalkítottam, nem érdekel az idő, megyek ahogy tudok. Az első kilométer után tudtam, ez nem lesz egyszerű, rákacsintottam a telóra, 5:26 az első kilométer… Na mondom király, ha ezt végigcsinálod meghívlak valamire. Visszatoltam a hangerőt, kíváncsi voltam mi a tempó és bár ki volt táblázva végig hol tartunk, az időket jó volt hallgatni. Főleg mikor 5:18-ról meg 5:17-ről kezdett karattyolni! Nagyon jól esett az első 10 km, volt ritmusa a futásnak, rendes ritmusa, figyeltem a levegővételt, tartottam a tempót, 5km-es fordulóig nem is ittam. Ott egy fél pohár víz és uzsgyi tovább, ugyanezt akartam visszaérve a leendő célhoz, de ott nem láttam, mindegy, regisztráltam a dugókával aztán hajrá, 12-nél lesz víz. Eléggé kitikkadtam addigra, ott lement másfél pohár, de sajna sok volt picit, lötyögött a hasamban ami nem volt jó érzés, volt egy kis tüdő szúrás is, de hamar elmúlt, kezdett visszaállni a normál állapot.

A 15 km-es fordulót alig vártam már, a lábaim elkezdtek kikészülni, ott kicsit több időt voltam, sógornőm akivel addig együtt mentünk el is hagyott olyan 15-20 méterre, mentem utána figyelve, hogy ne lassuljak. Mentünk a mezőnnyel és a legrosszabb, mikor utolérsz valakit mondjuk 2-3 kilométer alatt, mert alig vagy gyorsabb és meg kellene előzni, de ha ritmust váltasz lehet jobban kikészülsz és a végén nem marad erő. Kihúzódtam, majd most, mentünk együtt vagy 2-300 métert, nem megy, vissza mögé. Lábak egyre rosszabb állapotban, még 4 kilométer, még mindig tartom az 5:30 körüli időket, de egyre rosszabb. Messiásként várom az Endomondo bejelentkezését, már csak három, idő nagyon jó, itt nem szabad most sírni, menni kell, a két órás meglesz, de meglehet az új egyéni csúcs is. Csak azt mantráztam, hogy meg tudod csinálni. Ez elterelte a figyelmem valamelyest az egyre inkább fájó combomról, 18.5-nél volt újra frissítőpont, nagyon kellett az a pár méter séta, egy korty, menni tovább.

19 kilométernél aztán a fájdalom erősebb lett a mantrázásnál. Éreztem, ha most nem sétálok picit nem fogom tudni befejezni. Két kilométerre voltam a céltól és visszagondolva jó döntés volt az a 30-40 méter séta, kicsit a lábaim megpihentek, gyomromnak is kellett egy kis zötykölődés mentes időszak, már láttam a települést, onnan csak az a pár sarok, egy regisztrálás ott megint lehet sétálni párat, fussunk. Azt hittem sokkal lassabb vagyok, de sikerült 5:40 körül maradni a végén is, az utolsó kb. 70 méteren pedig még volt erőm egy minimális hajrára.

Beértél, megcsináltad, végső regisztráció a dugókával, Endomondo leállítása, de rá se tudtam nézni annyira elkészültem az erőmmel. Sétáltam egy-két kisebb kört hogy lenyugodjak, mert nem voltam jó bőrben. Akkor néztem a telóra: 21.12 km, 1:55:29 😀 😀 Hát mondom ilyen nincs, hát csak megy ez a két órás dolog egy hétre rá is, mit megy, új egyéni csúcssal! Leadtam a dugókát, jött a papír a hivatalos eredményről: 1:55:41. Akkor csak igaz, megvan újra 🙂

Messze más volt ez mint a múlt heti. Nem volt az a kitörő öröm, persze mosolyogtam mint a tejbetök, de valahol inkább megnyugvás volt, hogy egy két órás félmaraton reális elvárás magammal szemben. Talán ha nem jött volna össze kicsit csalódott is lettem volna, de nem ez történt 🙂 Kíváncsiságból ránéztem az Endora, mik lett a legjobb idők. Ez a látvány sokkolt nem kicsit:

Az 1 kilométeres tempó nem releváns, mert elkeveredett a GPS egy picit 10 km-nél és volt egy 6:40-es kilométerem meg lett ez a 4:19-es, ott kompenzált a drága. A leggyorsabb kilométerem 5:13 volt, de a többit mindet sikerült megdönteni, olyan számok ezek, hogy hihetetlen!

Az idei év lezárásaként még december 7-én vár rám egy maratoni táv Békéscsabán. Most még elvárások nélkül megyek neki, talán nem is kellene erőltetni semmit, de ha 34-36km-ig sikerülne egy 6:20-as tempót menni elégedett lennék. (Még) nem cél a legjobb maratoni idő megdöntése, de ez még változhat előző estig mint most is 😀

Kiírták a 2015-ös UltraBalatont 🙂 Ez rendesen meg is mozgatta a fantáziámat, de természetesen jövőre még képtelen lennék egyéniben végigcsinálni, ezért megkérdeztem az edzéseket tartó Kisházi Lacit, hogy mennyire reális egy 2016-os indulás egyéniben. Első blikkre szerinte egy 12-16 hetes edzéstervvel el tudnék jövőre jutni egy 12 óra körüli 100km-hez és arra alapozva már bátran neki lehet vágni rá következő évben az UltraBalatonnak.

így meg is van a futáshoz a cél jövő évre: 100km 12 óra alatt! Széééép lesz

Még egy kis esti kocogás a közös edzés alkalmával. Ez volt a nagyobbik fiam első edzése, egész héten számolni kellett, hogy mennyit kell még aludni, futócipőben kellett játszani stb. Nagyon ügyes volt, a csoporttagok külön meg is tapsolták!
1 km bemelegítő kocogás után futóiskola volt zilaci vezetésével, amit ügyesen végigcsinált majd egy újabb kilométer levezetésnek. Tetszett neki, bár az még új volt a cipő így picit panaszkodott, de majd hozzáigazodik.

Semmi komoly, csak egy kis kilométer gyűjtés, hagy szaporodjon. Megint 29-es 5 km és órán belüli 10 km sikerült, pedig direkt nem akartam sietni, csak menni ami jólesik, úgy látszik jobb lesz hozzászoknom ezekhez a számokhoz

Egy szombati napra emlékezős, még mindig elnemhivős, fázósesős, zokniavatós (új Nike kompresszionárius), dehidegvaneléglesznyolcis ma reggel. Küzdöttem a tegnapi jó hagymás carbonara-val, de közbe megint csak lett tempó, amit csak nem értek de mindegy. Az utolsó kilométer okés, ott trappoltam, de a többit ki futotta?

8,24 km 5:45-ös átlaggal

Nem igazán tudom még most sem megfogalmazni a tegnap történteket. A hétvégének úgy mentem neki, hogy valamikor amikor lesz lehetőségem futok egy hosszabbat, semmi terv nem volt. Mivel most hétvégén volt a Balaton félmaraton ezért a táv adta magát, a kilométer gyűjtők közül sokan vannak ott, „virtuálisan” futok velük egyet. A család délután aludt egyet, na mondom, addig megcsinálom, de egy órakor még ebédeltem, borsóleves, fasírt, stb. és kettő körül indultam, gondoltam kényelmes tempóban nem lesz gond a kajával. Gyors öltözés, kence és társai majd a bemelegítés is olyan hányaveti lett, úgy voltam vele induljak mihamarabb. Direkt nem vittem kaját csak fél liter vizet, ha elfogy majd töltök.

A légzésre figyelve vágtam neki a távnak a megszokott útvonalon, mentem az elején ami jól esett mind a lábamnak mind a tüdőmnek. Meg is lepődtem, mikor a telefon bemondta hogy 5:58 az első kilométer. Szokásom elmérni az elejét mikor egyedül vagyok, utána mindig kompenzálok, de most tovább gyorsultam. Nem tudom miért, a légzésem rendben volt gondoltam megyek így amíg bírom. Folyamatosan jöttek a 6 perc alatti kilométerek, csodálkoztam magamon és nagyon, de nagyon örültem neki. Hat kilométernél már komolyra fordult a dolog a fejemben, mondom innen már az eddigi legjobb 10 kilométeremet megcsinálom ha törik ha szakad. Nem gyorsítottam, csak tartottam a tempót sikeresen. El is értem a mágikus 10km-hez és végre sikerült lemenni 56 perc alá, az új legjobbam: 55:16. A boldogsághormon gyáraim már akkor csúcsra voltak járatva, de ami utána volt arra egyszerűen nincs magyarázat.

Ekkor a kulacsom már csak félig volt, tehát sokkal kevesebbet ittam mint egyébként szoktam, de nem akartam megállni tölteni, úgy voltam vele beosztom, ennyi van, szokjad hülye gyerek 🙂 És mentem tovább tartva az eddigi tempót. És mentem tovább tartva az eddigi tempót. És mentem tovább tartva az eddigi tempót. És csak mentem, mentem, mentem. Nem mondom, 15 km környékén már kérdezték a lábaim, hogy teljesen biztos vagyok-e a dologban, mert még mindig 5:30-5:40 körüli kilométereket futottam, de az voltam. Itt már tudtam, ebből eddigi legjobb félmaraton lehet és már csak 6 km van hátra, gyerünk, nyomjuk, sose csináltál még ilyet és igen megpróbálhatod két óra alá bevinni. Két óra alá!!!

Ezelőtt a gondolatától is rosszul voltam, annyira távoli volt, hogy sose jutott eszembe, hogy ez legyen valaha is a célom. Tisztában voltam a súlyommal a sebességemmel, tudtam nem az én világom még és különben is, a távok jobban motiváltak mint a sebesség, de most tényleg nem tudom mi volt, reálisnak tűnt valahogy  az egész. Szépen teltek a kilométerek, lassan visszaértem a városba és elhangzott, hogy 19 kilométer, 1 óra 45 körül. Mondom magamban atyaúristen, két szaros kilométerem és száz méterem van hátra amire van 15 percem! 15 perc, ha innentől 7 perceseket megyek, akkor is megvan, de ki akar 7 perceseket menni, mikor még mindig 5:30 körül futok. Megittam a maradék, két korty vizemet és csináltam tovább a dolgom. Állítom pszichésen ez a két kilométer telt a leglassabban, alig vártam, hogy vége legyen, de nem azért, mert elfáradtam vagy kikészültem, csak már nagyon kíváncsi voltam az időmre. Mivel ez a fos endomondo az ingyenes verzióban nem mutatja a távot, csak bemondja és elég zajos volt a környezet így nem tudtam hol tartok, idő alapján már úgy számoltam, hogy megvan így megállítottam, de akkor kiderült, hogy még 130 méter volt hátra 🙂 Nem kapcsoltam vissza, hozzáírtam 40 másodpercet az időmhöz és javítottam a távot ami alapján kijött, hogy 1:57:39 az új legjobb félmaratonom. Felfoghatatlan érzés volt, nem lehet megfogalmazni amit akkor éreztem, de tényleg. Valahol mélyen mindenki álmodik elérhetetlennek tűnő célokról, olyanokról, amiket meg se próbál teljesíteni, mert még nem jött el az ideje, kell még hozzá dolgozni és akkor egyszer csak teljesen váratlanul sikerül. Mert sikerült és nem is akárhogy, nem 1:59:59 lett, hanem 1:57, de ami a legfontosabb, hogy végig rendben volt a légzésem, a lábaim elfáradtak, ami érthető, de semmi görcs vagy fájdalom nem volt, kényelmesen hazasétáltam rajtuk, a pulzusom is hamar visszaállt a normális szintre.

Valahogy úgy érzem ezt most jó ideig nem fogom tudni megcsinálni, valahogy annyira különlegesnek hat az egész, egy egyszeri alkalom volt, ajándék az év végére a tüdőmtől és a lábaimtól az agyamnak.

Kis csoportunk megtartotta első közös edzését Kisházi László vezetésével. Első körben felmérő jellegű futás volt, 6 kör a pályán, egyre fokozódó futással. Hát az utolsó kör nem tudom milyen tempó volt, mert semmi se volt nálam végre, de 5:20 körülre saccolom. Mostantól minden héten csütörtök este hatkor nyomjuk közösen, ki mire készül az alapján, sose gondoltam volna hogy valaha várni fogom az edzést életem folyamán
Kapunk futótechnikai tanácsokat, olvasnivalókat a szellemi felkészüléshez és sok ú(l)travalót, nagyon várom mi sül ki belőle jövőre.
A végén még levezetésnek csak megcsináltam azt a 4 kört, így 10km lett mára, jöhet a vacsi…