A hétvégi futásomnak külön sztorija van. Nejem ajánlotta figyelmembe ezt a versenyt, ami először került megrendezésre, hogy ez szép vidék, kirándulhatnánk és neki megfelelő motiváció lenne, hogy a 8 km-es távra felkészül és így elkezdi a rendszeres mozgást. Sajnos a felkészülése elmaradt, így csak én indultam a versenyen, de sikerült megbeszélni öcsémékkel és a szüleimmel, hogy vigyáznak a gyerekekre, így egy hosszú hétvégét csináltunk kettesben.

Harkányban a Hotel Arborétumban sikerült Bónusz Brigádos szállást szerezni, gyönyörű helyen egy erdőben volt az árnyékos oldalon a szobánk, a levegőt harapni lehetett. Szombaton időben felkeltünk, megreggeliztünk és elindultunk Palkonyára. A táj gyönyörű, nekem alföldi gyereknek már egy homokozó domb is felkelti az érdeklődésem, itt akadt bőven látnivaló. Palkonya egy kis falu, mily meglepő főként borászatból élnek az emberek, kis ódon pincesora megtelt élettel és rengeteg színes ruhát viselő futóval. A szervezésen picit lehetett érezni, hogy első alkalommal rendezik, elnyúlt a helyszíni nevezés + nem is számítottak rá, hogy ilyen sokan lesznek. A hangosításban se hangzott el kellő információ, ami meg igen az kicsit hamis volt, ugyanis 11-kor a rajt időpontjában elmondták, hogy 40 percet csúszik. Bemelegítés után elég szarul esett, akármennyire bulifutásra vettem, csak készültem fejben már. Sétáltunk még egyet, ismerőseink is átjöttek Pécsről, beszlégettünk és szerencsénkre a rajt közelében maradtunk, ugyanis 40 helyett 20-25 perccel később rajtoltatták a mezőnyt…

Nagyon vártam a rajtot, szép lassan kezdtem, olyan szűk volt az út, hogy nagyon előzni sem lehetett, de nem is akartam, az a 440m szintemelkedés nem tűnt soknak, de nem vagyok én hozzászokva, jobb óvatosnak lenni… kb. 100 méter(!) után dobtunk egy jobbost és jött egy olyan kaptató amit az elején még próbáltam megfutni, de hamar rá kellett jöjjek, ennek nincs itt az ideje. Gyalog a combomra támaszkodva küzdöttem fel magam, nagyon hosszú volt és kemény, a vádlijaim totál beálltak, a jobb térdem nyilallt, gondoltam magamban kurvajól kezdődik mi lesz még itt 19 km-en át. Felértünk a dombtetőre, mindjárt egy frissítő pont… Persze pici asztal, két ember, sok futó, kellett sorban állni mire jutott mindenkinek, 1-2 szőlőcukor, mert az éreztem, hogy a reggelit fel is dolgozták az izmaim 🙂

Ezután jött a másik kedvencem, a lefelé menet. Egy erdei ösvényen, csak sétálva, totál hátradőlve egy erdő széli földútra vezetett. Azt ugye nem kell mondjam, hogy egy széttaposott aszfaltos cipőben milyen jó volt, de nem panaszkodásnak szánom, igazából félig aszfaltos, félig terep volt szóval talán igazán jó döntés nem létezett. Mivel nem volt sár így kicsit az aszfaltos felé hajlott a mérleg. Lényeg a lényeg próbáltam minél többet nézelődni, szebbnél szebb helyeken mentünk, de ugye sokat kellett nézni hova lépek ki ne menjen a bokám.

4,5 km-nél értünk oda a Vylyan pincészethez, ahol szintén frissítő várt ránk, de nem nagyon voltak képben milyen 300 futót ellátni egy csapból vízzel. Az idő ugye mindegy volt számomra, kivártam a soromat, kis sós, kis szőlőcukor, bámészkodás, ugyanis egész Villány ott terült el előttünk, menjünk tovább felfelé, megint felfelé. Ami meglepő volt számomra, hogy tudtam felfelé is futni. Persze nem a kaptatókon, de a keddi lábkapkodós technika beválni látszott, tudtam rendesen rádőlni az emelkedőre és nem volt megerőltető kocogni. Lefelé a lankásabb részeket amiket meg lehetett futni, igyekeztem jó tempóban megcsinálni (valahol 5:30 körül érzésre) , persze fékezve picit, ésszel és orron át lélegezve, hogy ne pörgessem túl  témát, mivel a pulzusmérőm a szálláson hagytam, így fogalmam nem volt se időről, se pulzusról, de nem is bántam. Nézelődtem rengeteget, főleg mikor felfelé sétálni voltam kénytelen, lesz pár kép a poszt végén, de az nem adja vissza milyen gyönyörű is egész Villány a tavaszi napsütésben a magasból.

10-12 km környékén, mert néha rákérdeztem hol is járunk körülbelül, az tűnt fel, hogy ugyanolyan erőben vagyok mint az elején, tudok tempót futni lefelé és felfelé is ami elviselhető nem sétálom inkább hanem megy a futás, kocogás. Sorra értem utol az emberkéket, nem siettem, ahogy jól esett úgy csináltam. Két FutaPécs taggal mentem leginkább, az ő GoPro kamerás képeikből is töltöttem le párat, ezúton is köszönet érte Varjú Vilmosnak 🙂 A sok dűlő után egy nagyon durva erdős-lejtős részre értünk, sétálva is nagyon észnél kellett lenni. Egy nyomvonal volt teli ágakkal, meredeken lefelé erdő jobbról-balról, csak a levelek között szűrődött be napfény, amitől az árnyékok igen furcsán vetültek a talajra további rejtőzködést adva a lukaknak, bukkanóknak. Továbbra se fájt semmi, jó állapotban voltam, a terepfutás elvonta a figyelemem, egyáltalán nem tudott monoton lenni a futás, csak úgy repültek a kilométerek. Két fiatal sráccal beszéltük, hogy az a 440m szint azt jelenti, hogy felmegyünk 15 darab 10 emeletes tetejére majd vissza. Ez először meglepett, de az méginkább, hogy ennek ellenére milyen jól bírom, mert már csak 2-3 kilométer volt hátra.

Kiérve az erdőből rá is kanyarodtunk a célhoz vezető aszfaltos útra, enyhe lejtővel. Na itt olyan jól éreztem még magam, hogy volt még 4-5 befogható futó, uccu neki, van vagy 7-800 méter hátra menjünk. Sorra értem utol őket, kb. 5:00-5:20 közötti tempóval, az előbb említett két fiatal srác meg is jegyezte, hogy itt a lapos aszfaltos részen az alföldi gyerek hogy rákapcsolt 🙂 Egyikük próbált befogni mikor elhaladtam mellette, hallottam, hogy tempót váltott, de le tudtam reagálni és még jobban dőlve sprintelve befejezni a versenyt. A célban póló le az érmet is elfelejtettem, nagyon melegem volt, kifulladtam az utolsó sprinten, de hamar visszaállt a pulzusom, kis víz és begyűjtöttem a trófeát.

A jó állapotomra nem nagyon tudok magyarázattal szolgálni, az alábbi dolgok jutottak eszembe:
– kihagytam a csütörtöki edzést és előző éjjel is jót tudtam pihenni, rendesen reggelizni, de ilyen volt már máskor is
– alig több mint egy hete kezdtem el rendeszeresen szedni a BCAA aminosavat, ami ugye kitolja a fáradtság küszöböt és segíti az izomépítést, lehet hogy ez is segített, ártani nem ártott az biztos
– egyszerűen csak jó napom volt és minden összeállt 🙂

Bármi is volt, nagyon jó érzés volt végig érezni, hogy erőteljes vagyok és így fejben is egyben tudtam maradni. Mindenhol ittam, mindenhol banán vagy dió vagy szőlőcukor csak egy-egy pici és menjünk tovább.

Mindenkinek ajánlom jövőre ezt a versenyt, addigra a szervezési fiaskókat is javítják (bár nekem nem volt bajom vele, kivétel a rajt időpontját), kihívásnak sem utolsó és a látvány magáért beszél, jöjjenek a képek.

A kapkodd a lábad futás…
Ma reggel nem nagyon volt benne ez a teljesítmény a napban. Szokásos 17 km-es körömre készültem, de a bemelegítés is olyan nehézkes volt, hogy úgy voltam vele, legyünk túl rajta. Az első kilométer erősebbre sikerült, kicsit görcsösre is, 5:20 lett, de sajna a jobb vádli alatti rész ezt megsínylette, beállt. Ilyenkor már tudom a menetrendet, hamarosan lábfej zsibbadás, jött is, persze folyamatosan próbáltam lazítani és ennek köszönhetően kicsit módosítottam a stíluson, így maradhatott a tempó és 4-5 km alatt helyrejött a dolog. Ez a beállt izom segített rájönni, hogy túl sok időt van a talpam a talajon és hajlamos vagyok túlhúzni ezt a részt. Feljebb kapkodtam a sarkam és többet emeltem a térdemen így tudott lazulni a lábszáram és csapódni lendületből újra magam alá.
A pulzus 155 körül mozgott mire szépen minden átmelegedett, ezt orron át tudtam menedzselni, ami nagyon megnyugtató volt így el is döntöttem, hogy továbbmegyek és rápróbálok a két órás félmaratonra. Idén még nem volt ilyen, kellett már valahol a lelkemnek. Jól ment végig, segített a zene az ütemben, mindig figyelni kellett a lábaimra, hogy ne időzzek sokat magam alatt 🙂 17 körül elkapott egy enyhe hányinger, köszönhetően, hogy ilyenkor nem szoktam se inni se reggelizni ezt pici tempó vesztéssel tudtam kompenzálni, újra orron át levegővel, közben már kacsingattam az órára, bakker lehet új egyéni csúcsot is futni, bár a hányinger után kicsit elhamarkodottnak tűnt, de próbáltam tempót váltani, picit gyorsítani. Sajnos nem fért bele, de végre megvan az idei első két órás félmaraton 1:56:31-el, kb. 1 perccel rosszabb az egyéni csúcsnál. Itthon már jól esett egy kis kaja meg víz 🙂

Tegnap még nagyon magabiztos voltam, aztán az ébredés meg a táv utolsó részénél erős kételyek merültek fel bennem az az igazság 🙂
De panaszkodás helyett (mivel nincs rá okom) lássuk mi sikerült ma hajnalban:
1. Ébredés 4:45 > OK!
2. Időre felöltözés, reggeli > OK!
3. Megfelelő ruházat 10 fokra, sötétre, szemerkélő esőre > OK!
4. Nem elfutni az elejét: OK!
5. Ritmust váltani, mert nagyon lassú lett az eleje 🙂 > Nehezen, de OK!
6. Tervezett frissítéseket megvalósítani > OK!
7. Tervezett tempót végig tartani (nem volt nagy nyomás ez a része, letojtam volna ha lassabb) > 6:57 / km > OK!
8. Tervezett távot végigcsinálni > 44.0 km, össz. idő: 5:02:33 > OK!
9. Egy forró fürdő > OK!
10. Anyós főztjére odaérni > IndulOK!

Ilyen társaságban öröm kifutni a beledet is… Rekordszámú résztvevő volt a mai edzésen, 20-an hallgattuk az edzőnk utasításait. Bemelegítő kör után kis futóiskola majd kétfelé szakadtunk: a Vivicittások lassú köröket nyomtak 4×1000-et, a többiek -köztük én- szintén 4×1000, de fokozóra. Első kör 5:10, de belespórolva, mert tudtam fokozatosan kell gyorsulnom, második 5:03, de hiányérzetem volt, a következőben már nem: 4:33 az utolsó nehezen, de gyorsabb lett: 4:24 ami után összerogytam a rekortánon és kölcsön tüdővel lélegeztem 1-2 percig. Levezető kör után még hazakocogtunk. Probléma volt, hogy valamiért totál ki votl száradva a pofám végig, elejétől kezdve, vattát tudtam volna köpni, szerencsére volt kölcsön víz, most már vinnem kell magammal.
9.4 km gyűlt összesen és lassan, lassan, lassan: ‪Flyknit Lunar 3

Tulajdonképpen az ilyen futásokért éri meg csinálni az egészet mint a mai 🙂 Le akartam mozogni a vasárnapi versenyt, mert eléggé megterhelte a combomat, még ma reggel is éreztem. Vittem zenét, jó kis madárcsicsergős tavaszi techno-t és a szokásos körömre indultam nyugodtan, mindenféle kényszertől mentesen. Kicsit „hideg” volt még kifelé menet, de visszafelé tökéletes időben kocogtam, pulzusom sikerült 140 közelében tartani nem is olyan rossz tempóval, de nem idegekesdtem azon, hogy mi mennyi, csak a chi számított 😉 Negatívum, hogy a cipőm már alig csillapít valamit így a talpamnak kényelmetlen már, de ott a FÉNY az alagút végén, zöld lámpa a családtól, hamarosan zöld lámpa a tárcámtól és érkezik a Flyknit Lunar 3 ha minden jól megy hó végén…
Fussatok bolondok! 🙂 17.23 | 1:51:23 | 6:28 / km

Városunk első nagyszabású futó eseménye, mert nem versenynek lett hirdetve smile hangulatjel Nagyobbik fiunk 300 méteren, nejem 3,5 km-en, én félmaratonon indultam.
Fiunkat a nejem kísérte el, de a kis tökös ott hagyta, nagyon szépet futott. Utána a nejem kért meg, hogy kísérjem el a 3,5 km-re, természetesen mentem és folyamatosan vissza kellett fognom, mert tolta volna a tempót, de edzés nélkül gyorsan kifogy az ember. Beért szép, kényelmes tempóban, a célegyenest meghagytam neki 🙂 Kb. 8 perc felett mentünk.
Utána jött a félmaraton rajtja, rengeteg szurkoló, induló, óriási volt a hangulat Tamás Kandó profi módon vezényelte az eseményt a hangosban. Valahol jó lett volna a tavalyi 1:55-ömet megjavítani, de a meleg miatt már a két órás félmaraton lett a cél. 3 db 7 kilométeres kört kellett teljesíteni, két helyen volt frissítő állomás a körön.
Ahogy kellett az elején mentem a „saját” tempóm, de ez öt perc alatti első kilométert és valami picivel 25 feletti első 5 km-t jelentett, de olyan jól esett (már megint ez…) mentem tovább… fuck. A pulzusomon (170 körül) láttam, hogy megvisel a meleg, de még volt tartalék, egy darabig.
53 perces 10 km-em lett, minden ponton frissítettem, de kezdtem elfogyni, sok lett. Nem sokkal 10 után utolértem egy sétáló tájfutó kislányt, öklendezett, karonfogtam és visszakísértem a legközelebbi rendezőhöz és kértem hívjon valakit. Itt tudtam, hogy e nélkül se lenne már meg a 2 óra se, exponenciálosan fogytak a tartalékaim, emelkedőket elsétáltam, közötte kocogtam. 1 óra 20 perc körüli 14 km-em volt, mikor megkezdtem az utolsó kört, de ott már szőlőcukor, kóla, víz, kellett minden. Nehéz volt nagyon ennek megfelelően az utolsó kör, csak sétával tudtam 150 alá tornászni a pulzusom, a legkisebb kocogástól is a 160-at nyaldosta…
2 km-el a vége előtt utolértem egy sétáló sráct aki erősen dülöngélt, azt mondta jól van, de nem volt jól 🙂 Karonfogtam, a pulzusa lehetett vagy 200 és a következő rendezőig elkísértem, lefektették.
A térre érve ahol a cél várt még annyi erőm volt, hogy egy utolsó hajrát indítsak, de ez csak a közönségnek szólt 🙂
2:05:50 lett végül, kínlódva, éppen 6 percen belül, de ez újabb tanulságos futás volt. Kaptam érmet és szép pólót, a rendezés maximálisan jó volt és még nevezési díj se volt, jövőre itt a helyetek 😉

… avagy ha kímélni akarod a bokád ez se rossz módszer 🙂 Sajnos a mai közös edzésre csak késve tudtam leérni, így a bemelegítés olyan faramuci lett, a többiek már futóiskoláztak mire odaértem.
Elkészültek ma a pólóink, jaj, nagyon szépek voltunk, csupa szín végre semmi téli fekete cucc, hogy az utolsó infrasugarakat is munkára fogjuk fűtés terén. Egy kör a pályán, majd közösen a város szélén egy nagyobb 3 km-es kör, beszélgetve, tényleg kímélve a futóművet, mert a bokám csak jelez. Mikor bemelegszik onnan már csak akkor érzem ha rosszul lépnék. Kör végén, uccu még egynek neki, az már kicsit gyorsabb, level 2, beszélgetünk, de valamiért buzergálja az agyam a tegnapi szar futás rossz érzése, tolnod kell egy gyorsat, ki kell pucolni, tudsz te futni, cimborám kérdezem, kanyartól a pályáig? Kb. 5-600 méter, nem sok, de nem is akartam többet.
Kanyarból kifelé már átmegyek gepárdba, nem is, inkább struccba, csak rossz felé hajlik a térgyem, a lépéseim nyúlnak, még jobban kiegyenesedtem, lábaim csak annyira érik a aszfaltot mint a baziliszkusz gyíké mikor a víz tetején szalad, dőlés előre és semmi erőlködés, annyira összeállt minden hogy csak a keringésem volt akadály, erőlködés nélkül, légzés szapora de ütemes, érzem a lábam hogy pontosan alattam ér talajt és csak ledőlök róla, utána majd seggberugva magam lendül fel magától… kib*szott jó volt 😀 Az utolsó 30 méteren még rákapcsoltunk, ott már csak lábujjhegyen, az igazi sprint volt.
Egy levezető körben maradtunk, de az utolsó 500-ra megint rákérdeztem nyomjuk-e, hát hogy a viharba ne. Rekortánon egész más volt, kicsit leragadtam minden lépésnél, elnyelte amit az aszfalt nem, ettől függetlenül ott is megtoltuk a végén, nagyon élveztem. Ha tippelnem kellene valahol 4 perc eleje volt a két gyors, az is lehet alatta, sajnos nem mértük, pedig kíváncsi lettem volna rá, de le lehet ezt mérni legközelebb is.
A bokámnak jobban esett mintha megint csak kocogtam volna és bár sérülést kockáztattam a hétvégi verseny előtt, nem bántam meg, kellett picit… Majd látjuk mit ad ki a vasárnap, két óra alatt mindenképp szeretném, de természetesen az egyéni csúcs az álom, ehhez 1:55 alá kellene benézni

Múlt hét csütörtökön futottam utoljára, kellett a térdemnek kis pihenőt hagyni + a bokám se volt ellenére a kihagyásnak. Persze az elmémnek nem tett jót, de élveztem a pihenést.
Ma nap volt a legkorábbi hogy tudjak menni futni, sógornőmmel meg is beszéltük, lefutjuk a vasárnapi hód-futófesztivál útvonalát, 3 x 7 km.
Az első hét kilométeren dumáltunk, igyekeztünk a bemelegítő futásra koncentrálni. Persze az útvonalat jól elfejetettük így mentünk kb. arra amire emlékeztünk. Ez a 7 km kijött kb. 6 perc elejére.
Eldöntöttük, hogy a második 7 km-t megpróbáljuk versenytempóban nyomni. Ment is… az elején, közepén már néha-néha eszembe jutott, hogy zihálok, ami nem jó, de csak pszichésen, igazából volt elég oxigén. Végére sógornőm egyre jobban leszakadt, de én is küzdöttem már, aztán jött a sokk: 5:20-as átlagra hoztuk csak ráadásul nagyon ingadozó tempóval: 5:00-5:40 között…
Ezután már csak becsületből csináltuk meg az utolsó kört, olyan igazi kocogósan, de mintha ólomból lettünk volna, alig bírtuk végigvonszolni magunkat a körön. Én bizton állítom, totál kiürültem hajtóanyag szempontjából.
De mivel a BSZM megtanított, hogy holnap új nap van, a verseny meg csak vasárnap lesz, nem vonunk le következtetést. Ez egy szar futás volt, a verseny szervezője akivel az utolsó körön összefutottunk meg is erősítette, hogy kívülről is pont úgy néz ki ahogy érezzük és ez megnyugtató volt 😀

Igazán jól sikerült a bemutatkozó edzés. Nagyon sokan voltunk és szerintem sikerült megmutatni amit szerettünk volna, volt benne gyors, lassú, kis feladatok majd közös kellemes kocogás egy nagyobb körön és természetesen a jó hangulat!

… örültem volna, de mivel futni mentem így nem volt túl őszinte a mosolyom kifelé menet. Full pofaszél, ráadásul 6 fok, felhős, sapkát, kesztyűt is húztam, ami persze megbosszulta magát, ugyanis visszafelé persze elállt a szél és kisütött a nap, ennek megfelelően égett a zsír.
A keddi turbó futam után kicsit a bal térdem fájdogált, egy szalagot szerintem sikeresen meghúztam illetve a BSZM óta jelez a műtött bal bokám, így mára csak egy „tempós” futás volt tervezve ugyanazon az útvonalon, de hogy ne fussam el végig orr légzéssel. Pszichésen megnyugtat, hogy nem zihálok és full nyugodt tudok maradni. A tempón néha meglepődtem, mikor teljesen harmónikusan mozogtam tudtam 5:24-et aztán mikor már a kemence kellően meleg lett és kicsit szétesett a mozgásom, az 5:40-et tudtam tartani, ennek megfelelően kb. az lett a vége amit vártam.
17.25 km | 1:36:52 | 5:36 / km