Nagyon kevés rendezvény van kis városunk környékén (azaz 2-3 összesen :D), így igyekszek eljutni mindre így volt ez most is, az őszi „terepfutó” versenyt Mártély és Mindszent között ma rendezték. Ez a mai nosztalgia első része, ugyanis ez volt életem első futóversenye amire 2 éve beneveztem, 4 hónap futó múlttal, pamut cuccban, meghalva-émelyegve-majdnem hányva, kidörzsölve, utolsóként beérve 3 óra 10 perces idővel 22 km-en. Maga volt a pokol az akkor, idén szerettem volna javítani.  Az időjárás félig volt kegyes hozzánk, egy héttel előtte még száraz, majdnem napos időt jósoltak, de aztán ez nem jött be, sőt egész héten mindig volt valami csapadék, még reggel is, szóval tudtam, ide jobb lesz a régi cipőbe menni. Igaz az is aszfaltos és már csak utcára használom, de nem sajnálom ha ki kell mosni.

Felöltöztem rendesen, még csak vittem egy széldzsekit is a 22 km-re, mert a pecsételős papírt nem tudtam volna hova rakni, meg mondom ki tudja, jól jöhet ha netán eleredne valami. Az útvonal végig a gáton vitt, elején betonos majd füves, puha átázott talaj, egyszer kellett lemenni egy tanyához pecsételni, kérdeztük milyenek a viszonyok arra, mondták, tök jól járható, keményre taposott földút, szóval nincs nagy dráma.

10-kor rajtoltunk, az elején mindenki együtt, családias volt a dolog, azért ez az idő sokakat elriasztott, kis csoportunkból is csak ketten voltunk Torta bácsi 15 km-en meg én 22-n, de ismerősök akadtak innen-onnan, aztán szépen elment az eleje, én próbáltam a magam elő tűzött 5:40-es tempót felvenni, de hiába a bemelegítés, csak sok a lábamnak és kicsit megmakacsolta magát, de én voltam az erősebb, mentem tovább, kis fűző igazítás a vizes fűben és nem sokkal később jött a második nosztalgia a mai napon, a januári Híd túl messze van: két fok, esős idő, vizes fű, beázott cipő, vizes zokni. Az volt az a verseny, ahol egy életre megtanultam, hogy ha felidegelem magam, akkor se szárad meg a cipőm, se a fű, csak szétesek fejben és picsogok. Ezt most teljesen ki tudtam zárni és mentem a magam kis tempójában, az elég nyilvánvaló volt hogy két órát nem fogok tudni futni ezen a terepen, én ugye ilyen helyen nem edzek és sokkal másabb ez a puha talaj, még a rekortánnál rosszabb. Az első ellenőrző ponthoz le kellett térni a gátról és jött a jól járható kemény földút: HAHAHA!!! Akkor dagonya volt, hogy nemhogy kocogni, sétálni is alig lehetett, igazi ragadós-csúszkálós sár, de hát benne van a pakliban, beevickéltem a tanyához, ott kis meleg tea, pecsételés, kivel mi újság majd irány vissza a töltésre kis pisi után, visszafelé már nem kellett ezt a részt abszolválni, itt már természetesen egyértelmű volt hogy kanyarba se lesz ez két óra, de amikor futottam igyekeztem tudásom legjavát hozni.

Egy szegedi URH-s kollégával beszélgettünk a mindszenti kompig erről-arról, az gyorsan eltelt, ott a pofánk leszakadt a leszakadt parttól, töpörtős kenyér, meleg tea, magnézium, pecsételés és irány vissza, végig a töltésen, letérés nélkül. Elkezdett csapkodni is valami, csak jól jött a kabát, mert a komfortérzetem mindennek volt nevezhető csak optimálisnak nem, kicsit fáztam, felhúztam a cipzárakat és elindultam vissza. Ekkor konstatáltam, hogy az első számú nosztalgia lecsapott újra: utolsó vagyok 😀 Kicsit elkámpicsorodtam, mert hát tök jól megy a futás, nem is vagyok lassú, alig volt séta, de hát nah, gyorsabbak vannak nálam. Fejben aztán összekaptam magam és felvettem az utazó tempót, kerülgettem a tócsákat és meglett az eredménye, a szegedi futót és társát sikerült utolérni egy cipőfűzésük miatt és sikerült megtartani az előnyöm, nem jöttek utána fel rám. Még messze távolban egy másik futót is láttam, gondoltam hátha utol tudnám érni, de mozgósítható erő már nem sok volt, ezt a vizes földes-füves témát egy élősködőhöz tudnám hasonlítani, nem tudom ki nézi a Csendes szörnyetegek sorozatot, ahol mindenféle undorító lárvák meg paraziták vernek le lábról hosszú hetek, hónapok alatt, itt a gát volt a csendes szörnyeteg. Igaz jól látható volt nem rejtőzködött és nem kellettek neki hetek, elég volt másfél óra és jól érezhetően szívta le a combomból az erőt, de nem akartam lassulni. Mantráztam magamban pár motivációs mondatot és mire újra felhúztam magam agyilag, utol is értem a futót, kérdeztem tőle minden oké-e és eltrappoltam mellette.

Visszaérve a betonra már elég jó előnyöm volt, tudtam utolsó nem leszek, a vizes cipő akadályt is sikerrel vettem, ezen pozitív gondolatok mentén értem vissza Mártély határába, ahol már csak az időeredményemre voltam kíváncsi, lévén jó ideje semmilyen órám nincs, de egy ismerősöm ismerősének hála talán ez a gondom is megoldódik pár héten belül. Fél egy előtt szerettem volna beérni, ami sikerült, 12:25-kor értem a Hullámtér vendéglőhöz, a bruttó időm így 2:20 perc lett (10:05-kor rajtoltunk), amiből ha leveszem a megállásokat, akkor kb. 5:45-as átlag jön ki, ami számomra több mint tökéletes tekintve a körülményeket. Kis gulyásleves, majd itthon a jól megérdemelt tusolás.