Idén is megrendezték a Bodnár Bertalan Teljesítménytúra és Maraton rendezvényt a mártélyi árterületen. A tavalyihoz hasonlóan a csoporttal szerveztünk kifelé és hazafelé is kocogást, a versenyen 7,14 és 21 km-es távokon lehetett indulni (hogy miért hívják maratonnak továbbra se értem 🙂 ) ki-ki kedve, ideje és felkészültsége szerint választott célt magának vasárnapra. Két maratoni felkészülőnk Gabi és Ildi 36 km-t célzott meg így ők 14 km-t futottak kint, korcsoportjukban be is húzták az első és második helyet. Nekem mivel nem sok lehetőségem van igazán hosszú futásokra, a család segítségével a 21 km-en tudtam indulni.
Rajt előtt
A hét elég fárasztó volt mind munka mind edzés szempontjából ráadásul előző este egy nagyon jól sikerült BBQ vacsora nehezítette a pihenést és reggel sem volt túl könnyű a gyomrom 🙂 Időben elindultunk, mert volt aki még nem nevezett így kényelmes tempóban értünk ki a rajthoz, volt aki csak kísért minket és a helyszínen pedig a családi kalandtúrán indult, szóval rengeteg lehetőség volt a szabadban tölteni az időt. A rajtig az időt próbáltam nem ülve tölteni, hogy ne álljanak be teljesen a lábaim az első 10 km után, az első felvonás gond nélkül lement és az újraindulással sem volt gond.
9:40-kor rajtoltunk, ekkor már lehetett érezni, hogy nem lesz túl hűvös a versenyen. A frissítőpontokon víz, izo és szőlőcukor volt, igyekeztem mindenhol eleget inni, az első körben nem is volt problémám. A másodikban már azért éreztem, hogy a reggel elfogyasztott müzli felszívódott és kezdtem eléhezni, de nem volt mit enni, sajnos nem vittem magammal semmit, ott meg se ropi se alma vagy banán így a harmadik körre már némi aggodalommal fordultam. Ami volt nálam azt ettem ahogy terveztem, magnézium és só, az erőnléttel nem is akadt problémám de a cukrom kezdett erősen kifogyni és fejben voltam béna, így már jutott némi séta is és gyomorfájdalom, a sok folyadék sok volt neki. A papucs jól funkcionált most is, bár az achillesem többet kapott mint szeretett volna, eléggé fájt mikor beértem a célba. Ezzel lezárult a második felvonás is, de a java még ezután jött, valahogy helyre kellett jönnöm a hazaútra.
A célban
A legdurvább az volt, hogy a célban egy deka frissítő nem sok annyi se volt, se víz se semmi, pedig eléggé kivoltam. Állítólag elfogyott minden. Kis víz (amit egy kútnál vételeztem) és magnézium után elmentünk ebédelni, mert a nevezésben volt kis kaja is a verseny végén. ami milánói sertésborda volt, értsd: spagetti tészta, szósz, sajt meg 4 darab kis pulykafalat. Sajnos a gyomrom eléggé rossz állapotban volt, enyhe hányingerrel küszködtem így 4-5 falatnál többet nem tudtam enni, az üléstől a lábaim pedig szép lassan beálltak. Kaja után meghívtak a csoporttársak egy kólára illetve két kockacukrot is lenyúltam hogy mihamarabb helyreálljak. A büfénél próbáltam minél többet nyújtani, mert a sok ülés betett neki, végül úgy döntöttünk megvárjuk az eredményhirdetést, mert a lányok jól végeztek. Itt jött a legrosszabb része a dolognak, 1 óra várakozás után ugyanis képtelenek voltak végleges eredményt kirakni. A futók idejét a bicikliseknél indították, így 10 percet le kellett vonni a kirakott időből illetve akadtak problémák a kézi időmérés miatt is… lényeg a lényeg a lányok átvették az érmeket és elindulhattunk haza.
Pont olyan volt a harmadik felvonás amilyenre számítottam, fáradtan és addigra újra éhesen, fájó gyomorral kocogtunk haza. Kicsit elbújt addigra a nap, de a meleg maradt így nem volt túl könnyű, de teljesítettük amiért mentünk. Gabi és Ildi eddigi leghosszabb távjával 36 km-ig jutottak, nekem is sikerült elérni maratonig és este hat körül már tudtam rendesen enni is. Ismét egy tanulságos futás volt!
Az óra által felvett adatok, csak akkor állítottam le mikor a rajtra illetve a hazaindulásra vártunk: https://connect.garmin.com/modern/activity/1339558253
