Tudom azt írtam korábban, hogy csak a maraton feletti versenyekről írok majd beszámolót, de erről a versenyről muszáj, több okból is. Elsőként azért, mert ez volt az első olyan verseny ahol hirdettek súlycsoportos kategóriát, én (még) a 100+ kg-osba neveztem, másodsorban azért, mert a január elejétől zajló életmódváltásom utoljára teszi lehetővé, hogy a legnagyobbakkal induljak, mert már előző nap, 101 kg-al mérlegeltem, hamarosan elhagyom ezt a zónát, amiben az elmúlt 5 évben mindig is tartózkodtam. Hiába a relatíve sok futás, amíg a kaján nem változtattam addig tavaly pl. képes voltam hízni 1-2 kg-ot, a lefutott több mint 3000 kilométer mellett. Sose voltam 100 kg alatt mióta elkezdtem futni, a kaja nehezebb dolog volt nálam mint a dohányzás, de idén év elején megálljt kellett parancsolni neki. Ezt a versenyt egy szép lezárásnak szántam, sokat foglalkoztam vele fejben, készültem (kicsit rosszul is érintett az időjárás miatti 1 hetes eltolás, de jól tették) rá, egyéni csúcsot akartam futni, ami még 3 éve nem változott (1:55 – 5:28 / km) de nem titkoltam hogy dobogóra is szeretnék állni ebben a kategóriában és álmom lett volna győzni…

Korán reggel indultunk Marcsival kettesben, míg én futok addig ő szétnéz, majd kajálunk és jövünk haza. A családnak köszönjük a lehetőséget, hogy addig vigyáztak a három rosszcsontra 😉 Odaértünk időbe, az ébredés az óraátállítás miatt izgulósra sikerült, nem akartam késve indulni mert valami nem áll át vagy ilyesmi, végül sikerült egy órával IS hamarabb felkelni, meg aztán a kitűzött reggel 5-kor IS 🙂 Leadtam a támogatásként vitt éremtartókat, majd próbáltam kitalálni mi lenne jó ruházat, egy felhős, néha napos, kicsit szeles időjáráshoz. Végül a hosszú alsó, felül aláöltöző és póló, sál, sapka lett és jó döntés volt végig.

Itthon nem írtam fel magamnak hogy kik vannak a kategóriámban, így csak szerettem volna a tervemet véghezvinni, ami az volt, hogy a két órás iramfutókkal megyek a feléig, az 5:40, majd egy 5:10-5:20-as szakasz és a végén ahogy megy úgy nyomjuk, ha egyéni csúcs megvan akkor oké… DE a bemelegítés közben kiszúrtam egy szintén súlycsoportos fickót (a rajtszám melletti S betű jelezte), volt vagy 3 méter, 60-as láb, na mondom ez tuti velem van, Marcsi meg is jegyezte, hogy na szívem őt biztos megelőzöd… én is így gondoltam – egy darabig.

Elrajtoltunk, beálltam az iramfutók mögé, a tempó jó volt, de az izgalom miatt a pulzusom magas volt, de tudtam majd megnyugszik és visszamegy… ez így is volt, de előtte még a frászt hozta rám a 3 méteres faszi, ugyanis 2 km környékén elhúzott mellettünk. Na mondom ez mi? Mi megyünk 5:40-et, ő kb. 5:10-et… mondom kizárt hogy menjek vele, el fogom futni magam, de hátha ő is elfutja és visszaesik majd a végén, ha meg nem akkor megérdemli, hogy előttem végezzen. Mivel csak róla tudtam hogy egy csoportban vagyunk, ha ő előttem van, arany tuti nincs…

Taktikai vívódással töltöttem jó pár kilométert, amivel a faszi szerzett vagy 800 méter előnyt és nem akart lassulni. Ekkor át kellett értékeljem a tervem: esélyt kell adni az aranyra és meg kell próbálni befogni. Félre a tervvel, nem 10,5 km-nél, hanem 8-nál robbantok. Nagyon kényelmes volt az addigi 2 órás tempó, éreztem hogy mennének a lábaim, de nagyon se akartam tolni, előztem és nyúl nélkül nekivágtam az akkor még lehetetlennek tűnő feladatnak. A faszi előnye megvolt, tartotta a tempóját én pedig 5:00-5:10-es tempóval és már savküszöb fölötti pulzussal utánaeredtem. A pulzus nem kecsegtetett sok jóval, egyrészt a szénhidrátot kifutom gyorsan, ráadásul be fognak állni a lábaim is, de nincs mit tenni, mindent felteszek egy lapra, lássuk mi lesz.

Egyedül odafelé szembe szélben, nem volt túl jó futni, annyiból volt segítség, hogy voltak előttem 50-100 méterrel, de ők is menték a tempójukat, nem volt látványos utolérni őket, a faszi meg továbbra is a messzeségben… 6-nál már frissítettem vízzel, a fordulónál már kóla + víz, itt szembejött a mumus, mondom megnézem milyen állapotban van, hát bírta a dolgot, ez elég szarul esett, de próbáltam 5 perc elejéket menni, ugye 13 km-t kellett így teljesítenem, ami példa nélküli eddig, de jól voltam, a mozgásom egyben volt, a légzésem is, a pulzusom továbbra is 160 eleje, de nincs nyoma a savasodásnak, tartottam és reménykedtem hogy gyorsabb vagyok nála ha kicsivel is. Idegörlő volt a gáton követni, mert kanyarokban mintha közelebb lenne, de egyenesben megint távol, de menni kell, bírom, jól vagyok, sorra hagyok le mindenkit aki köztünk van.

Gondolkodtam mi legyen? 19-re húzzak lapot? Érjem utol gyorsan és lássuk mennyi marad benne, de addigra bennem semmi nem fog, ha most 4:30-al nekilódulok vagy maradjon ez, de mi van ha elfogynak a kilométerek és nem tudom már utolérni? Maradtam a második verziónál, kivárásra futottam, tartva a tempót, néha benézve 5 perc alá, jól voltam, nagyon jól voltam, tudtam, hogy a fülemen éppen nem folyik ki az adrenalin amit ez a versenyhelyzet okoz most és tuti ennek köszönhető az állapotom és akkor szépen lassan egyre nagyobb lett előttem a 3 méteres ember…

16-17 km között már lőtávolban volt, bár továbbra se tudtam ki lehet még előttünk, lehet a szaros 5. helyért szenvedek itt, de nem érdekelt, őt mindenképp meg kell előznöm, kb. 10-20 méterre lehetett és továbbra is szépen mozogtam, a lábaim nagyon lazák voltak (mindenki hengerezzen!!! komolyan, egészen elképesztő, sose hittem volna), a légzésem fasza, pulzusom is alig ment fentebb (162-164), a frissítőpontnál már a folyadék mellett egy szőlőcukrot is bedobtam és csak szopogatva adagoltam a cukrot a szervezetnek, nem rágtam szét és akkor jött a következő dilemma.

Most hogy legyen? Menjek fel mellé ugyanezzel a tempóval vagy altassam és szépen bújjak el mögé, majd az utolsó 1-2 kilométeren nekiállok kiadni a maradékot. Itt az első mellett döntöttem, nem bízom a véletlenre, összeszedtem magam és próbáltam úgy tűnni mint aki jól van, légzés lazán, mozgás faszán, menjünk… melléérek… ez az nyugi még, csak így tovább, 5 perc eleje még mindig, jól vagy, utolérted, innen már mindegy. Erre nem kilépett kilométerek óta követett ember mögül és elkezdett jönni velem. Szerintem ő is kiszúrhatott az elején és felvette  tempóm. Ilyen mondom nincs, most rugjam fel vagy mi legyen? 🙂 Próbáltam továbbra is összeszedettnek tűnni hátha elbizonytalanítja és nem vállalja az 5 perceseket tovább, gyorsítani nem mertem, még 3 kilométer volt hátra és ekkor elkezdett leszakadni. Mondom tuti csak beáll mögém, na nem annyira a szélárnyék miatt mert 2 méterrel volt magasabb nálam, mindegy, hátha lemarad… és úgy is lett!!!

Itt már csak be kellett hozni a dolgot, kevesebb mint 2 kilométer volt hátra egy csajszit használtam nyúlnak és egész 4:50-ig felgyorsultam és még mindig jól éreztem magam (ne nagyon, de jól), hátranéztem de már nem láttam, tudtam ez meglett, kérdés lett-e előttem valaki, de a feladat teljesítve, ami lehetetlennek tűnt MEGVAN! Behoztam legalább 800m hátrányt úgy hogy alig voltam gyorsabb, de ez úgy töltött, hogy ha nincsenek ezek a körülmények akkor soha nem futok ilyet. Kedves Klisics Sándor futótársam, látod ha valamiért ezért nagyon megéri versenyre járni, ilyet nem lehet előhozni edzésen 🙂

Még a legvégén egy sprint és megvan amiért jöttem, a fő cél itt van az órámon: 1:51:55-ös idő, 5:18-as átlag, de kérdés hányadik lettem 🙂 Kis cicamosdás, átöltözés és végigvártuk a sok sok kategóriát, mire mi következtünk. Harmadik hely XY… második hely… én vagyok 😀 😀 Soha életemben  nem álltam még dobogón mióta futok, nagyon jó érzés volt, az első fiatal, nagyon szikár srác lett 1:32-es idővel, esélytelen volt (bár a helyszínen az előzetes infókkal ellentétben nem volt már mérlegelés, de teljesen mindegy). Életem futása volt ez és bár nem tudom hogy miért nem a nyulam lett a harmadik, kizárt hogy 100 alatti kategóriában ment volna, de nem is érdekel. Rohadt jól éreztem magam végig, a végén se kellett összeesnem, nem fáj semmi, nem álltak be a lábaim, van amikor minden egyszer csak összeáll. Nem vonok le semmilyen következtetést az UB-ra ezzel kapcsolatban, de megerősített abban amit érzek amióta fogyok, hogy egyre jobb állapotban vagyok.