Az újszegedi ligetben szerveztek egy éjszakai, 12 órás bulifutás, Run4Night címmel, volt itt Szujó Zoli mint speaker, zene, fényjáték a pályán körben, rengeteg ember, de akadt pár elmebeteg akik eljöttek hogy végigfussák az egészet az elejétől a végéig. Köztük volt Raffai Jani, Kis Jani és én is, Erikával kiegészülve mentünk Vásárhelyről közösen. Raffai Jani régóta készül rá és bár nem volt igazi „verseny”, de voltak díjak, chipes időmérés, frissítés, eljött hogy megnézze ilyen körülmények között hogy megy neki. Kis Janinak is végre átkattant az agya és belevágott abba amivel kapcsolatban már ha nem egy éve kérdezget folyamatosan, ő is beletett sok-sok kilométert a felkészülésbe és mindkettejük teljesítményén meg is látszott, gratulálok itt is nekik, Raffai Jani 111 km-el második helyezést ért el, Kis Jani 102 km-ig jutott a 12 óra alatt.

Én az esélytelenek nyugalmával álltam megint oda, a szegedi 50 km-es óta se sikerült többet edzeni, sok más dolog élvez most nagyobb prioritást a modellautóim körül, a ház körül, így maradt a műfaj iránti szeretet, mint az indulás alapja. régen is voltam 12 óráson, éjszakain meg egyáltalán nem, az októberi 24 órás előtt jól jön kis edzésnek illetve tapasztalatszerzésnek. Olyan élményben volt részem, amiben már nagyon régen, talán 2015-ös Szupermaraton 3. és 4. napján illetve az első 12 órásomon Hajdúszoboszlón. Sok dologban javultam magamhoz képest, persze nem teljesítményben, hanem a problémák kezelésében, megoldásában, de persze új hibákat is sikerült elkövetni, mivel nincs alkalmam hétvégente 6-8 órákat edzeni egyben, így ezeket a körülményeket csak itt tudom megismerni, aztán ha nem jön be, akkor marad a megoldás keresés.

Kis csúszással este hatkor elrajtolt a mezőny, tényleg bulifutás volt, rengetegen jöttek az éjszaka folyamán, sokan csak két körért (3.000 méter) hogy az érte járó érmet megkaphassák. A nem túl széles rekortán pályán ezért aztán sokáig nagy volt a tömeg, oda kellett figyelni rendesen erre is, cserébe a pálya nagyon hangulatos volt, a fényjáték is tetszett volna ha csak romantikus sétálgatás lett volna, de már fáradtan mikor a szemembe világított egy-egy ilyen szar az nem esett olyan jól, viszont akkorra már legalább kiürült a pálya 🙂

Rekortán lévén a vékonyabb, öregebb szandálomban mentem, csillapít a pálya pluszban, zoknit se vettem fel, ez nagyon passzentos, rugalmas verzió, nem csúszkál a lábamon. Két körönként terveztem frissíteni vízzel és izóval, majd 6 körönként a kis asztalunknál amit vittünk (kb. óránként) mellé még egy kis zsíroskenyér, mazsola, kóla nyugiban elfogyasztva, séta a frissítőasztalig, víz és izó, majd mehetünk tovább. Három órán át sikerült tartani ezt a dolgot, 6 kört mentem óránként, ezzel nagyon meg voltam elégedve, bár Vili mikor lekörözött kérdezte hogy nem-e vettem vissza nagyon, mondtam hogy nem, nagyon hosszú lesz ez a verseny, próbálok tartalékon menni, ami sikerült is, kényelmesen orron át is tudtam levegőt venni és haladni. Sajnos azonban annyira elvitte az agyam, hogy éjszakai futás, akkor pedig már jó idő van, hogy nem éreztem annyira melegnek a helyzetet, hogy hűtsem is magam, így csak ittam, de nem locsoltam, persze ez később gondot is okozott.

Este 11 körül azonban éreztem hogy valami nem kóser, visszaesett az addigi tempóm, kezdett fájni a combom mintha elfáradt volna (persze az se lett volna meglepő ennyi edzéssel), gondoltam a puha talajon való futás többet kivett belőle, de a gyomrom is szólt hogy nem jó valami, séta közben már enyhe émelygést éreztem. Gondoltam kevés volt a cukor és kicsit leesett, akkor menjünk csak sétálva és fokozatosan pótoljunk mindig egy picit, volt nálam Sponser, de annyi nem hogy végig nyomjam, így csak most kezdtem el, de elég szarul esett a tömény cukros cucc, ettem mellé áfonyát, mazsolát, ittam a vizes kólát (hogy ne büfiztessen felkevertem még itthon vízzel, jobb lett volna ha van nálam szénsavas is) hátha megnyugszik a gyomrom. A zsíros kenyérrel addigra már leálltam, sétálva vártam hogy jobb legyen a helyzet. De nem lett.

Éjfélre már annyira rossz volt, hogy elgondolkodtam hányok egyet és tiszta lappal újrakezdtem az étkezést, de egyrészt nem szeretek hányni, másrészt pedig semmi tétje ennek az egésznek, nem fogom itt hánytatni magam emiatt, bár így gyorsabban úrrá lettem volna a problémán. Úgy volt abbahagyom inkább az egészet a picsába, lemondom a 24 órásat is, ezért kár odamenni… végül a mellett döntöttem, hogy megállok, séta közben nem javult semmi, a gyomromban összeállt minden, meg se mozdult, kértem a polifoamot és eldöntöttem, hogy 1 órára lefekszek, majd lesz valami. Eszembe jutott hogy mégis van nálam szénsavas, vittem két doboz Monster energia italt, egyiket felbontottam, kortyoltam belőle majd hanyatt fekve vártam hogy a gyomrom kicsit feldolgozza a cuccot, mikor felültem akkor sikerült párat böfögni is, amitől könnyebb lett a gyomrom, na mondom akkor ez bejött, várok még, iszom a Monstert, dolgozok az ügyön, ez most ilyen, meglátjuk mi lesz belőle. 7 óra telt addigra, maratonnal a hátam mögött, hajnal 1-kor újra visszamentem a pályára, kellett pár kör mire visszamelegedtek a lábaim, tudtam kocogni, jól esett a dolog, haladtam, de már zsíros kenyérrel nem terheltem a gyomrom, az UTT-n ugye nem ettem eleget, itt meg valószínűleg túl sokat, szóval ebből is lehetett most tanulni, de a lényeg az volt hogy újra a pályán köröztem.

Sajnos sokáig nem tartott az örömöm, mikor meg-meg álltam frissíteni, ömlött rólam a víz, pedig már hajnal kettő volt, de valamiért rohadt melegem volt, a gyomrom újra elkezdett jelezni enyhe émelygéssel, megint jött a séta és az agyalás hogy most mi legyen, leültem picit (2:30 körül volt ekkor), mert eddigre a talpamon lévő bőrt már fájósra tapostam (erre bevettem egy fájdalomcsillapítót is), mondom míg pihenek felveszem a zoknim, lecserélem a szandált a másikra és meglátjuk mi lesz. Panaszkodtam ott Erikának hogy megint szar, rohadt melegem van, kohónak érzem magam akiből ömlik a meleg, erre ő bedobta a tuti: miért nem mosdok meg a kutaknál, volt 2 kút a pálya mentén ami közel volt, nem kellett nagyon letérni. Beugrott hogy a Balcsin is ez volt a gond, a megemelkedett testhő miatt voltam rosszul, bár azért messze nem volt nyári hőség most, de próbáljuk meg mit veszíthetünk. Háromkor, fél óra pihi után visszamentem a pályára fürdeni. Köröztem szépen lassan zenével a fülemben és minden körben, mindkét kútnál megálltam, leguggoltam, fejem nyomtam a hideg víz alá, mostam a sapkám, ittam jó pár kortyot, csurom vizes lettem és fél négy körül olyan dolog történt, amire elég nehéz magyarázatot találni ismerve az előzményeket, jó lett volna valami teljes testmonitor, hogy megnézzem mi okozta, de lehet ki se lehetett volna mutatni semmit 🙂

Ugyanis pont úgy nézett ki a dolog, mintha az agyam addig folyamatosan gátolta volna a dolgokat, hogy ne csináljam tovább majd egyik pillanatról a másikra feladta volna ezt a harcot és azt mondta volna: „Tudod mi bazmeg? Akkor menj ahogy bírsz…”.
Azt vettem észre addigra 9,5 órányi menet, egy nagyobb és egy kisebb holtpont után, hogy egyre gyorsabban tudok kocogni, a lábamban lévő savasság szinte teljesen elmúlt, a talpamban lévő fájdalom egyre kisebb (ezek lehettek a fájdalomcsillapító hatásai is), a zenétől teljesen kizártam a külvilágot és csakis a futásra figyeltem, meredten bámultam a rekortánt magam előtt, nem létezett semmi más, nem néztem senkire, nem válaszoltam senkinek, csak mentem és mentem, egyre gyorsabban. Pont olyan volt, mint egy alapos bemelegítés után mikor elkezdesz futni, hogy egyre könnyedebb a dolog és csak élvezed az egészet. Bár a „zenében” amit hallgattam nincs sok dalszöveg, inkább ipari zajnak minősítenék sokan, de ennek az ipari zajnak az üteme pont egyezett a lépéseim tempójával, a dalszöveget sokszor fennhangon „énekeltem”, nem érdekelt senki és semmi, csak két dolog: minden körben az egyik kútnál megállni inni és lemosni magam alaposan, két körönként pedig az asztalnál kis frissítést magamhoz venni. Addigra már csak a Monsterben és a mazsolában bíztam, pár szem mazsola + egy korty energia ital, összerág, lenyel majd mint aki most kezdett futni folytattam az utam, nem kellett séta hogy felvegyem a ritmust, egyből bele a közepébe, ment a zene és bár tudtam hogy ez az állapot nem tart örökké azt is tudtam, hogy csak ez az élmény megért akkor ott bármit és igyekeztem minden percét kiélvezni (persze egyszer megnéztem a pulzusom, nehogy a vesztembe rohanjak :D).

Egészen hajnal ötig, másfél órán át úgy köröztem a pályán mint talán senki, addigra persze sokan küzdöttek ezzel-azzal, fáradtak, de mentek így vagy úgy én pedig szó szerint állva hagytam őket, nagyon várom a körönkénti időket, hogy milyen tempóban köröztem, érzésre 6 perc elejét mondanék, de az ilyenkor csalóka. Szívesen végigmentem volna így, de hajnal öt után éreztem hogy a combomból egyre gyorsabban fogy ki a delej, cserébe egyáltalán nem bántam, legbelül vigyorogtam mint a tejbetök, fejben és gyomorban jól voltam, elfogadtam hogy ebből most ennyi jutott, egyre világosabb lett közben, fél hat felé jártunk és teljesen elkészültem az erőmmel, már csak csoszogtam. Nem vártam a végét mint máskor szoktam hogy megszűnjön a kínlódásom, mert most nem kínlódtam, kiderült annyival később fújják le mint amennyivel később kezdtük, így még volt időm egy utolsó körre, kis szőlőcukor és víz, zenét már letettem megtette a hatását aznapra, a pályán csak a 12 órások voltak, menet közben üdvözöltük egymást, örültünk hogy végigbírtuk… Sikerült hamarabb visszaérnem mint a hivatalos befejezés, az volt a szabály, hogy ha el tudod kezdeni, akkor be is fejezheted, bár már nem akartam, de csak elmentem még egy utolsó utáni körre, hogy végül 12 óra 4 perc elteltével, ha jól emlékszem eddigi 12 órásaim közül a legkevesebb kilométerrel, de a legnagyobb élménnyel, 79,5 km-el befejezzem a bulifutást. Dupla maratonnak örültem volna, 4,5 km hiányzott hozzá, de nincs bennem csalódás. Jól kezeltem két holtpontot is, hiszti helyett a megoldáson járt a fejem és ezért meg is kaptam az ultrázás ajándékát, a teljes újjászületést és koncentráltságot, önfeledt futást másfél órán át. Az éjszakával egyáltalán nem volt problémám, egyszer sem voltam álmos, simán haza is vezettem, aztán itthon jöttek a bajok. Délelőtt volt egy 40 perces kiesés szó szerint, majd ebéd után 2 órányi „alvás”, bár annyira fájtak a combjaim és máshol is konstans fájdalom volt bennem így nem volt egyszerű, egészen hétfő reggelig nem is sikerült pihennem. Közel 100.000 lépést regisztrált az órám, 6500 kalóriát számolt ami a franc tudja mennyire pontos, viszont úgy hogy tegnap már pótoltam vissza elég sokat, folyadékot főleg, ma két kilóval mutat kevesebbet a mérleg mint a futás előtt (amit persze a héten tuti visszaszedek :))