Hú hát nem is tudom hol kezdjem, igazából az eleje nem a megszokott beszámoló lesz, azt a végén megkapják azok akik arra vágynak 🙂

Hetek óta gyűltek a felhők a fejem felett, a projekt amin dolgozom március óta január 1-el kellene elinduljon és sorra jöttek az egyre összetettebb feladatok, amitől alig haladt előre az a folyamat, aminek a végén egy olyan verzió áll elő, amivel az alapvető feladatokat már legalább meg lehet csinálni és január 1-el tudnak benne dolgozni. Ez kezdett minden egyes eltelt nappal egyre inkább frusztrálni.

Mellette ott van az autós projektünk, amin szinte egyedül tudok dolgozni meg egyelőre finanszírozni is, ez utóbbi nyilván összefügg a „munkámmal” is, de hát az élet nem pont az olcsóbbodás felé halad és rohadtul felbasz az egész, erre tönkrementek a nyomtatóink így aztán az autós sztorival haladni se lehet és minden kezdett afelé mutatni hogy legszívesebben kiállnék az udvarra ordítani… nem tudtam fókuszálni, nem volt meg a menetrend hogy mikor mivel fogok foglalkozni, egyáltalán az se volt hogy milyen feladatok vannak, így sorba se tudtam őket rakni, erre persze hogy reagáltam? Úgy van, a legszarabbul, elhagytam az edzést, mert hát most arra nincs idő, igaz többet tehettem volna 30 percnyi futással mint bármivel, de én csak ástam bele magam a teendőkbe, vettem elő ami szembe juttot, az agyam zsongott, totál homályba tapogatózva kerestem megoldásokat hol a gép előtt hol a műhely asztálnál. Persze ez a stressz nem múlt testi dolgok nélkül sem, nyilván ilyenkor mindig beüt egy kis takony vagy köhögés, ez most sem maradt el és hát ezt sem kell kiheverni rendesen, közben is haladni kell, mert sehol nem tartok (igaz fingom sincs mennyi feladat van hátra) ettől csak még jobban felbasztam magam, mert nyilván nyűgösen, leverten még annyira se tudtam dolgozni és tudtam hogy ebből a spirálból valahogy ki kell lépni, amire tökéletes időpont volt a tegnapi 6 órás futás Szegeden. Heti egyszer eljutottam azért mozogni, de nem igazán estek jól, nyilván el is volt szokva tőle a szervezetem, itthon próbálkozok felüléssek meg lábemeléssel, súlyzókkal kicsit javítani a derekamon, mert az is egyre inkább fájt, de azk nem őucolnak ki úgy mint egy jó futás. Csakhogy jó futás nem jutott ebben az időszakban, szóval ilyen megmentőként tekintettem arra a szombati napra.

Eldöntöttem: kibaszottul szarni fogok mindenre aznap! Még az órámat is levettem, nincs az az isten hogy ott szörnyűlködjek a tempómon vagy a pulzusomon. Vettem egy jó nagy fejhallgatót, az nem esik le mint a kis fülbe dugós cuccom, hozzám senki ne szóljon egy büdös szót se, erről messziről látszik hogy máshol vagyok. Tempóban meg ha sétálok végig körbe körbe az se érdekel, tényleg szarok a világra most 6 órán keresztül és bassza meg mindenki ott ahol van 😀

Kicsit tompított a dolgon, hogy pár nappal a verseny előtt elmúlt a takonykórom, igaz maradt kis köhögés, de nem volt vészes, ebben a delírium tremensben eltöltött napok alatt is sikerült kicsomózni eddigre a munkámban zajló folyamatokat és végre a haladás útjára léptem, szóval annyira nem voltam kikészülve mint előtte, de ragaszkodtam ahhoz hogy mindenféle kényszer nélkül fogok most ott egy szombatot eltölteni. Össze kell rakni kicsit a fejemet és fel kell állítsak határokat, ezt nem hagyhatom hogy a dolgok még egyszer így össze csomósodjanak.

No ilyen állapotban vágtam neki tegnap reggel 9-kor a kedvenc versenyemnek, ahol ha jól számoltam már hetedjére indultam 🙂 Az első órában még adtam esélyt az ismerősöknek, hogy váltsunk pár szót, annyit még kényelmesen kibírok, főleg hogy az elejétől kezdve én volta ma pályán a leglassabb. 70 éves bácsik, nénik köröztek le folyamatosan, de nem érdekelt, én ide nem futni jöttem, hanem meditálni. Ehhez ez a tempó illett ami valahol 7:30 és 8:00 között volt kilométerenként. Annyit azért szerettem volna megcsinálni, hogy egy maratont összecsoszogok ott, de úgy voltam vele, majd nézem néha a köridőket és eldöntöm belefér-e, erőlködni nem fogok egy percig se rajta. Az 1160 méteres pályán frissítéssel mindennel 7 kört tudtam menni óránként az elején, hát mondom ha ezt a feléig tudom csinálni akkor a második felére lassabb tempó is elég, nem igényelte a szervezetem, tudtam volna gyorsabban is menni, de leszartam. Annyira kényelmes volt az egész, hogy ha nem viszek zenét, ott vágom fel az ereim az unalomtól, nem azért mert nem haladtam, hanem mert annyira semmilyen volt a tempó, tényleg mintha sétáltam volna, szóval a második órában pattant is a buksimra a giga füles, teló övtáskába és már durrant is Azahriah kezdésnek. Hát életem legjobb döntése volt ez a füles. Direkt olcsót válaszottam ami valamennyire bírja a vizet, egy Lenovo, 8.000 Ft volt az egész, annyira jól szól amennyire ilyenkor kell kocogáshoz és nem azon voltam hogy jaj hány kör van még, jaj mennyi idő van hátra, jaj a lábam, jaj a derekam, ebben a nagyon nagyon kényelmes zónában végre elvesztem a külvilág elől.

5 perccel csúsztam ki a „tervemből” amikor féltávhoz értem, továbbra is remekül voltam, igaz néha már már éreztem hogy a combjaim fáradnak, mert mégsicsak 3 órája topogtam ott körbe körbe, de nagy gáz nem volt. Elővettem a telefont és mondom megnézem már egyáltalán hán kör kell a maratonhoz, mert hogy többet nem megyek az hétszentség. Legyen meg egy kellemes 42 ebben a csodaszép őszi napos időben, nyomassza saját magát az aki edzett is erre valamit 🙂 36 kör megy pici volt a maratoni táv, sikerült úgy mennem a negyedik órában, hogy 26 körrel zártam, az eddigi 6-7 kör / óra helyett elég volt az 5 kör / óra. A régebbi Csicsó ekkor azt mondta volna: jaj de jó, ha megnyomod egy kicsit, akkor meglehet a 45 km is! A mostani ezt abban milliszekumdumban elhesegette a francba és azon volt, hogy óránként azt az 5 kört, jókedvvel, kényelmesen lehozza!

Ehhez a kör harmadát simán lesétáltam, a maradékot meg még lassabb tempóban lecsoszogtam, de így is 10:30 körüli köröket mentem, szóval hiába voltak extra frissítéseim, maradt időm bőven, az utolsó órára előnnyel mentem és tudtam hogy simán meglesz a maradék 5 kör. A zene továbbra is ment, jobbnál jobbak, totál feldobott hangulatban voltam, a tavaly kitapasztalt frissítésnek hála, semmi émelygés, semmi gyomor gond, erő annyi amennyi, de azt tudom hogy az edzetlenség oka, talpam fasza…. VÉGRE szemben az elmúlt napokkal, hetekkel zéró nyomással, nem akarva többet mint amennyit elbírok, nem itt is stresszt húzni magamra, hanem kikapcsolni, okosan, betartva a dolgokat fogom befejezni teljesen elégedetten a versenyt.

Persze amikor látod hogy ugyan megvan a 36 köröd, de 11 perc még hátravan az időből, akkor előjön belőled az állat és azt nem hagyod ott 😀 Úgy voltam vele, ennyit engedek a bennem jó mélyen alvó versenyszellemnek és mivel erőlködni se kell hozzá, lehozom még azt az utolsó kört. Így is lett, kicsit sétálva, de beértem a célba, ráadásul úgy, hogy a visszaszámlásra is figyelve, az utolsó másodpercben ugrottam át a mérő pontot – a sors iróniája, hogy a rendszerben van pár másodperc késés, szóval az utolsó köröm hivatalosan nem került regisztrálásra, ezt nekem kell elhiggyétek hogy így volt 😀 Majd’ 43 km-t sikerül 6 óra és kb. 2 másodperc alatt megtenni, aminek egyáltalán nem volt ma jelentősége, vagyis egy pici igen, de csak a végén.

Idén júniusban a 42. szülinapomon nem tudtam magam megajándékozni 42 kilométerrel, de jobb is, mert ez a tegnapi felért 3 szülinappal annyira jó volt megélni így. Sikerült pontot tenni sokmindenre, eldönteni mit fogok másképp csinálni, még akkor is el vagyok maradva a munkával, mert hiába tudom mennyire jót tesz egy kis futás is, látjátok 10 év után is bele tudok esni egy ilyen hibába. És ezzel a „futással” tettem egy kis koronát erre a 10 évre, tudatos voltam, beláttam mi az ami most a lényeg, jól frissítettem, egyszerűen mindent jól csináltam ezen a hat órán 🙂

És ahogy ígértem a legelején pár gondolat az eddig megszokott beszámolók szerint:

Hát ez kurva jó kis futás volt, megint elhoztam a 100+ kilós szandálosok kategóriájának aranyérmét hiába mentem alig 43 kilométert és bár a lilahagymás zsíroskenyértől rengeteget fingottam, de mivel zenét hallgattam így nem nagyon érdekelt a dolog! A felénél pisáltam egyet, ezt még mindig keveslem, de több folyadékot meg nem merek inni. A combjaim égtek mint a fos, megint szar volt aludni, de a vádlim meg az achillesem észre se vette a dolgot…