Április elsején, azaz bolondok napján rendeztek Algyőn egy futóversenyt, amin félmaraton volt a leghosszabb táv. Gondoltam utolsó erőpróbának megfelelő lesz, egy igazán hosszú futás, mert ha már itt van a közelben akkor futva megyek és futva jövök. Sikerült mindent leszervezni itthon és bár pihenős hetet akartam tartani, hogy teljesen feltöltődjek annyira nem sikerült 🙂 Ebben a gyönyörű időben mentem amikor csak tehettem, a mártélyi tanösvények gyönyörűek és végre nem a beton meg a végeláthatatlan síkság, így hát csak a pénteki nap volt ami sport szempontból nullás lett, de akadt tennivaló bőven 🙂 Mire mindent előkészítettem másnapra, hogy mit vigyek, mik fognak kelleni, ilyenkor mindig megtervezem a másnapi ébredést, miket kell elrakni reggel, öltözés, bekenés, leragasztás, vásárlás, gyerek etetés, pelenkázás (magamat is) :). Magnéziumot, sótablettát, szőlőcukrot és két virslis kiflit vittem a hátizsákba meg ugye 1,5 liter vizet. A szandálom egy helyen szokta hosszabb futásokon kikezdeni a lábam, ezt most Mefixszel leragasztottam, de biztos ami biztos elvittem a zoknim is ha lejönnének a tapaszok (nem jöttek, tök fasza).

11-kor volt a rajt, a táv pedig ~15 km volt, nem akartam sietni, 8-kor indultam, két órának elégnek kell lennie kényelmes kocogás-séta kombóban. Az idő még akkor árnyékban picit hűvös volt, de a napon már érződött, nem fognak hazudni az előrejelzések, meleg várható. Az pedig belőlem nem a legjobb formám hozza ki 🙂 Odafelé tök jó volt, bámultam az épülő emeletes körforgalmunk meg a tájat, ittam rendesen 20 percenként, nem akartam kiüríteni a raktárakat és ugye ahol van bevitel ott van kiadás is, pisilnem kellett. Míg kutattam, hol lesz olyan rész ahol megállhatnék, egyszer csak puff, a földön találtam magam 😀 Ilyen se volt még a négy év alatt mióta futok, egy alattomos bucka kihasználva figyelmetlenségem elém ugrott, elgáncsolt, majd mire visszanéztem eltűnt. Szerencsére nem lett nagy baj, lehorzsoltam a térdem meg az egyik ujjam, gyors ellenőrzés után mentem tovább. Átérve az algyői hídon régi osztálytársam és felesége várt, nézték ki lehet ez a hülye aki itt fut, mire kiderült én vagyok, megálltak váltani pár szót majd folytatták útjukat Parádsasvárra pihenni, innen is jó pihenést kívánok első házassági évfordulójuk alkalmából 🙂

Kényelmesen odaértem Algyőre, meg is lett a versenyközpont, rengeteg ember, ez mindig tök jó, hogy ennyien sportolnak, volt még kb. 1 órám a rajtig addig virslis kifli, magnézium sok víz és társai aztán jött az első probléma, az időmérő chipet cipőfűzőkhöz tervezték… itt gyors helyzetfelismerés után kértem madzagot, hogy valahogy felapplikáljam a szandálra és már jött is a rajt. Kényelmes, csak teljesítésre menő futás volt a cél, kellett erő még hazáig is, két első bálazót kísértem az addigra kellőképpen melegben. Két 10,5 km-es kör volt kijelölve, az első simán lement, gyorsabb tempót is mentünk mint én akartam, de nem volt gáz, nem úgy másoknál. Nem fogom megérteni ha elmagyarázzák se, hogy mikor napon 30 fok van, miért kell hosszú fekete tapadós nadrágban, rajta rövidgatyában illetve vastag hosszú felsőben futni ilyenkor?? Vagy ha mondjuk nem bírja a napot a bőre, miért nem fehéret vesz fel? Nem egy ilyen volt, rossz volt nézni. Sajnos már a 8. kilométernél volt akit padon fektettek, felemelt lábbal, ez a meleg nem vicc, főleg hogy még a szervezet nem szokott hozzá, egy rosszul megválasztott tempó és azonnal megvan a baj, ha mentek figyeljetek oda nagyon. Mondom ezt én, aki azért vett tavaly baseball sapkát, hogy nagy melegben legyen mit vizeznie, de szépen otthon hagyta és most főtt a feje a fekete bunda alatt, mert a hajamra a „ritka” nem alkalmazható mint jelző. Vizeztem amit tudtam – egy helyen egy kis srác magas nyomású mosóval állt az útvonal szélén, azonnal kértem tőle egy löketet -, haladtunk szépen, mikor 16 km körül szóltam a lányoknak, hogy menjenek, mert kicsit vissza kell vennem, nem éreztem túl jól magam és meg akartam előzni a nagyobb bajt. A következő frissítőpontnál nem is siettem, ettem rendesen banánt, szőlőcukrot, vizet aztán még 19 kilométernél megálltam egy kútnál lefürdeni mert nagyon melegem volt, végül 2:20 perces idővel befejeztem a félmaratont és jött a java a dolognak.

Kis fazonigazítás, pihegés és virslis kifli, szőlőcukor, banán elfogyasztása után előbányásztam az MP3 lejátszóm és bár lett volna fuvar visszafelé, rájuk szóltam hogy ne ajánlgassák, mert még elindulok a kisebb ellenállás felé és kocsiba ülök. Elköszöntem, mindenkinek gratulálva és hazafelé vettem az irányt, de éreztem nem lesz egy felhőtlen hazaút. A raktárak kongottak az ürességtől, az a kevés amit el bírtam fogyasztani szinte le se érte a gyomromba, a talpamról nem írok semmit mert senki sem kényszerít, hogy ebben fussak, lényeg, hogy már elegük volt 37 km talpalás után 🙂 A verseny útvonalán nem sok árnyék akadt, konkrétan nulla és ez a hazaúton se volt másképp, a tarkómon mintha egy tíz kilós súly lett volna mikor mögöttem volt a nap és hosszú volt az út… Ittam sokat a hátizsákból, de mindenből kevés volt bennem, sok sétával jutottam el a kopáncsi kútig, ahol azért picit megpihentem és lemostam magam, meg újratöltöttem a zsákot, utolsó magnéziumot is bedobtam majd nekivágtam az utolsó 6 km-nek. Az izmaimmal nem volt baj, nem fájtak, üzemanyag nem volt bennük, amikor kocogtam akkor 7 percesek körül tudtam menni, ami a versenyre jó ómen, főleg hogy ott változatosabb a frissítés és sűrűbben is nyomhatom, így megelőzve picit a kiürülést, ez vigasztalt az úton, de egyre többet sétáltam, rohadt melegem volt és végre elérve az aluljárót megálltam a hűvösben mikor is két biciklis állt meg mellettem Zsuzsi és Évi volt, akik szintén futottak, csak bringával voltak odaát, Zsuzsi felajánlott egy kólás jégkását, amit először alig akartam elhinni, olyan volt mint egy kanna benzin a kocsidba mikor az út szélén állsz. Persze csak pszichésen segített a dolog annyira üres voltam, de a hideg jól esett, mondtam is hogy legszívesebben a gatyámba öntöttem volna az egészet 🙂

Sikerült visszaérni Vásárhelyre, de a városban már csak sétára futotta (sétára futotta… érted?! :)), éreztem hogy felesleges egy összeomlást kockáztatni, párszor voltam ilyen helyzetben, tudom már mi a teendő 🙂 Itthon aztán próbáltam a gyomromhoz képest minél több frissítőt nyomni, főleg cukrosat, hogy az enyhe émelygésem elmúljon, a legfurcsább, hogy a talpam ami már nagyon fájt a végén, 15-20 perc után már kezdett helyrejönni és mire letusoltam már semmi baja nem volt. Összességében pozitívnak értékelem a napot, fizikálisan bírtam volna ha jobban figyelek a frissítésre, mert izomlázam nincs és ha hazafelé csoszogás nem lett volna akkor talán a derekam se kapott volna féloldalasan terhelést és nem fájna, akkor ma is tudnék futni a lábaimtól. Az érzés pedig amikor is lefeküdhettem aludni és vízszintesbe kerülni az felbecsülhetetlen, persze az alvás annyira nem volt pihentető, felriadtam sokszor a fájó tagok miatt és a felzaklatott egész napos állapot miatt, a ma esti lesz az igazi 😉 Ez volt az utolsó igazán hosszú ápr. 22 előtt, amikor is a legbolondabb nap jön el nálam, az első 24 órás formájában. A cél lábon maradni végig, minden ami e fölött jön ajándék.

Kis statisztika az órából:
Félmaraton: 2:20
Maraton: 4:57
50 km: 6:08
Track: https://connect.garmin.com/modern/activity/1652001128

ViszLÁB!

A kép már itthon készült, 62.000 lépés után, egyesek számára felkavaró lehet, 6 éven aluliak számára nem ajánlott!