Legalábbis ami a maraton feletti dolgokat illeti. Nem az idei UTT tehet róla, erre még év elején beneveztem és mondhatni egész jól is alakultak a futások még akkor, bár már korántsem voltak olyanok mint az ezt megelőző években. Már 2019 sem volt olyan… Először mesélnék a mostani dolgokról, aztán leírom magát a versenyt is.

2013-ban kezdtem el mozogni, előtte hosszú hosszú évekig nem csináltam semmit és az ülő munka kifejtette nem túl áldásos hatását. Iskolai éveim alatt versenyszerűen kosárlabdáztam és elkezdett hiányozni a fizikai fáradtság. Sógornőm és nagyon jó barátom példáját látva én is belevágtam a „futásba”, a helyi futópálya ideális lehetőséget biztosított. 700 méterig jutottam első alkalommal, cserébe nagyon kezdett érdekelni ez a dolog és bár testi adottságaim nem éppen optimálisak ehhez, de fejben kurva makacs tudok lenni. Kérdezzétek meg erről a családom. Talán emiatt sikerült alig másfél évnyi „felkészülés” után a Balaton SzuperMaraton egyéniben és talán minden egyes elmebeteg rajthoz állásomat is ennek köszönhetem, miért ne tudnám én is teljesíteni. Miért ne lehetne Crocs papucsban maratont futni vagy 12 órázni, miért ne lehetne 106 kilósan célbaérni az UTT-n 111 km-en és miért ne lehetne mezítláb egy szandálban futni. Mondjuk a mezítlábas, minimalista stílusról cikkek is születnek, a makacs kövér futókról kevésbé, de nekem fontos volt. Sokat foglalkoztam 2018-ig a futással, sokat is edzettem (jó tudom nem sok évi 3000 km futós körökben, főleg akik ultrákon indulnak – magamhoz képest sok volt) és azért valamennyi eredménye is volt. Simonyi Balázs mondja, hogy a futás őszinte: amennyit beleraksz annyit tudsz kivenni belőle. 3-4 évig a lehetőségeimhez képest sokat raktam bele. Ilyenkor voltak a kicsik a gyerekek meg jöttek sorban, még több aszisztanciát igényeltek, ehhez képest gondolom hogy sokat raktam bele. Én elfogadom hogy valaki ilyenkor is simán elmegy napi több órát edzeni, csinálja, én nem ez vagyok, de fontos volt és sokat foglalkoztam vele. Makacskodtam.

De én már csak ilyen szarul vagyok összerakva, mikor elkezdtem belemerülni a grillezésbe, akkor nem csirkemell szeleteket akartam jól megsütni, hanem 2-3 kilós oldalast és tarját egyben átsütni egy Tesco-s fedeles grillkocsiban. Persze aztán lett smokerem és elég sokat sütöttem ilyeneket, mert fontos volt. Ez nem makacsságból, hanem mert érdekelt.

De én már csak ilyen szarul vagyok összerakva, mikor a gyerekkori álmom, a modellautózás ütötte fel a fejét az elsőszülött érkezésekor, akkor nem álltam meg egy bolti kisautónál, hanem rá nem sokkal (a nem sok relatív, pár év is volt :)) a világ legnagyobb modellautóját kínáló vállalkozásnak voltam sokadmagammal együtt az alapítója. Talán ez volt a legfontosabb, rengeteg energia és idő ment el rá, párhuzamosan kb. a futás elharapózásával, de fontosak voltak és sok időt igényeltek.

Próbáltam úgy távol lenni itthonról, hogy mondjuk éjjel jártunk a műhelybe, munkaidőben míg alig voltak itthon (ovi, bölcsi) próbáltam futni és este bepótolni a lemaradást vagy addig menni míg aludtak délután, nem kell belemagyarázni hogy menekültem itthonról, a ami napig nincs rá okom és nem is fogok külön bekezdés szentelni annak, hogy a család mennyire fontos, aki ismer tudja hogy az az első, de nem fogok „Imádom a családom” közös szelfit posztolni a Facebookra, mert nem oda való. Akinek meg adok a véleményére ismer annyira hogy nem kell elmagyarázzam mit jelentenek a kölkök itthon, de mindemellett kell önzőnek is lenni. Igenis kell magunkkal is foglalkozni, közösen felállított és néha áthágott keretek között, anyuka járjon shoppingolni, barátnőzni, sportolni ha szeretne, én műhelybe mentem és futni, mert nekem fontosak voltak és most is azok, csak másképp.

Tavaly már kezdett háttérbe szorulni a futás, nem voltam annyira éhes, nem akartam annyira megmutatni, a 2018-as fogyás eredményei is szépen elmúltak, visszamásztam 106-110 kiló környékére, de azért elmentem a hegyekbe szopni egy jókorát, kánikulában lett egy maratonom, pont ugyanennyit szoptam az UTT-n szintén kánikulában, csináltam egy éjjeli 12 órást egy hatalmas csodával benne és 24 órát is kibírtam talpalva. Értékelhető eredményt futás szempontjából nem értem el, de nem is volt már annyira fontos, az edzés elmaradtak, a súly nőtt, a műfaj iránti őszinte rajongásom miatt mentem és bár sikerült olyan dolgokat megtapasztalni, amit előtte soha, így nincs értelme csinálni.

Idén szerettem volna újra nekidurálni magam év elején, jól is indultak a dolgok, de már egészen másfelé járt az agyam. Van egy nem túl hosszú bakancslistám és kicsit önzőségből megintcsak, de annak is nekiláttam. Igen, az UltraBalaton is rajta van, de nem mostanában lesz, a többihez meg időn és pénzen kívül nem sokminden szükséges. Így lett kis asztali esztergám, hogy a nekem szükséges dolgokat el tudjam készíteni magamnak, így lett 3D nyomtatóm hogy a nekem szükséges dolgokat el tudjam készíteni magamnak, így lett hegesztőgépem, hogy miért azt gondolom sejted és így kapok egy szép nagy új műhelyt az udvarban, na miért? … Így van 🙂

Közben más területen is sikerült kihúzni egy pár tételt, mélyen belül vágytam egy kompromisszum mentes kisautóra, nem tehetek róla, írtam már, én már csak ilyen szarul vagyok összerakva, mindig ott volt bennem a hiányérzet és lehet tudatalatt ennek kivetülése volt mondjuk a futással kapcsolatos elszántság, de aztán sikerült kihúzni ezt a listáról. Másik ilyen volt mikor meghirdették a nagycsaládos autós sztorit. Ezzel kapcsolatban kétszer állítottam le magam pszichomókus segítésével (ez nem igaz :)) hogy nem, nem cserélünk, elférünk a Fordban is, szépen karbantartjuk jó az amire kell, de harmadjára már nem ment. A folyamatos fellángolások alatt jött szembe a lehetőség a világ legszebb családi autója kapcsán és nem tehetek róla, de én már csak ilyen szarul vagyok összerakva, az a szar járt a fejemben és ha van dolog amit tudok magamról az az, hogy ha valami beeszi magát a fejembe – van egy kölön polcom erre ott jó mélyen, lakattal ellátva hogy egykönnyen ne szabaduljak tőle – akkor minden félreeső pillanatban abba az irányba terelem a dolgaim hogy azt onnan eltüntessem. Lehet ez egy Balaton SzuperMaraton, egy UTT, egy kisautó vagy egy nagyautó. Most is így volt, nem nyugodtam. És meglett.

De ezen rengeteg pozitív ami történt körülöttem azzal is járt, hogy kopni kezdett a rajongásom és elszántságom, nem akartam NAGYON a dolgokat és a rangsor is átalakult. Elkezdtem lenyugodni legbelül – lehet a korral jön ez már – de ez attól is volt, hogy most jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyok (mondjuk teszünk érte sokat), látom hogy merre fogok járni 1-2 éves viszonylatban, hogy az az irány amit kitűztem az messze túlmutat azon, amin a hason fekvő kisgyerek álmodozott a vasárnapi ebédek után a Kyosho modellautó katalógust lapozgatva. Lehet hogy a futásnak köszönhetem mindezt, rengeteg dolgot tanított meg nekem, főleg hogy hogyan viszonyuljak különböző körülményekhez, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút és hogy az ember bármire képes, ha elég fontos és tesz érte. Tudom, hogy ha elég fontos lenne az UltraBalatont is meg tudnám csinálni, hiába szólnak a fizikai adottságom ellene. Ahogy azt is tudom hogy kellően sok elbaszott autó, hegesztés és esztergálás után ott fog állni a műhelyben egy vagy sok olyan általam kreált kisautó, amik vagy rajtam maradnak vagy túladok rajtuk de nem ez a lényeges része a történetnek. Így mondhatom, hogy az utóbbi időben elégedett vagyok és nincs szüksége az agyamnak arra, hogy makacsságból teljesítsek megterhelő fizikai erőpróbákat.

Pedig kurva jó érzés. Nem csak az ha sikerül beérni. Maga az hogy teljesen kimeríted magad, az izmokat, az inakat. Hogy a fájdalomtól utána képtelen vagy egy jót aludni mert minden mozdulatra felriadsz, hogy másnap se tudsz kapaszkodó nélkül felállni a WC-ről, képtelen vagy lefürdeni mert ég a bőröd… de ahogy egy ismerősöm írta nem is tudom melyik bejegyzésemhez: a fájdalom az ahogy a gyengeség távozik a szervezetből. Ebben azért van valami. A fájó izmok előbb utóbb erősebbek lesznek, az égő bőr megkeményszik, a porcok is erősödnek és fejben is sokat tanít olyanokról amiknek aztán akár hasznát is veheted máshol az életben. Ja és rengeteget ehetsz!! Ezt ki ne hagyjam 😀

UTT 2020

Már utaltam rá az elején hogy miért is indultam el ezen a versenyen idén, messze messze az optimális állapotomtól, alig 480 km-t futva 6 hónap alatt összesen, ennek a triplája kellett volna talán, de igyekeztem támaszkodni az elmúlt 7 év összes tapasztalatára. Talán ennek köszönhető, hogy legalább egyszer sikerült „körbefutni” országunk második legnagyobb tavát. Minden olyan bejegyzésem újraolvastam, amiben emlékeztem hogy valami nagy szopás volt és hogy hogy kéne kezelni, fejben sokat foglalkoztam a versennyel, többet mint fizikálisan 🙂

Sajnáltam hogy nem lesz eső, azzal képben voltam hogy a meleg nem a barátom, bár tűző napot, kánikulát nem mondott, picit reménykedtem hogy lehet szerencsém, de aljas idő volt, inkább így ezzel tudnám jellemezni a szombati napot. Reggel az előző napi esőnek hála kimondottan hűvös volt, széllel együtt néha fáztam is, de idővel a fátyol felhők megmaradtak ugyan, de a meleg jött és így nem úgy érződött. Mivel az állapotom ugye nem volt elég így a 20 perc kocogás, 5 perc séta taktikát választottam, a séta alatt frissítettem a nálam lévő izóval és vízzel, bevettem a tablettáim óránként és egész jól tartottam magam ehhez, szépen gyűlt az előnyöm, nem siettem, tudtam hogy a sok kicsi sokra megy, így elég ha minden kilométer csak picit jobb mint a szintidő. A hajnal fél négyes kelés ürítés szempontjából nem hozott sikert így az elején némi ballasztott voltam kénytelen cipelni a folyadékon felül, de 25 km-nél sikerült megszabadulni tőle, ettől jobb lett a gyomorkomfortom, bár 18 km környékén volt egy kisebb hullámvölgy, de betudtam ennek. Akadtak gondok lábfejnél is, mert hiába ragasztottam le, az persze lejött, így kellett pótolni, de volt nálam olló is meg ragacs is, gyors szervíz után mentem tovább, de hát én már csak ilyen szarul vagyok összerakva, hogy mezítláb szandálban akarok futni.

35 km környékén újra felütötte fejét a gyomor gond, azzal tisztában voltam hogy sok szilárdat eddig nem ettem, reggel nyolcig volt kb. elfogadható futó idő, utána jött a sunyi párás meleg, a frissítőnél leerőszakoltam egy kis vajas kenyeret, paradicsomot, sajtot, kovászos ubit meg rá egy adag jó cukros őszibarack befőttet, ittam rá, bevettem a só és amino kapszuláim, majd mivel úgyis egy alig 2 km-es szakasz jött, végigsétáltam, hagy nyugodjon meg a gyomrom és hátha felszívódik valami.

A gyomrom már nem fájt és az enyhe émelygés is emúlt, de az erő csak nem jött. Hiába az izó, a cukros cuccok, a kóla (jó persze, a faszért nem edzettem többet mi? :D) már 5 órája talpalok, pisának se híre se hamva… egy frissítőnel megkérdeztem, hogy ne haragudjatok, de egyébként milyen idő van, mert nem érzem pontosan. Vizes cuccban, túlhevülve tavaly se voltam képben hogy konkrét kánikula volt, most is mondták hogy nagyon szar nyomott párás idő van… na mondom akkor adjatok jeget, valahogy megpróbálok lehűlni és jött a B terv ami a haladást illeti.

500 méter séta, 500 méter kocogás. Ezzel kb. tudom hozni a szintidőt, van kb. fél óra előnyöm, a feléig ha elmegyek, visszafelé már lassabban is lehet kocogni, futás után frissítek, séta közben nem lötyög a gyomrom, kellett 20 km a fordítóig, fejben tökéletesen láttam hogy ezt végig tudom csinálni. 500 méter kocogásra bármikor ráveszem magam. He-he. Kis hülye.

Sajnos semmi sem segített, hiába tömtem már a szőlőcukrot, locsoltam magam, mindenem csurom víz volt, csúszkált a lábam a szandálban, lejöttek a ragacsok, de már nem fájt hogy dörzsöli, minden más fájt… és egyre jobban. Nem bírtam már 100 métert se kocogni, az utolsó 10 km az egyre fokozódó melegben egyre nehezebbé kezdett válni. Azért volt az utolsó 10 km, mert mivel teljes kört mentünk már éreztem magamon, hogy semmi értelme visszafelé elindulni. Hiába vetném be a korábbi évek összes praktikáját amiket végigpörgettem fejben. A fordítótól nem messze ott a kocsim. Ha nem lett volna ott is abbahagyom, nem volt erőm sétálni. Reggel ötkor pisáltam utoljára, hiába a sok sok liter víz, kóla, izó, valahova eltűnik, a szőlőcukor is mintha nem is ettem volna, pedig eddig mindig észhez térített. De hát mit csodálkozok, heti átlag kb. 20 km futással, az eddigi évek sok sok szopásából tanult dolgok miatt mondhatom el egyáltalán hogy egyszer sikerült körbefutnom a Tisza tavat idén.

Az út a kocsiig hosszú volt. Nagyon hosszú. 2 km kb., de nem esett jól. A szagom alapján azt hitték egész éjjel buliztam, a járásom alapján azt hitték egy rögbi csapattal buliztam, akik aztán begináztak és csúnyán megcsináltak mind… magamon hagytam a rajtszámot, legalább magyarázkodni ne kelljen… Szegény Máté előtte nem sokkal hívott hogy Poroszlónál vegyem már fel, mert neki meg szétmentek a lábai…

A szálláson sikerült lefürdeni, nem csípett nagyon sehol leszámítva a lábfejem, de nagyon fájtak az izmaim… Inni hiába ittam, továbbra se kellett pisilni, egészen este nyolcig, akkor is csak alig. Nyilván nem erre fogom rá, de valahogy nekem ezt a meleget egyáltalán nem tolerálja a gyomrom, lehet erre is dolgozni kéne, franc se tudja, de igazán ennyire nem is érdekel, mert most már más a fontos, amire jobban szeretnék figyelni.

Futni továbbra is fogok, egyelőre jobb agytisztítót nem ismerek, a jelenlegi leromlott állapotom se szeretném hogy tovább romoljon illetve egy nagyon jó társaságot sikerült összerántani vele, aminek sok jó ismerőst köszönhetek, de ezeket a maraton feletti dolgokat, amikről itt firkáltam ezt-azt, egy időre, míg újra elég fontos nem lesz – elengedem.

A többi apróbb futásról Facebookra dobok majd fel képet, kis rövid beszámolóval – hátha megjön másnak is a kedve és nem egyedül kell szandálban állnom a rajtban – de már nem makacsságból állok oda, hanem élvezetből.

Sziasztok!