A legutóbbi szegedi futásról írtam mennyire álltam értetlenül a dolog előtt ami ott várt rám, mert az hogy fizikálisan erősen limitált vagyok a korábbi évekhez képest az rendben van, el tudom fogadni, mert nem teszek semmit nagyon ellene, de hogy fejben egy percre ne legyek képes erőt venni magamon, ez akkor fordult elő először. Nem mondom hogy ezzel az éjszakai futással olyan sokat foglalkoztam volna fejben, mert kibaszott fárasztó hetem volt, rengeteg a munka és nagyon odafigyelős, amire az elmúlt jó 5-6 évben nem nagyon volt szükség és felvenni a ritmust küzdős, de nagyon élvezem csinálni és azt ami ki fog jönni ennek a végén az meg rohadt menő lesz, ez az egyik oka hogy a sport nem tölt be olyna központi szerepet a másik meg a rekorder kocsi, bár az ráérős, de még így is sokkal izgibb mint elmenni futni 🙂 Főleg ebben a kurva melegben…

Azonban továbbra is szeretem magam fizikálisan fosra tenni (hogy aztán a test regeneráló funkciói beinduljanak), pozitív velejárója a jelenlegi helyzetemnek, hogy egyre kevesebb is elég már ehhez, így már egy fingi 6 órás verseny is garantálja hogy tutira kikészülök. Megmondom őszintén ha nappal lett volna ez a verseny, biztos nem indulok el rajta (jó, lehet mégis), de így hogy éjszaka volt volt kedvem menni a 30 fok ellenére is. Szegeden voltam eddig csak 12 órás éjszakai futáson, az első szenzációs ultra csodát adott a kezembe a teljes tanácstalanság utáni feltámadással illetve Algyőn egy félmaratonon de azt sérülés miatt nem tudtam befejezni, azonban valahogy az a csend, nyugalom megfogott. Ennek megfelelően nagyon vártam a versenyt, a másik fő ok pedig az volt hogy végre szülővárosom közepén kerül megrendezésre és ugyan van itt évente félmaraton, de az kivisz minket a vasút mellé eléggé jellegtelen utakon, nem nagyon szeretem az útvonalat, az ilyen több órás versenyek viszont „kis” körpályán kerülnek megrendezésre, így a frissítés is könnyebb, egy helyre kirakom és itt pl. kb. 10 percenként elhaladok mellette. Kicsit aggasztott, hogy majd biztos lesz pár gyökér aki nem bírja ki beszólás nélkül, ennél jobban csak az ittas gyökerek aggasztottak, de egyrészt vittem fülest zenét hallgatni, másrészt pedig sikerült leépíteni a helyi éjszakai életet így tök üres volt a legbelebb belváros este kilenc és hajnal három között. Csak a Fekete Sasban zajló lagzik rondítottak a képbe, de én ugye nem hallottam, azonban előttem futó csajszin láttam hogy akadt ünneplő emberke akivel szájkaratézott egyet.

Egyedül frissítési „tevem” volt a versenyre, a korábbi hatórások jó tapasztalataiból, ezt szabtam a helyi pályára, mert itt nem 1 km volt egy kör, hanem 1,3 km és az eddigi jól működő frisítések 3 km-enként voltak, a két kört sűrűnek találtam a hármat meg soknak, de mivel meleg volt így inkább válaszottam a két körönkénti de picit kevesebb frissítést (víz+kóla). Óránként pedig jött a zsíros kenyér + vittem hozzá vegyes vágott savanyúságot, hogy az édes szájízt ellensúlyozzam, volt sótabletta és aminósav is nálam + a bevált ORS poros kulacs.

Tempó tervem nem volt, úgy votlam vele majd ami jól esik, ez nem volt túl magas, de szerettem volna minél tovább bírni a kocogást mint olyat, kilométer célom nem szerepelt, egy maratont azért kitűztem, az talán belefér 6 órába. Csináltam a dolgom rendesen, jól ment a frissítés, gyűltek a körök és kicsit kevesen voltunk, ettől eléggé hamar eluntam a dolgot és bevetettem az újonnan vett fülest és elkezdtem zenét hallgatni másfél óra után. Azaz elkezdtem volna, ha gyerekkori cimborám akik éppen itthon vannak az USA-ból nem jön le mellém kocogni kicsit a családi bulijuk után két pálesz meg három sör és szalonna sütést követően 😀 Szóval zene ki és dumáltunk sokat kocogás közben 🙂

Két és fél óráig meg is voltam elégedve magammal (fejben is!!), idejét nem tudom mikor futottam két és fél órát egyben relatíve jó állapotban, de a gyomromban kezdtek meggyűlni a cuccok, éreztem hogy nem bír velük, pedig túl nem ettem magam, talán a folyadék volt sok, nem tudom, de az a kevés erő is elment így sétára váltottunk amíg feldolgozza a cuccokat, addig is gyűlnek a körök legalább. Nagyobb baj volt viszont hogy a derekam kezdett elég erősen jelezni, hogy nem tetszik neki az edzetlenség és konstans fájt, egyre jobban, hiába ültem óránként mikor ettem is pont azért hogy pihentessem, nem segített. Próbáltunk néha kocogni kicsit, de nem volt jó, tudtam hogy itt most egy nagyobb szünetet kell tartani, mert nincs értelme megsérülni, hátha jobb lesz a gyomor is meg a derék is többet tud pihenni.

Így 4 órával a kezdés után leültem, úgy voltam vele rászánok egy órát. Óvatosan azért eszek iszok, főleg cukrosat, előkerült a Monster energiaital is mint mindig 🙂 áfonyával… Cimborám közben még ment két kört és megköszönte de neki az 15 km elég volt, sose futott még ennyit 🙂 Másra is hat a verseny hangulat 😉

Beszélgetve telt el 50 perc mikor úgy gondoltam hogy megpróbálok sétálni pár kört az utolsó egy órában, addigra már a maratont elengedtem mint olyat, 28 km fölött voltam, beértem már a 30-al is, hétvégi hosszú edzésnek jó lesz, legalább mozogtam… Felkelve nem volt túl rózsas a helyzet nyilván, a derekam sokat javult a gyomrom sem éreztem problémásnak, na de minden izmon beállt, le voltam savasodva, de hát mondom sétálni csak tudok már még egy kört egy óra alatt.

Ekkor jutott eszembe az mennyire felkúrt a legutóbbi szegedi eset és mondom az nem lehet hogy ilyen béna lettem fejben is, tessék szépen megpróbálni kocogni ne pedig sétálni. Mindegy mennyivel, csak kocogás legyen és ne séta. Mivel a cukrom rendben volt, nem hisztiztem egyszer sem a verseny folyamán így elkezdtem határozott karmozgással felvenni valamilyen futó tempót és hát sokkal nem volt gyorsabb mintha sétálnék, de legalább közlöm a szervezetemmel, hogy márpedig azt csinálod amit én mondok.

Zene természetesen a fülben, kihűlni nagyon nem tudtunk, mert én végig kurva melegnek éreztem az időt, mozgás közben picit jobb volt ugyan, szóval az izmok annyira nem voltak hidegek és elkezdtek működni a végtagok. Körről körre egyre jobban, egészen annyira hogy sikerült a verseny eleji tempóra gyorsulni egy kör erejéig. Akkor ránéztem a pulzusra és láttam hogy ez viszont nem a verseny eleji zóna, szóval a végét járom az állóképességemnek és mivel semmi sem múlik rajta visszavettem picit a tempóból… jött volna ez magától is, mert onnantól körről körre esett vissza a sebességem, a pulzusom viszont maradt ugyanolyan magas, a végén már igazából sétálva se lett volna lassabb, de most én voltam a főnök és végigkocogtam az utolsó egy órát a leülés után. A lábaimon éreztem, hogy üresek, legalábbis a combjaim, a vádlik és az achilles teljesen jó állapotban voltak és vannak így lassan két nappal a verseny után, a combokban viszont iszonyat izomláz van 🙂

Nem érdekelt az eredmény egyáltalán, hogy mennyit sikerült, itt most csak szerettem volna visszavenni kontrolt a szervezet fölött olyan helyzetben mikor majdnem minden szar 🙂 Így nagyon elégedetten hagytam abba a versenyt, 38,2 km-t mentem ami annyira nem rossz (nyilván nem a hat órához, hanem az öthöz amíg mozogtam :)), ha nem kell leüljek meglett volna a maraton, de most ki nem szarja le. Visszacuccoltam a kocsihoz (mert vittem asztalt meg széket) és hazamentem lefürdeni. Tudtam hogy aludni kár is megpróbálni, négyig adtam időt magamnak elálmosodni, de lefeküdve fél hatig csak forgolódtam 🙂 Előjöttek a régi szép -ennél sokkal hosszabb- futások emlékei, mikor minden mozdulatra megfájdul valami, hogy a lábak konstans fájdalomban vannak és pihenni kellene de nem tudok 🙂 de belül nem bántam egyáltalán, nagyon jól éreztem magam!

Annyira fáradt voltam, hogy tegnap nem volt erőm ezt megírni se, ma pedig a munkát is kihagytam, az órám szerint is még napokig nem leszek „top” formában 🙂 Na de sokáig ez nem marad így, mert kitűztem hogy kicsit kevesebb mint 3 év múlva, 45 évesen visszamegyek a Tisza tóra, elnézve a nyarakat nem biztos hogy a hivatalos időpontban, de teljesíteni akarom a 130 km-t egyben, mezítláb, szandálban 😉 Addig viszont dolgozni kell sokat hogy legyen idő felkészülni rendesen…