Előzmény

Kiss Attilának hívnak, 1981-ben születtem Hódmezővásárhelyen. Feleségemmel 2007-ben mondtuk ki a boldogító igent, 2008-ban született első kisfiunk Benedek majd 2011-ben a második, Gergely. Több mint 10 éve foglalkozom szoftverek fejlesztésével és az iskolák befejezése óta egyáltalán nem mozogtam.

Pedig testnevelés tagozatos általános iskolába jártam és a gimnáziumi évek alatt versenyszerűen kosárlabdáztam. Sajnos a munka mellett győzött a lustaság és teljesen abbahagytam a rendszeres mozgást. Egyrészt, mivel csak kosárlabdában gondolkoztam, ott pedig nehéz volt hétről hétre 8-10 ember összeszervezni meg ráadásul az is csak egy alkalom volt a héten.

Hogy lett elegem?

2013 elején már kezdte bizergálni az agyamat a mozgáshiány illetve a 120kg körüli testsúly is kezdett zavarni, az állóképesség teljes hiánya pedig idegesített. Gimnáziumban volt egy osztálytársam, aki 120 kg felett is volt és belevágott a futásba, leadott valami 30 kg-ot és 1 óra alatt képes volt 10 km-t lefutni. Ez már nagyon felcseszett. Sógornőm is rótta a köröket a helyi futópályán, 8-9 km-eket, nem is értettem hogy lehetséges ez.

Mit csináltam?

Elmentem egy korántsem futócipőkkel foglalkozó boltba és vettem egy sportcipőt magamnak -persze Nike-t, elég hiú vagyok ilyen téren- és még vártam. Hogy mire, nem tudom, de pár hét eltelt mire először lementem a rekortános pályára, ami 1 km hosszú. Szerencsére a sportolói múltamból tudtam mennyire fontos a bemelegítés és a nyújtás a végén, emlékeztem pár gyakorlatra, bemelegítettem és számomra futó tempóban nekivágtam életem első kilométerének.

Kb. jó ha 700m-ig jutottam, majd kifulladtam és ez jó párszor megismétlődött. Eléggé szenvedtem, ami -mint azóta tudom- a lehető legrosszabb volt. Elkezdtem utánaolvasgatni a dolgoknak, ki hogy kezdte, hogy jó haladni és belőttem egy tempót magamnak, ami mellett tudok beszélgetni is. Ez kb. 7:30 perc / km sebességet jelent, ami alig gyorsabb a sétánál. A legfontosabb dolog az volt, hogy rendszeresen csináltam, tudtam ha ad-hoc jelleggel csinálnom egyre többet fogok kihagyni, majd abbamarad az egész.
Így már ment az 1 km, de után mindig pihennem kellett. A 2 km nagy álom volt és egyszer-egyszer volt úgy, hogy sikerült megcsinálni, persze kifulladva a végére.

Megtörik a jég

Mivel rendszeresen jártam le futni, heti 3x reggelente, természetesen jött, hogy egyre jobban ment a dolog. Mondhatni elkezdtem élvezni dolgot, bár világ életemben utáltam hosszú távot futni. Futottam amennyit tudtam, mígnem egyszer csak sikerült megcsinálni az 5 km-t egyben. El se hittem akkor, olyan volt mintha a maratont teljesítettem volna. Majd jött a 8 km és a 10! 10 km futás egyszerre, több mint egy óra hossza folyamatos kocogás, persze ezek még mindig 7 perces és azon felüli kilométerek, de meglett.

A hülyeség

Még 2013 novemberében (tehát 5 hónappal a futás elkezdése után) volt egy terep(!) félmaraton a szomszédos településen Mártélyon illetve a Tisza holtág árterében. Persze én a hülye gyerek beneveztem úgy, hogy a leghosszabb futásom 12 km volt, fogalmam sem volt mi az a frissítés és minek vannak a technikai ruházatok, de úgy voltam vele, max. lesétálom ami nem megy. Oda is álltam a rajthoz csupa pamut cuccban és elindultunk. 8 km után az első frissítőnél már erősen szédültem és émelyegtem. Nem tudtam mi bajom, de ettem amit tudtam, ittam amit tudtam. Kb. féltávig nevezném futásnak a dolgot, utána sétáltam, totál eléhezve, leesett cukorszinttel (most már tudom) szó szerint az összeesés határán. Hangosan káromkodtam, de muszáj volt visszamenni a kocsiig 🙂 Végül utolsóként 3 óra 10 perces idővel értem célt.
Pista kollegám javaslatára elkezdtem kólát inni és sima kristálycukrot nyelni, nagyon ramatyul voltam, majd 1 óra elteltével mertem kocsiba ülni. Otthon jött aztán csak a java. A pamut cuccok megbosszulták magukat. A mellembimbóm, a lágyékom, a farpofák közötti rész szó szerint égett a tus alatt amint víz érte. Nem kívánom senkinek ezt az érzést.

Mégsem bánom annyira ezt a dolgot. Ugye az okos más kárán a hülye meg a sajátján tanul. Hát én hülye vagyok, mint az első posztban is olvasható, de úgy megtanultam a dolgot, hogy egy életre nem fogom elfelejteni.

Az első igazi félmaraton

Beszereztem mindent ami a futáshoz kellhet, főleg a téli időre, technikai aláöltözet, krém a problémás helyekre stb. és elkezdtem tudatosan a félmaratonra (persze aszfalton) készülni. Ekkor még edzéstervek nélkül, saját kútfőből. Hét közben 10 km-eket futottam, hét végén pedig egy hosszú futás, 14-18 km. Egyre jobban ment a dolog, így márciusban sikerült az első félmaratont lefutni. Magamnak, magamban, egyedül. Nagyon örültem neki, mert ez előtte 3 hónappal is még totálisan elképzelhetetlen táv volt. Azóta már edzésként futok 21 km-t, a legjobb időm 2 óra 9 perc. Sokat fogytam és gyorsultam ez idő alatt, nem sokkal utána már lett 26 perces 5 km-em és 57 perces 10 km-em, olyan dolgok sikerültek amikről csak álmodtam. Pedig nem is volt célom a gyorsulás, a táv növelése mindig jobban érdekelt. Ekkor jött az elmebaj.

A MARATON

A félmaratonkor eldöntöttem, hogy keresek magamnak egy edzéstervet és azt minél inkább betartva 2014-ben, a születésnapomon (júniusban – három hónappal az első félmaraton után) lefutom -vagyis teljesítem- a 42.2 km-t. Persze ez már a családnak is sok volt, ne csináld, nem neked van ez kitalálva, minek erőltetni stb. De én makacs vagyok és mentem, csináltam. Lett egy segítőm is a felkészülésben, aki ultrafutóként adott tanácsokat. Maradt a heti három edzés, ebből egy az résztávozás, hogy fogyjak és gyorsuljak, egy 10-12km a versenytempónál gyorsabban (ekkor már 6:40-es kilométerek számítottak kocogósnak) és heti egy hosszú futás, hetente emelve a távot, minden negyedik hét könnyített hét.

Lett futóövem kulaccsal, elkezdtem fogyasztani az energia szeleteket, géleket, megértettem a frissítés fontosságát és lényegét. Volt már izotóniás italom és próbáltam belőni a frissítések gyakoriságát (de az mindig állapot és időjárás függő, így még mindig bajom van vele).

Eljött a nagy nap és sajnos a felkészülésben csak 30 km futásig jutottam, de a fogadalom az fogadalom és jött a születésnapom. Mivel iszonyat meleg időt jósoltak, a család bevállalta, hogy intézi reggel a kölköket, így indulhattam hajnalban. A távot fejben többször lefekvés előtt végigjártam, tudtam hol vannak kutak, hol fogok inni, mikor fogok enni. Itt is az volt, hogy ha más nem legyaloglom, persze jó lett volna az 5 órás álom időt tartani, de a meleg közbeszólt. A két település között 6 km nyílt terep van, amit kilenc óra körül már eléggé sütött a nap, belőlem meg kezdett folyni a tartalék. Amúgy is izzadékony vagyok, így a fél liter folyadék 6 km-re borzasztó kevés volt, ahogy melegedett az idő, a fejemre is önteni kellett meg inni is, 33 km-nél már sétára váltottam, 2 km volt a városig (kútig), gondoltam ideje pihizni és rendbe szedni magam, de eszembe jutott a feladás gondolata is.
Ekkor jelent meg a korábban említett Pista kollegám, hogy megnézze mi újság velem a nagy melegben, biciklin, egy plusz 7 decis kulaccsal… Ha nem jön, lehet feladom, de jött és ez a lényeg. Visszaértünk a városba és jött 15 perc pihenő. Hozott magnéziumot, ittam a vizet, hűtöttem magam és egész jól képbe kerültem, de persze addigra a kiürült tartalékokat már nem sikerült pótolni. 37 km-nél nekivágtam az utolsó 5 km-es szakasznak kocogtam kb. 1,5 km-t és vége volt, nem ment tovább, de ott már nem lehet feladni. Be kellett sétálni. Ezt is tettem, Pista jött velem, hordta szorgosan a kulcsokat friss vízzel, míg el nem értem a 42,2 km-t 5 óra 36 perc alatt.

Itt tartok most

Jelenleg a maratoni táv végig futása a cél, talán az idén sikerül. Közben elkezdtek vonzani az ultra futó távok, tanulásként elindultam egy 6 órás kecskeméti versenyen, ott is irtózatos meleg volt, 43,3 km sikerült, sok sétával megint csak, de ami késik nem múlik, egyszer meglesz a 6 órás 50 km és még ki tudja mi. Annyi „el se tudom képzelni” hagyta el a számat, amit aztán hónapokkal később sikerült megcsinálni, hogy nem mondok semmit 🙂

Rajtam nem fog múlni, tetszik a dolog.