I. ICE STAR RUN

A szombati „hétvégi hosszú” több szempontból is fontos futás volt az idén. Egyrészt már a várandósság ideje alatt eldöntöttem, hogy Bence minden centiméterére futok egy kilométert amint lehet, ez jelen esetben 47 km-t jelentett. Másrészt a tavalyi év vége és az idei év eleje katasztrofális volt, derék sérülés miatt kihagyott két hét, el-el maradó edzések, motiváció és célok teljes hiánya, aggódtam hogy vajon mi maradt meg a tavalyi állóképességből. Mivel főként a fiamról szólt ez a futás, aki a jelek szerint nagy harcos, így a beszámoló Harcosok klubja stílusban íródik 🙂

Adódott egy nagyon jó kis kezdeményezés, az idén először megrendezett ICE STAR RUN, ami arról szólt, hogy környékbeli futók (Makó, Orosháza, Vásárhely, Mezőkovácsháza) Tótkomlóson találkoznak kb. 20-30km-t teljesítve egy közös gulyáslevesre és egy kis fürdőzésre. Tőlünk 30 km-re van Tótkomlós, jött is a perverz gondolat, visszafelé is meg kellene csinálni. Nem voltam egyedül a hülyeségben, futótársam a Kinizsi 100-ra készülve jó kis felmérő neki is.

Apa önbizalommal teli rajtja vagyok

Reggel nyolcra beszéltünk randit Endrével a város határában, öcsém kivitt kocsival és egy kis bemelegítés és szerkó-igazítás után nagy reményekkel vágtunk neki a 30km-es távnak. Én az eddigi problémás csuklópontokat (térd-derék) bekentem mindennel ami volt itthon biztos ami biztos, hátizsákban víz, övtatyóban, sótabletta, magnézium és szőlőcukor lapult. A tempót nem erőltettük, kényelmes 6:40-7:00 volt belőve, tudtuk visszafelé is kelleni fog valamennyi energia. Mivel bicikliút nincs Komlósra így az autóúton mentünk, szabályosan, szembe a forgalommal, érdekes élmény az egyszer biztos, első alkalommal volt részem ilyenben, nem lesz a kedvencem. Nem is a szembejövők, a hátulról jövők furcsák mikor ugyan a másik sávban, de 90-el elrongyolnak melletted. Egy-egy kamion és busz elől inkább lementünk a fűre 🙂
10 km környékén Erzsébeten megálltunk feltölteni a maradék 20-ra a hátizsákokat (lévén több kút nincs), kis nyújtás, kaja és elmélkedés hogy ez lesz a féltáv a ránk váró 60 km-en -az utolsó 10-en fog eldőlni minden- és be is jött, de erről később.

Apa csaholó kutyái vagyok

Nem sokkal Erzsébet után jobb oldalról egy tanyáról 3 jól megtermett kuvasz gondolta, hogy segíti a tempónk emelését, de inkább gyaloglásra váltottunk, egyikük egész az útig kimerészkedett, Endre gyakorlott tanyasi kutyák kezelésében, viselkedésében így megnyugtatott – de én be voltam sz*rva rendesen. Alighogy elmúlt a közvetlen életveszély egy másik tanyáról két puli próbálta meg ugyanezt, ettől se lettem nyugodtabb, de szerencsére a köztünk lévő árok és a gazda utasítási meghátrálásra késztették őket.

Apa ragyogó napsütése vagyok

Az időjárás maga volt a csoda (legalábbis odafelé). Ezen a héten minden nap esett, szutyok londoni idő volt, de szombatra igazi tavaszi időjárásunk volt, sok napsütéssel és enyhe széllel, tökéletes volt a futáshoz. Visszafelé sajnos erősödött a szél, ami honnan fúj? Hát persze hogy szemből és azért délutánra csökkent a nap ereje is -már amikor előbukkant a felhők mögül- a fáradtságtól eléggé fáztunk.

Apa Tótkomlósra érkezése vagyunk

12742757_1092016067517874_3707548697741837320_n

A tervezett időben, 11:45 körül értünk Komlósra, 3:32 lett odafelé a bruttó időnk, pont ezt terveztük. Déltől egyig beszéltük meg a pihenőt, ebédelést, feltöltődést, nyújtást. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű újra elindulni és nagyon hosszú lesz a maradék 30 km. Komlóst elhagyva egy brutális 8-10 km-es tök egyenes szakasz van, jobb volt ha az utat néztük magunk előtt, mert előttünk végeláthatatlan volt az út, mentálisan elég megterhelő, de a beszélgetés, „röhögés” átsegített minket ezen a szakaszon. Nem sokkal utána ugyanis egy fontos ponthoz érkeztünk…

Apa maratonja vagyok

12671644_1092016220851192_8013708996905090468_o

Ami a tavalyi évben heti rendszerességgel szerepelt az edzéstervben, ma egy fontos mérföldkő volt az utunkban. Nekem azért, mert megfelelő állapotban érkeztem ide, persze nem siettünk, nem is tudtunk volna, de még volt bennem erő, rendben voltam fejben és térdem-derekam is bírta a dolgot. Endrének pedig ez volt a leghosszabb távja ezidáig, innentől ismeretlen vizekre evezett, minden lépéssel messzebbre jutott mint eddig valaha. Mentálisan ez sokat segít.

A hazaút nagyon lassan telt, lassabban is mentünk, a fáradtság kezdett rajtunk erőt venni, csendben haladtunk sokáig, amitől még többnek tűnt, a kilométerek alig akartak fogyni nekem pedig hol a lábam jelzett egy-egy nyilalással, hol a gyomrom elégelte meg a folytonos rázkódást és mint a végén kiderült az ürességet. Nem éreztem éhséget, a folyadék rendben fogyott, cukrot is ettem, magnéziumot is, de mégis valami baj volt, Erzsébethez közelítve egyre romlott az állapotom.

Apa szükséges pihenője vagyok

Végre elérkeztünk féltávhoz, habár csak 10 km volt hátra, de nem voltam jól. Terveztünk egy hosszabb szervizt, vételeztünk vizet, nyújtottunk, pihentünk egy kicsit és próbáltuk magunkat felkészíteni, hogy már „csak” 10 km van hátra, csak éppen 50 km volt már mögöttünk ami rajtam elég mély nyomokat hagyott. Nekivágtunk, baromi lassan haladva. A lassan lenyugvó nap már meleget nem adott, hűvös volt, de a fáradtságtól már inkább hidegnek éreztem, fáztam. A futómozgásunk már hőt nem termelt, izzadni se izzadtunk, Endrének melegséget az alsógatyája adott amiről kiderült hogy 40km felett kezdi szétdörzsölni a combjait. Mázlista.

Apa szétesett elméje vagyunk

Ahogy az már korábban is volt, innentől már nagyon nincs visszaút, valahogy így kell megoldani a hazaérkezést kerül amibe kerül. Kocogtam amíg bírtam, utána séta. Közben pedig próbáltuk elütni az időt ami éppen eszünkbe jutott. Kajákról álmodoztunk, ki mit enne most szívesen, nóta betéteket adtunk elő katasztrofális hangon, káromkodás ordítva, vígjátékokból film idézetek, részemről lányos picsogás című színdarabból előadott részlet, már mindegy volt csak valahogy teljen el!!!

Végül 4 óra 10 percnyi utazás végén elértük újra Vásárhely határát (a mosoly nem őszinte).

12744248_1092016324184515_4223655619340867348_n

Apa sós mogyorója vagyok

Fantasztikus volt némi ál-nyújtás után beülni a kocsiba, ugyanis Endrének volt bekészítve sós mogyorója. Ekkor jöttem rá, hogy igazából én csak k*rva éhes voltam, ez okozta bajaim java részét. Hazaérve iszonyatos kalóriapótlásba kezdtem.

Ugyan többször elmondtuk egymásnak útközben, de itt is szeretnék gratulálni Endrének, akinek következetes felkészülése meghozta az eredményét és „gond” nélkül abszolválta élete első ultra távját, biztos vagyok benne, hogy a Kinizsi 100-on simán célba fog érni bőven a szintidőn belül! Én pedig megnyugodtam valahol legbelül, hiszen annyit nem felejtettek az izmaim és életem harmadik leghosszabb távját egy kis megborulással ugyan, de sikerült letudni. A tanulságokat felírjuk és legközelebb megpróbálunk elébe menni 🙂

#Bencéért

One Response to I. ICE STAR RUN

Comments are closed.