II. Várfürdő maraton – avagy végre futhatok, hogy ne kelljen rohannom

Azaz futhattam volna, de erről később. Most egy kicsit az előzményekről. Mint azt már korábban írtam, ez az év más mint az előzőek, mások a prioritások és a futás hátrébb került a sorban. Rengeteg a tenni és intéznivaló, egyrészt Bence körül másrészt a házbővítés és akkor még itt van a munka is, mostanában kb. 5 lovat ülök egy seggel, ami nem panaszkodás, én szeretem ha be van osztva a napom, de elfáradok a nap és főleg a hét végére. A versenyt megelőző napokban pedig tényleg bolondok háza volt, kicsit önzően fog hangzani, de alig vártam hogy magamba fordulhassak 4-5 órára és magam legyek. Bencét sikerült maminál lerakni, a másik kettővel és nejemmel pedig elindultunk Gyulára, ők addig kirándulnak erre-arra míg én futok és várnak majd a célban.

Sikerült időben indulni – legalábbis úgy számoltam 🙂 – azt láttam, hogy nem olyan lesz mint a tavalyi, amikor szakadt az eső, sütött a nap szépen, meleg lesz, ezt lehetett tudni. Eldöntöttem, hogy a frissítést nem fogom elrontani, mindenhol 2-3 pohár vizet iszok, nem bízom a véletlenre, inkább megállok szervizelni. Előző nap is már többet ittam, bőséges reggeli után is ment a folyadék, út közben meg is kellett állni, odaértünk. A rajt 10:50-kor volt, 10:15-kor sikerült lerakni a kocsit, mert alig találtunk parkolót. Na ekkor jött ami nem kellett volna 🙂

Ugyanis nem tudtuk merre van a rajtközpont. Hallottuk a hangost, elég közelről, de a szél miatt bárhonnan hozhatta, egy másik futóval mentünk hátha ő tudja, majd mikor megkérdezte tőlünk merre kell menni, kezdtem aggódni. Mondtam a családnak, sétáljanak én előre kocogok és felveszem a rajtcsomagot. Megtaláltam, beálltam a sorba és ott vettem észre, hogy nincs nálam a személyim. Nevezéshez és mivel határátlépés is lesz, ezért regisztrálják a rendőrök. Reméltem, hogy nejem elrakta a tárcám és csak őket kell megtalálnom valahol. Ekkor már 10:38 körül volt, 12 perc múlva rajt. Meglettek szerencsére, de náluk nincs a tárca, a kocsiban van. Nosza kulcs elő, sprint, csak merre? Ugyanis idefelé is kapkodva futottam, nem nagyon néztem merre megyek, itt lett először bőghetnékem hogy lehetek ilyen béna. Meglett a kocsi, meglett a tárca, 10:42, 8 perc a rajtig. Sprint vissza, már ömlött rólam a víz, mondjuk úgy intenzív volt a bemelegítés. Ekkor hallom, hogy rajtoltatják a bringásokat, akiken át kell magam verekedni. Álltam ott egy darabig, majd egy kisebb lukat meglátva hangosan szóltam én most átmegyek, lesz ami lesz, szerencsére gond nélkül átértem, rajtközpont, rajtszám felvétel, rendőrök, míg ők molyoltak feltettem valahogy a rajtszámot, családot megkerestem visszaadtam a kocsikulcsot, tárcát. Sikerült. De úgy kifutottam magam, hogy nem nagyon vártam a rajtot 😀

Szerencsére csúszott a program, így 11:00 körül rajtoltunk volt időm MP3-at beállítani, kicsit lenyugodni, lenyújtani és ráhangolódni a dolgokra, elvégre nem túl sűrűn futok maratont mostanság, kicsit fejben össze kellene rakni. Tavaly itt futottam életem legjobbját, igaz esőben, de éreztem magamban az elmúlt napokban az erőt, gondoltam bruttó 6 perc körül megyek míg birok és meglátjuk, mindenhol iszok, szőlőcukor és egyéb kiegészítők nálam, baj nem lehet. Hahahaha, lett, csak az amire soha nem gondoltam volna.

Elrajtoltunk, 5:30-as nyitó de tök kényelmesen, azért visszalassultam 5:40-5:50 környékére, 160-as pulzus fölött nem akartam lenni. Ki volt táblázva mikor hol járok, néztem az időt, pulzust, ment a dolog, bár hideg nem volt. 15 km-ig koppra tartottam a bruttó 6-os időt, nagyon meg voltam magammal elégedve, bár éreztem a combom picit, de jött a szőlőcukor megint meg magnézium, csináltam a dolgom, de már lassultam picit, a meleg kezdett megfogni. Még a rajt óta őrizgettem plusz folyadékot egy bizonyos hólyagomban, gondoltam megszabadulok tőle és ettől a kis kizökkenéstől, elkezdtem figyelni a talpam, ugyanis az egyre inkább elkezdett fájni. Nem tudtam mire vélni a dolgot, igaz régi cipőmben mentem, de ilyen gondom nem volt vele, hogy nyomja a külső talpélem! (Itthon aztán eszembe jutott, hogy a vásárlás után ugyanilyen bajom volt vele, erről beszélgettünk is egy ismerősömmel, visszakerestem és tényleg, pont ugyanez a fájdalom volt). Ekkor még tudtam kocogni rendes tempót, de már bele-bele kellett sétálnom, bármilyen elfogadható időre vonatkozó célom eldobtam, végülis nem rohanni jöttem, ez most ilyen lesz, szépen visszakocogok és meglesz. Gondoltam ekkor még ezt.

A visszafordítónál féltávnál 2:10 perccel fordultam, már is messzebb van a tervezett 2:06-tól, ráadásul már megálltam frissíteni nem sétálva ittam, telt az idő rajtam, a talpam meg egyre rosszabb állapotban volt. A nap se bújt el, sehol egy kurva árnyék, sík terep mindenhol és mi? Hát persze hogy szembeszél. Kifelé végig, na mondom annyi baj legyen, ezen az úton jövünk vissza, majd akkor meg hátszél lesz. Persze, ahogy azt hiszed. A szél is olyan mint az autók, csak fordítva közlekedik, sávosan jön-megy csak szembe veled. Ez a két dolog kezdett kiszárítani elég rendesen az erősödő talpfájdalom pedig egyre gyakrabban késztetett sétára. A fájdalom lassan átkapcsolta nálam a „csakazértis” kapcsolót a „hisztis picsa” állásra. Voltam már lent fáradtságtól, azt úgy gondolom néha tudom kezelni, de a fájdalom új dolog volt, legalábbis ez a fajta és ekkor még csak 24-26 km-nél jártam. A hisztis picsa állapot nem segített azon, hogy belegondoltam 16 km-t kell visszasétálnom, mert már a kocogó tempóm se volt gyorsabb a sétánál, inkább sétáltam, de akkor is fájt és egyre jobban. Eljutottam a 32 km-es frissítőpontig, ahol leültem. Mindenhol megálltam, ittam, de ki voltam száradva, vattát köptem, pedig 4-6 dl vizet ittam mindenhol. Kérdeztem a srácokat tudnak-e szólni valakinek, aki visszavinne. Nagyon magam alatt voltam, még 10 km volt hátra, de az legalább másfél óra gyalogút sántítva, amitől már a térdem is kezdett jelezni. Ez mondjuk bazinagy hiba, de nem volt telefonos kontaktjuk, majd jelzem is feléjük, így vagy ülök ott ki tudja meddig a család meg vár vagy elindulok és legalább haladok, aztán ha véletlen jön a kocsi leintem. Küldtem egy SMS-t a nejemnek, hogy gáz van, ne veszítsenek el.

Iszonyat lassan telt el a hátralévő 10 km, a lábam egyre jobban fájt, már kiabálva káromkodtam a szembeszélre, hogy egy deka árnyék nem sok továbbra sem, néha a felhő mögé elbújt ugyan, de nem segített már. A zene is zavart és nem találtam semmit ami lekötötte volna a figyelmem, szép lassan megbomlott az elmém. A kocsi nem jött, a kilométerek baromi lassan teltek, de teltek, mikor 5 volt hátra eldöntöttem, innen már besétálok, ott vár a család, a kölkökkel szeretnék befutni, már csak alig kb. 45 perc és visszaérek. No a 45 perctől megint elkeseredtem, mert az baromi sok idő ilyen állapotban 😀 Próbáltam a kocogást, de csak 10-20 méterig bírtam és az se volt gyorsabb, így vissza séta, egyszer csak beérünk.

Végre meghallottam a hangosbemondót, még egy-két kanyar és nagyon lassan kocogva, de kéz a kézben értünk be, ami feledtette picit a fájdalmat abban a pillanatban:

13064520_1123140007759511_1236333382350123850_o

A tanulság az, hogy hiába használt egy cipő, az elmúlt három hétben már másikban futottam és ahhoz szokott a talpam, úgy látszik nálam ez ilyen, ebben kellett volna edzenem a megelőző 1-2 hétben és nem lett volna baj. Persze akkor még mindig ott a kiszáradás, amit egyelőre nem tudok mire vélni, ennél többet inni? Ki tudja, következő alkalommal kipróbálom 😉