.. mert ha jó a hogyan, akkor mindegy a miben. Legalábbis eddig úgy néz ki.
Előrebocsátom, szar futás volt, de mégsem bántam. Mostanában kuszább lett a sorsom, így sajnos az edzések sínylették meg ezt a dolgot, de voltak arra utaló jelek, hogy van ott még valami, nincs minden veszve. Hogy ne is vesszen tovább eldöntöttem kell cél és kell edzésterv és meg kell találni azokat a pontokat amikkor végre tudom hajtani az abban foglaltakat. Nyilván a legnyűgösebb része a hétvégi hosszú, de ezt a mait régóta tervezgettem, már a család is tudja, jön a szülinap, apa fut. Valami frankót. Tavaly előtt az első maratont, tavaly nagy meglepetésre a csoport tagjaival 68 km-t a pályán, idénre viszont mindösszesen az éveim számát tudtam belesűríteni a hétvége programjába. Már ez is kezd szép táv lenni, 35 km 🙂
Viszont fejben teljesen máshol járok sajnos mostanság, sok a nyűg, csak a szombat reggel volt a jó (így nem is igazi szülinapi, mert az holnap lesz, de annyi baj legyen), így még nagyon éreztem a csütörtöki 10 km-es nagyon jól sikerült felmérő futást, tegnap vendégség volt utána még műhely, este 10-kor estem haza onnan, annyi erőm volt hogy a ruhám legalább kipakoltam előre, felhúztam az órát 5:30-ra és alvás. A BBQ tarja miatt az AC-DC backstage-ben találtam magam egyszer csak, amint a épp a TNT című nótájukra zendítenek, tehát nagyon nyugodtan aludtam maradjunk ennyiben 🙂
Így aztán nem is foglalkoztam sokat a körülményekkel, például az időjárással. Fejemben volt hogy hidegfrontot mondanak a hétvégére, bedobtam két magnéziumot meg két Dexxtro-t legyen cukor ha valami lenne – bár Renátó szerint ne egyek futás közben, ma kipróbáltam, megreggeliztem és úgy mentem, de valami kell, mert csavart a gyomrom rendesen. Tavalyival ellentétben ma egyedül vágtam bele a túrába, nem tettem magasra a lécet, rendesen csináljam meg és kész, idő „nem számít”, igazából két felmérés is zajlott. 1. Milyen állapotban vagyok a jövő heti maratonhoz, 2. eddigi leghosszabb crocs papucsos küldetés volt, kíváncsi voltam mit művel ezen a távon.
Itt kanyarodnék vissza a bevezető mondathoz, mert a csoportban volt aki azt hitte hülyéskedek, edzésen meg mindenki tele volt kérdésekkel 🙂 Tavaly január óta próbálom gyakorolni a ChiFutás című könyvben leírtakat, talajfogás, testtartás, légzés témakörben, ez azzal járt, hogy próbáltam sarok helyett egyelőre teli talpra érkezni landoláskor, kihúzni magam, hasi légzés, csípőforgatás stb. Ment is a dolog, legalábbis szerintem, könnyedebbé vált picit a mozgás, folyamatosabbá a haladás. Ugyanezt a technikát alkalmaztam mikor itthon a papucsban kellett elszaladni valamiért és azt vettem észre, hogy ilyenkor még inkább olyan mintha mezítláb lennék, a bőséges hely és a vastag talp hiánya arra ösztönözte a lábam, hogy ő maga oldja meg a becsapódás csillapítását és olyan – hülye szóval élve – fluidabbnak éreztem a sztorit. Sok agyalás után először csak utánaolvastam – igen más is van olyan hülye hogy ebben fut – majd ugye ki is próbáltam mint arról az olvasóközönségem már értesült (ugye Encsi? :D). Az eredmény magáért beszélt, újabb próba – még mindig jó – gyors futás – lassú futás, betonon – rekortánon hát ez csak jó. Persze az achilles és a vádli sokkal többet dolgozik, de ehhez már valamelyest hozzá voltak szokva a ChiFutás miatt így nem volt annyira kellemetlen a dolog, de az igazán hosszú hiányzott… eddig. Feltettem mindent egy lapra és nekivágtam a 35 km-nek. Ha valami rosszul áll, nagyot üt annak ekkora távon ki kell jönnie. Nem jött ki.
Egyedül a talpam nincs szokva a vékony gumihoz ott alatta így az volt kicsit kellemetlen, de nem zavart futás közben. Cserébe a térdemen nem jelentkezett probléma és mikor meg-meg álltam inni mindig nyújtottam – guggoltam és nem volt az az érzés mint korábban, hogy a minimális kocogás közbeni mozgástól a térdem „beállna” és alig bírok leguggolni, ki kell nyújtani stb. Valahogy a combom se vette fel annyira ezt az egészet, egyelőre úgy tűnik így kevésbé erőlködik mozgás közben.
Lényeg a lényeg nekivágtam az előszülinapi futásomnak, agyaltam mivel üssem el az időt, minden kilométer egy-egy év, lássuk mi is történt abban az évben, de 15 km-ig fogalmam se volt semmiről 😀 Végül ami ép eszembe jutott azokon elmorfondíroztam kicsit, aztán hopp máris egy kút igyunk, mert meleg van. Hiába a 6:30-as indulás, érződött, hogy nyomott idő van. Mindenhol ittam, oda és visszafelé is bementem a mártélyi üdülőterületre a szokásos kis kiegészítő körömre, ez +4 km-t jelentett, kellett az összesítésbe. Egy kis magnézium egy kis szőlőcukor és na tessék itt is van Mindszent. A benzinkúton szokásomhoz híven beültem a narnia-i szekrénybe és kiszabadítottam Aslan-t a szorító fogságból így már kicsit jobb közérzettel indultam el hazafelé. Cserébe egyre melegebb lett, megettem a maradék magnéziumot, de nem sokkal lett jobb, 23 km-ig egész elviselhető volt a dolog, de oda kellett figyelni, hogy ne csábuljak el egy kis sétára aztán 25-nél megütött a meleg rendesen. Kút még messze volt, de én hülye kevés magnéziumot vittem, sótabletta? ugyan már kérem minek az nyáron, szóval a kezdeti nemodafigyelés megbosszulta magát. Még 30 km-ig játszottam a futót, felváltva, kocogás-séta, de már tudtam mi jön, voltam ilyen helyzetben. Kifolyt minden belőlem, hiába jöttek a kutak, hiába ittam, az ásványi anyagoknak lőttek így sétára váltottam.
Nem volt evégett rossz érzés bennem, 23-ig jó tempót mentem, amit terveztem 6:30 / km, időm volt még hazaérni, azt is tudtam hogy ha elkezdek kocogni, csak még jobban szétütöm magam és amúgy se tudnék 2-300 méternél többet akkor meg minek, fogtam magam és hazasétáltam 🙂 Egy ilyen futás miatt nem fogok itt szédelegni, szerencsére telefon nem volt nálam így muszáj volt hazamenni, úgyhogy hazaslattyogtam a papucsomba. A talpam már ekkor érzékenyebb volt a kelleténél, de nem kellett sántítanom vagy ilyesmi, csak tudtam hogy van talpam a nélkül is hogy mondjuk odanéztem volna vagy megkérdeztem volna egy arra járót.
Itthon azért jó volt leülni kicsit, jócskán kiürültem, úgyhogy igazi újjászületős futás lett, de cserébe simán másztam ki a kádból, nem fájt a combom, a vádlim is kezelhető volt, a talp meg majd hozzászokik. A sarkam körülölelő inak se fájnak, pedig cipőben azok mindig jeleztek. Továbbra is ebben fogok edzeni és kíváncsian várom előjön-e bármilyen fájdalom ha huzamosabb ideig ebben edzek.
