„Legendái szerint a főnix 500, 1461 vagy 15 294 évig élt (attól függően, milyen eredetű forrásban olvasunk róla). Legismertebb leírása szerint a főnix gyönyörű vörös-arany tollazatú hím madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég. A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a „nap városában”.”

Idénre két rendezvényem maradt amire eljutok, mind a kettő a FuTeam bajai 6 órása. Ma volt a nyári forduló és ennek megfelelően meleg volt. De nem akármilyen meleg, hanem A MELEG. Harmadfokú hőségriadót adtak ki szombatra, így a 10 órás rajtra már mindenki kellően izzadt csak attól, hogy állt.

Ekkor kezdtünk el futni.

Az edzővel megbeszéltük, ne nagyon hagyatkozzak a pulzusomra, mert melegben úgyis magasabb, próbáljak 6:30 körül menni amíg bírom. A közös fotózkodás után szinte azonnal jött a rajt, de én még kavartam hogy vigyek-e kulacsot a 2.7 km-es körre vagy ne, a kocsiban volt az övem, kulacs a kezemben, mindegy, mondom legyen nálam. Így 30 méter után megálltam és felcsatoltam az ezer éve nem használt övem. Izót vittem első körben magammal. Ez a kis közjáték, hogy hogy fogok frissíteni mikor mennyit, ki segít, mikor és hogy kicsit kaotikussá tette az indulást, 2-3 körig kicsit  szét is voltam esve fejben, aztán kellő ritmusban csináltam a dolgom amiért jöttem. Két kör után csurom víz volt a pólóm, le is vettem, értelmetlen volt magamon tartani, mert megint a csecsem bánja. Fehér sapka volt a fejemen, vizesen azt gondoltam kellő hűtés lesz.

A pályán állt a levegő. Az a levegő, amiben oxigén nem sok volt. Az első egyenes utáni kanyarban azon az egy helyen fújt a szél vízpart ide vagy oda, utána ráfordultunk egy újonnan aszfaltozott részre, amit végig sütött a nap. Ott szerintem konkrétan 50 fok lehetett ha nem több, felülről a nap, alulról az aszfaltból ömlött a meleg. Egy óráig nem is volt vészes, bár nem ittam ki a fél literes kulacsom, ekkor gyorsan megittam és vízzel töltöttem fel, ittam egy új turmixot (szar íze lett, de jó lesz majd még a következő próbálkozásra). A víz jobban esett + locsolásra is tudtam használni, mert addigra már konkrétan kezdtem főni a saját levemben. A második óra vége felé kezdtem érezni, hogy valami nem jó. Egy mellettem futó sráctól tudtam meg, hogy 6:40 a bruttó átlagunk, hiába no, meg kellett állni csippantani a kört, gyors fürdés a ládákba kihelyezett vízben, kulacs feltöltés és utána tovább, így csak álom maradt a 6:30 / km. A sapkám alá tett jég szabályosan égette a fejemet, de kellett a plusz hűtés, a víz kevés volt. Amíg folyt rám a kulacsból addig jó volt, de utána mintha ott se lett volna. Nem bírtam gyorsabban futni és bár a lábaim bírták, kezdtem érezni, valami gáz van, nagyon enyhe émelygés, fejben szétesés és társai. Ami már volt ugye nem egyszer. Hamar kiderült, hogy az anaerób zóna megtette hatását, kevés volt a cukor, leesett picit. Ekkor gyors szőlőcukrozás, víz, víz és víz és mentem még tovább, de nem és nem, fejben nem állt össze onnantól, itt fel is adtam az 50 km-es tervem. Rá fél órára azt is hogy végigfutom.

Közel három órája tartott a „bulifutás”, meg kellett állnom és ki kellett találnom mi legyen. Ettem zsíros kenyeret, málnát, szedret és ittam ittam ittam, a sok víztől már fájt a hasam, de három óra után még mindig jele se volt a pisinek ami nem jó. Tudtam ezt, de szerintem egyszerűen nem tudott annyi felszívódni amennyit kiizzadtam, így kezdtem szép lassan ki is száradni. Ez a jó 20 perces szünet rendbetett annyira, hogy a nap elé húzódó felhők oltalma alatt újrakezdjem a menetet. Számoltam, hogy olyan 16 km-t kellene menjek a maratonig, annál több kizárt, hogy menne. Nekikezdtem, de immáron a saját tempómban a pulzusom a lehető legalacsonyabban tartva. Mivel a lábaimnak nem volt baja, így ment is, jó 7 perces ezrekkel, de köröztem újra. Ittam, locsoltam, a kör közepén volt egy kút, ott szabályos fürdés volt, a cipőm már az első óra után csurom víz volt, cuppogtam benne, féltettem kicsit a talpam, mert elkezdett fájni, de ilyenkor nem veszem le a cipőt inkább, mert tuti nem venném vissza 😀

Volt hogy egy kört elsétáltam, az jó fél órás lett, de minden hiábavaló volt. A tartalékaim kiürültek, a lábaim kezdtek fájni és lassultam még jobban, már jócskán sétáltam a körökben, az addigra feljövő felhők és villámlás se tudott jobb belátásra bírni. 5 óra 40 perc után, már esélytelen volt egy újabb kört befejezni, abbahagytam a dolgot, 15 kör, 40.5 km után.

Nagyon-nagyon minimális csalódottság természetesen volt bennem, de próbáltam kigyűjteni mire volt jó ez a futás és tanulni belőle. Egy hétvégi hosszú edzésnek, extrém körülmények között mindenképp megérte és ismét sikerült jó döntés hozni 3 óra után, kellett a pihenő és képes voltam újrakezdeni és utána még jelentős mennyiségű kilométert gyűjteni. Örülök, hogy belevágtam, tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat + átléptem az idei 1700. kilométerem 🙂

Úgyhogy ma én voltam a Főnix – aki ugyan a nap által – de hamuvá égett, majd poraiból újjászületve még mentette a menthetőt.