Mint azt rendszeres olvasóim észrevették az idei évtől egy új futótechnikát gyakorlok, a chi futást. Nagyon az utam elején járok, de a mai futásom egy olyan jel, amit kénytelen vagyok komolyan venni.
Minden eddiginél hosszabb távot terveztem az új technikával, lássuk mit szól a technika a 106 kg-hoz és mit szól a szervezet ahhoz, hogy reggel, éhgyomorral, egy magnéziummal és 3 liter sózott vízzel futok vagy 3,5 órát. Persze nem kell nagy tempóra gondolni, 6:30-ra jött ki az átlag úgy, hogy mikor ittam sétálnom kellett, mert a hátizsákból kiszívni épp elég kihívás nem akarom még futással is kombinálni 🙂 Végig orron át véve a levegőt újfent, tartva a pulzus zónát (146 jött ki átlagban) mentem és csak mentem, mentem. De tényleg. Futás közben is úgy éreztem magam mint séta közben, semmi erőlködés, semmi görcs vagy fáradás, fájdalom. El se hittem mikor a séta után újból futásra váltottam egyáltalán nem esett rosszul (mint korábban), sétálni se úgy sétáltam mint egy rokkant mert be vannak állva az izmok, mentem mint a Beatles a zebrán. Jah és az mindegy volt, hogy ez 10 km után vagy 28 km után történt. Hazaérve nyújtás, kis cukros-limonádé, mert azért az üres gyomor már 16-nál jelzett, hogy kéne valami emészthető, iszonyat jó volt!
Ezúton is köszönöm Kisházi Lászlónak a szakirodalmat, a legjobb ami futással kapcsolatban velem történhetett 🙂

32 km – 3:38:36 – 6:30 / km