Tegnap rám írt egy ismerősöm – akinek már korábban megígértem, hogy ha itthon lesz futunk egyet – hogy ma délelőtt jó lenne-e… Hát mondom, tegnap eléggé elfáradtam, de egye fene, ezen ne múljon 🙂 Úgyhogy túl is estem 11 beszélgetős kilométeren délelőtt 🙂

Nem sokkal kevesebb mint egy éve a helyi bejgli futáson 2.2km távon mertem elindulni, mert a 9-et soknak éreztem.
Most, hogy a mai 22 km-el átléptem az idei 1500. kilométerem, nem lesz kérdés, hogy 27-én melyik távon indulok majd az idei bejgli futáson 🙂
Kicsit többet szerettem volna ma, de mikor az elágazáshoz értem a töltésen, megálltam az addigra már szikrázó napsütésben és csukott szemmel hagytam, hogy a szervezet eldöntse mit akar. A makacsságom és kivagyiságom természetesen a 30-as irányba terelt, de már éreztem a változtatott futóstílus jeleit a vádlimban és a derekamban, így engedve az áramló chinek 😀 a rövidebbik úton mentem.
Nem bántam meg, még elég megterhelő figyelni a dőlésre, talajfogásra, légzésre, lábak lazítására, cserébe a combomban eddig jelentkezett fáradás, fájdalom, térdemben a megerőltetés a végén egyáltalán nem jelentkezett, jó persze a vádlim érzem mint az állat, de ezt zilaci mondta is, hogy így lesz. Néha próbáltam a csípőmet is tekergetni futás közben, de idegen volt még, elég lesz egyelőre itthon gyakorolni, mikor nem lát senki. Sajnos a derekamnak nem megfelelő a testtartásom, vagy rosszul állok vagy eddig álltam rosszul, januárban a közös chifutás edzésen kiderül, érzem hogy fáj most. De hogy ne csak panaszkodjak, fantasztikus volt a szembe széllel úgy megküzdeni, hogy nem nagyobbakat léptem és fogcsikorgatva húztam magam előre, hanem csak jobban előredőltem és röhögtem a mocskos pofájába, tartva a tempót, belül ordítva: „Csak ennyit tudsz?” Hasonlóan könnyedebb volt a töltésre vezető emelkedő megmászása is, persze itt azért kellett dolgozni izomból, de meg se fordult a fejemben, hogy elsétáljam.
Menjetek futni, mert csak!

Reggeli hideg, de napos chifutás edzés. A táv most is ugyanannyi, mint hétfőn, de most gyorsabban futottam, ne kérdezzétek miért 🙂 Természetesen még szokatlan, most csak a talajra érkezésre figyeltem illetve a dőlésre, a orrlégzés ehhez a tempóhoz kevés lett volna, na meg taknyos is vagyok… Talán mintha tényleg kevesebb energiát igényelne ez a fajta mozgás, szerintem már azzal nyertem, hogy nem fékezem magam futás közben. Sajnos a jobb lábfejem valamiért elkezdett zsibbadni 4-5 km környékén, eddig mindig elmúlt, de most meg kellett állnom pár másodpercre míg újra jutott bele chi 🙂
7.21 km gyűlt, 39:52 alatt, ami 5:32-es átlag. Pulzus: 157-es átlag, 166 max.

Hét indító reggeli futás. A cél a ChiFutásból eddig elolvasott és nem elfelejtett részek gyakorlása. Így nyilván nem a gyors futás volt a cél, de meglepő eredmény született.
Az edzés első részében próbáltam a teli talpra érkezést megvalósítani, előredőlni és odafigyelni, hogy a vádli és boka laza legyen, ne feszüljön, ne rugaszkodjak el róluk, hanem csak hagyjam megtörténni a dolgokat és „felső combból” futni Valami nem állhat még jól a struktúrában, mert a derekamat éreztem, hogy fájdogál (vagy eddig volt rossz és a rosszhoz idomult hozzá?).
A második részben, már mellévettem a légzést is. Csak orron át vettem levegőt, ami a hát ugye a hideg levegő miatt, tudjátok, szóval voltak akadályozó tényezők, de megszabadulva tőlük ment rendesen a dolog. Bőven elég volt a levegő a 3 km-en keresztül, figyeltem a ritmusra illetve, hogy „hasba” lélegezzek, ezzel is pumpálva ki-be a levegőt. Persze néha túl sok lett a figyelnivaló, akkor kicsit szétesett a dolog, de összeszedtem magam, laza vádli, gurul a láb, mozog a has és mégy még egy kört.
A telemetriai rendszer folyamatos figyelése mellett eltelt az idő gyorsan, 7.21 km-t mentem 42:36 alatt, ami 6 percen belüli átlag, orrlégzéssel… Abszolút nem volt megerőltető a futás, mikor előzni kellett, csak jobban megdőltem és vitt Newton előre. Tetszik a dolog, de még nagyon messze a cél.

Heti közös edzés zilacival. A vasárnapi maraton óta nem futottam, idő se volt sajnos illetve jó eséllyel ott megfáztam picit és köhögök, de már muszáj volt mozogni. A feladatok alatt megpróbáltam az új előredőlős futótechnikát alkalmazni, ha már volt külső szakértő, megkértem mondja el kívülről hogy néz ki, mert elég furán érzem az egészet. Alapjába véve jó, de persze sokat kell gyakorolni a dolgot.
Év utolsó előtti napjára kaptam meghívást egy szegedi csúcs-évzáró futásra, igazi koronaékszere és koronája lehetne az évnek, de még át kell gondoljam 😀
4.5 km gyűlt összesen, 20-ra vagyok az 1.500-tól, gond nélkül meglesz 😉

Az évzárást egy igazán szép távval szerettem volna megejteni, ráadásul első és egyetlen hivatalos maratonom eddig, gondoltam mennie kell rendben, szép lassan, okosan, beosztva az erőt. Ebben segítségemre volt az új pulzusmérő órám, amin szépen látszott mikor kezdem elhagyni a kényelmet és mikor kell lassítanom.

Fél hét körül indultunk, amihez 5:30-kor kellett kelnem, nem akarom mondani milyen volt 🙂 Odaértünk időben, regisztráltunk és átöltöztünk, mert kilenckor már rajt volt. Az idő nagyon kellemes volt 6-7 fok, eső nélkül, kétfajta körön kellett futni, hogy kijöjjenek a számok, ez kicsit furcsa volt először, de aztán menet közben kitisztult a kép. Egy 1.1 km-es körön kezdtünk, ez pont jó volt bemelegítésnek, majd áttértünk a 4.5km-esre. Sajnos nem lett lezárva a környék, így folyamatosan küzdeni kellett a biciklisekkel, autókkal, ráadásul egy darabon elég szűk szakaszon mentünk, ketten egymás mellett nem is fértünk el. Egyébként a szervezés teljesen jó volt, leszámítva ezt illetve, hogy a végén hiába neveztem előre, emléklap nem jutott 🙁 De a rajtszámom eltettem 😉

Mentük a tempót amit terveztünk, éppen csak alatt voltunk a 6:20-nak és nagyon jól esett, semmi bajom nem volt (sokáig), a pulzus 144-148 körül mozgott, éreztem, hogy jólesik a futás. Teltek a körök és még mindig tartottuk a tempót, a frissítés is ment rendesen, tudtam enni, inni, beleszerettem a narancsba futás közben, eddig is szerettem, de futás közben még nem próbáltam, jól esett a sok cukros cucc között. Sajnos a GPS-em bemondta az unalmast 18 km-nél, így a tempóról már nem volt pontos infóm, persze azt éreztem, hogy megy minden ahogy kell, aztán eljutottunk 34 km-ig, mikor is megállva a frissítéshez éreztem, hogy nem őszinte a gyomrom, kicsit hányingerem volt. Lehet a „sok” narancs vagy víz nem tudom, annyira nem zabáltam sokat, ettem amit tudtam és hajrá tovább. Persze itt már a pulzus szépen 150 körül mozgott, úgyhogy visszább vettem a tempóból, olyan gyorsgyaloglós, picsarázósra, de tudtam tartani, aminek örültem, így folytattam ameddig nem éreztem, hogy már futás közben is jelez a gyomrom. Kb. 6-7 km volt már csak hátra, jobbnak láttam ha picit sétálok, hátha helyrejön a dolog. A lábamban volt erő az éreztem, valahogy ez a gyomor probléma elterelte a koncentrációmat és persze egyre szaporodtak a séták. Ekkor már bevetettem egy új fegyverem, fülesem nem volt, de kihangosítva bekapcsoltam az 5 órás EPIC Film Music mixet, amitől néha spárta összes katonájának éreztem magam és lendületes lépésekkel haladtam, de a gyomor csak nem volt jó, az utolsó körön már a zene se érdekelt, eléggé el voltam csigázva, sétáltam, hogy jobban legyek, de nem lettem, így felváltva futottam, és sétáltam ahogy engedte az állapotom, amit egyébként csak az agyam befolyásolt, ha nem vagyok ilyen beszari simán végig tudom futni, de jobbnak láttam ha nem hányok. A sok sétától természetesen visszahűltem, ekkor már 2 órája esett, eléggé fáztam és azt is láttam, hogy én vagyok az utolsó. Különösebben nem zavart, mert közben lestem a stoppert és láttam, hogy 5 órán belül lehetek, még így sétálva, bénázva is.

A célegyenest természetesen végig nyomtam, célfotó meg érem, volt minden. Ekkorra már elkezdtem kiürülni, a lábaim fájtak mikor megálltam és a gyomrom se kerül jobb állapotba, kicsit émelyegtem, de a cukrosat nem kívántam. Összeszedtem a cókmókom a kocsiból és szerencsére lehetett egyet tusolni az Árpád fürdőben, mert iszonyatosan fáztam már, szó szerint vacogtak a fogaim. Persze a meleg víz az émelygést nem csökkenti, de hogy 20 percet bent voltam alatta az tuti. Azt kívántam, bárcsak sose kellene innen kiszállni 🙂

A hivatalos időeredményem: 4:45:28 (6:48 / km), ami új egyéni csúcs, amiért mentem – sikerült! Több mint 20 percet javítottam és viszonylag jó állapotban telt a futás, már persze a többihez képest 🙂 Idénre már csak az edzések maradtak, ez volt az utolsó verseny és elégedett vagyok vele!

Hát biztos nagyon jó kisfiú voltam, mert a Jézuska meg a Télapó elhalmozott minden földi jóval 🙂 Egy meleg téli fuszekli, egy meleg felső, egy dzseki, egy kesztyű, egy futó hátizsák víztartállyal a hosszabb távokhoz és egy pulzusmérő, hogy végre hatékonyabban tudjak edzeni.
Fel is avattam őket a kis csoportunk Mikulás futásán, 4 km-en át áztunk, aztán meg jól bezabáltunk csokiból.
140 körüli volt a pulzus olyan 6:20-as tempónál, aztán az utolsó kört kicsit megfutottam, hogy lássam mennyi mikor gyorsan futok, akkor 160-165 között mozgott, majd az utolsó 200m-es „sprinten” sikerült megcsipogtatni 175-el. Frankó cucc, jelentsenek ezek a számok akármit is 🙂 Majd még a tudományt mögötte felszedem

Esti edzés zilacival a kis csoportunknak. Ez most tartalmasabb dolog volt, mint a múlt heti, rendesen meg lettünk dolgoztatva:
– 1 km bemelegítő laza futás, majd futóiskola (gyakorolva az előre dőlést futás közben, talajfogást)
– 3 x 1 km egyre fokozódó tempóban (lassú-közepes-90%), a körök között 10-15 másodperc szünet, itt az utolsó finomra sikerült, kár, hogy nem mértem mennyi volt
– 1 km lassú, pulzus helyreállító
– kis pihi után 3-4 fős csoportokra osztott minket és kijelölt egy kb. 50-60m hosszú szakaszt. A csoport egy tagja elment a végére és teligázon kellett odafutni, pacsi, váltás, majd kollega ment vissza teligázon és így tovább 5 percen át… hát a végére fújtattam mint egy gőzös, de az utolsó szakaszt is sikerült megnyomni, egy csoporttárssal ráadásul párban kellett nyomjuk húzva egymást, kemény tempót mentünk, Usain Bolt a kanyarba se volt:D

Sajnos napok óta nem vagyok jó passzban. Ez minden évben előjön, ahogy közeledik az év vége. Alapjában véve jól viselem a stresszt, tudok koncentrált maradni nyomás alatt is úgy, hogy ennek látható jelét nem adom, de ilyenkor a szervezetem megelégeli, látja a végét, hogy jön egy kis pihenés és az egész éves visszatartott feszültséget szépen elkezdi leadni. Ez zajlik már napok óta, a család is észrevette, hogy nem vagyok kóser. Ezért is vártam a mai futást, bár sajnos sokat nem volt szabad a vasárnapi évzáró miatt, ezért minden haragom beletettem a 4. körbe. A tüdőkapacitásom kevés ehhez, ingázó volt a sebesség a körön belül, de egy 4:30 csak összejött, természetesen oxigénsátorral a végén, majd nyomtam egy levezető PICSARÁZÓS 🙂 7 percest. Most étcsokis kesudió és mogyoró kíséretében élvezem az endorfin jótékony hatását az idegrendszeremre.