Nem szoktam két egymást követő nap edzeni, hogy az izmok is jussanak kis levegőhöz és regenerálódhassanak. Ez a hétvége kivétel volt egy terep futó verseny miatt, ahol nem mertem 30 km-en elindulni, mert a terep sokat kivesz az emberből, így maradt a 12 km-es táv. Igen ám, de kellett hosszút is futni, így szombat hajnalban nekilódultam egy 30-asnak.
A héten sokat esett így beöltöztem rendesen, ami amiatt kár volt, hogy iszonyat magas volt a páratartalom. Így az izzadással nem volt gond, de valahogy a párás levegő jót tesz a teljesítményemnek. Indulás után már 4-5 km környékén 6 perc közeli kilométereket futottam így bevillant, hogy mi lenne ha csak egy félmaratont futnék, de akkor csúcstámadással. Aztán mondtam magamban kell a táv, hagyjuk, maradjon az eredeti terv. Kis idő elteltével viszont kombináltam a két dolgot és kitaláltam, hogy megpróbálom a 30-on belül teljesíteni a 21-et. Ez akkor jó ötletnek tűnt.
Nyomtam ahogy levegővel bírtam, a lábammal nem volt gond, be-be néztem 6 perc alá. A frissítők elkészítése, elfogyasztása igényelt vagy két percet, ezt még nagyon kell gyakorolni, mert az a rohadt gél nehezen csúszik. Mindszentről visszafordulva még 4 km várt rám, ment a tempó, de a végére kezdtem elfogyni. Lestem az időt, láttam nehezen lehet meg a dolog, így az utolsó kilométerre kicsit rákapcsoltam, ami a lábamból telt. 5:48-as kilométert mentem, ami jó jel, hogy 20 km után még ennyi erő volt bennem hajrázni, a rossz, hogy alighogy meglett a 21,1 km, meg kellett állnom, inni, sétálni, magamhoz térni, mert kihajtottam magam. Visszaértem Mártélyra és kerestem egy kutat, ahol tankolhatok.
Itt jött el a következő probléma, ugyanis két kútnál is megálltam, de egyik sem működött. Fejben nagyon rossz volt újra elindulni és reménykedni, hogy hátha az utolsó lehetőségnél működik. Szerencsére működött, ittam mint a teve és uzsgyi az utolsó 6 km-re.
A gondjaim fokozódtak, ugyanis túlterheltettem a térdem és elkezdett nyilallni, de úgy, hogy meg-meg bicsaklott a lábam így újból sétára kellett váltani és próbálgatni elmúlt-e. Addig bekevertem az izot a kulacsba és szerencsére elmúlt a térdfájás, így 6:30-6:40 körüli kilométerekkel trappoltam haza. Akkor már látszott, hogy ebből bizony legjobb 30 km lesz, de nem hajráztam, nagyon elfáradtak már a lábaim ekkorra.
Végül 3:13 lett a vége, ami közel 10 perces javulás még a problémák ellenére is és itthon derült ki, hogy 5 másodperccel megjavítottam a legjobb félmaratoni időmet is 🙂 Nagyon kemény volt, itthon küzdöttem a lábaimmal rendesen.
Vasárnapra az említett 12 km-es terep futó verseny volt betervezve. A sok eső miatt gondoltam, hogy nem lesz sétagalopp és hát ugye a 30 km se múlt el nyomtalanul. A szervezők nem voltak a helyzet magaslatán, volt aki 10 órát mondott a rajtra, volt aki 9-et. Frissítőpont nem volt, de erre volt aki nem készült fel és alig bírta végig, szerencsére vittem kulacsot. Végül 9 órakor volt, így sebtében bemelegítés, gél elfogyasztás, izo készítés majd uzsgyi. A GPS-em megkavarodott az erdőben így csak az időből tudtam kb. hogy hol járok. Az első 5 km-en elég durva részek voltak, agyagos-saras csúszós, nagyon figyelni kellett nehogy elessek vagy a bokám bánja. Nem futottam gyorsan be akartam érni, kellemes 7 perc alatti kilométerekkel meneteltem és próbáltam élvezni a friss levegőt és „gyönyörködni” a tájban. A mártélyi holtág ártere nagyon szép, volt fel a töltésre, le a töltésről (ezt a combjaim már nehezen viselték), volt kis aszfaltos szakasz is, itt képes voltam 6:18-ra is (ekkorra már helyreállt a GPS-em), mentem, de a végére már nagyon fájtak az izmaim. Feltűnt a cél, ahová nagyon kellemes tempóban értem be, nagy lökést adott a hangosbemondóban elhangzó nevem, a taps, a zene. 1:21-es idővel értem célba, tökéletes volt mára, nagyon elfáradtam, de frankó, hogy bírták a lábaim ezen a nehéz terepen, állítom felért egy 16-18km-es aszfaltos futással.
Megtetszett a dolog, lehet a következő szezonra beruházok terep futócipőre és hátizsákra, aztán körbejárom, egész más terhelést kapnak a lábak, ami azért jó ha nem mindig ugyanazt csinálják 😉
