Van ez a hülyeség, amin mindig röhögök, hogy micsoda hősies tett (most mindössze az időjárási állapotok miatt adtam ezt a címet.) egy Spárta vagy UB vagy akármi, pedig semmi köze ennek a hősiességhez, ez egy öncélú lássuk beledöglünk-e dolog, nem mentünk vele senkit, nem lesz jobb tőle senkinek, csak nekünk… már ha befejezzük.

Erre ezen a hétvégén nem sok esély mutatkozott, ugyanis az idei év eddigi hőmérsékleti csúcsát vártuk, 35-36 fokkal árnyékban, ebből könnyen kiszámítható, hogy mennyire képes akkor a test leadni a pluszban termelődő hőt, ha kint ugyanannyi van mint bent, hát jah, semennyire, kell valami külső eszköz ami segít, mondjuk egy légkondicionált futóruha (nem volt) vagy kis víz (volt, valahol csak meleg vagy slag) vagy pedig jég. Utóbbi lett volna a legfontosabb, de persze (szinte) minden versenyen ez a szűk keresztmetszet. Amit egyáltalán nem értek miért, ugyanis nem az van hogy elolvad mire odaérek, hanem egyszerűen elfogy. Csak akkor miért nem pótolják? Főleg a legszarabb részeken. Értem én hogy nem vagyok az a hű de gyors futó, én azt hittem ez minden indulónak jár, nem csak azoknak akik időben érnek oda. Vagy akkor hirdessék úgy, hogy jég van: rajt + 3 óra időtartamban és akkor nem készülök rá, megoldom máshogy, mondjuk megkérek valakit hogy X helyekre hozzon, meg tudom oldani, csak akkor úgy kell készüljek. No ezután a kis hiszti után, jöjjön a versenyről pár szó, illetve arról hogy is álltam neki, ugyanis ez az év hát… khm… nem a felkészülésről volt híres, hosszút alig mentem, az alapozás sérülésekkel telt, a nem futós idők pedig hízással, így el is jutottam újra majdnem oda ahonnan indultam a tavalyi „életmódváltás” előtt, de nem érdekel túlságosan, persze amikor csak lehet odafigyelek mit eszek, de nem erőltetem túl, ahogy az edzéseket se, ami ennyiből megy az megy, a többi meg nem érdekel, ez egy hobbi, örömet kell okozzon, nem pedig frusztrációt, a testsúlyom pedig messze nem egészségtelen, bár lehetne kevesebb, de ahhoz annyira oda kellene figyelnem, ami nekem azt a minusz 6-8 kilót nem éri meg.

Nem is tulajdonítottam túl nagy szerepet ennek, amíg megy megyek, ahogy lesz úgy lesz, de előző éjjel alig bírtam aludni, a kutyák is meg voltak őrülve, lehet a közelgő hidegfront vagy az aznapi ünnepi hamburgerek dolgoztak, de arra keltem hogy csurom víz a párnám, forgolódtam, melegem volt, szóval jó szarul aludtam, reggel mikor felkeltem akkor meg elkapott az ideg, de úgy rendesen, mintha érettségiznem kellene tanulás nélkül, jaj anyám ma mi lesz, ez rohadt hosszú lesz és meleg, ami eddig is volt, csak önbizalommal lenyomtam ezeket az érzéseket, de most nem nagyon volt mivel. Szandiban mentem már ennél hosszabbat, de mégiscsak más ez is, UTT előtti utolsó hosszú próba, vajon hogy fogja bírni a talpam…

Szerencsére a rajt korán volt, így nem kellett sokáig idegeskedni, sikerült minden leragasztani, bekenni, elégszer WC-re menni, eleget inni előtte, kicsit bemelegíteni majd beállni a rajtba és végre futni hogy elmúljon az ideg. Azt tudtam mit nem akarok: elfutni az elejét, így jócskán visszafogott tempóval mentem, eléggé a hátsó traktusban kötöttem ki, de legalább volt hely, azt tudtam hogy ezt nagyon elrontani itt lehet most. Iszonyatos meleg volt már a napon reggel is, míg Szegeden kolbászoltunk addig próbáltam keresni az árnyékot… 5 km-nél vettem fel jeget(!!), nyomtam a sótablettát jól lemosdottam, csurom víz lettem, ittam és uccu tovább, végre az első gátas szakasz, egy szar murvás rész, emlékszem rá korábbról (tavaly is erre ment az útvonal, meg az URH 50km-es terepfutása is itt visz), nem szeretem, nincsenek jó emlékeim. Ami viszont szar volt, hogy mivel minden víz lefelé folyt rólam, a csurom vizes szandálban elkezdett csúszkálni a lábfejem, amivel eddig nem volt bajom, de ez a későbbiekben egyre rosszabb lett, a legnagyobb problémám végig ez volt, küzdöttem vele rendesen, egyelőre nem értem az okát, majd kell próbálkozzak az UTT előtt különböző beállításokkal, mert most hiába húztam meg a pántokat, szorított, de csúszott is, amivel csak lefelé meg felfelé menetben volt baj, amiből kevesebb volt szerencsére. No ezután kivittek minket a Holt-Maros partjára, ahol állott párás, forró levegő várt ránk a fák alatt illetve 10km-nél a jég hiánya… már a második ponton elfogyott a jég, holott ez még mélyen bent volt a civilizációban, mivel ez árnyékosabb volt, annyira nem basztam fel magam. Vissza a másik parton vezetett az út, jól nézett ki, de magamhoz képest csak sikerült kicsit elfutni az elejét, mert olyan 12-13 km körül kezdett tele lenni a tököm az egésszel, 1:05-ös 10km-em volt, ami frissítéssel együtt kicsit gyors ebben az időben számomra, kezdett elmenni a kedvem az egésztől, inkább megálltam pisálni, mielőtt újra felhágtam a murvás gátszakaszra. Előttem, utánam nagyon senki nem volt, napsütés volt árnyék nélkül és már vártam hogy találkozzak Csanáddal, mert azt mondta 14 km körül kijön bringázik egyet és dumálunk. A 15-ös frissítőnél, ahol újra volt jég még nem láttam, ettem, ittam és nekiláttam a legszarabb szakasznak, tavalyhoz képest fordítottak az útirányon innentől és jött a Tisza gátja majd egy iszonyat kopár puszta egy szem úttal ami bevisz Tiszaszigetre (tavaly ez a szakasz volt a vége és itt szakadt ránk az ég).

Itt már megálltam állítani a szandál pántjain, jobb is lett tőle picit és végre elkezdték osztogatni a beígért fél literes palackos vizet, amiket a frissítő pontok között féltávra helyeztek. Annyira jó volt, hogy az iszonyat kiszáradt pofámat átmossam, de inni meleg vizet nem olyan jó, se nagyon magadra önteni, így inkább csak öblögettem vele, mígnem egyszer csak feltűnt Csanád is 🙂 Szegénnyel nem sokat tudtam beszélni ezen a szakaszon, igyekeztem orron át légzésből megoldani a dolgot, mert szájon át nagyon ki voltam száradva és zavart, hosszú-hosszú kilométerek jöttek a gát tetején a tűző napon, majd elérve a 20 és 23 kilométeres frissítő állomást csesztem fel magam igazán a jég hiányán, ugyanis ez a két szakasz (gát és puszta) volt a legkegyetlenebb az egészben, ha valahová ide kellett volna koncentrálni a szervezőknek, hogy mindig legyen, mert sehova nem lehetett elbújni a nap elől, kellően szar is volt itt menni, a víz amit magára öntött elég gyorsan felmelegedett az emberen, szél nem nagyon volt, inkább enyhe, de az is meleg, nem hűtött semmi.

27 km-nél értünk be Tiszaszigetre, ahol az állomáson egy srác slaggal várt minket, ott kértem egy full mosást, jó lett volna ottmaradni a végéig, de menni kellett, sose lesz vége és még várt rám 15 km ami az egyre romló tempómban elég sok tud lenni. Itt elvittek minket a bringaúton egy darabig, majd sarkon kellett fordulni és irány vissza, ez a világ vicce, 3 ilyen fordító volt, totál értelmetlen és röhejes, nem igaz hogy e nélkül nem lehet útvonalat kijelölni, na mindegy, a legrosszabbul a cél előtti ilyen helyben táncolós mutatvány esett, már nagyon szerettem volna hogy vége legyen.

Tiszasziget után jött Újszentiván, az odáig vezető úton kisegítettem egy fickót, aki faszán görcsölt, persze se só, se magnézium nem volt nála (mint a végén kiderült első maratonja volt és 21-ek után jött el, mert azt mondták neki nem való ez számára, jól tette hogy nem hallgatott másokra, mert célbaért :)), elláttam abból ami nálam volt majd kértem Csanádot hogy amikor csak tud nézzen szét és keressen kék kutakat, nem akarok soknál megállni, de hűtés egyre kritikusabb, 4 órája aszalódok, jégben nem bízhatok, kell a hűsítő forrás. Találunk is egyet, ott többen kaptunk volna új erőre ha lett volna miből 🙂

Eljött a 30 km-es tábla innen már csak „10” volt hátra, de nagyon hosszú volt, csúszott a lábam, amiatt nehezebben tudtam haladni, a meleg annyira már nem zavart, tempóm se volt az igazi, 38 km-nél már 5 órája voltam úton, szerintem ugyanaz lehetett mint a Balcsin, hogy kicsit belázasodtam, nem kívántam már a kólát se, vizet se, de muszáj volt inni, enni már nem tudtam, enyhén émelyegtem és olyan nagyon biztonságira hozva, majdnem végig sétálva értem be a célba. Az időm jó szar lett, de nem is ezért jöttem, az UTT előtti utolsó hosszú volt, a cél az volt hogy végigmenjek és megnézzem mi maradt belőlem tavalyról.

Erre viszont azt kell mondjam egész sok! Magam is meglepődtem, de erőnléti bajom nem volt, ma is csak apróbb izomlázam van és tekintve hogy amit magamhoz vettem az csak só-magnézium-izó-kóla-víz és paradicsom volt nem is rossz. Amikor volt jegem sokkal jobb volt a komfort és tudtam relatíve jó tempót menni a végén is (6:30-6:40). Ehhez hozzárakok egy lassabb felvezető tempót, jobb hűtést ha ott is ilyen idő lenne, viszek ugye Sponsert ami elég sokat jelent az üzemanyag szempontjából illetve megoldom a szandál gondom, akkor akár el is juthatok a feléig 😀

Lényeg a lényeg, én tökre elégedett vagyok magammal, a célban (ahol szintén nem volt jég) egy kútnál lehűtöttem magam és 5 perc alatt helyreállt az émelygésem, itthon kiderült hogy a sok csúszkálás se dörzsölte ki a lábam, a talpam is egyben van, nincs felázva, a cicin is kibírták a kinezió szalag darabkák.

Jó volt ez…

Elvileg az egyéni csúcs is megvan, de legalábbis beállítottam (~ 53 km). Első hosszú próbája volt az új szandálnak, 19-re lapot húzva le sem ragasztottam a lábam, nem rajta múlott a jobb szereplés. Elégedett vagyok, csak mondjuk kár volt az első két órában mellőzni a vizet. Hülye voltam, a kis szél megviccelt, szárított és nem éreztem mennyire izzadok, csak mikor már csomagolták a rólam lepergő sóhegyet. Érdekes élmény volt, a szervezés tökéletes volt megint, köszönöm URH Szeged! Tóth-Benedek Csanád neked is hogy rám néztél, segítettél a végén! Rosszabbra számítottam a saru tekintetében, teljesen meg vagyok vele elégedve. Idénre végeztem, jöhet az alapozás, gratulálok mindenkinek aki teljesítette egyéniben vagy váltóban!

Kis múlt: kicsit messzebbről indulok neki, mert csak a csoportban írtam le (ha már olvastad akkor irány a második bekezdés), hogy elegem lett az állandóan fájó bokámból, hogy idén két pár cipőt vettem futni és mindegyikben jelentkezik, de ha leveszem és a pályán mezítláb futok akkor jó és elmúlik. Elegem lett az elhúzódó far tájéki fájdalomból, hogy miatta nem tudtam edzeni, emiatt nem gyűltek a kilométerek, ez idegesített, aztán mikor elmentem futni akkor meg lassú tempónál is ziháltam, óra pittyegett mutatta milyen lassú, mondom akkor kuka minden cucc (sajnos a cipőt nem tudom eladni), órától másnap megváltam, innentől úgy futok ahogy jól esik és visszatérek a szandálhoz, abban nem fáj semmi (majd fog más, nyugi). Csütörtökön Renátónál megcsinálom amit kér, egyébként pedig csak a kikapcsolódás és állagmegóvás érdekében indulok neki. Van épp elég bajom ezen kívül is.

Mostan: ahogy írtam visszatértem mezítlábas futáshoz, szoktatom szép lassan a talpam, bokám vissza, hiszen már volt rá példa hogy nyomtam ebben a cuccban és szembejött egy ismerős által szervezett verseny a közelben, na mondom másnem hétvégi hosszúnak megteszi, jó kis edzés, de mégis van frissítés, kis környezetváltozás na meg akkor megmutathatja a talpam is hogy bírja-e! Irány a IV. Sándorfalvi Terepfutás. A képeken jól mutatott, de mire kiderült hogy tudok menni, már csak a helyszíni nevezés maradt, sebaj, fél kilencre ott voltam (minek azt nem tudom mert 10-kor volt a rajt, de mindegy), kinezio szalaggal leragasztottam a már ismert részeket amik ki vannak téve a pánt dörzsölésének, ez már kiderült hogy tök jól bírja a strapát, ma sem kellett csalódnom, nem úgy sajnos a „terepben”…

Verseny közben a kurva nagy magyar Alföld kellős közepén messze mindentől, a földúton egy letört csempedarabot láttam meg. Mivel az ingerküszöbömet simán megugrotta ez a kis apró érdekesség, agyaltam, hogy vajon hogy kerülhetett ide? Sehol nem volt se előtte se utána csempedarab, leeshetett egy utánfutóról ami törmeléket vitt, de vajon hol lehetett eredetileg? Kinek a falán állhatott? A konyhában vagy a fürdőben? Ha a konyhában, akkor fröccsent-e rá finom tarja szaftja? Tanúja volt-e jó hangulatú baráti vagy családi vacsoráknak? És vajon aki kiválasztotta, mi alapján választhatta? A tulaj vajon, futott-e, sportolt-e? És ha futott, talált vajon magányos csempedarabokat? Vagy aki készítette a csempét, mit érez ha ilyet lát, széttörték a munkáját, ott hagyták magára a rohadt unalmas Alföld, nem kevésbé unalmas földútján…

Hogy ne csavarodjak be, ezen filóztam kb. 20 kilométerig, mert ugyan terepfutásnak hirdették, de a szutyok pusztán keresztül kocogtunk 500 kilométeres tök egyenes utakon, árnyék nélkül, majd kanyarodtunk egy balost vagy egy jobbost és akkor csak egy 300 kilométeres egyenes jött, komplett délibábszínház volt előttem, untam és untam és untam, semmi látnivaló nem volt, az agyam már próbálna ősz üzemmódba kapcsolni, erre odabasz még a Nap a mai versenyre, a frissítést kicsit elamatőrködtem, nem vittem sót (bár volt a paradicsomon) és lehet kevés volt egy idő után, csak izóból meg kólából próbáltam megoldani, pedig egy kis Sponsert vihettem volna + a szandál vajon mit tartogat a számomra, jaj anyám érjünk valahova oda ahol van valami, ami után nem megint semmi jön… 20 km-nél picit több mint 2 órás idővel fordultam, ennek örültem, de innentől ment a hiszti, belesétálgatás, bal nagylábujjon egy fasza kis vízhólyag, mert agy nagyon frankón tapad a szandál talpa és a mozgástól kicsit összegyűrte. Amikor nem gyűrte akkor a homokon csúszott, bár ez utóbbi inkább jobb volt. Hogy ne úgy landoljak, kicsit sarkasra vettem a figurát, amire csak itthon derült fény, mikor újra rá kellett állni a lábamra, kicsit szétvertem, de mire lefürödtem (3 óra alatt jó hűvös vízben) helyrejött, már nem fáj. Igazából a vízhólyagon kívül nincs bajom, a körülményekhez képest jól bírtam, erőnlétileg nem vesztettem sokat szerencsére a kihagyás alatt, de melegben még mindig kurva sokat kell frissítenem, de nem tudok neki mit csinálni, sokat fogyasztok. Szóval beértem végre, az utolsó 3 km nagyon kínlódós volt, mint kiderült 31 km lett a táv, 3 óra 18 perc alatt sikerült abszolválni, jó volt ez, én gondoltam komolyabbra közben a dolgot, főleg a 20 km-es időmet látva, majd érmet is kapok postán 😉

Kicsit mesélek a Szeged Maraton utáni időszakról, mert minden volt, csak jó nem… meglett az ára a lehet túl korai nyasztatásnak, sajnos a ülepemben valami nem volt rendben (sőt, azóta sincs 100%-os állapotban), néha engedte hogy fussak, néha meg elkezdte zsibbasztani a lábam, pihentettem, de hol jobb volt, hol nem. Közben a jobb bokám is elkezdett fájni, de úgy, hogy a múlt heti éjszakai 6 óráson, 10 km után már bele kellett sétálnom, fasza kilátások mondhatom Kistelekre. Így a héten nem futottam egy métert sem, mert nem mertem kockáztatni hogy ha még nem gyógyult meg akkor ne ártsak neki jobban, de séta közben meg nem fájt, tehát futnom kellett volna hogy kiderüljön. Ördögi kör. Inkább pihentettem és mivel szabadságon voltam a héten, kismillió ilyen-olyan feladat volt, a legnagyobb egy kétajtós ruhás szekrény átalakítása terráriummá, a csiszolástól már vastagon anyáztam a végére, de a lényeg hogy nem csak henyélés volt.

Így egész héten alig gondoltam a versenyre, mérges voltam mert utálok beteg lenni vagy rokkant, tegnap is este 11-re jutottam ágyba, tészta helyett hamburger vacsira, reggel persze kapkodás lett, még WC-zni sem tudtam, tehát semmi volt olyan mint mikor máskor ekkora versenyre készültem. Röhögtem is magamba, hogy akár beválhat a recept 😀 Ott a helyszínen aztán sikerült produkálni, így egy gonddal kevesebb volt, de a bokámról még mindig semmi hír… nagy meleg ígérkezett, így nyilván nem itt fogok egyéni csúcsot menni, de egy tisztes helytállásnak nagyon örültem volna.

A Sporttérítők Egyesület első szervezése volt és muszáj kiemelnem itt az elején, hogy az egyik legminőségibb verseny volt amin valaha részt vettem. Jó nem voltam olyan sok versenyen még, de láttam érdekes dolgokat. Látszott hogy futók szervezik futóknak, mindig volt jég(!) rengeteg, az izo-t, kólát, vizet a pohárban nem hagyták felmelegedni. Végig a verseny ideje alatt tombolt a hőség, de az asztalról csakis hűs vagy hideg folyadékot tudtál venni. A lavrokban mindig cserélték a fürdéshez a vizet, kellemesen hűvös volt mindig. Ilyesmivel eddig csak Szegeden találkoztam Madarász Laciéknál az októberi 6 óráson.

Kis bemelegítés után elrajtoltunk reggel 8-kor, a pálya olyan volt ni, engem csak a murvás, kavicsos rész zavart néha a vége felé. A felázott talpamat néha meg-meg szúrta egy nagyobb kavics. A rajt / cél után volt egy kb. 300 méteres árnyékosabb rész, de a többi kint volt napon, ami sütött de piszkosul. Ami kilógott belőlem az vörös, olyan vagyok mint egy rák aki rövid ruciban grasszál a tengerparton. Az első két óra azzal telt, hogy vártam a bokámra mi a franc lesz vele. A zokniba mindig tettem jeget, hogy hűtse, hogy ettől-e vagy nem, de nem fájt, tudtam menni 6:00-os meg az alatti ezreket. Amire viszont időt kellett áldoznom, az a frissítés volt. Kulcskérdés volt most is a dolog és jól ment megint. Igaz minden körben meg kellett álljak, de nem bántam. Egyik körben jég a pólóba előre-hátra meg a szájamba kásás jég. Ettől mondjuk csak az orromon tudtam levegőt venni míg el nem olvadt, de legalább hűtötte és hidratálta a számat, fejemet. Jobb volt mint a sapka alá téve. Másik körben pedig fürdés a lavorban, víz, izo, kóla, kb. 2-2.5 deci folyadék minden 2. körben (Sponser minden fél órában meg só). Meglett az eredménye, egyszer sem kellett pisilnem közben 😀 Fürdés után kellett egy kicsit, tehát még ez is kevés volt. Kicsit aggódtam hogy sok lesz és összevesznek, de a hűtött italok jól megvoltak egymással. Ami viszont alig akart elmúlni az az előző esti hagymás hamburgerek által képzett gáz. Ráadásul a pólómba hátulról berakott jegek ahogy olvadtak, csurogtak a Rámszakadékba, ettől aztán az országban fellelhető összes béka brekegését előadtam fugán. Igyekeztem a tavacska mellett elengedni a békákat, így lett volna mire fogni, mert ekkor még szétnéztem hogy ki hallja. Minden hosszabb futáson eljön a pillanat, amikor már nem nézek szét és nem figyelem csoszog-e valaki mögöttem 🙂 Az egy jó állapot 😀

No így el is jutottam 3 óráig, hát mondom innen már kifelé megyünk az erdőből és bár kurva hosszú lesz, de a bokám még bírja. Kapta a jeget, boka is, pofa is, még egész 5:40-es tempót is tudtam menni, ez feldobott, jól voltam, volt erő, cuppogott a cipőm körbe a pályán… Aztán 36 km környékén valami elszakadt legbelül. Nem a lábam, az nem fájt, hanem kicsit kezdett megviselni a meleg és úgy elment a kedvem az egésztől. A jó széria után elég rosszul érintett, mérges voltam, de próbáltam kocogni, tudtam, ez csak egy állapot, át lehet futni és elmúlik. Igen ám, csak közben megjött a bokám is a buliba. Na mondom csak te hiányoztál. Nagyon visszaesett a tempóm, majd 38-nál már sétálnom kellett annyira fájt. Hát mondom semmi baj, van még bőven idő (másfél óra kb.), maratonig elsétálok ha fene fenét eszik is oszt ennyi. Szép ez, ennyit amúgy se gondoltam. Amíg ott sántítottam, addig a versenyben vezető Kozma Zsolti kérdezte mi újság, röviden elmondtam és elküldött masszíroztatni. Ezúton is köszönöm Zsolt, főleg hogy még erre is volt energiád, magamtól nem mentem volna ki. Itt szeretném megemlíteni még a női győztest Kisháziné Zombory Erikát, aki mindig mikor lekörözött, szólt egy jó szót, biztattuk egymást, ezek jó élmények.

No 40 km-nél be is vetődtem az egészségügyi részlegre, mondom valamit találjatok ki, foson van a bokám. Felfeküdtem az asztalra, hogy hogy jövök le azt nem tudtam még akkor, de a bokám jobban zavart. A masszőr srác megnézte, megtapizta, azt mondta nincs sérülés, nincs duzzanat, de hogy rohadt vastag az Achillesem ami jó, örüljek neki, még a mentős gyereknek is megmutatta 😀 Hát mondom nagy vádlihoz nagy Achilles illik 🙂 Átgyúrta kicsit a másik lábam is és leszállva az asztalról nem hittem a bokámnak! Persze beálltak a lábaim az 5-8 perc alatt, nehezen indultak meg, de gond nélkül ment a 6:15-6:30 körüli futó tempó, persze a frissítések miatt még mindig sok idő ment el, de 45 km-nél úgy éreztem reális esélye van az 50 km-nek. Az egyéni csúcsom persze szóba sem jöhetett már akkor, 52 km-re esélyem nem volt, de 50 km ilyen körülmények között – nekem nagy eredmény lenne.

No ennek megfelelően neki is veselkedtem, de igazából már csak a végét vártam 🙂 Nagyon nehéz volt, de a bokám simán tette a dolgát, már az agyam átváltott MINDJÁRT VÉGE üzemmódra, innen már csak a csipogást vártam, hogy az óra szóljon: 50 km! Még 200 méter volt a célig, és bár volt még 6 percem, de csak befejezett kört néztek és esélytelen lett volna egy 6 perces kilométer. Leadtam a chipet. Vége.

50.2 km óra szerint, a hivatalos eredményem még nem tudom.

Mivel a sok sónak, Sponsernek köszönhetően a gyomorkomfort végig jó volt, így jó kedvvel fejeztem be és most élvezem azt a kellemes fájdalmat a lábaimban ami ilyenkor jönni szokott, ahogy próbál regenerálódni az izomzat (ebben segítségére küldtem még 3 hamburgert meg egy kis puncsos Carte d’Or-t), az inak, porcok ilyen statikus fájdalmat sugároznak, de tudok járni ha lassan is és a bokám egyáltalán nem fáj! Innen is pusszantom a masszőr srácot!

Gratulálok mindenkinek aki részt vett rajta és még egy valakit hagytam ki, Mátét akivel mentünk, aki korosztálya 3. helyét húzta be! Jó pihenést!

Itt az óra track-je: https://connect.garmin.com/modern/activity/2868495891

Az UB után még korán megírtam az összefoglalót róla, ez jó döntés volt, mert rá pár napra eléggé elkeskenyedtem. 1-2 nap alatt minden fájdalom elmúlt, sérülések begyógyultak és gyakorlatilag az elmémben átvette az uralmat, „A picsába, hogy két ilyen szar apróság miatt ment el a verseny!”. Izomlázam alig volt, éreztem hogy erőnlétileg meglett volna egy ennél hosszabb táv is (a teljes táv nem biztos természetesen), de itt sincs értelme „mi lett volna ha…” dolgokról beszélni, tapasztalat volt, élmény volt. Viszont az agyamat le kellett nyugtatni valamivel, valamivel ami itt van közel, a Kisteleki 6 órás majd csak július közepe és az időjárás nem igazán kedvez akkor az egyéni csúcsoknak, kell elé valami, de mi legyen. Hát a Szeged Maraton! Jó kis táv – oda kell baszni.

Nagyon szerettem volna magam magammal szemben megmérettetni 4 órán. 5:40-5:45-ös átlag kell hozzá, hátha kiadná, jó volt a mohácsi félmaraton, ha felpumpálom az agyam talán benne van a lábaimban. Többen is kitűztük ezt a célt a csoportból, Anett, Tibi, Endre és Jani, na mondom tök jó, lesznek nyulak, mehetünk együtt amíg tudunk stb. El is kezdtem fejben a munkát rá, de sajnos nagyon úgy látszott, hogy az időjárás nem lesz velünk, de ez egy körülmény, próbáltam nem túlagyalni a dolgot, nyilván a frissítés ilyenkor extra fontosságú. Zsolti edzőtársunk szegedi, feajánlotta hogy szerez jeget és ellát minket 15 körül meg 30-nál is illetve leadtunk Endrével egy-egy kulacsot Sponserrel, nem túl sokkal, de több volt mint a semmi, szintén 15-nél és 30-nál ihattunk belőle. Hétfőn az edzőnk Renátó szervezett egy 10 km-es felmérő futást, na mondom ott is odabaszok, hátha sikerülne új egyéni csúcsot futni, végre 50 percen belül, nagyon kemény menet volt, de sikerült 49:01-el, na mondom jól van, tudsz te ha akarsz, akkor ha nem is 4 óra de egyéni csúcsot próbáljunk meg menni a maratonon is.

Szombaton még bizakodtunk hogy hátha lenne eső, de nem mutatta magát, nem volt mit tenni, az volt a terv megyek a kitűzött tempóval (5:30-5:40 / km) és rendesen frissítek, nem kapkodok. Rengeteg sótablettát vittem meg magnéziumot. A kevés Sponsert előre küldtem ugye, ezután maradt az ami az asztalon van: víz, izó, egy idő után kóla kb.  5 km-enként. Sajnos az a pólóm ami nem dörzsöl, jó kis sztreccs, kiemeli a vonalaim – az fekete színű. Gatyám is fekete. Hát mondom itt fogok megfőni valahol féltávnál, de nem akarom hogy megint szétdörzsöljem magam, majd locsolom jócskán, szellő lengedez, hátha hűt… (nem). Fehér karvédő, hogy a jeget tudjam hova rakni majd, ez jó volt nagyon, Zsolti mindig a kritikus pontokon bukkant fel (meg persze fejben is vártam már hogy kapjak hűtést :))

Rajtben

Az első 10 km viszont nagyon nehéz volt. Kicsit be is állt a jobb vádlim és nehéz volt tartani a tempót, arról nem is beszélve hogy elég párás, meleg idő volt, de még volt árnyék mindenféle erdei sétányon meg közterületen, öntöttem magamra a vizet, minden ponton vettem be sót (kb. 5 km-enként – 500 mg-os Dr. Lenkei sótabletta), minden második ponton meg plusz magnéziumot, rengeteget ittam, izót és vizet is, ez persze időbe került, de ha nem akartam úgy járni mint sajnos páran, muszáj volt rászánni az időt. Előttem ugyanis 10 km alatt 3 embert láttam vagy feküdni ájultan illetve egyikük mögöttem jött 2-300 méterrel, csak kiabálást hallottam, hogy „Állj meg… állj meg, hé, állj már meg bazmeg!” Hátrafordultam, a srác öntudatlan állapotban próbált lépni össze-vissza, majd eldőlt mint egy zsák. Hát azért nekem is átfutott az agyamon, hogy ilyenkor ennek nincs sok előjele ha jön, blackout és puff, viszonylag jól vagyok, de mi van ha… bíztam benne valahol hogy csak lesz valami előjele nálam ha elmegy a cukrom (az izo, só, magnézium miatt máson nem aggódtam) és akkor  le tudok mondjuk ülni. Na meg meg kellett próbálni azt is amiért jöttem, szóval ilyen kettős érzéssel mentem tovább, míg le nem nyugodtam pár frissítőpont után, hogy ügyes vagyok, jól vagyok, tartom a tempót, de sajnos féltávnál konstatálnom kellett, hogy a 2 óra 3 perces félmaraton sok ide, a 4 órát kizárt hogy megfussam, olyan nem lehet ilyen körülmények között hogy a második fele gyorsabb legyen. Sokan álltak kint slaggal, mindenhol kértem hogy locsoljanak, mert már puhult a húsom és a sült zsír szaga fűszer nélkül elkezdett zavarni.

Nem sokkal féltáv után sajnos utolértem Janit, aki már sétált. Mondta hogy ugyan élete legjobb félmaratonját futotta, de képtelen tovább futni. Próbáltam rávenni hogy jöjjön, meg is próbálta, de inkább utamra engedett, intézzem a saját dolgom, nem tart fel. Jól volt egészségileg, így otthagytam. 26 km környékén aztán kezdett elfogyni belőlem valami, elég meleg szakasz volt (na melyik nem :D), árnyék nélkül, messze volt a frissítőpont és jött a „faszom, inkább sétáljunk kicsit…” máskor mindig örülök ennek, de utáltam most ott magam, hát a lábaim bírják, menjél te hülye akkor lassabban, de valahogy az egyéni csúcsot csináljuk meg. Mindjárt itt a 30 km, igyál oszt szedd a lábad. Ekkor már csak 6 perces ezreket akartam futni, nekilódulva ment is, aztán mindig sikerült felgyorsulni 5:30-5:40-re, ennek örültem, csak már vattát tudtam volna köpni minden frissítő után 1-2 kilométerrel, párologtattam rendesen mitagadás.

Próbáltam menni, rengteget frissíteni és egy nyílt, pusztára érve, egyszercsak a felhők elkezdték eltakarni a napot!! Mondom ilyen nincs, úgy tűnt hogy tartós lesz, na mondom ez az, végre egy kis megkönnyebbülés, ráadásul a legdurvább szakaszon, ha ott süt a nap, az utolsó 12 kilométerem 126 óra lett volna. De ekkor jött a még nagyobb meglepetés, elkezdett esni 😀 Csináld még, csináld, tudsz te ennél többet is, motiváltam a felhőket és úgy is lett, frankó zápor alakult ki, ez mentette meg a tervem, a futó tempóm továbbra is 5:30 környéke volt, de ekkor sajnos észrevettem Endrét meg Anettet előttem nem sokkal. Hát mondom basszus ez nem jó jel, szépen mentek az elején, nem is tudtam sokáig velük menni, remélem nincs nagy bajuk, mert ha utolértem őket az nem jelent jót 🙁 Annyira nem voltak készen, segíteni nem tudtam, haladtak csak már lassabban, így a 33 km-nél lévő pontnál otthagytam őket és fel a gátra. Innen már csak 9 km volt a cél, de borzasztó hosszú volt még úgy is, hogy tök jó tempót tudtam menni. Reméltem hogy nem fog elállni az eső és süt ki a nap, mert akkor levegő se lesz így is kicsit fülledt volt, már mindenem csurmo víz volt, a cipőmben a lábam felázott nagyon ezt éreztem, de NEM FÁJT A TALPAM 🙂 így csináltam a dolgom. Sajnos pont az utolsó előtti szakasz votl a leghosszabb elérhető frissítés nélkül, 39 km-ig csak két láda volt tele melegvízzel meg szivaccsal, abból inkább nem akartam inni, ott azért közöltem, hogy ez jó kibaszósra sikerült itt a vége előtt 😀 Megint só, magnézium, utolsó adagok és irány az utolsó 3 km!!

Célegyenesban

Persze sokan voltak minden pontnál, mert váltók is voltak, biztattak, hogy már nincs sok, de abban a nincs sokban még meg kell mászni a hidat, végig a rakpart felett és végig lent a rakparton. Szerencsére a felhők még kitartottak, az órámra pillantva 40 km-nél láttam, hogy 4 óra 1 percnél járok, mondom de jó lenne 6 perces átlagra behozni és sikerülne az új csúcs, de már nagyon kifutottam magam addigra. Fájtak az izmaim és csak arra tudtam gondolni, hogy mindig ilyenkor esnek össze azok akik meghajrázzák a végét, én nem leszek ilyen, tartom a tempóm, nem kockáztatok, ez már tuti új csúcs és sikerült a revans nincs mese, ez a magam módján keményen végig lett tolva és így meg is született 4:16-al a végeredmény, aminek nagyon örültem 🙂 Jól voltam a célban, bár a lábaim nagyon elfáradtak, jobban mint az UB 96 kilométere után, az a 16 perc ami összejött pluszban, az kb. a frissítéseim időtartama, majd egy frankó hűvösebb alkalommal újra megpróbálom a 4 órát. Ez most nekem egy nagy eredmény 😉