Tudtam hogy kemény lesz a mai nap, egyrészt az időjárás sincs velünk, másrészt reggel kellett letudnom a tegnapit, de így is tök jól sikerült! 5x1000m volt a feladat 6:30-as indulással tekintettel a melegre. Azt hiszem kettő kivételével sikerült 5 perc alá hozni őket, az utolsó lett a leggyorsabb 4:42-vel… fasza volt nagyon!
11 km még estére
Ne mondom hogy akartam, Renátó mondta.
9.5 km regeneráló kocogás végre egy régi ígéretet is betartva 🙂 Beszélgetős trappolás
… avagy ez kurvajó volt!
Persze nyilván a körülményekhez képest, a verseny nagy részében tűző nap volt meg 35 fok. Papucsos pályafutásom fontos állomása volt ez a mai, mindent feltéve egy lapra, egy életem egy halálom ha nem jön össze sincs nagy dráma hozzáállással indultam Szegedre Renátóval. Ő párban futotta a 42.2 km-t, remélem megnyerték, különben kifizettetem vele a fuvart 🙂 A helyszínen találkoztam Mátéval vásárhelyről, ő behúzta az egyéni a győzelmet 3 óra 40 perccel, itt is gratulálok neki!
No de, picit a futásról amihez új társat is kaptam a családtól születésnapomra egy igazi GPS-es futóórát, fantasztikus debütálás volt részéről, nekem baromi nagy megnyugvást adott végig hogy tudtam méterre pontosan hol járok, hogy kibírja akksival végig és amire csak kíváncsi voltam adat, az mindvégig rendelkezésre állt. Tekintettel a melegre elengedtem magam 155-ös pulzusig, amihez 6:15-6:30-as tempó párosult, pont ahogy szerettem volna, vittem magammal rengeteg magnéziumot, sótablettát illetve egy kis szőlőcukrot, a terv óránként só és magnézium volt. Tudtam hogy 5 km-ként lesz frissítés és mivel meleg van két pont közé még raktak ki vizet. Én arra gondoltam hogy ivóvíz, így mondom nagy királyság, nem kell kitömni a bélést rengeteg vízzel, de sajnos csak fürdésre volt alkalmas a víz, ami – mivel a mezőny végén mentünk – már jó meleg volt 🙂
Elrajtoltunk, rendőri felvezetéssel, az útlezárások végig megvoltak, szervezés maximálisan jó volt, mindig jutott frissítés bőséggel a végére is. A meleg elég komoly volt, komolyan is vettem ezúttal és tanulva a múlt heti semmiből illetve a gyulai kevésből – amiről azt gondoltam hogy elég lesz – most nem akartam a véletlenre bízni. Egyrészt a sót és magnéziumot betartottam még a végén is, akkor is mikor szarul esett, illetve folyadékból minden állomáson ittam minimum 6 decit, de inkább nyolcat vagy egy litert. Ez így sajnos eléggé leterhelte a gyomrom, így minden pontról sétálva kellett továbbmennem, míg megnyugodott, de bevált. Végig volt erőm kocogni, combom, vádlim el volt látva és igazából csak a meleggel küzdöttem fejben, mert mumusom, de csak eddig a pontig. Nagyjából megvan a képlet miből mennyi kell kánikulában, ennél már csak az lenne a jobb, ha valaki menet közben mellettem tudná beosztani a 6-8 deci folyadékot 4-5 km alatt. Itt ugyanis tilos volt a biciklis kísérő. Persze volt aki szart rá, mégpedig Hombár Feri (gúnynév), aki párban nyomta és végig ment mellette a barátnője/felesége/huga/mittomén és a jó 6:40-6:50-es tempóját próbálta feltornászni az útjába eső 4 db frissítőponton, ugyanis mikor megérkezett kiabálva, hogy „Asztal, asztal, asztal” a maga 130-140 kilójával jobb volt arrébb állni, mert ő úgy frissít mint Mo Farah, lendületből. Elég vicces jelenet volt mindkétszer mikor láttam, muszáj volt az első után utolérnem egy kis plusz pulzus árán és papucsban elslattyogni mellette, nem hagyhattam ki 😀 Ennyi öröm kellett 😉
27 km környékén jelentek meg az első felhők a nap előtt és baromi jó állapotban voltam, nagyon felvidított, hogy elbújik a nap és jön egy kis szél, hűvös, netalántán eső és a végét kellemes klímában lehet befejezni, de sajnos nem így volt. (Itt is akadt 29 táján olyan frissítő bidé, de alig volt benne folyadék, szerintem az előttem menők izzadsága volt, de nem érdekelt, magamra öntöttem egy részét – gondosan hagyva a mögöttem jövőknek is a léből :D) Felhő ugyan jött, de elállt a szél és maradt a döglött meleg, oxigén nélkül, kb. mint a csütörtöki edzésen, aki ott volt tudja miről beszélek 🙂 Már az elejétől bírtam orron át lélegezni, így a másik tényező ami szokott zavarni – kiszáradt száj és torok – nem volt és mivel a lábaim is tök jó állapotban voltak még nagyobb felüdülés jött 33 km környékén a gáton, eleredt az eső! Persze csak csepegett, de nagyon jól jött egészen addig, míg 2-3 perc múlva ki nem sütött újra a nap. Nap és eső, ami csak annyi volt, hogy a földre hullva elpárolgott. Eső ment, nap is ment, felhő jött, pára maradt. Jó kombináció mára nem jutott 🙂
Az útvonal jó volt, néhol érdekes susnyásos földút teli kaviccsal, itt voltam csak hátrányban a papucs miatt, minden átjön a talpán és azért 35 km-nyi talpalás után már picit érzékeny volt fogalmazzunk így. 37-nél volt az utolsó frissítő állomás, megkértem a srácot hogy a kezében lévő 2-3 liter vizet nyugodtan öntse rám már tökmindegy, kaja-pia és indulás előtt még egy fürcsi, mert a célig már nem volt vizes bidé se.
Az utolsó 5 km maga volt a csoda, de tényleg. Emlékezve, hogy hogy szoktam ilyenkor kinézni, gond nélkül tudtam 6:40-es tempót kocogni, egy deka fájdalom nélkül. Se térd, se comb, se vádli, jó a talpam érzékeny volt, de az cipőbe is az. Élmény volt mikor mellém gurult egy bringás és egy „Hajrá Vásárhely!” után érdeklődött hogy milyen a papucs, mert hogy szóltak neki, hogy én ebbe jövök és ezt megnézi magának 😀 Igazából csak azt tudtam elmondani amit már korábban is leírtam itt, nem akarom magam ismételni, jól esett cserébe nagyon.
Szóval a végét – eltekintve egy kis murvás szakasztól – simán végigkocogtam, a cél előtt nem sokkal még a mögöttem lévő hölgynek is volt erőm jelezni tempóemeléssel, hogy minden próbálkozás arra vonatkozóan, hogy előttem ér be, haszontalan 🙂 Nem volt émelygés, jaj de beállt a lábam, nem tudok felkelni – persze nem kezdtem el négyütemű fekvőtámaszozni, de visszagondolva az eddigi állapotaimra nagyságrendekkel jobban voltam. Az idő 5 óra 6 perc lett, ami nem erős, de sok idő ment el a frissítéssel, ami nélkül kidőltem volna. Íme az óra által felvett cucc:
https://connect.garmin.com/modern/activity/1220006669
Ez az eredmény és állapot köszönhető a végre rendesen kivitelezett frissítéseknek és továbbra is tartom, hogy kevesebb energiát használva tartom a tempót a papucs általi más futóstílusnak köszönhetően. Nem az első állapot, hogy alig van baja a lábaimnak és az idei év sok mindenről híres, csak éppen a túlzásba vitt edzésekről nem 🙂 Maradok a használatánál továbbra is.
Tegnap kb. trópusi körülmények között tartottuk meg az esti edzést, ahova most először a nejem is lejött, kölköket sikerült szétszórni. A közelgő vihar vagy mi olyan szutyok levegőt teremtett, hogy alig volt oxigén. A feladat pedig 10×400 méter volt 2:30-as indulással… a felénél kaptunk extra pihenőt, mert egyszerűen nem kaptunk levegőt. Brutális volt.
De letudtuk végre és a papucsban most sem kellett csalódnom. Vasárnap maraton, alig várom 😉
9.5 km gyűlt
.. mert ha jó a hogyan, akkor mindegy a miben. Legalábbis eddig úgy néz ki.
Előrebocsátom, szar futás volt, de mégsem bántam. Mostanában kuszább lett a sorsom, így sajnos az edzések sínylették meg ezt a dolgot, de voltak arra utaló jelek, hogy van ott még valami, nincs minden veszve. Hogy ne is vesszen tovább eldöntöttem kell cél és kell edzésterv és meg kell találni azokat a pontokat amikkor végre tudom hajtani az abban foglaltakat. Nyilván a legnyűgösebb része a hétvégi hosszú, de ezt a mait régóta tervezgettem, már a család is tudja, jön a szülinap, apa fut. Valami frankót. Tavaly előtt az első maratont, tavaly nagy meglepetésre a csoport tagjaival 68 km-t a pályán, idénre viszont mindösszesen az éveim számát tudtam belesűríteni a hétvége programjába. Már ez is kezd szép táv lenni, 35 km 🙂
Viszont fejben teljesen máshol járok sajnos mostanság, sok a nyűg, csak a szombat reggel volt a jó (így nem is igazi szülinapi, mert az holnap lesz, de annyi baj legyen), így még nagyon éreztem a csütörtöki 10 km-es nagyon jól sikerült felmérő futást, tegnap vendégség volt utána még műhely, este 10-kor estem haza onnan, annyi erőm volt hogy a ruhám legalább kipakoltam előre, felhúztam az órát 5:30-ra és alvás. A BBQ tarja miatt az AC-DC backstage-ben találtam magam egyszer csak, amint a épp a TNT című nótájukra zendítenek, tehát nagyon nyugodtan aludtam maradjunk ennyiben 🙂
Így aztán nem is foglalkoztam sokat a körülményekkel, például az időjárással. Fejemben volt hogy hidegfrontot mondanak a hétvégére, bedobtam két magnéziumot meg két Dexxtro-t legyen cukor ha valami lenne – bár Renátó szerint ne egyek futás közben, ma kipróbáltam, megreggeliztem és úgy mentem, de valami kell, mert csavart a gyomrom rendesen. Tavalyival ellentétben ma egyedül vágtam bele a túrába, nem tettem magasra a lécet, rendesen csináljam meg és kész, idő „nem számít”, igazából két felmérés is zajlott. 1. Milyen állapotban vagyok a jövő heti maratonhoz, 2. eddigi leghosszabb crocs papucsos küldetés volt, kíváncsi voltam mit művel ezen a távon.
Itt kanyarodnék vissza a bevezető mondathoz, mert a csoportban volt aki azt hitte hülyéskedek, edzésen meg mindenki tele volt kérdésekkel 🙂 Tavaly január óta próbálom gyakorolni a ChiFutás című könyvben leírtakat, talajfogás, testtartás, légzés témakörben, ez azzal járt, hogy próbáltam sarok helyett egyelőre teli talpra érkezni landoláskor, kihúzni magam, hasi légzés, csípőforgatás stb. Ment is a dolog, legalábbis szerintem, könnyedebbé vált picit a mozgás, folyamatosabbá a haladás. Ugyanezt a technikát alkalmaztam mikor itthon a papucsban kellett elszaladni valamiért és azt vettem észre, hogy ilyenkor még inkább olyan mintha mezítláb lennék, a bőséges hely és a vastag talp hiánya arra ösztönözte a lábam, hogy ő maga oldja meg a becsapódás csillapítását és olyan – hülye szóval élve – fluidabbnak éreztem a sztorit. Sok agyalás után először csak utánaolvastam – igen más is van olyan hülye hogy ebben fut – majd ugye ki is próbáltam mint arról az olvasóközönségem már értesült (ugye Encsi? :D). Az eredmény magáért beszélt, újabb próba – még mindig jó – gyors futás – lassú futás, betonon – rekortánon hát ez csak jó. Persze az achilles és a vádli sokkal többet dolgozik, de ehhez már valamelyest hozzá voltak szokva a ChiFutás miatt így nem volt annyira kellemetlen a dolog, de az igazán hosszú hiányzott… eddig. Feltettem mindent egy lapra és nekivágtam a 35 km-nek. Ha valami rosszul áll, nagyot üt annak ekkora távon ki kell jönnie. Nem jött ki.
Egyedül a talpam nincs szokva a vékony gumihoz ott alatta így az volt kicsit kellemetlen, de nem zavart futás közben. Cserébe a térdemen nem jelentkezett probléma és mikor meg-meg álltam inni mindig nyújtottam – guggoltam és nem volt az az érzés mint korábban, hogy a minimális kocogás közbeni mozgástól a térdem „beállna” és alig bírok leguggolni, ki kell nyújtani stb. Valahogy a combom se vette fel annyira ezt az egészet, egyelőre úgy tűnik így kevésbé erőlködik mozgás közben.
Lényeg a lényeg nekivágtam az előszülinapi futásomnak, agyaltam mivel üssem el az időt, minden kilométer egy-egy év, lássuk mi is történt abban az évben, de 15 km-ig fogalmam se volt semmiről 😀 Végül ami ép eszembe jutott azokon elmorfondíroztam kicsit, aztán hopp máris egy kút igyunk, mert meleg van. Hiába a 6:30-as indulás, érződött, hogy nyomott idő van. Mindenhol ittam, oda és visszafelé is bementem a mártélyi üdülőterületre a szokásos kis kiegészítő körömre, ez +4 km-t jelentett, kellett az összesítésbe. Egy kis magnézium egy kis szőlőcukor és na tessék itt is van Mindszent. A benzinkúton szokásomhoz híven beültem a narnia-i szekrénybe és kiszabadítottam Aslan-t a szorító fogságból így már kicsit jobb közérzettel indultam el hazafelé. Cserébe egyre melegebb lett, megettem a maradék magnéziumot, de nem sokkal lett jobb, 23 km-ig egész elviselhető volt a dolog, de oda kellett figyelni, hogy ne csábuljak el egy kis sétára aztán 25-nél megütött a meleg rendesen. Kút még messze volt, de én hülye kevés magnéziumot vittem, sótabletta? ugyan már kérem minek az nyáron, szóval a kezdeti nemodafigyelés megbosszulta magát. Még 30 km-ig játszottam a futót, felváltva, kocogás-séta, de már tudtam mi jön, voltam ilyen helyzetben. Kifolyt minden belőlem, hiába jöttek a kutak, hiába ittam, az ásványi anyagoknak lőttek így sétára váltottam.
Nem volt evégett rossz érzés bennem, 23-ig jó tempót mentem, amit terveztem 6:30 / km, időm volt még hazaérni, azt is tudtam hogy ha elkezdek kocogni, csak még jobban szétütöm magam és amúgy se tudnék 2-300 méternél többet akkor meg minek, fogtam magam és hazasétáltam 🙂 Egy ilyen futás miatt nem fogok itt szédelegni, szerencsére telefon nem volt nálam így muszáj volt hazamenni, úgyhogy hazaslattyogtam a papucsomba. A talpam már ekkor érzékenyebb volt a kelleténél, de nem kellett sántítanom vagy ilyesmi, csak tudtam hogy van talpam a nélkül is hogy mondjuk odanéztem volna vagy megkérdeztem volna egy arra járót.
Itthon azért jó volt leülni kicsit, jócskán kiürültem, úgyhogy igazi újjászületős futás lett, de cserébe simán másztam ki a kádból, nem fájt a combom, a vádlim is kezelhető volt, a talp meg majd hozzászokik. A sarkam körülölelő inak se fájnak, pedig cipőben azok mindig jeleztek. Továbbra is ebben fogok edzeni és kíváncsian várom előjön-e bármilyen fájdalom ha huzamosabb ideig ebben edzek.
Huhúú, erre nem gondoltam… Előre tudtuk, hogy 10 km felmérő lesz a feladat a mai edzésen, gondoltam próbálok 5:30 körül menni, az tuti belefér, mégiscsak crocs meg 110 kg ne toljuk túl amit felesleges. Persze ez csapatosan nem olyan ahogy elképzelem, naná hogy elfutottam az elejét, mindjárt 4:50-el nyitottam, de ilyenkor még király vagyok, simán bírni fogom, 2,5 km-nél már erős aggodalmat tudtam volna kifejezni az oxigénhiánnyal kapcsolatban, csak rohadtul nem tudtam beszélni, nagyon visszalassulni nem akartam persze jött a zihálás, aminek egyenes következménye egy idő után a tüdő szúrása. Ezt kezelni kell nincs mese, kicsi lassítás és iszonyat nagy levegővételek, totál kiürítve a tüdőt, rohadt jól esett mit ne mondjak. Picit helyrejött, de nem teljesen így 2 körrel később újból eljátszottam, de akkor már kis sétával az egyik visszafordítóban, onnantól nem volt a légzéssel gond, nem úgy a fáradással, kicsit akartam spórolni az utolsó körre delejt, de sokat nem sikerült, mert elkezdett savasodni a combom, próbáltam csípőből kicsit pótolni az elvesztegetett lendületet, inkább kevesebb sikerrel.
A pálya ugye 1030 méter, így kb. tudtam hol lesz meg a 10 km „pontosan”, 50:48-at mutatott az óra, ami 8 másodperccel rosszabb mint az egyéni csúcsom, ami tekintve az idei állapotom kurvajó 😀 Beérve 52:08-at mutatott az óra, 10.26 km-en! 5:05-ös km-ek! 😉
A crocsban most sem kellett csalódnom, végig a tempósabb futás során egyszer sem volt olyan érzésem hogy bizonytalanabbul lépnék, persze a talpamat megerőltette a dolog, jobban dolgozik mint eddig, de majd hozzászokik, hazafelé a betonon se volt semmilyen kellemetlen szúrás / nyilallás bármi. Szombaton 35 km vár rám benne, persze nem ilyen tempóban, sima nézelődős lesz.
… valami értelmes dolog is az idén, nem csak a cél nélküli kóringyálás és az inkábbnemmegyek dolgok. Összedugtuk a fejünket Renátóval és kitaláltunk egy valamelyest tartható edzéstervet idénre, hogy tudjam mihez tartsam magam. Persze ehhez kell egy megfelelően hülye cél is, amiért hajlandó vagyok felkelni reggel ötkor mint ma is, ami miatt jó előre megtervezem a hetem / napjaim, hogy az edzésre is jusson idő. Hogy energia jut-e rá egyelőre nem tudom, ez a hajnali edzés nem lesz a kedvencem, fáradt vagyok ilyenkor, a bemelegítés nem sikerült jól, bedurrant, megfájdult, kicsi nyújtás, menjünktovább, megintnyújtás, áhhhagyjuk.
10 km volt mára a feladat és mivel pont ma estére esik az Öt kör hatkor is, amin mérnem kell az időket, így gondoltam reggel megcsinálom. Hát rosszul gondoltam, semmi értelme nem volt, egy 4:50-es ezer után a derekam sztrájkolt, a vádlim bedurrant így onnantól már csak próbáltam legalább felváltva gyors köröket menni, fing volt az egész. Lehetnek reggeli edzések, de csak futás simán, ha ilyen résztávozás lesz, estére hagyom valahogy.
Ettől a 10 km meglett meg a pont is az Öt kör versenyre, időt javítanom esélytelen egyelőre 🙂 Viva crocs!