Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy múlt hét szombaton volt egy olyan futásom egyedül, ami teljesen álomszerű volt, még másnap sem hittem, hogy megtörtént, de az előző posztomban már ömlengtem eleget róla 🙂

Ezen a hétvégén egy jótékonysági futás várt rám Mórahalmon a Rotary Club szervezésében. Félmaraton távon akartam indulni, gondoltam egy jóleső futás, kellemes tempóban teljesen jó lesz. De! Mert mindig van de! Valahol motoszkált bennem, hogy azért basszus csak meg kellene nézni vajon újra sikerülhet-e a múlt heti tempó. Egész héten rá se gondoltam, elég lesz kellemesen lefutni. Ez tartott egészen tegnap estig, mikor is megérdeklődtem, hogy akikkel megyünk ki milyen tempót akar menni és gáz lenne-e ha nem együtt teljesítenénk, hanem mindenki megy ahogy tud / akar. Nem volt belőle gond, akkor eldőlt: odamész és megfutod újra. Legalábbis megpróbálod. Azt tudtam, hogy sógornőm kb. hasonló tempóra képes, na mondom majd osonok mellette.

Odaértünk időben, neveztünk és vártunk, mert még több mint egy óra volt a rajtig. Ahogy közeledett a rajt úgy csendesültünk el, kezdtünk bemelegíteni, kezdett az adrenalin szaporodni a szervezetben. Ekkor jelentették be, hogy 45 percet csúszik a dolog… nem esett jól mit nem mondjak, de a rengeteg jelentkező miatt érthető volt, persze kellemesen visszahűltem, újrakezdtem a bemelegítést és eljött a pillanat. Beálltunk a rajtba, középtájon foglaltunk helyet, szóltam, hogy nem leszek jó társaság, e mellett a tempó mellett nem fogok csacsogni. Visszaszámlálás és RAJT!

Az útvonal úgy nézett ki, hogy bicikli úton elfutunk 5 km-re majd vissza, ez 10,5 és mehet egy újabb kör. Elindultunk és pár sarok után ráfordultunk a bicikli útra, ami majdhogynem egy 4 km-es tök egyenes rész volt a rohadt látványos Alföldön 🙂 No nem mintha lett volna energiám a nevezetességeket lesni, de iszonyat monoton volt. Az Endomondo-t direkt lehalkítottam, nem érdekel az idő, megyek ahogy tudok. Az első kilométer után tudtam, ez nem lesz egyszerű, rákacsintottam a telóra, 5:26 az első kilométer… Na mondom király, ha ezt végigcsinálod meghívlak valamire. Visszatoltam a hangerőt, kíváncsi voltam mi a tempó és bár ki volt táblázva végig hol tartunk, az időket jó volt hallgatni. Főleg mikor 5:18-ról meg 5:17-ről kezdett karattyolni! Nagyon jól esett az első 10 km, volt ritmusa a futásnak, rendes ritmusa, figyeltem a levegővételt, tartottam a tempót, 5km-es fordulóig nem is ittam. Ott egy fél pohár víz és uzsgyi tovább, ugyanezt akartam visszaérve a leendő célhoz, de ott nem láttam, mindegy, regisztráltam a dugókával aztán hajrá, 12-nél lesz víz. Eléggé kitikkadtam addigra, ott lement másfél pohár, de sajna sok volt picit, lötyögött a hasamban ami nem volt jó érzés, volt egy kis tüdő szúrás is, de hamar elmúlt, kezdett visszaállni a normál állapot.

A 15 km-es fordulót alig vártam már, a lábaim elkezdtek kikészülni, ott kicsit több időt voltam, sógornőm akivel addig együtt mentünk el is hagyott olyan 15-20 méterre, mentem utána figyelve, hogy ne lassuljak. Mentünk a mezőnnyel és a legrosszabb, mikor utolérsz valakit mondjuk 2-3 kilométer alatt, mert alig vagy gyorsabb és meg kellene előzni, de ha ritmust váltasz lehet jobban kikészülsz és a végén nem marad erő. Kihúzódtam, majd most, mentünk együtt vagy 2-300 métert, nem megy, vissza mögé. Lábak egyre rosszabb állapotban, még 4 kilométer, még mindig tartom az 5:30 körüli időket, de egyre rosszabb. Messiásként várom az Endomondo bejelentkezését, már csak három, idő nagyon jó, itt nem szabad most sírni, menni kell, a két órás meglesz, de meglehet az új egyéni csúcs is. Csak azt mantráztam, hogy meg tudod csinálni. Ez elterelte a figyelmem valamelyest az egyre inkább fájó combomról, 18.5-nél volt újra frissítőpont, nagyon kellett az a pár méter séta, egy korty, menni tovább.

19 kilométernél aztán a fájdalom erősebb lett a mantrázásnál. Éreztem, ha most nem sétálok picit nem fogom tudni befejezni. Két kilométerre voltam a céltól és visszagondolva jó döntés volt az a 30-40 méter séta, kicsit a lábaim megpihentek, gyomromnak is kellett egy kis zötykölődés mentes időszak, már láttam a települést, onnan csak az a pár sarok, egy regisztrálás ott megint lehet sétálni párat, fussunk. Azt hittem sokkal lassabb vagyok, de sikerült 5:40 körül maradni a végén is, az utolsó kb. 70 méteren pedig még volt erőm egy minimális hajrára.

Beértél, megcsináltad, végső regisztráció a dugókával, Endomondo leállítása, de rá se tudtam nézni annyira elkészültem az erőmmel. Sétáltam egy-két kisebb kört hogy lenyugodjak, mert nem voltam jó bőrben. Akkor néztem a telóra: 21.12 km, 1:55:29 😀 😀 Hát mondom ilyen nincs, hát csak megy ez a két órás dolog egy hétre rá is, mit megy, új egyéni csúcssal! Leadtam a dugókát, jött a papír a hivatalos eredményről: 1:55:41. Akkor csak igaz, megvan újra 🙂

Messze más volt ez mint a múlt heti. Nem volt az a kitörő öröm, persze mosolyogtam mint a tejbetök, de valahol inkább megnyugvás volt, hogy egy két órás félmaraton reális elvárás magammal szemben. Talán ha nem jött volna össze kicsit csalódott is lettem volna, de nem ez történt 🙂 Kíváncsiságból ránéztem az Endora, mik lett a legjobb idők. Ez a látvány sokkolt nem kicsit:

Az 1 kilométeres tempó nem releváns, mert elkeveredett a GPS egy picit 10 km-nél és volt egy 6:40-es kilométerem meg lett ez a 4:19-es, ott kompenzált a drága. A leggyorsabb kilométerem 5:13 volt, de a többit mindet sikerült megdönteni, olyan számok ezek, hogy hihetetlen!

Az idei év lezárásaként még december 7-én vár rám egy maratoni táv Békéscsabán. Most még elvárások nélkül megyek neki, talán nem is kellene erőltetni semmit, de ha 34-36km-ig sikerülne egy 6:20-as tempót menni elégedett lennék. (Még) nem cél a legjobb maratoni idő megdöntése, de ez még változhat előző estig mint most is 😀