Múlt hét csütörtökön futottam utoljára, kellett a térdemnek kis pihenőt hagyni + a bokám se volt ellenére a kihagyásnak. Persze az elmémnek nem tett jót, de élveztem a pihenést.
Ma nap volt a legkorábbi hogy tudjak menni futni, sógornőmmel meg is beszéltük, lefutjuk a vasárnapi hód-futófesztivál útvonalát, 3 x 7 km.
Az első hét kilométeren dumáltunk, igyekeztünk a bemelegítő futásra koncentrálni. Persze az útvonalat jól elfejetettük így mentünk kb. arra amire emlékeztünk. Ez a 7 km kijött kb. 6 perc elejére.
Eldöntöttük, hogy a második 7 km-t megpróbáljuk versenytempóban nyomni. Ment is… az elején, közepén már néha-néha eszembe jutott, hogy zihálok, ami nem jó, de csak pszichésen, igazából volt elég oxigén. Végére sógornőm egyre jobban leszakadt, de én is küzdöttem már, aztán jött a sokk: 5:20-as átlagra hoztuk csak ráadásul nagyon ingadozó tempóval: 5:00-5:40 között…
Ezután már csak becsületből csináltuk meg az utolsó kört, olyan igazi kocogósan, de mintha ólomból lettünk volna, alig bírtuk végigvonszolni magunkat a körön. Én bizton állítom, totál kiürültem hajtóanyag szempontjából.
De mivel a BSZM megtanított, hogy holnap új nap van, a verseny meg csak vasárnap lesz, nem vonunk le következtetést. Ez egy szar futás volt, a verseny szervezője akivel az utolsó körön összefutottunk meg is erősítette, hogy kívülről is pont úgy néz ki ahogy érezzük és ez megnyugtató volt 😀