… avagy ez kurvajó volt!

Persze nyilván a körülményekhez képest, a verseny nagy részében tűző nap volt meg 35 fok. Papucsos pályafutásom fontos állomása volt ez a mai, mindent feltéve egy lapra, egy életem egy halálom ha nem jön össze sincs nagy dráma hozzáállással indultam Szegedre Renátóval. Ő párban futotta a 42.2 km-t, remélem megnyerték, különben kifizettetem vele a fuvart 🙂 A helyszínen találkoztam Mátéval vásárhelyről, ő behúzta az egyéni a győzelmet 3 óra 40 perccel, itt is gratulálok neki!

No de, picit a futásról amihez új társat is kaptam a családtól születésnapomra egy igazi GPS-es futóórát, fantasztikus debütálás volt részéről, nekem baromi nagy megnyugvást adott végig hogy tudtam méterre pontosan hol járok, hogy kibírja akksival végig és amire csak kíváncsi voltam adat, az mindvégig rendelkezésre állt. Tekintettel a melegre elengedtem magam 155-ös pulzusig, amihez 6:15-6:30-as tempó párosult, pont ahogy szerettem volna, vittem magammal rengeteg magnéziumot, sótablettát illetve egy kis szőlőcukrot, a terv óránként só és magnézium volt. Tudtam hogy 5 km-ként lesz frissítés és mivel meleg van két pont közé még raktak ki vizet. Én arra gondoltam hogy ivóvíz, így mondom nagy királyság, nem kell kitömni a bélést rengeteg vízzel, de sajnos csak fürdésre volt alkalmas a víz, ami – mivel a mezőny végén mentünk – már jó meleg volt 🙂

Elrajtoltunk, rendőri felvezetéssel, az útlezárások végig megvoltak,  szervezés maximálisan jó volt, mindig jutott frissítés bőséggel a végére is. A meleg elég komoly volt, komolyan is vettem ezúttal és tanulva a múlt heti semmiből illetve a gyulai kevésből – amiről azt gondoltam hogy elég lesz – most nem akartam a véletlenre bízni. Egyrészt a sót és magnéziumot betartottam még a végén is, akkor is mikor szarul esett, illetve folyadékból minden állomáson ittam minimum 6 decit, de inkább nyolcat vagy egy litert. Ez így sajnos eléggé leterhelte a gyomrom, így minden pontról sétálva kellett továbbmennem, míg megnyugodott, de bevált. Végig volt erőm kocogni, combom, vádlim el volt látva és igazából csak a meleggel küzdöttem fejben, mert mumusom, de csak eddig a pontig. Nagyjából megvan a képlet miből mennyi kell kánikulában, ennél már csak az lenne a jobb, ha valaki menet közben mellettem tudná beosztani a 6-8 deci folyadékot 4-5 km alatt. Itt ugyanis tilos volt a biciklis kísérő. Persze volt aki szart rá, mégpedig Hombár Feri (gúnynév), aki párban nyomta és végig ment mellette a barátnője/felesége/huga/mittomén és a jó 6:40-6:50-es tempóját próbálta feltornászni az útjába eső 4 db frissítőponton, ugyanis mikor megérkezett kiabálva, hogy „Asztal, asztal, asztal” a maga 130-140 kilójával jobb volt arrébb állni, mert ő úgy frissít mint Mo Farah, lendületből. Elég vicces jelenet volt mindkétszer mikor láttam, muszáj volt az első után utolérnem egy kis plusz pulzus árán és papucsban elslattyogni mellette, nem hagyhattam ki 😀 Ennyi öröm kellett 😉

27 km környékén jelentek meg az első felhők a nap előtt és baromi jó állapotban voltam, nagyon felvidított, hogy elbújik a nap és jön egy kis szél, hűvös, netalántán eső és a végét kellemes klímában lehet befejezni, de sajnos nem így volt. (Itt is akadt 29 táján olyan frissítő bidé, de alig volt benne folyadék, szerintem az előttem menők izzadsága volt, de nem érdekelt, magamra öntöttem egy részét – gondosan hagyva a mögöttem jövőknek is a léből :D) Felhő ugyan jött, de elállt a szél és maradt a döglött meleg, oxigén nélkül, kb. mint a csütörtöki edzésen, aki ott volt tudja miről beszélek 🙂 Már az elejétől bírtam orron át lélegezni, így a másik tényező ami szokott zavarni – kiszáradt száj és torok – nem volt és mivel a lábaim is tök jó állapotban voltak még nagyobb felüdülés jött 33 km környékén a gáton, eleredt az eső! Persze csak csepegett, de nagyon jól jött egészen addig, míg 2-3 perc múlva ki nem sütött újra a nap. Nap és eső, ami csak annyi volt, hogy a földre hullva elpárolgott. Eső ment, nap is ment, felhő jött, pára maradt. Jó kombináció mára nem jutott 🙂

Az útvonal jó volt, néhol érdekes susnyásos földút teli kaviccsal, itt voltam csak hátrányban a papucs miatt, minden átjön a talpán és azért 35 km-nyi talpalás után már picit érzékeny volt fogalmazzunk így. 37-nél volt az utolsó frissítő állomás, megkértem a srácot hogy a kezében lévő 2-3 liter vizet nyugodtan öntse rám már tökmindegy, kaja-pia és indulás előtt még egy fürcsi, mert a célig már nem volt vizes bidé se.

Az utolsó 5 km maga volt a csoda, de tényleg. Emlékezve, hogy hogy szoktam ilyenkor kinézni, gond nélkül tudtam 6:40-es tempót kocogni, egy deka fájdalom nélkül. Se térd, se comb, se vádli, jó a talpam érzékeny volt, de az cipőbe is az. Élmény volt mikor mellém gurult egy bringás és egy „Hajrá Vásárhely!” után érdeklődött hogy milyen a papucs, mert hogy szóltak neki, hogy én ebbe jövök és ezt megnézi magának 😀 Igazából csak azt tudtam elmondani amit már korábban is leírtam itt, nem akarom magam ismételni, jól esett cserébe nagyon.

Szóval a végét – eltekintve egy kis murvás szakasztól – simán végigkocogtam, a cél előtt nem sokkal még a mögöttem lévő hölgynek is volt erőm jelezni tempóemeléssel, hogy minden próbálkozás arra vonatkozóan, hogy előttem ér be, haszontalan 🙂 Nem volt émelygés, jaj de beállt a lábam, nem tudok felkelni – persze nem kezdtem el négyütemű fekvőtámaszozni, de visszagondolva az eddigi állapotaimra nagyságrendekkel jobban voltam. Az idő 5 óra 6 perc lett, ami nem erős, de sok idő ment el a frissítéssel, ami nélkül kidőltem volna. Íme az óra által felvett cucc:
https://connect.garmin.com/modern/activity/1220006669

Ez az eredmény és állapot köszönhető a végre rendesen kivitelezett frissítéseknek és továbbra is tartom, hogy kevesebb energiát használva tartom a tempót a papucs általi más futóstílusnak köszönhetően. Nem az első állapot, hogy alig van baja a lábaimnak és az idei év sok mindenről híres, csak éppen a túlzásba vitt edzésekről nem 🙂 Maradok a használatánál továbbra is.