Hát úgy néz ki a nyáron lekopnak a csöcseim. Eddig ilyen távon nem volt ekkora gondom még… hazafelé már éreztem, hogy chípi, de hogy ennyire kikezdje… No mindegy. Pár szót a futásról is:
Szokásos reggeli 17.2 km az edzéstervnek megfelelően. kifelé még a hűvössel az elejére betéve 1x5000m „résztáv”, 27:30, nem valami erős, de kicsit megdobogtattam a szívem, az első fele 48:00 lett, 5:39 / km. Utána kellett kis víz, mert kisütött a nap, ömlött rólam az izzadtság, el is döntöttem, hogy hazafelé nem kínzom magam, értelme semmi, kényelmes 6:20-6:30-al hazazötykölődtem, ez meg 53:24 lett. Folytatás csütörtökön.

Már tavaly beneveztem erre a versenyre, valamikor a békéscsabai maratonom után, akciós is volt a nevezés, meg tudtam, hogy kellenek az ilyen hosszú versenyek is. Akkor még nem gondoltam, hogy közben behúzom a BSZM-et és már május elején ezen a versenyen lépem át az idei 1000 km-es határt. Sokat futottam idén na és reméltem, hogy lesz eredménye ennek a rengeteg futásnak. Ha más nem az, hogy vidáman, kényelmesen teljesítem második hivatalos maratonomat, a szintidő hat óra volt, azt már szerencsére álmomból fekeltve is.

Öten mentünk a csoportunkból, hárman félmaratonon ketten maratonon mentünk, de vittem zenét, mert a srác más dimenzió, tudtam egyedül leszek. A csoport edzőjével az edzésterv összeállításakor belevettük, hogy jó lesz hétvégi hosszú edzésnek is, de azért annyit mondott, hogy a 4:30 benne van a buliban. Az előző legjobbam 4:45 volt és igazából azóta csak maratoni versenyen nem voltam. Nem ígértem neki semmit, de persze ez elég volt, hogy a bogarat elültesse a fülembe. Számolgattam, hogy 6:20 körül kellene menni, mindezt bruttóban, mert a frissítések miatt lassítani kell, futás, kocogás közben se inni se rágni nem tudok. Eldöntöttem, rámegyek, idő dögivel, ha beüt a krach (ami beütött, de erről később) akkor is tudom teljesíteni, max. nem sikerül az időt megdönteni.

A rajtcsomag felvétele közben szóltak, hogy a rendőröknek mutassam be a személyimet vagy az útlevelem, ugyanis átment az útvonal Romániába (sose voltam még ott, a franc se gondolta, hogy szó szerint egyszer csak kiszaladok szétnézni :)). Na mivel semmit sem vittem magammal, kis gondolkodás után arra jutott a szervezőség, hogy szarjam le, a lényeg hogy az a rajtszám ami kiment vissza is jöjjön. Gondoltam ebben nem lesz hiba.

10 perccel hamarabb rajtolt az igen szegényes maratoni mezőny, kaptunk szurkolást és már tekertem is fel a hangerőt a ThunderDome 13-as albumára, hogy kellően ellazuljak 🙂 Azt elfelejtettem, hogy reggel óta folyamatosan szitált az eső és ez jó darabig nem is változott, már gyakorlatilag vizes cipőben álltam rajthoz, de a Híd túl messze van túrán megtanultam, hogy ha ideges leszek emiatt, attól nem szárad meg és az eső sem áll el, szóval keep calm and run.

A tervezett tempóm ugye 6:20 környéke volt, pulzusom figyeltem, kb. 150-155 körül kellett legyen. Persze gyorsabban kezdtem, no nem sokkal és a pulzus is jót mutatott, így nyugodt voltam, de láttam, hogy kerek 6 perc környékét megyek. Tudtam ezzel nincs is most gond, reméltem később sem lesz, szóval hagytam. Amin meglepődtem, hogy mintha valami félmaratoni mezőnyben találtam volna magam, nem gyorsan, de határozottan mentek el mellettem a futók… hmmm… nézem az órát, 6 perc, még egy futó, csak nem vagyok hülye, szintidő bőven megvan, megyek így és kész. Egyszercsak finom duruzsolásra lettem figyelmes mögöttem, hát egy kísérő rendőrautó volt, majdnem intettem neki, hogy menjen nyugodtan, nem zavar, de akkor jöttem rá, hogy utolsó vagyok 😀 😀 7 km környékén jártunk és már mindenki előttem volt, én továbbra is 6 perc körül mentem, frissítettem, banán, szőlőcukor, víz (más nagyon nem is volt) hát mondom fasza, de igazából kitüntesének fogtam fel, ebben a mezőnyben még az élbolynak se volt kísérete, bezzeg nekem! Nem frusztrált, hogy utolsó vagyok, titkon bíztam benne, hogy eljön még az én időm. Nagyon lassan nyúltak el tőlem, nem mentek sokkal gyorsabban.

Az eső továbbra is esett, hol erősebben, hol gyengébben, de nem fáztam, igazából pont jó volt, a szél alig fújt, szépen elértük a határt, ahol a rendőrautó is lecsatlakozott mögülem. Nem hazudok, ahogy átértünk, a szél felerősödött és oldalról csapta az esőt, ami még jobban rázendített, már a telóm miatt kezdtem aggódni, bár lassan csere érett, de azért jó lett volna ha bírja végig -így is lett, kibírta. Csurom víz volt már mindenem, a zoknimon is éreztem, hogy vizes, de a már említett túrán ennél sokkal durvább volt és nem lett baja a lábamnak, így emiatt nem kellett aggódnom.

Félmaratonnál volt a forduló és addigra már egy hölgyet sikerült magam mögé utasítanom, tempót nem váltottam, ő lassult picit, be is villant amit az elején gondoltam: eljött az én időm. Frissítőnél bekaptam a sótablettát, egy magnézium, víz, szőlőcukor, eső és akkor lássuk miből élünk. Kellett kicsit emelnem a tempón, ugyanis olyan 6:20 környékére lassultam vissza, ami ugyan jó lett volna, de pici vérszemet kaptam és hiába fújt totál szembe a szél visszafelé és zuhogott az eső, nagyon jó állapotban voltam, kicsit fájó térgyeim miatt változtattam egy keveset a stíluson és 155-ös pulzuson elkezdtem levadászni az emberkéket előttem. Sokat kellett menni, mert már nagyon elnyúlt a mezőny, de olyan erősnek éreztem magam (így is volt!) és fejben is totál koncentrált voltam, próbáljuk meg azt az 4:30-at, tudom a végére elfogyok picit, így jól jött, hogy itt tudtam egy kis előnyt összeszedni. Itt tök büszke voltam magamra, milyen okos versenyzéssel, milyen jó állapotban vagyok 28-30 km-nél, ettől persze még jobban éreztem magam 😉 A hidratálásom is rendben lehetett, mert meg kellett állnom pisilni, pedig erre ritkán van szükség, általában elviszem a célig.

Visszaértünk Magyarországra és jött aminek nem kellett volna: 34-36 km környékén elállt az eső és elkezdett kikandikálni a napocska. Mivel annyira hideg nem volt, párolgott még az úristen is, a tökéletes hacukám rám fülledt, a sótabletta hatása kifogyhatott (mert cukrot ettem eleget más meg nem lehetett), a gyomrom lassan de biztosan jelzett, hogy valami nincs rendben. Jött aminek jönnie kellett: 38 km-nél elkezdtem fejben is szétesni. Tudjátok, mikor: „Leszarom, sétálok egy picit”. Néztem az órát, már csak 7 perces kilométerekkel számoltam, háát, új csúcs meglesz 4:32-4:35 környékén, de ezt nem így akartam. Elmentünk valami telep mellett ahol az ázott széna meg trágya párolgott és olyan gyomorforgató tömény bűzt árasztott, hogy azonnal bőrlégzésre váltottam volna, mert szájon át meg az ízét is éreztem. Ott gondoltam gyorsan taccsolok inkább, legyünk túl rajta, majd lesz utána valahogy. Szerencsére nagyon utálok hányni, így inkább összeszorítottam amit kellett és átvészeltem ezt a szakaszt, de természetesen egyre inkább fogytam el. Szaporodtak a séták, az, hogy két kilométer van hátra nem jóérzéssel, hanem pánikkal töltött el, nem lehet igaz, itt lett volna egy tök jó esély és valamit ki kellene találni, mert így csak legjobb idő beállítása lehet a legreálisabb cél. A balcsiról tudtam, hogy még ha lassan is kocogok, gyorsabb mint sétálni így fingom sincs milyen tempóval, de próbáltam kocogni. Már a zene is zavart, kivettem, nagyon a végét jártam.

Visszaérve Gyulára se egy rendező, se egy felfestés, szalagozás, néhol úgy kellett kérdezősködni, ez elég slendrián volt, de feltűnt a Várfürdő parkja, pár száz méter már csak, persze itt már gyorsultam picit, néztem az órát, kurva jó vagy csávó, 4:28:30 és már látod a célt, befutó, fotó, érem, óra megállít: 4:29:12. Hát, hogy hogy lett ennyi nem tudom, 6:22-es átlag, tekintve a végét elég jó előnyt szedtem össze az első 34 kilométeren így belefért az is, bánja kánya, irány a kremál 😀

Kicsit kiáztattam magam a többiekkel, akik addigra már úszóhártyát növesztettek mire beértem, de mindenki vigyorgott mint a tejbetök. Elképesztő idők születtek, mindenki 9-10 percet javított legjobb félmaratoni idején, a másik maratonista srác 3:50-es célidejéből 3:38 lett, szóval mindenkinek összeállt a mai nap, fel is sorolom a többieket, nagyon ügyesek voltak:

Dr. Láda Jolán – 21.1 km – 1:45
Kovács Gabriella – 21.1 km – 1:49
Diószegi Gyula – 21.1 km – 1:49
Patkós Gábor – 42.2 km – 3:38

Most jó ideig nincs újabb verseny, jönnek a hétvégi hosszú 40 km feletti edzések, a szülinapi ultrafutásom illetve május 15-én vár rám egy igazán különleges futás, de erről majd akkor 😉

A hétvégi futásomnak külön sztorija van. Nejem ajánlotta figyelmembe ezt a versenyt, ami először került megrendezésre, hogy ez szép vidék, kirándulhatnánk és neki megfelelő motiváció lenne, hogy a 8 km-es távra felkészül és így elkezdi a rendszeres mozgást. Sajnos a felkészülése elmaradt, így csak én indultam a versenyen, de sikerült megbeszélni öcsémékkel és a szüleimmel, hogy vigyáznak a gyerekekre, így egy hosszú hétvégét csináltunk kettesben.

Harkányban a Hotel Arborétumban sikerült Bónusz Brigádos szállást szerezni, gyönyörű helyen egy erdőben volt az árnyékos oldalon a szobánk, a levegőt harapni lehetett. Szombaton időben felkeltünk, megreggeliztünk és elindultunk Palkonyára. A táj gyönyörű, nekem alföldi gyereknek már egy homokozó domb is felkelti az érdeklődésem, itt akadt bőven látnivaló. Palkonya egy kis falu, mily meglepő főként borászatból élnek az emberek, kis ódon pincesora megtelt élettel és rengeteg színes ruhát viselő futóval. A szervezésen picit lehetett érezni, hogy első alkalommal rendezik, elnyúlt a helyszíni nevezés + nem is számítottak rá, hogy ilyen sokan lesznek. A hangosításban se hangzott el kellő információ, ami meg igen az kicsit hamis volt, ugyanis 11-kor a rajt időpontjában elmondták, hogy 40 percet csúszik. Bemelegítés után elég szarul esett, akármennyire bulifutásra vettem, csak készültem fejben már. Sétáltunk még egyet, ismerőseink is átjöttek Pécsről, beszlégettünk és szerencsénkre a rajt közelében maradtunk, ugyanis 40 helyett 20-25 perccel később rajtoltatták a mezőnyt…

Nagyon vártam a rajtot, szép lassan kezdtem, olyan szűk volt az út, hogy nagyon előzni sem lehetett, de nem is akartam, az a 440m szintemelkedés nem tűnt soknak, de nem vagyok én hozzászokva, jobb óvatosnak lenni… kb. 100 méter(!) után dobtunk egy jobbost és jött egy olyan kaptató amit az elején még próbáltam megfutni, de hamar rá kellett jöjjek, ennek nincs itt az ideje. Gyalog a combomra támaszkodva küzdöttem fel magam, nagyon hosszú volt és kemény, a vádlijaim totál beálltak, a jobb térdem nyilallt, gondoltam magamban kurvajól kezdődik mi lesz még itt 19 km-en át. Felértünk a dombtetőre, mindjárt egy frissítő pont… Persze pici asztal, két ember, sok futó, kellett sorban állni mire jutott mindenkinek, 1-2 szőlőcukor, mert az éreztem, hogy a reggelit fel is dolgozták az izmaim 🙂

Ezután jött a másik kedvencem, a lefelé menet. Egy erdei ösvényen, csak sétálva, totál hátradőlve egy erdő széli földútra vezetett. Azt ugye nem kell mondjam, hogy egy széttaposott aszfaltos cipőben milyen jó volt, de nem panaszkodásnak szánom, igazából félig aszfaltos, félig terep volt szóval talán igazán jó döntés nem létezett. Mivel nem volt sár így kicsit az aszfaltos felé hajlott a mérleg. Lényeg a lényeg próbáltam minél többet nézelődni, szebbnél szebb helyeken mentünk, de ugye sokat kellett nézni hova lépek ki ne menjen a bokám.

4,5 km-nél értünk oda a Vylyan pincészethez, ahol szintén frissítő várt ránk, de nem nagyon voltak képben milyen 300 futót ellátni egy csapból vízzel. Az idő ugye mindegy volt számomra, kivártam a soromat, kis sós, kis szőlőcukor, bámészkodás, ugyanis egész Villány ott terült el előttünk, menjünk tovább felfelé, megint felfelé. Ami meglepő volt számomra, hogy tudtam felfelé is futni. Persze nem a kaptatókon, de a keddi lábkapkodós technika beválni látszott, tudtam rendesen rádőlni az emelkedőre és nem volt megerőltető kocogni. Lefelé a lankásabb részeket amiket meg lehetett futni, igyekeztem jó tempóban megcsinálni (valahol 5:30 körül érzésre) , persze fékezve picit, ésszel és orron át lélegezve, hogy ne pörgessem túl  témát, mivel a pulzusmérőm a szálláson hagytam, így fogalmam nem volt se időről, se pulzusról, de nem is bántam. Nézelődtem rengeteget, főleg mikor felfelé sétálni voltam kénytelen, lesz pár kép a poszt végén, de az nem adja vissza milyen gyönyörű is egész Villány a tavaszi napsütésben a magasból.

10-12 km környékén, mert néha rákérdeztem hol is járunk körülbelül, az tűnt fel, hogy ugyanolyan erőben vagyok mint az elején, tudok tempót futni lefelé és felfelé is ami elviselhető nem sétálom inkább hanem megy a futás, kocogás. Sorra értem utol az emberkéket, nem siettem, ahogy jól esett úgy csináltam. Két FutaPécs taggal mentem leginkább, az ő GoPro kamerás képeikből is töltöttem le párat, ezúton is köszönet érte Varjú Vilmosnak 🙂 A sok dűlő után egy nagyon durva erdős-lejtős részre értünk, sétálva is nagyon észnél kellett lenni. Egy nyomvonal volt teli ágakkal, meredeken lefelé erdő jobbról-balról, csak a levelek között szűrődött be napfény, amitől az árnyékok igen furcsán vetültek a talajra további rejtőzködést adva a lukaknak, bukkanóknak. Továbbra se fájt semmi, jó állapotban voltam, a terepfutás elvonta a figyelemem, egyáltalán nem tudott monoton lenni a futás, csak úgy repültek a kilométerek. Két fiatal sráccal beszéltük, hogy az a 440m szint azt jelenti, hogy felmegyünk 15 darab 10 emeletes tetejére majd vissza. Ez először meglepett, de az méginkább, hogy ennek ellenére milyen jól bírom, mert már csak 2-3 kilométer volt hátra.

Kiérve az erdőből rá is kanyarodtunk a célhoz vezető aszfaltos útra, enyhe lejtővel. Na itt olyan jól éreztem még magam, hogy volt még 4-5 befogható futó, uccu neki, van vagy 7-800 méter hátra menjünk. Sorra értem utol őket, kb. 5:00-5:20 közötti tempóval, az előbb említett két fiatal srác meg is jegyezte, hogy itt a lapos aszfaltos részen az alföldi gyerek hogy rákapcsolt 🙂 Egyikük próbált befogni mikor elhaladtam mellette, hallottam, hogy tempót váltott, de le tudtam reagálni és még jobban dőlve sprintelve befejezni a versenyt. A célban póló le az érmet is elfelejtettem, nagyon melegem volt, kifulladtam az utolsó sprinten, de hamar visszaállt a pulzusom, kis víz és begyűjtöttem a trófeát.

A jó állapotomra nem nagyon tudok magyarázattal szolgálni, az alábbi dolgok jutottak eszembe:
– kihagytam a csütörtöki edzést és előző éjjel is jót tudtam pihenni, rendesen reggelizni, de ilyen volt már máskor is
– alig több mint egy hete kezdtem el rendeszeresen szedni a BCAA aminosavat, ami ugye kitolja a fáradtság küszöböt és segíti az izomépítést, lehet hogy ez is segített, ártani nem ártott az biztos
– egyszerűen csak jó napom volt és minden összeállt 🙂

Bármi is volt, nagyon jó érzés volt végig érezni, hogy erőteljes vagyok és így fejben is egyben tudtam maradni. Mindenhol ittam, mindenhol banán vagy dió vagy szőlőcukor csak egy-egy pici és menjünk tovább.

Mindenkinek ajánlom jövőre ezt a versenyt, addigra a szervezési fiaskókat is javítják (bár nekem nem volt bajom vele, kivétel a rajt időpontját), kihívásnak sem utolsó és a látvány magáért beszél, jöjjenek a képek.

A kapkodd a lábad futás…
Ma reggel nem nagyon volt benne ez a teljesítmény a napban. Szokásos 17 km-es körömre készültem, de a bemelegítés is olyan nehézkes volt, hogy úgy voltam vele, legyünk túl rajta. Az első kilométer erősebbre sikerült, kicsit görcsösre is, 5:20 lett, de sajna a jobb vádli alatti rész ezt megsínylette, beállt. Ilyenkor már tudom a menetrendet, hamarosan lábfej zsibbadás, jött is, persze folyamatosan próbáltam lazítani és ennek köszönhetően kicsit módosítottam a stíluson, így maradhatott a tempó és 4-5 km alatt helyrejött a dolog. Ez a beállt izom segített rájönni, hogy túl sok időt van a talpam a talajon és hajlamos vagyok túlhúzni ezt a részt. Feljebb kapkodtam a sarkam és többet emeltem a térdemen így tudott lazulni a lábszáram és csapódni lendületből újra magam alá.
A pulzus 155 körül mozgott mire szépen minden átmelegedett, ezt orron át tudtam menedzselni, ami nagyon megnyugtató volt így el is döntöttem, hogy továbbmegyek és rápróbálok a két órás félmaratonra. Idén még nem volt ilyen, kellett már valahol a lelkemnek. Jól ment végig, segített a zene az ütemben, mindig figyelni kellett a lábaimra, hogy ne időzzek sokat magam alatt 🙂 17 körül elkapott egy enyhe hányinger, köszönhetően, hogy ilyenkor nem szoktam se inni se reggelizni ezt pici tempó vesztéssel tudtam kompenzálni, újra orron át levegővel, közben már kacsingattam az órára, bakker lehet új egyéni csúcsot is futni, bár a hányinger után kicsit elhamarkodottnak tűnt, de próbáltam tempót váltani, picit gyorsítani. Sajnos nem fért bele, de végre megvan az idei első két órás félmaraton 1:56:31-el, kb. 1 perccel rosszabb az egyéni csúcsnál. Itthon már jól esett egy kis kaja meg víz 🙂

Tegnap még nagyon magabiztos voltam, aztán az ébredés meg a táv utolsó részénél erős kételyek merültek fel bennem az az igazság 🙂
De panaszkodás helyett (mivel nincs rá okom) lássuk mi sikerült ma hajnalban:
1. Ébredés 4:45 > OK!
2. Időre felöltözés, reggeli > OK!
3. Megfelelő ruházat 10 fokra, sötétre, szemerkélő esőre > OK!
4. Nem elfutni az elejét: OK!
5. Ritmust váltani, mert nagyon lassú lett az eleje 🙂 > Nehezen, de OK!
6. Tervezett frissítéseket megvalósítani > OK!
7. Tervezett tempót végig tartani (nem volt nagy nyomás ez a része, letojtam volna ha lassabb) > 6:57 / km > OK!
8. Tervezett távot végigcsinálni > 44.0 km, össz. idő: 5:02:33 > OK!
9. Egy forró fürdő > OK!
10. Anyós főztjére odaérni > IndulOK!

Ilyen társaságban öröm kifutni a beledet is… Rekordszámú résztvevő volt a mai edzésen, 20-an hallgattuk az edzőnk utasításait. Bemelegítő kör után kis futóiskola majd kétfelé szakadtunk: a Vivicittások lassú köröket nyomtak 4×1000-et, a többiek -köztük én- szintén 4×1000, de fokozóra. Első kör 5:10, de belespórolva, mert tudtam fokozatosan kell gyorsulnom, második 5:03, de hiányérzetem volt, a következőben már nem: 4:33 az utolsó nehezen, de gyorsabb lett: 4:24 ami után összerogytam a rekortánon és kölcsön tüdővel lélegeztem 1-2 percig. Levezető kör után még hazakocogtunk. Probléma volt, hogy valamiért totál ki votl száradva a pofám végig, elejétől kezdve, vattát tudtam volna köpni, szerencsére volt kölcsön víz, most már vinnem kell magammal.
9.4 km gyűlt összesen és lassan, lassan, lassan: ‪Flyknit Lunar 3

Tulajdonképpen az ilyen futásokért éri meg csinálni az egészet mint a mai 🙂 Le akartam mozogni a vasárnapi versenyt, mert eléggé megterhelte a combomat, még ma reggel is éreztem. Vittem zenét, jó kis madárcsicsergős tavaszi techno-t és a szokásos körömre indultam nyugodtan, mindenféle kényszertől mentesen. Kicsit „hideg” volt még kifelé menet, de visszafelé tökéletes időben kocogtam, pulzusom sikerült 140 közelében tartani nem is olyan rossz tempóval, de nem idegekesdtem azon, hogy mi mennyi, csak a chi számított 😉 Negatívum, hogy a cipőm már alig csillapít valamit így a talpamnak kényelmetlen már, de ott a FÉNY az alagút végén, zöld lámpa a családtól, hamarosan zöld lámpa a tárcámtól és érkezik a Flyknit Lunar 3 ha minden jól megy hó végén…
Fussatok bolondok! 🙂 17.23 | 1:51:23 | 6:28 / km

Városunk első nagyszabású futó eseménye, mert nem versenynek lett hirdetve smile hangulatjel Nagyobbik fiunk 300 méteren, nejem 3,5 km-en, én félmaratonon indultam.
Fiunkat a nejem kísérte el, de a kis tökös ott hagyta, nagyon szépet futott. Utána a nejem kért meg, hogy kísérjem el a 3,5 km-re, természetesen mentem és folyamatosan vissza kellett fognom, mert tolta volna a tempót, de edzés nélkül gyorsan kifogy az ember. Beért szép, kényelmes tempóban, a célegyenest meghagytam neki 🙂 Kb. 8 perc felett mentünk.
Utána jött a félmaraton rajtja, rengeteg szurkoló, induló, óriási volt a hangulat Tamás Kandó profi módon vezényelte az eseményt a hangosban. Valahol jó lett volna a tavalyi 1:55-ömet megjavítani, de a meleg miatt már a két órás félmaraton lett a cél. 3 db 7 kilométeres kört kellett teljesíteni, két helyen volt frissítő állomás a körön.
Ahogy kellett az elején mentem a „saját” tempóm, de ez öt perc alatti első kilométert és valami picivel 25 feletti első 5 km-t jelentett, de olyan jól esett (már megint ez…) mentem tovább… fuck. A pulzusomon (170 körül) láttam, hogy megvisel a meleg, de még volt tartalék, egy darabig.
53 perces 10 km-em lett, minden ponton frissítettem, de kezdtem elfogyni, sok lett. Nem sokkal 10 után utolértem egy sétáló tájfutó kislányt, öklendezett, karonfogtam és visszakísértem a legközelebbi rendezőhöz és kértem hívjon valakit. Itt tudtam, hogy e nélkül se lenne már meg a 2 óra se, exponenciálosan fogytak a tartalékaim, emelkedőket elsétáltam, közötte kocogtam. 1 óra 20 perc körüli 14 km-em volt, mikor megkezdtem az utolsó kört, de ott már szőlőcukor, kóla, víz, kellett minden. Nehéz volt nagyon ennek megfelelően az utolsó kör, csak sétával tudtam 150 alá tornászni a pulzusom, a legkisebb kocogástól is a 160-at nyaldosta…
2 km-el a vége előtt utolértem egy sétáló sráct aki erősen dülöngélt, azt mondta jól van, de nem volt jól 🙂 Karonfogtam, a pulzusa lehetett vagy 200 és a következő rendezőig elkísértem, lefektették.
A térre érve ahol a cél várt még annyi erőm volt, hogy egy utolsó hajrát indítsak, de ez csak a közönségnek szólt 🙂
2:05:50 lett végül, kínlódva, éppen 6 percen belül, de ez újabb tanulságos futás volt. Kaptam érmet és szép pólót, a rendezés maximálisan jó volt és még nevezési díj se volt, jövőre itt a helyetek 😉

… avagy ha kímélni akarod a bokád ez se rossz módszer 🙂 Sajnos a mai közös edzésre csak késve tudtam leérni, így a bemelegítés olyan faramuci lett, a többiek már futóiskoláztak mire odaértem.
Elkészültek ma a pólóink, jaj, nagyon szépek voltunk, csupa szín végre semmi téli fekete cucc, hogy az utolsó infrasugarakat is munkára fogjuk fűtés terén. Egy kör a pályán, majd közösen a város szélén egy nagyobb 3 km-es kör, beszélgetve, tényleg kímélve a futóművet, mert a bokám csak jelez. Mikor bemelegszik onnan már csak akkor érzem ha rosszul lépnék. Kör végén, uccu még egynek neki, az már kicsit gyorsabb, level 2, beszélgetünk, de valamiért buzergálja az agyam a tegnapi szar futás rossz érzése, tolnod kell egy gyorsat, ki kell pucolni, tudsz te futni, cimborám kérdezem, kanyartól a pályáig? Kb. 5-600 méter, nem sok, de nem is akartam többet.
Kanyarból kifelé már átmegyek gepárdba, nem is, inkább struccba, csak rossz felé hajlik a térgyem, a lépéseim nyúlnak, még jobban kiegyenesedtem, lábaim csak annyira érik a aszfaltot mint a baziliszkusz gyíké mikor a víz tetején szalad, dőlés előre és semmi erőlködés, annyira összeállt minden hogy csak a keringésem volt akadály, erőlködés nélkül, légzés szapora de ütemes, érzem a lábam hogy pontosan alattam ér talajt és csak ledőlök róla, utána majd seggberugva magam lendül fel magától… kib*szott jó volt 😀 Az utolsó 30 méteren még rákapcsoltunk, ott már csak lábujjhegyen, az igazi sprint volt.
Egy levezető körben maradtunk, de az utolsó 500-ra megint rákérdeztem nyomjuk-e, hát hogy a viharba ne. Rekortánon egész más volt, kicsit leragadtam minden lépésnél, elnyelte amit az aszfalt nem, ettől függetlenül ott is megtoltuk a végén, nagyon élveztem. Ha tippelnem kellene valahol 4 perc eleje volt a két gyors, az is lehet alatta, sajnos nem mértük, pedig kíváncsi lettem volna rá, de le lehet ezt mérni legközelebb is.
A bokámnak jobban esett mintha megint csak kocogtam volna és bár sérülést kockáztattam a hétvégi verseny előtt, nem bántam meg, kellett picit… Majd látjuk mit ad ki a vasárnap, két óra alatt mindenképp szeretném, de természetesen az egyéni csúcs az álom, ehhez 1:55 alá kellene benézni

Múlt hét csütörtökön futottam utoljára, kellett a térdemnek kis pihenőt hagyni + a bokám se volt ellenére a kihagyásnak. Persze az elmémnek nem tett jót, de élveztem a pihenést.
Ma nap volt a legkorábbi hogy tudjak menni futni, sógornőmmel meg is beszéltük, lefutjuk a vasárnapi hód-futófesztivál útvonalát, 3 x 7 km.
Az első hét kilométeren dumáltunk, igyekeztünk a bemelegítő futásra koncentrálni. Persze az útvonalat jól elfejetettük így mentünk kb. arra amire emlékeztünk. Ez a 7 km kijött kb. 6 perc elejére.
Eldöntöttük, hogy a második 7 km-t megpróbáljuk versenytempóban nyomni. Ment is… az elején, közepén már néha-néha eszembe jutott, hogy zihálok, ami nem jó, de csak pszichésen, igazából volt elég oxigén. Végére sógornőm egyre jobban leszakadt, de én is küzdöttem már, aztán jött a sokk: 5:20-as átlagra hoztuk csak ráadásul nagyon ingadozó tempóval: 5:00-5:40 között…
Ezután már csak becsületből csináltuk meg az utolsó kört, olyan igazi kocogósan, de mintha ólomból lettünk volna, alig bírtuk végigvonszolni magunkat a körön. Én bizton állítom, totál kiürültem hajtóanyag szempontjából.
De mivel a BSZM megtanított, hogy holnap új nap van, a verseny meg csak vasárnap lesz, nem vonunk le következtetést. Ez egy szar futás volt, a verseny szervezője akivel az utolsó körön összefutottunk meg is erősítette, hogy kívülről is pont úgy néz ki ahogy érezzük és ez megnyugtató volt 😀