Pfú hát ilyen hosszú versenyen már régen indultam és a kapcsolódó jótékonysági akció miatt tudat alatt kurva jól csináltam, hogy kikerestem a korábbi beszámolóim megosztani mindenkivel újra, amiket el is olvastam, jó volt visszaemlékezni az élményekre és mint kiderült, az ott szerzett tapasztalatok beépültek ebbe a teljesítménybe.

Márciusban voltunk ugye Benivel ugyanitt, akkor csak 6 órás verseny volt és Renátó jelezte, hogy őszre tervez 6,12 és 24 órás versenyt. Na több se kellett, Beni egyből mondta hogy jöjjünk el 24 órára! Akkor még én is kurva lelkes voltam, mondtam hogy oké, de szerencsére pár nappal később már arról győzködtem, hogy elég lesz oda a 12 is. Azt tudtam, hogy az a márciusi erőlködés ide nagyon kevés lesz, de hát ettől se lett sokkal több motivációm, mondjuk az akkori egész télen összerakott 30 km az kb. most hetente megvolt kezdve a nyár elejétől (jó, jó oké akkor 20 km igazad van), mindig tök jó érzés levezetni a napi stresszt egy kényelmes kocogással, de mikor olyan jó lustálkodni, pihenni most mit csináljak? 🙂 Beni se szaggatta az istrángot futás terén, bár legalább kondizni eljár, de futni keveset futott.

Míg vártuk, hogy eljöjjön a verseny napja, a helyi kosárlabda egyesületnél kiderült, hogy nehéz helyzetbe került anyagilag és mivel rendszeresen járunk meccsekre, Beni is játszott ott, én is, Gergely a mai napig nyomja és Bence is megy majd ha akkora lesz – megbeszéltem velük, hogy indítsunk most is egy közösségi gyűjtést így az esemény kapcsán, az alelnökkel anno már több sikeres akciónk volt akkor egy szegedi gyermekétkeztetési alapítvánnyal, így mindenki képbe volt és zöld utat kapott a projekt.

75 km-t szerettünk volna teljesíteni fejenként és 2.000 Ft-ért lehetett ezeket kilométerenként örökbe fogadni, ezzel 300.000 forinttal segíteni az egyesület munkáját. A cél összeg több mint fele már javában megvolt a verseny előtt, így rajtunk volt a sor, hogy mi is megtegyük a tőlünk telhetőt.

Délelőtt 10 órakor volt a rajt, Tivadar javaslatára hoztunk most sportitalt frissíteni, elmondtam Beninek hogy frissítsen, mikor mit kell csinálni, amit 3 kör után elfelejtett, emiatt jól lebasztam mert hát azért nem a Révai összest kellett visszamondani szó szerint, viszont ettől talán beégett neki (és persze a végén elnézést kértem tőle), mert miután egymástól külön futottunk tartotta magát a tervhez. Egy kulacsba 4 deci vízhez kellett 6 kanál por, majd ezt egy óra alatt meginni. Tök fasza trópusi íze volt, ehhez jött még minden órában egy sótabletta pluszban mert elég meleg kerekedett erre a hétvégére, pedig nagyon szerettem volna ha kellemes hűvös idő lett volna, de az élet nem kívánságműsor, a melegebb időnek annyiból volt előnye, hogy a versenyt végig úgysem tudjuk ekkora felkészüléssel végigfutni, sétához, vizes cuccban meg jobb ha kellemessebb az idő.

Sokáig mentünk együtt, frissítettünk, bőven tervezett tempón belül futottunk és jól esett, kényelmes volt mindkettőnknek, az elején még jó kedvvel, ökörködve a többiekkel, aztán kicsit elcsendesedve mindenki csoszogott ahogy kell. Egy idő után külön váltunk én lemaradtam picit, mert kezdett kimenni belőlem az erő, nehezen tudtam már tartani a tempót, ami simán lehetett volna az edzés hiánytól (is) azonban itt kezdett gond lenni a gyomrommal, nem esett jól az ital, nem kívántam semmit, olyan volt mintha kurvasok tésztát ettem volna és ott állna egy tömbben (Desternek: gömbtészta :)), de hát mivel 12 éve járok ilyen helyekre, sajnos tudom nálam ez gond, ha meleg van főleg ha meleg a kurva frissítő ital is, az megviseli a gyomrom és egyszerűen leáll, nem szív fel semmit. Melegem volt nagyon, igazából nem tűnt fel hogy ömlene rólam a víz, de ki voltam száradva, mikor vattát tudok köpni, akkor tudom hogy ott hiába erőlködök. Ez 3 órával a verseny kezdete után volt.

A korábban, a jótékonysági akciók kapcsán osztottam meg egy-egy történetem 12 órás versenyeimről, amik közül volt ahol ugyanígy jártam, csak ott fogtam magam és lefeküdtem helyrejönni. Hát itt ez luxus lett volna, mert bár volt jó 20 perc előnyöm a szintidőmhöz képest, így inkább sétára váltottam, amennyire tudtam tempósra és abbahagytam a frissítést amíg jobb nem lesz a helyzet. Az egyik éjszakai versenyen, ahol szintén ugyanezt éreztem hogy nagyon melegem van, álltam meg kék kutaknál magamat lemosni és hűteni így most is ezt csináltam, szóltam Beninek is mikor találkoztunk (ő nem volt rosszul) hogy hűtse magát, mert beüthet hirtelen a meleg. Nem tudtam fog-e segíteni, de nem volt más választásom.

Két és fél órán át voltam kénytelen ezt csinálni, sétáltam és minden körben megálltam az egyik kútnál magamat lemosni. Az egyik előnye annak hogy mezítláb vagyok, hogy fogtam és benyomtam a lábam is a hideg vízbe, a hülye erőltetett séta miatt égett talpam, kurva jól esett neki, mondjuk a vizes pánt viszont elkezdett csúszkálni, szóval szereztem nem egy kidörzsölést, bevizeztem mindig a sapkám és két-három korty hideg vizet ittam, hogy valahogy megszüntessem ezt a vatta érzést a számban, teljesen ki voltam száradva. A korábban elfogyasztott sport italok miatt – illetve vizzel vettem be sótablettákat is – a fejem jól volt így a kedvem nem ment a dologtól, viszont az előnyömtől el kellett búcsúzni, féltávkor pont 38 kilométernél jártam, ekkor volt még hátra 6 óra a versenyből.

Szerencsére addigra már látszódott, hogy csökkeni fog a hőmérséklet, hátha az még tovább fog javítani az állapotomon, mert fel mertem bontani a Monster energiaitalom amiből most először válaszottam ezt az ízt, még nem ismertem: „Bad apple”.

Pont kellemesen fanyar, de kurva szénsavas, a gyomrom eddigre visszahűlt és nagyon jól esett neki, elsétáltam a frissítő asztalig és vettem magamhoz 3 szem áfonyát. Itt már rá-rápróbáltam a nagyon nagyon lassú kocogásra is, továbbra is minden körben megálltam a kútnál, alig vártam hogy odaérjek, egyrészt a talpam nagyon kívánta, a csoszogós „gyors gyaloglós” technika kicsinálta, másrészt jól esett bevizezni magam + inni pár kortyot. A fejem továbbra is jól volt, bár már kezdett teljesen kiürülni, az észben tartandó dolgok kimerültek a kút felkeresésében és minden második körben Monster + áfonya. Benivel egy tempót mehettünk mert én se értem utol őt és ő sem engem, néha megkérdeztem a frissítőnél hogy látják mi van vele, de mindig azt mondták megy szépen. Aztán ha összesodort minket az élet akkor láttam hogy tényleg igaz, az látszott rajta hogy az ő fejében sincs már sok gondolat, hallgatja a zenét és csinálja a dolgát szépen. Sajnos nekem a fülhallgatóm beszart pedig kurva jól esett volna valami ami eltereli a figyelmem ha már alig haladok, de hát az élet nem kívánságműsor, ehhez kellett most alkalmazkodni.

Pont annyira tudtam haladni, hogy a kúttal+frissítéssel együtt tudtam tartani a tervezett szintidőmet, ami egészen feldobott, mert ott akkor el tudtam hinni, hogy ezt kurva sokáig tudom csinálni és mivel az első felében meglett a táv fele, így ha ezt valami csoda folytán tudnám tartani a második felében akkor meglenne a kitűzött 75 km. A Monsterem viszont fogyóban volt, fél liter nyilván nem lesz elég még 4 órára, így öcsémet tudtam riasztani és hozott még két dobozzal + áfonyát is mert nem tudtam Renátóék mennyivel készültek, továbbra is csak ezzel frissítettem.

Kb. három és fél órán át tudtam tartani a szükséges tempót – addigra már csak akkor – ha mozogtam, a hűvösebbel már csak minden második körben tusoltam, a lábam sem igényelte annyira, mert totálisan elzsibbadt addigra, azonban ha frissíteni kellett ott már azért jól esett meg-megállni egy 20-30 másodpercre és nyugiban bevinni a cuccokat. A gyomrom jól volt, fejben se kívántam a halál faszára az egészet, de hát mivel akkor már majdnem 10 órája voltam a pályán, annyira fáradtak voltam a lábaim hogy egy fél óra alatt teljesen beesett a tempóm és már csak kóválygásra futotta az erőmből. Addigra ugye vége lett a 6 órás versenynek, csak mi és a 24 órások voltak a pályan, alig több mint huszan, sokat voltam egyedül, zene nélkül, sötétben, csendben az üdülőterületen. Jöttek mentek a sünik előttem (vagy mögöttem mert hallottam avar ropogást hátulról, de nem láttam a sünit, mentem tovább, megint hallottam megint néztem, mondom mi a faszom jön utánam és áll meg mikor én is, majd egy jó 5 percnyi agyalás után jöttem rá hogy a rajtszámomat basztatja a pólóm a seggemen és az zörög úgy mint az avar), Nazgulok repültek a fák között vagy én nem tudom mik voltak de kurva ilyesztő hangjuk volt ott a sötétben, szóval ilyen veszélyek és ilyen elmeállapotban kellett még két órát kóvályognom a mártélyi éjszakában.

Benivel is gyakrabban találkoztam, mert ő még mindig a célra fullra fókuszálva tette a dolgát, lassú volt, sétált, kocogott, de mint egy profi leszegett fejjel csinálta a dolgát 16 évesen, mert mint kiderült kiszámolta hogy éppen-éppen de neki összejöhet a dolog így nem is zavartam, láttam képben van mit kell csináljon, jó volt látni mennyire elszánt és hogy jól van, tud inni-enni.

Nekem viszont totálisan kimerültek az akksijaim, szó szerint alig bírtam lépni, annyi volt bennünk hogy ne dőljek el mint a rohadt nád, de jártányi erőm se volt, így a frissítő asztalnál este negyed kilenckor betársultam a Szöllősi családhoz (szervezők), volt meleg kaja is a nevezési díjban, leültem közéjük a padra és kértem egy sajtos-tejfölös tésztát meg egy kólát. Tudtam hogy ez öngyilkos akció, mert 5 perc is sok ha nem mozogsz ilyenkor, úgy beállnak az izmok, de tényleg nem bírtam mozogni már. Jót beszélgettünk míg ettem-ittam, tök sötét volt a hangulatos holtágon már, még zenét is kérhettem, Jaydee-től a Plastic Dreams-et, ami ott akkor egészen különleges hangulatot teremtett bennem, másképp hatott mint más élethelyzetben 🙂 Míg ott ültem néztem Benit, fantasztikusan csinálta a dolgát, mindig mutatta, hogy hány kör már csak neki a célig és azt néztük, hogy pont a végére jön ki a lépés, mintha meg lett volna írva 🙂

A korábban sokkal aktívabb futó csoportból Ildiék kijöttek megnézni minket meg Raffai Janit aki 24 órázott és a terveim között eleve szerepelt, hogy az utolsó órára még visszamegyek a pályára, de így tök jó volt hogy lett társaságom és gyorsabban telt az idő, csak ehhez valahogy vissza kellett menni a pályára ami azzal járt hogy a 40 perce mozdulatlan lábaimra rá kellett állni. Totál tele voltak tejsavval, kibaszottul fájtak, az első körben valami 22 perc / km-el sikerült haladni, de persze ez javult folyamatosan így az utolsó órában még 4 kört sikerült összegyűjteni.

Drága Beni már ott várt a padon Renátóékkal, elérte a 75 km-t és végre pihenhetett. A fáradtságon kívül nem volt baja, végig csinálta a frissítési tervet amit az elején a fejébe vertem és elképesztő kitartással és akaraterővel elérte a célját. Én nagyon nagyon remélem, hogy ahogy nekem ezek beépültek az évek alatt amiket meg lehet tanulni egy ilyen teljesítményből, ő is majd így tudja azokat kamatoztatni az élete folyamán. Persze nem bírtam ki, megkérdeztem, hogy maradjunk-e akkor 24 órára ha már annyira arra akart jönni, de azt mondta hogy semmiféleképpen 🙂

Átvettük az érmeket és lassan, óvatosan összepakoltunk és hazajöttünk, ahol újabb kihívások vártak ránk, a tusolás kádban pl. amibe valahogy bele kellett lépni, majd onnan ki, ülve nem lehetett fürdeni mert akkor tuti ott alszunk mindketten, ez olyan szempontból votl nekem szar, hogy a talpam már akkor iszonyatosan fájt, de nyilván úgy koszosan, büdösen nem feküdhettem le az átmeneti fekhelyemre, mivel nem akartam Marcsival és Bencével a hálóban aludni, mert tudtam hogy irtózatosan szar éjszakám lesz. Ez a fekhely két matrac volt a földön, át kellett gondoljam mit kell oda magam köré varázsolni a TV-zéshez, mert ha oda egyszer lefekszek, nincs az az isten hogy bármiért is felkeljek.

Leírhatatlan érzés volt lefeküdni (jó, eldőlni a faszba), hogy végre egy deka terhelés nincs a talpamon (amire egy fasza vérhólyagot sikerült taposni), a combomon, a hátamon, sehol, de úgy fájt mindenem, hogy tudtam ez minden lesz csak pihentető nem. De valamiért nagyon szeretem ezt az érzést, ezt mindig leírom főleg úgy hogy teljesen elégedett voltam magammal a nap végén, hiszti egy percig nem volt, tudtam mikor mire hogy reagáljak, hogy oldjam meg, a rutin meg az évek átlendített az akadályokon 🙂 Az meg hogy Beninek sikerült amit eltervezett már csak hab volt a tortán, nem tudom majd hétfőn tesi órán mit fog csinálni 😀 😀

Ketten összesen 143 km-t gyűjtöttünk (egy nagyon jó egyéni teljesítmény 1 embernek 12 órán :D) és pontos számot még nem tudok, de azt hallottam hogy a kitűzött jótékonysági célt is sikerült elérni 😉