Idei második alkalom még csak sajnos, közös edzés a kis csoporttal, benne 5×1 km fozokódó tempóban, körök végén véroxigén szaturáció ellenőrzéssel (savasodás végett). Nekem az jött ki, amit sejtettem a lihegésből 5:20-5:30-ig jó vagyok / km, az 5 percesnél már elkezdett esni (a szaturációm, nem én össze :))
Ami jó volt: végre voltam megint futni, egy 10-es összejött azért, beöltöztem rendesen, nagyon nem fáztam, újra jól esett (kivétel az a pár lihegős kör) és edzőbá’ szerint szépen alakul a chi technikám is, mármint ami a testtartást / talajfogást illeti, átfogóbb elemzés, beállítás jövő héten lesz egy edzés keretein belül. Végre újra le tudtam sz*rni a tempót, úgy futottam, hogy jól essen.
Ami rossz volt: az nem is most volt rossz, hanem az ezt megelőző időszakban, futásokban. Ez a k*rva hideg demotivál, de rohadtul. Az ajtóig van bajom, ha kilépek onnan már nincs gáz, de addig igen erősen kell győzködnöm magam. A rendszertelen napok az ünnepek körül rendesen hazavágták a bioritmuson vagy mim, ültem és szétestem agyilag, semmi fókusz, semmihez se volt kedvem és ez kihatott a futásra is. Mikor végre rávettem magam, akkor meg elfutva az elejét, lihegve, küszködve, fájdalommal teli szarul eső cucc lett a vége, kudarc élménnyel, ez még jobban hazavágott. Komolyan alig vártam, hogy helyreálljanak a dolgok körülöttem.
De helyreálltak! És míg oda illetve hazafutottam az edzésről, saját kényelmes tempót mentem, 6:10-6:20 körül, de végre nem érdekelt, jól esett és pozitívan, feltöltődve értem haza.
De van még ennél is fontosabb! Amolyan elcsépelt újévi fogadalomként január elsején abbahagytam a dohányzást. Azóta egy szálat se szívtam és jelentem jól bírom a dolgot. Ha még melléteszem ezeket a jóleső futásokat amíg tart a tél, simán megcsinálom. Leszokni nem lehet, csak abbahagyni!