Már tavaly beneveztem erre a versenyre, valamikor a békéscsabai maratonom után, akciós is volt a nevezés, meg tudtam, hogy kellenek az ilyen hosszú versenyek is. Akkor még nem gondoltam, hogy közben behúzom a BSZM-et és már május elején ezen a versenyen lépem át az idei 1000 km-es határt. Sokat futottam idén na és reméltem, hogy lesz eredménye ennek a rengeteg futásnak. Ha más nem az, hogy vidáman, kényelmesen teljesítem második hivatalos maratonomat, a szintidő hat óra volt, azt már szerencsére álmomból fekeltve is.

Öten mentünk a csoportunkból, hárman félmaratonon ketten maratonon mentünk, de vittem zenét, mert a srác más dimenzió, tudtam egyedül leszek. A csoport edzőjével az edzésterv összeállításakor belevettük, hogy jó lesz hétvégi hosszú edzésnek is, de azért annyit mondott, hogy a 4:30 benne van a buliban. Az előző legjobbam 4:45 volt és igazából azóta csak maratoni versenyen nem voltam. Nem ígértem neki semmit, de persze ez elég volt, hogy a bogarat elültesse a fülembe. Számolgattam, hogy 6:20 körül kellene menni, mindezt bruttóban, mert a frissítések miatt lassítani kell, futás, kocogás közben se inni se rágni nem tudok. Eldöntöttem, rámegyek, idő dögivel, ha beüt a krach (ami beütött, de erről később) akkor is tudom teljesíteni, max. nem sikerül az időt megdönteni.

A rajtcsomag felvétele közben szóltak, hogy a rendőröknek mutassam be a személyimet vagy az útlevelem, ugyanis átment az útvonal Romániába (sose voltam még ott, a franc se gondolta, hogy szó szerint egyszer csak kiszaladok szétnézni :)). Na mivel semmit sem vittem magammal, kis gondolkodás után arra jutott a szervezőség, hogy szarjam le, a lényeg hogy az a rajtszám ami kiment vissza is jöjjön. Gondoltam ebben nem lesz hiba.

10 perccel hamarabb rajtolt az igen szegényes maratoni mezőny, kaptunk szurkolást és már tekertem is fel a hangerőt a ThunderDome 13-as albumára, hogy kellően ellazuljak 🙂 Azt elfelejtettem, hogy reggel óta folyamatosan szitált az eső és ez jó darabig nem is változott, már gyakorlatilag vizes cipőben álltam rajthoz, de a Híd túl messze van túrán megtanultam, hogy ha ideges leszek emiatt, attól nem szárad meg és az eső sem áll el, szóval keep calm and run.

A tervezett tempóm ugye 6:20 környéke volt, pulzusom figyeltem, kb. 150-155 körül kellett legyen. Persze gyorsabban kezdtem, no nem sokkal és a pulzus is jót mutatott, így nyugodt voltam, de láttam, hogy kerek 6 perc környékét megyek. Tudtam ezzel nincs is most gond, reméltem később sem lesz, szóval hagytam. Amin meglepődtem, hogy mintha valami félmaratoni mezőnyben találtam volna magam, nem gyorsan, de határozottan mentek el mellettem a futók… hmmm… nézem az órát, 6 perc, még egy futó, csak nem vagyok hülye, szintidő bőven megvan, megyek így és kész. Egyszercsak finom duruzsolásra lettem figyelmes mögöttem, hát egy kísérő rendőrautó volt, majdnem intettem neki, hogy menjen nyugodtan, nem zavar, de akkor jöttem rá, hogy utolsó vagyok 😀 😀 7 km környékén jártunk és már mindenki előttem volt, én továbbra is 6 perc körül mentem, frissítettem, banán, szőlőcukor, víz (más nagyon nem is volt) hát mondom fasza, de igazából kitüntesének fogtam fel, ebben a mezőnyben még az élbolynak se volt kísérete, bezzeg nekem! Nem frusztrált, hogy utolsó vagyok, titkon bíztam benne, hogy eljön még az én időm. Nagyon lassan nyúltak el tőlem, nem mentek sokkal gyorsabban.

Az eső továbbra is esett, hol erősebben, hol gyengébben, de nem fáztam, igazából pont jó volt, a szél alig fújt, szépen elértük a határt, ahol a rendőrautó is lecsatlakozott mögülem. Nem hazudok, ahogy átértünk, a szél felerősödött és oldalról csapta az esőt, ami még jobban rázendített, már a telóm miatt kezdtem aggódni, bár lassan csere érett, de azért jó lett volna ha bírja végig -így is lett, kibírta. Csurom víz volt már mindenem, a zoknimon is éreztem, hogy vizes, de a már említett túrán ennél sokkal durvább volt és nem lett baja a lábamnak, így emiatt nem kellett aggódnom.

Félmaratonnál volt a forduló és addigra már egy hölgyet sikerült magam mögé utasítanom, tempót nem váltottam, ő lassult picit, be is villant amit az elején gondoltam: eljött az én időm. Frissítőnél bekaptam a sótablettát, egy magnézium, víz, szőlőcukor, eső és akkor lássuk miből élünk. Kellett kicsit emelnem a tempón, ugyanis olyan 6:20 környékére lassultam vissza, ami ugyan jó lett volna, de pici vérszemet kaptam és hiába fújt totál szembe a szél visszafelé és zuhogott az eső, nagyon jó állapotban voltam, kicsit fájó térgyeim miatt változtattam egy keveset a stíluson és 155-ös pulzuson elkezdtem levadászni az emberkéket előttem. Sokat kellett menni, mert már nagyon elnyúlt a mezőny, de olyan erősnek éreztem magam (így is volt!) és fejben is totál koncentrált voltam, próbáljuk meg azt az 4:30-at, tudom a végére elfogyok picit, így jól jött, hogy itt tudtam egy kis előnyt összeszedni. Itt tök büszke voltam magamra, milyen okos versenyzéssel, milyen jó állapotban vagyok 28-30 km-nél, ettől persze még jobban éreztem magam 😉 A hidratálásom is rendben lehetett, mert meg kellett állnom pisilni, pedig erre ritkán van szükség, általában elviszem a célig.

Visszaértünk Magyarországra és jött aminek nem kellett volna: 34-36 km környékén elállt az eső és elkezdett kikandikálni a napocska. Mivel annyira hideg nem volt, párolgott még az úristen is, a tökéletes hacukám rám fülledt, a sótabletta hatása kifogyhatott (mert cukrot ettem eleget más meg nem lehetett), a gyomrom lassan de biztosan jelzett, hogy valami nincs rendben. Jött aminek jönnie kellett: 38 km-nél elkezdtem fejben is szétesni. Tudjátok, mikor: „Leszarom, sétálok egy picit”. Néztem az órát, már csak 7 perces kilométerekkel számoltam, háát, új csúcs meglesz 4:32-4:35 környékén, de ezt nem így akartam. Elmentünk valami telep mellett ahol az ázott széna meg trágya párolgott és olyan gyomorforgató tömény bűzt árasztott, hogy azonnal bőrlégzésre váltottam volna, mert szájon át meg az ízét is éreztem. Ott gondoltam gyorsan taccsolok inkább, legyünk túl rajta, majd lesz utána valahogy. Szerencsére nagyon utálok hányni, így inkább összeszorítottam amit kellett és átvészeltem ezt a szakaszt, de természetesen egyre inkább fogytam el. Szaporodtak a séták, az, hogy két kilométer van hátra nem jóérzéssel, hanem pánikkal töltött el, nem lehet igaz, itt lett volna egy tök jó esély és valamit ki kellene találni, mert így csak legjobb idő beállítása lehet a legreálisabb cél. A balcsiról tudtam, hogy még ha lassan is kocogok, gyorsabb mint sétálni így fingom sincs milyen tempóval, de próbáltam kocogni. Már a zene is zavart, kivettem, nagyon a végét jártam.

Visszaérve Gyulára se egy rendező, se egy felfestés, szalagozás, néhol úgy kellett kérdezősködni, ez elég slendrián volt, de feltűnt a Várfürdő parkja, pár száz méter már csak, persze itt már gyorsultam picit, néztem az órát, kurva jó vagy csávó, 4:28:30 és már látod a célt, befutó, fotó, érem, óra megállít: 4:29:12. Hát, hogy hogy lett ennyi nem tudom, 6:22-es átlag, tekintve a végét elég jó előnyt szedtem össze az első 34 kilométeren így belefért az is, bánja kánya, irány a kremál 😀

Kicsit kiáztattam magam a többiekkel, akik addigra már úszóhártyát növesztettek mire beértem, de mindenki vigyorgott mint a tejbetök. Elképesztő idők születtek, mindenki 9-10 percet javított legjobb félmaratoni idején, a másik maratonista srác 3:50-es célidejéből 3:38 lett, szóval mindenkinek összeállt a mai nap, fel is sorolom a többieket, nagyon ügyesek voltak:

Dr. Láda Jolán – 21.1 km – 1:45
Kovács Gabriella – 21.1 km – 1:49
Diószegi Gyula – 21.1 km – 1:49
Patkós Gábor – 42.2 km – 3:38

Most jó ideig nincs újabb verseny, jönnek a hétvégi hosszú 40 km feletti edzések, a szülinapi ultrafutásom illetve május 15-én vár rám egy igazán különleges futás, de erről majd akkor 😉