Huhúú, erre nem gondoltam… Előre tudtuk, hogy 10 km felmérő lesz a feladat a mai edzésen, gondoltam próbálok 5:30 körül menni, az tuti belefér, mégiscsak crocs meg 110 kg ne toljuk túl amit felesleges. Persze ez csapatosan nem olyan ahogy elképzelem, naná hogy elfutottam az elejét, mindjárt 4:50-el nyitottam, de ilyenkor még király vagyok, simán bírni fogom, 2,5 km-nél már erős aggodalmat tudtam volna kifejezni az oxigénhiánnyal kapcsolatban, csak rohadtul nem tudtam beszélni, nagyon visszalassulni nem akartam persze jött a zihálás, aminek egyenes következménye egy idő után a tüdő szúrása. Ezt kezelni kell nincs mese, kicsi lassítás és iszonyat nagy levegővételek, totál kiürítve a tüdőt, rohadt jól esett mit ne mondjak. Picit helyrejött, de nem teljesen így 2 körrel később újból eljátszottam, de akkor már kis sétával az egyik visszafordítóban, onnantól nem volt a légzéssel gond, nem úgy a fáradással, kicsit akartam spórolni az utolsó körre delejt, de sokat nem sikerült, mert elkezdett savasodni a combom, próbáltam csípőből kicsit pótolni az elvesztegetett lendületet, inkább kevesebb sikerrel.

A pálya ugye 1030 méter, így kb. tudtam hol lesz meg a 10 km „pontosan”, 50:48-at mutatott az óra, ami 8 másodperccel rosszabb mint az egyéni csúcsom, ami tekintve az idei állapotom kurvajó 😀 Beérve 52:08-at mutatott az óra, 10.26 km-en! 5:05-ös km-ek! 😉

A crocsban most sem kellett csalódnom, végig a tempósabb futás során egyszer sem volt olyan érzésem hogy bizonytalanabbul lépnék, persze a talpamat megerőltette a dolog, jobban dolgozik mint eddig, de majd hozzászokik, hazafelé a betonon se volt semmilyen kellemetlen szúrás / nyilallás bármi. Szombaton 35 km vár rám benne, persze nem ilyen tempóban, sima nézelődős lesz.