Hát jó tökfejünk volt a mai Halloween-i bulifutáson… mert persze nem elég az a 4-5km röhögve, beszélgetve. El kell menni mind a három temetőhöz a város három sarkába, persze 6 perc körüli ezrekkel… nagyon elég volt, a végére fázott a combom, jól esett a zuhany itthon. 16 km gyűlt végül…

Még tegnap is az agyamban volt egész nap a szombati 6 órás. Mérges voltam. Már tegnap olyan mehetnékem volt futni, mint talán még soha, alig vártam a mai napot, most sikerült csak időt szakítani rá. A közel egy óra alatt sikerült magammal megtárgyalni a dolgot és arra jutottunk, hogy jobb az elkövetkezendő futásokra koncentrálni, mint energiát pazarolni egy megváltoztathatatlan dologra. Így lett meg ez a töprengős 8,25 km kicsivel több mint 51 perc alatt.

Idén mindenképpen szerettem volna még egyszer próbára tenni magam egy 6 órás futáson. Álom továbbra is az 50 km volt, a realitás valahol 45 km környékén. Mivel a novemberi OptiVita nagyon kérdéses volt, ezért úgy döntöttem, hogy a Bajait választom a kilométer gyűjtőkkel, végre személyesen is lehet találkozni a csoport tagokkal. Jó idő ígérkezett végig ezen hétvégén, reméltem, hogy most nem húzza semmi keresztbe a számításaim, meleggel nem lesz gond, azóta sok hosszút futottam nagyon kényelmesen, nem küzdve, alakulnak a frissítési szokásaim, összeírtam milyen tempót kell menjek ami nagyon kényelmesnek tűnt, így bizakodva vágtam neki fél hétkor az útnak, éreztem előtte a hetekben, most meglehet.

Odaérkezés után, regisztráció, átöltözés, pici melegítés. Közben az esemény keretein belül volt egy „maraton csoport”, akik ott fogják első maratonjukat futni, én is csatlakoztam korábban hozzájuk, de azt tudtam nem állok meg 42 km-nél. Természetesen már alig vártuk a rajtot, katasztrófálisak az előtte lévő percek 🙂 Végre nekilódultunk a 3,4 km-es körnek. Persze nagyon jó hangulatban teltek az első körök, ment a sztorizás, röhögés és persze ettől a tempó is odalett. A tervezett 6:40 helyett 6:15-öt mentünk az első 25-28 km-en. Beszéltük, hogy lassítani kellene, de olyan jól eső volt az egész, hogy úgy voltunk vele, majd lassulunk automatikusan. A 30. km-ben viszont olyan dolog jött elő amire nem számítottam.

A gyomrom. Nem szokott baja lenni, bírja a gélt, izo-t, minden földi jót, de most iszonyatosan elkezdett görcsölni. 30 km-nél megint jött volna a frissítés, evés, magnézium, só. Megálltam és éreztem, hogy hányingerem van. Kicsit sétáltam fel-alá, hogy lenyugodjak, éreztem itt most nem fog menni a frissítés, egy kólával a kezemben meg némi szőlőcukorral elkezdtem a következő kört sétálva, azt tudtam hogy a kóla jó rá, szőlőcukrot meg bírtam nagyjából, legalább valamit egyek. Reméltem a kör végén tudok majd frissíteni. Sajnos a kóla és a szőlőcukor nem sokáig tartott, nagyon lassú tempóban tudtam csak osonni, mert még csak kocogásnak se nevezném, vártam a kör végét, amik ilyenkor egyre hosszabbnak tűntek.

34 km-nél értem újra a frissítő pontra és továbbra se voltam jól. Érdeklődtem, hogy mennyi az idő, kerek 2 óra volt még hátra és az álomhoz 16 km. „Gyors” fejszámolással kijött, hogy fél órás 4 km-eket kell menjek, ami 7:15-ös átlagnak felel meg, gondoltam az már álmomban is megy, ez felspanolt picit és lelkesen nekivágtam a következő körnek, megint a kóla és szőlőcukor kombóval. Mivel ugye a rendes frissítés elmaradt 30-nál, egyre rosszabbodott a helyzet, a gyomromnak sem akart semmi jól esni, próbáltam sós mogyorót, de amint szétrágtam feltapadt mindenhova mert nyálam sem volt, ettől még idegesebb lettem, a szervezetem ürült folyamatosan, talpam fájt, vádlijaim görcs előtti állapotban mint két féltégla keményedtek folyamatosan, combom is jelezte valami só vagy szénhidrát jól esne… egy magnéziumot valahogy leerőszakoltam, hogy a görcsöt elkerüljem és mentem újabb és újabb körökre, sétálva, megállva, osonva. Természetesen ez már azt jelentette, hogy csak álom a 7:15-ös átlag és szó sincs már itt 50 km-ről, a célba érés tét, a 6 óra végig „mozgása”. Megint.

Tudtam, hogy meglesz életem leghosszabb teljesített távja, de megint majd meghalva, fájdalmasan. Nem így akartam ezt az egészet, annyira bíztam benne, hogy más lesz, de a biológia közbeszólt és fejet kellett hajtanom. 15 kör kellett volna, de már biztos volt, hogy nem fogom tudni elkezdeni a 15.-et, mert nem pont 6 óra után kell megállni, hanem a megkezdett kört még be lehet fejezni. A 13. körrel mikor végeztem még 35 perc volt egy újabb 3,4 km-re, de akkor már alig vártam, hogy vége legyen. Becsületből nekivágtam, nem is akartam hamar beérni, mert teljesen elfogytam, tudtam hogy a 15.-et nem tudnám befejezni, legyünk túl rajta és valahogy térjünk észhez, mert még haza is kellett vezetni. A cél előtt 2-300m-el megmakacsoltam magam, úgy voltam vele, lesz ami lesz, nem lesz sétálós célba érés, futva kezdtem, futva fejezem be. Elnézést kértem magamban a lábaimtól és elkezdtem futni a cél felé, fogalmam sincs milyen tempóval, de úgy néztem ki mint aki fut, legalábbis én úgy éreztem magam belül. A célban taps fogadott, amit nagyon köszönök, de nem volt ez diadalmenet.

Kb. 48 km-t sikerült teljesíteni a 6 óra alatt. Szaros 2 km-el maradtam el az álmomtól. Két nyavalyás kilométer. Legyen 5 vagy 8, akkor talán könnyebben fogadnám el, hogy ennek nem volt most itt az ideje. De ez kicsit bosszant. Főleg úgy, hogy, most másnap minden különösebb probléma nélkül járok, ülök, gugolok, izomláz csak jelzés értékű, semmi komoly. Magyarán a lábaim elegek ehhez, a francos gyomrom húzta keresztül a számításaim, de éppen csak annyira, hogy pont ne sikerüljön 🙂 Tudom még sok a lehetőség, akár idén is, de a fenébe bele akkor is. Direkt nem tegnap este írtam le a gondolataim, aludtam rá egyet, hátha megszépíti a pihenés, de sajnos nem sok változott. Nem élem meg kudarcként, hiszen 48 km-re jutottam, messzebb mint eddig bármikor és jó jel, hogy különösebb probléma nincs a lábaimmal, nem lett vízhólyag, vérhólyag, este se görcs se semmi, csak nehéz elvonatkoztatnom erről a két piciny kilométerről. Lehet ettől páran hülyének néztek, de akkor is így van 🙂 Nyomom tovább a felkészülést, egyszer úgyis meglesz a mágikus 50.

Úgy alakult a múlt hétvége, hogy a családon végigsöpört valami vírus, amibe sajnos én is beleestem, pedig nem szokásom betegnek lenni, de most olyan gyomorgörcsöm lett, hogy magzatpózban fekve töltöttem a szombatot. Így a hosszabb futás elmaradt és úgy voltam vele míg minden olyan állagú lesz amilyennek lennie kell addig pihi, vitamin stb. Ma már lemerészkedtem egy 5 km-re, nagyon hiányzott már a mozgás, a lábaimban is éreztem, hogy mennének, sikerült is 6 percen belüli ezreket menni, nagyon jól esett és alig várom a szombati 6 órást.

Összeszedtem minden erőmet és próbáltam lassabban futni mint szoktam. Hát ez se annyira egyszerű mint elsőre hangzik, de SIKERÜLT! 😀
Épp picivel 7 percen belül, majdnem amolyan gyorsgyaloglós, picsarázós futás féle 5.15 km 35 perc alatt.

Eldöntöttem, hogy a 6 órásig csak kevés kilométereket megyek, kipihenem magam rá, feltöltődök stb. Hát ez kevésnek kevés lett, de cserébe gyors 😀 Nem bírtam magammal. Mondjuk kicsit felingereltek azzal, hogy nagyon nem zavar ha járdának használják a futópályát -kivétel ha 3-4-en mennek egymás mellett-, de azért hogy ott fújja a füstöt az kicsit felcseszett. Mert ugyan sajnos én is dohányzom még, na de mégsem futás közben. Persze jött a röhögés a másik oldalról, tinédzserek, tudom én hogy megy ez, szerencsére nevelni nem kellett, visszaszólás nem volt. Így a végére fokozatosan kifutottam magamból a dolgot. Vagy lehet pont az a kis füst kellett?

5.35 km, 5:48-as átlaggal, 29 perces 5 km-el

Elfogyott életem első doboz vazelinje (és csak futásra ;))!
Másrészről viszont gyomorpróba is volt, 17 km-nél meghívtak egy töltött lángosra. Gondoltam nem jó ötlet, de leszámítva, hogy visszahűltem és emiatt nehéz volt újra elkapni a tempót, semmi bajom nem volt, fokozatosan tudtam gyorsulni, nem éreztem, nem lötyögött, örülés volt.
Egyébként a kis csoportunk tett egy kört a mártélyi tanösvényen a holtág és a Tisza árterében, csodálatos időben, avarban, földúton, kb. 5 km-en keresztül. Hirdettem, hogy kifelé / visszafelé is lehet futni, de rajtam kívül senki sem élt a lehetőséggel
Így lett a mai a bajai 6 órás előtti utolsó hosszú, kellemesen, jó állapotban, láb bírja, gyomor ezek szerint bírja még fejben kell kicsit rendet rakni, mert van rumli, de ready to go!

Nehéz fejjel vágtam neki a ma reggelinek, de kellett, hogy a gondolataimat rendezzem. Négy éve dédelgetett és folyamatosan épített álmom fantasztikus lehetőséghez juthatna. Idén már ez a második olyan dolog amit én se hiszek el és sajnos kénytelen voltam arra jutni, hogy az idő rövidsége miatt el kell engedjük ezt is és arra koncentrálni ami elérhető. Tegnap mint egy 5 éves mikor kibontja a karácsonyi ajándékát úgy ugráltam az e-mail láttán, de a józan észnek kellett győzni. Holnap is van nap, jövőre is ott lesz a lehetőség.
Vitte is a lábam a tehetetlenség és a pici elkeseredettség, de a végén azért eszembe jutott, hogy még így is kib*szott király dolgot csinálunk és jövőre többet, jobbat fogunk tudni mutatni!
Hát így telt el az a kicsit több mint 17 km a végén kicsit hajrázva.

Hát ha valamikor, akkor most kellett volna fordulni a másik oldalamra felkelés helyett. Máskor mire leérek a pályára már megjön hangulat egy része, de most, sehol se volt. Lehet bent hagytam a kocsiban, nem tudom, de borzasztó nehéznek éreztem minden testrészem. A 6.-7. körig maradt is az érzés, mantráznom kellett, hogy menj, menj, menj. Szerencsére legalább a kitűzött bajai tempót sikerült menni, aztán folyamatosan jött a jobb közérzet, gyorsultam picit, az utolsó kört csak a magam megnyugtatására futottam 5:34-el 🙂

Bevetettem a titkos fegyvert magammal szemben: sót vittem egy kis gyógyszeres fiolában. Kolléga is akadt a hosszú futáshoz, akit alig bírtam visszafogni mert élete leghosszabb futására készült és megy mint a golyó. Elfutottam érte, aztán együtt mentünk tovább a szomszédos településre majd vissza.
Óriási volt, komolyan, ahhoz képest, hogy szerintem távra az egyik legerősebb hetem lett, megreggeliztem, egy hydrozselé, egy iso meg só. 20-22 km körül kb. úgy éreztem mintha csak 10-et futottam volna, ezek szerint csak van jó hatása a sónak, nem fájt, nem görcsölt, tempó is volt, mert végig 6:20-6:30 körül mentünk, a vége felé volt hogy lenéztünk 6 perc környékére de csak 1-1 km erejéig 🙂 Hazaérve láttam, hogy sajnos a csöcsöm nem úszta meg a kalandot, pedig ilyen gondom nem szokott lenni (vegyek sportmelltartót?), de kibírtam a tusolást és alig vártam, hogy egyek! Ilyen is ritkán van, általában nem kívánom a kaját, de most bevertem két nagy tányér rakott tésztát.
A GPS-em elment valamerre, így sikerült 1:54-es meg 31 perc kilométert is futni, még jó hogy kollégánál is volt, tőle tudom mennyit mentünk, 26 kilométert 😉